Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Családi szexkalandom három nővel

Alig egy hete járok Dorkával, amikor meglepetéssel vár engem a randinkon. Már nagyon várom ezt a randit, mert azt terveztük, hogy végre lesz köztünk szex is. Eddig azért nem volt, mert se nála, se nálam nem volt alkalmas lehetőség, hogy ezt megejtsük, de ez a nap egészen más volt.

Amikor megérkezek, persze a megbeszélt időpont előtt negyedórával, ő már ott áll az óránál, és jókedvű. Persze mindig az, de most valahogy más.
A szokásos üdvözlés és csókok után rá is kérdezek, hogy milyen meglepetést tartogat nekem.
– Mit tervezel?
– Meglepetés.
– Jó, de mégis mire számítsak?
– Elmegyünk hozzánk.
– Hozzátok? De most hétvége van, biztos otthon vannak a szüleid is.
– Csak anyu és a nővérem. Ebédre várnak minket, úgyhogy siessünk.

Negyedóra múlva megismerhettem az édesanyját, és a nővérét is. Anyuról nincs mit elmondanom, de a nővére…
A nővére egy igazi szexdémon, sugárzik belőle a nőiesség és a szexualitás. Az ebédlőasztal már meg van terítve, így mindannyian leülünk köré. Én az egyik oldalon, mellettem meg Dina, velem szemben Dorka, Anyu pedig mellette foglal helyet. Kissé furcsa, hogy Dorka nem mellettem ül, de hát nem ismerem a szokásaikat.

Hozzálátunk az ebédhez, miközben kérdések záporoznak felém, ami érthető is, hisz a kedvesem édesanyja mindent tudni akar rólam. Én igyekszem minden kérdésre válaszolni, de mégsem ér véget a kérdezősködés.
Már kezd egy kicsit kínos lenni a dolog, amikor Dina, a combomra teszi a kezét, majd felém fordul, és a szemembe nézve megkérdezi tőlem:
– Volt már köztetek szex?

Egy kissé váratlanul ér a kérdés, nem is tudom mit válaszoljak. Dina, mintha csak meg akarná erősíteni a kérdést, megszorítja a combom. De nem erősen, épp csak annyira, hogy végigszalad rajtam egyfajta bizsergés. Már épp nyitnám a szám, hogy válaszoljak neki, amikor meglátom a többieken, hogy számukra is kínos ez a kérdés, mint ahogy nekem is.

Amikor ránézek Dinára, még inkább kínossá válik a helyzet. Dina ugyanis, az egyik kezével még most is a combomat markolja, ám a másik keze a ruhája alá csúszva, a bugyikában matat. Na még csak ez hiányzott.
Megint végignézek rajtuk, és nem tudom eldönteni, hogy ez előre megtervezett dolog, van náluk ez a szokás. Dorka és anyu még a tányérjában matat, miközben Dina már nem a combomon tartja a kezét, hanem a farkamat szorongatja, ami ettől igencsak merevedni kezd. Most mi a fenét csináljak?

– Drágám, megkérhetlek, hogy a desszertet hozd be nekünk?
– Persze anyu, máris – mondja Dorka és már indul is a konyha felé.
Amíg Dorka a konyhában van, addig Dina kiszabadítja a farkam a nadrágomból és azt marokra fogva, most már konkrétan veri a faszom. Engem meg ver a víz közben, mert mi van, ha észreveszik, ha meglátnak így minket. Nincs sok időm ezen töprengeni, mert Dorka visszatér, a kezében egy nagy tálcával, amit letesz az asztal közepére. Ezután ismét a konyhába megy, hogy egy másodperccel később, ismét ott álljon az asztal mellett, amire épp leteszi a tányérokat és az evőeszközt.

– Kinek szedhetek a sütiből? – kérdezi Dorka, miközben végighordozza rajtunk a mosolyát.
– Én kérek – mondja anyu.
– Én is kérek – mondja mellettem Dina, miközben még mindig a farkam masszírozza.
Dorka levág egy darabot a rétesből, tányérra teszi, és leteszi anyu elé az asztalra, majd megismétli a mozdulatsort, így a következő Dina elé kerül. Dorka rámnéz, majd mosolyogva nekem is vág egy darabot, ám az enyém jóval nagyobb, mint az előzőek. Csakhogy nem teszi elém, ahogy az előző esetben is tette, hanem elindul az asztal körül, majd odajön hozzám. Ekkor bevillan nekem: lebuktam. De aztán mégsem.
Dina, látva a helyzetet, elengedi a farkam majd az asztalterítőt meghúzva, az alá rejti a férfiasságomat. Épp időben ahhoz, hogy Dorka nem láthassa meg, mi folyik itt.

Dorka mit sem sejtve odalép hozzám, leteszi elém a tányért, rajta a hatalmas rétessel, majd hozzám hajol, és megcsókol, miközben a terítő alatt megmarkolja a farkam. Ezután otthagy, majd visszaül a helyére, és ő is hozzálát a sütievéshez.
Eközben Dina ismét a farkamat markolja, én meg olyan képet vágok hozzá, ami Dorkának is feltűnik, mert rámkacsint két falat között. Mintha tudná, hogy mi történik éppen. De az nem lehet. Vagy mégis? Amikor megfogta a farkam, éreznie kellett, hogy nem a nadrágomban van, és persze azt is, hogy felállt.

Nincs időm ezen tovább töprengeni, mert Dina megint rámarkol, és szép lassan húzgálja, amitől persze még jobban zavarba jövök.
Amikor elfogy a süti csak ülünk, láthatóan mindenki jól van lakva. Kihasználom az alkalmat, hogy lelépjek, legalábbis egy időre. Elpakolom a farkam, majd némi bocsánatkérés és útbaigazítás után elmegyek a fürdőbe.

Miután belépek, megállok a tükör előtt, és csak ámulok azon, hogy mibe csöppentem bele. Nem sok időm marad erre, mert kinyílik az ajtó, és belép rajta Dorka. Megint zavarba jövök, mert nem tudom, hogy mit tud. Megáll előttem, átkarolja a nyakam, és megcsókol. Én persze viszonzom neki, így szinte egybeforrva ácsorgunk egy darabig, majd hirtelen elenged, és a szemembe néz.
– Most én jövök – mondja nekem, majd letérdel előttem, kigombolja a nadrágom, majd minden teketória nélkül a szájába veszi a farkam, és szopni kezdi.

Mi mást tehetnék, mint élvezem a helyzetet. Dorka nagyon ügyes, bár én másképp képzeltem el az első együttlétünket.
Dorka egyre vadabbul szopja a farkam, én meg már nagyon ott járok, hogy pillanatok alatt elélvezek. Hagyom magam, és teljesen átadom magam az élménynek, mást most úgysem tehetek.

Olyan elemi erővel tör ki belőlem az orgazmus, hogy szinte fáj. Az egyik a másik után, miközben Dorka nyelve játszik a makkomon, úgy szívja, hogy mindenem beleremeg. Amikor vége van, a kád szélére kell ülnöm, mert a lábaim alig tartanak meg.
– Ugye jó volt? – kérdezi tőlem a lány.
– Isteni volt – mondom neki vigyorogva, de még hozzáteszem – Én valahogy másképp képzeltem el az elsőt.
– Majd az is lesz, bár nem az első. Itt maradsz éjszakára is, remélem!
– Hát… nincs más programom, ha akarod itt maradok.
– Na azért – mondja kacsintva, majd kilép a fürdőből.

Miután kissé rendbeszedem magam, megyek utána. A család már a nappaliban a kanapén ül. Anyu Dina és Dorka. Amikor belépek, anyu feláll, majd elindul a konyha felé.
– Ülj le a lányaim közé, és érezd jól magad.
Miután kimegy, én leülök közéjük, a tekintetem a tévén, amiben valami film megy éppen, de nem érdekel. Ez a helyzet így egy kicsit uncsi, érzem, hogy az álmosság egyre inkább utat tör magának az elmémben.
Arra riadok fel, hogy megint a farkam simogatja. Dina megint kezdi? Kinyitom a szemem, és azt látom, hogy tényleg Dina simogatja a nadrágom elejét. Félve pillantok a másik irányba, hogy vajon Dorka…
Dorka is a nadrágomat nézi, pontosabban azt, ahogy a nővére a farkamat simogatja. A szemében egyfajta vágyat látok megcsillanni, és nem értem, hogy mi folyik itt.

A pillantásom egyszer Dinára, majd Dorkára esik, látom rajtuk, hogy élvezik ők is a helyzetet. Mivel Dorkán nem látom, hogy ellenére lenne az a tény, hogy a nővére masszírozza a farkam, így hát én sem izgatom magam rajta, csak élvezem a dolgot.
Dina már nem elégszik meg azzal, hogy a nadrágomat simizze, ismét kiveszi a farkam, és immár a kezével izgatja, aminek hatására ismét ágaskodni kezd. Meglepetésemre Dorka is beszáll a játékba, így már két kéz simogat, ami egyre közelebb visz engem egy újabb orgazmus felé.
Dorka megunja a simogatást. Egy kis helyezkedés után, rámhajol, és a szájával izgat tovább, miközben Dina keze fel, s le, jár rajtam. Be kell vallanom, hogy isteni érzés, és szerfelett izgató is egyben.

Egy kis idő után, Dina és elhelyezkedik, majd ő is kiveszi a részét a szopásból. Egymás szájába adják a farkam, amitől az egyre keményebbé válik, és egyre nehezebben tudom visszatartani, az újabb élvezetet.
Már várom, hogy végre elélvezek, de nem ez történik. Dorka feláll, felhúzza magán a ruháját, majd ugyan ezzel a lendülettel, leveszi a bugyiját is, ami alig nagyobb, mint egy cipőfűző. Megáll előttem, majd a térdem fölé lépdel, és egy laza mozdulattal rám ereszkedik. A farkam olyan könnyedén csusszan bele, mint forró kés a vajba. Lassan elkezd rajtam lovagolni, amitől a vágyaim még magasabb szintre érnek.
Dina eközben még most is a farkam masszírozza, bár időnként úgy tűnik, hogy a keze néha elkalandozik.

Dorka egyre gyorsabban lovagol rajtam, aminek nem marad el a hatása. Elélvez. De nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem szinte sikít a gyönyörtől, amit úgy próbál tompítani, hogy a nyakamba fúrja a száját, és harap, ahol csak ér.
Én eközben azon agyalok, hogy vajon anyu még a konyhában van-e, és vajon ő is látja, hogy mi történik?
Dorka, miután elmúlik a remegése, felemelkedik rólam, és visszahuppan mellém a kanapéra.
Kissé lelombozva, hogy én még most sem élveztem el, azon töprengek, hogy vajon most mi következik, de hamar megtudom.
Most Dina áll fel, s ahogy a húga is tette, megválik az alsóneműjétől, majd fölém áll, és rám ereszkedik. Ahogy Dorka esetében, nála is hasonlóan nedves és forró puncijába, könnyedén becsúszik a farkam. Ő is heves vágtába kezd, amitől hamar elélvez, és én ismét ott maradok kielégületlenül.

Ahogy végiggondolom a dolgot, ez a helyzet önmagában is annyira izgalmas, hogy már nem is bánom, hogy nem élvezhettem bele valamelyik punciba. Dina ismét mellettem ül, és mint a húga, csak piheg, én meg itt ülök köztük, még mindig meredező fasszal.

Amit ismét a tévét bámuljuk, neszezést hallok a konyha felől. Szóval anyu mindent látott, és hallott, amitől egy kicsit ég a képem, és a nadrágomat is magamra rántom. Még épp időben, mert anyu megjelenik, egy tálcával a kezében, amin innivalókat kínálgat nekünk. Amikor megáll előttem, így szól hozzám:
– Ugye Tamás, itt alszol nálunk?
– Nem is tudom… – kezdek bele a mondandómba, mikor Dorka beleszól.
– Persze, hogy itt marad.
– Akkor jó – mondja anyu, majd  tálcát leteszi az asztalra, és visszamegy a konyába.
– Tamás.
– Igen?
– Remélem nem gáz, hogy Dina is hozzádnyúlt?
– Dehogy – mondom ki szinte azonnal, ami számomra is meglepetést okoz. – Miért lenne gáz?
– Akkor jó. Tudod, a tesómmal nagyon közeli kapcsolatban vagyunk, és hát… néha előfordul, hogy megkívánjuk egymás dolgait.
– Egy pasit is?
– Persze, hiszen az a legizgibb.
– Értem.
– De ha nem akarod, akkor csak mondd.
– Nem dehogy. Jó ez így.

Még egy ideig ücsörgünk a tévé előtt, majd elvonulunk Dorka szobájába, és végre megkaphatom azt, amire igazából vágytam. Enyém lett a nő, testestől-lelkestől.

A vacsora hasonló hangulatban telt el, mint az ebéd, eltekintve attól, hogy Dina most nem matatott az asztal alatt, bár bevallom, kicsit vártam is. Evés közben semmiségekről beszélgettünk, és arról, hogy holnap vasárnap lévén valami programot kellene csinálni.

Vacsora után megint ücsörögtünk a tévé előtt, de hamar meguntam.
– Dorka, mit szólnál hozzá, ha én lelépnék, tudod, hosszú volt a napom.
– Persze, menj csak nyugodtam, majd megyek utánad én is.
Adok Dorkában egy puszit, majd megyek a fürdőbe, ahol tényleg ki van nekem készítve a türcsi, és ami még kellhet. Gyorsan lezuhanyoztam, majd a türcsi magam köré tekerve mentem Dorka szobájába. Az ágy már megvetve hívogat, én meg nem akartam sokáig megváratni, ezért a türcsit egy székre dobtam, és befeküdtem az ágyba. Hamar el is nyomott az álom.

Nem sokkal később, arra ébredek, hogy valaki matat rajtam. Pontosabban a farkam simogatja egy finom kéz.
– Hát megjöttél? – kérdezem, majd csak élvezem a kényeztetést. Választ nem is kapok, mert a száj, ami válaszolhatna, már a farkamon cuppog.

Most nem szeretném, ha lekésnék a főműsorról, ezért felülök, majd a sötétben kitapogatom a partnerem, és magara húzom. A farkam most is könnyedén becsúszik a nedves nyílásba. Egy ideig lovagol rajtam, majd leáll, megfordul, és ismét rám ereszkedik, de most úgy, hogy a puncija a számra tapad. Izgatottá tesz a dolog, ezért belevetem magam a nyalásba, és heves nyelvcsapásokkal nyalni kezdem, miközben ő a farkamat szopja.

Amikor már közel vagyok ahhoz, hogy elélvezzek, ismét megállítom őt, majd a hátára fektetem, és fölétérdelek. A farkam így is könnyedén belecsusszan, és a vágytól hajtva erőteljesen megbaszom a lucskos pináját. Érzem, hogy már ő is közel jár a csúcshoz, ezért beleadok mindent, hogy érezzem, ahogy a farkamat összeszorítva elélvezzen.

Nem is kell sokáig várni, mert az orgazmusa beborít mindent. Alighogy elcsitul a remegése, újra elélvez, és én boldogan baszom őt tovább, amig én is csúcsra nem érek.

Ám ekkor kinyílik a szobaajtó, majd egy halk kattanás után fény árasztja el a szobát. Ezzel együtt egy hang is megszólal a hátam mögött.
– Van még egy szabad hely?

Ekkor két dolog történik egyszerre. A világosban meglátom, hogy akit épp a csúcsra repítettem, az nem Dorka volt, hanem az anyukája. A belépő hangot is azonnal felismerem, Dorka az. Kirántom a farkam anyuból, megfordulok, és a szemem Dorkára meresztem, hiszen meglepetést okozott, mivel én azt hittem ő van alattam. Dorka viszont meglepetés nélkül odasétál hozzám, ledobja magáról a törölközőjét, és kérdés nélkül rábukik a farkamra, hogy alaposan megnyálazza.
– Szóval? Van még itt hely számomra? – kérdezi újra Dorka, mire anyu válaszol neki.
– Persze, én már megkaptam, amire vágytam, most már tiéd a fiúka.

Anyu felkel az ágyról, és úgy, ahogy van, meztelenül kisétál, majd becsukja maga mögött az ajtót.
– Jó volt anyuval? – kérdezi Dorka.
– I… Igen – nyögöm ki végre, mire ő megint csak rámvigyorog.
– Akkor most már tudsz rám is figyelni?
– Persze Drágám, hiszen erre vágyom már egy jó ideje.

Dorka hanyattdönt az ágyon, majd ahogy az imént anyu is tette, fölém térdel, és a punciját az arcomra tapasztja. Olyan hevesen mozog rajta, úgy bassza meg a számat, hogy pillanatok alatt elélvez, és a finom, édes nedvét a számba csorgatja. Ezután megfordul, és csak ráül a farkamra.
– Istenien tudsz nyalni – mondja nekem, miközben a fülcimpámat harapdálja.
– Mert isteni vagy Drágám.
– Anyut is így nyaltad ki?
– Azt hiszem… igen.
– Gondoltam, mert ő is hangosan élvezett el.
– Te hallgatóztál?
– Nem, csak épp jöttem, és amikor meghallottam, megálltam, és hát minden kihallatszott.
– Tök ciki.
– Mi a ciki?
– Én azért mentem bele a családlátogatásba, mert azt hittem, hogy végre kettesben lehetünk, ehelyett már megdugtam a nővéred és az anyád is.
– És ez neked nagyon rossz volt?
– Dehogy volt rossz, hacsak…
– Hacsak? Mi az?
– Hát az van, hogy ti már vagy háromszor elélveztetek, én meg csak egyszer, azt is dél körül volt, a farkam még most is áll, és már kezd fájni is.
– Akkor dőlj hátra, hátha tudok erre megoldást.

A kérés inkább utasítás volt, aminek nyomatékot adott azzal is, hogy hanyatt döntött az ágyon, majd megint rábukott a farkamra, hogy szophassa.

Annyira ügyes, annyira jól csinálja, hogy mindjárt elélvezek tőle. Azaz csak majdnem, mert megint közbejön valami. Kinyílik az ajtó, majd Dina dugja be a fejét a nyíláson.
– Segíthetek?
– Miben tudnál segíteni, ami nekem nem megy? – kérdezi Dorka a testvérétől.
– Nem tudom, mondd meg te!
– Talán befoghatnád Tamás száját, mert egyfolytában nyöszörög.
– Persze, máris csinálom.

Azt gondoltam, hogy majd ráteszi a kezét a számra, vagy valami hasonló, de tévedtem. Amikor odajön hozzám egyszerűen ráül a számra a nedves pinájával, amitől nem hogy megszólalni nem tudtam, de még levegőt is alig kaptam.

Ha még csak ülne, de nem. Úgy mozog rajtam, ami már a szájbakúrás esetét is kimeríti. Persze én sem maradok le, mert nyalom ahogy csak bírom, időnként levegőért küzdve. A légszomj helyett kárpótlást kapok. Amíg Dina a számat bassza, én meg persze nyalom őt, addig Dorka úgy szopja a faszom, hogy attól hamar elélvezek. Az már csak hab a tortán, hogy ezzel egy időben Dina is a számba élvez, gyakorlatilag velem egyszerre. Végre kielégültem, így elmúlik a hasogató érzés, ám még nincs vége.

A két nő helyet cserél, így most Dorka ül a számon, Dina meg a lankadó farkam igyekszik felpumpálni, mégpedig sikeresen. Ebben a felállásban megismétlődik az iménti jelent, azzal az apró különbséggel, hogy Dina nem kap annyi ondót a torkába, mint amennyit Dorka kapott. Mondhatni, hogy neki csak néhány csepp jutott.

Miután ismét elélveztünk, csak fekszünk az ágyon, amikor arra riadok fel, hogy fázom. Felülök, és körülnézek. Dorka az egyik oldalamon alszik, Dina meg a másikon. Mindketten össze vannak gömbölyödve, ami arra utal, hogy ők is fázhatnak, pedig a szobában kellemes a hőmérséklet. Felkelek, és a fotelre hajított takaróval betakarom őket, majd én is visszabújok a takaró alá. Ahogy elhelyezkedek, érzem, hogy Dorka hozzám bújik, szinte magához szorít, amiközben a hátam mögött fekvő Dina is hasonlóképpen tesz.

Reggel pedig… Ez szavakba nem foglalható. Ez az érzés, amikor reggel arra ébredsz, hogy két nő szopja a farkad, semmi másra nem hasonlító élmény. Egyszerűen fantasztikus.

Ami ezután történt, talán egyszer majd megírom.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Az önkielégítés tudománya

Az önkielégítés tudománya

Az önkielégítés tudománya A szexualitás rejtett izgalmai közben nem árt, ha saját testünk felfedezéséről sem feledkezünk meg. Amivel önmagát boldogítja, az a párját is felvillanyozza. Bemelegítés A bőr rendkívüli érzékenysége rengeteg öröm forrása lehet. Próbáljuk a kezeket végigfuttatni a testen, úgy, hogy közben a bőr bársonyosságát figyeljük. Figyeljük meg, hogy fújással hogyan hűtjük, illetve melegítjük a bőrünket. Csiklandozzuk az egész testfelületet egy madártoll-szerű anyaggal, hogy megtudjuk, hol vagyunk a legérzékenyebbek. A bőrünk ízét érezzük, ha megnyaljuk az elérhető...
A legboldogabb ember a világon – Ruhynga IV - Szex Blog

A legboldogabb ember a világon – Ruhynga IV

Nem gyorsított a tempón inkább tartotta a lassú ütemet, amivel még inkább fokozta és elnyújtotta a saját gyönyörét. A farkamon éreztem, ahogy egyre szűkebbé válik kéjbarlangja az orgazmusa előtt, amely aztán roham szerűen tört rá. Néztem és hallottam, hogy hangszíne pillanatok alatt elvékonyodik, elcsuklik, aztán kitört belőle.

maszti-a-kadban

Maszti után egy menet a barátnőmmel

Maszti után egy menet a barátnőmmel Amit most le fogok nektek írni, két hete történt velem. Éppen egyedül voltam otthon, mert a szüleim elutaztak az egyik rokonunkhoz. Vártam a barátnőmet, akivel megbeszéltük, hogy délután át fog jönni körülbelül négy óra körül és majd elmegyünk valahova, vagy majd nálunk beszélgetünk. Tizenegy óra után gondoltam elütöm az időt és felmentem a szobámba gépezni, már megnéztem azokat az oldalakat, amik érdekeltek és úgy voltam vele, hogy feljövök a mellesleg oldalára....