Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Karácsonyi erőszak az otthonomban

Karácsony van és én egyedül maradtam itthon, aminek eléggé hétköznapi oka van. Eredetileg a szüleimmel töltöttük volna az ünnepeket, ám ők nyertek egy wellness nyaralást, és el is fogadták. A pasimmal együtt mentünk volna anyuékhoz, ám neki meg egy céges rendezvényre kellett elmennie. Pont karácsonykor. Micsoda véletlen.

Így alakult, hogy egyedül vagyok, én magam nyitogatom ki az ajándékokat, majd megvacsizok, és…
Naná, ha már mindenki itthagyott, egyedül iszom meg a bort is, és talán még a vodkát is. Eléggé szar a hangulatom, semmi ünnepi nincs benne, sőt, inkább csak szomorúság. Nincs mit tenni, ez van.

Miután jóllaktam, elterpeszkedek a tévé előtt, megnézem azt a kis nyomorult Kevint, ahogy otthon hagyják, és ahogy egyedül próbál túlélni. Már ezerszer láttam, de még most is szeretem. Helyesbítek, már nem szeretem, utálom. Amikor már alig bírom a szemem nyitva tartani, bemegyek a szobámba, és lefekszem. Arra gondolok, hogy milyen jó is lenne, ha most itt lenne velem Zsolt, és mindenben a kedvemre tenne. Persze én is megtennék neki most bármit. Ahogy a részletek járnak a gondolataimban, elképzelem, ahogy a lábam között hasal, és a csiklómat nyalogatja, miközben én sikongatok, ahogy mindig, és amit ő is szeret. Aztán amikor már én elélvezek, cserélünk, és a farkát szopom, amig már elég keménnyé válik, majd egyszerűen ráülök és meglovagolom őt.

Amikor ehhez a ponthoz érek, én a valóságban is elélvezek, hiszen a kezem egy pillanata sem áll le, simogatom magam megállás nélkül, aminek a következménye, hogy egy kibaszott nagy orgazmus passzíroz bele a puha ágyamba, majd a következő pillanatban el is alszom. Végre.

A nemlétből lassan csúszok vissza a valóságba. Felébredek, de nem igazából, csak épp annyira, hogy kinyílik a szemem, és éber leszek. Nem mozdulok, csak hallgatom a ház neszeit, és azt a fura kopogó hangot, amit még sosem hallottam.  Mi lehet ez? Hallgatózok, de nem hallom már. Lassan ismét az álom birodalmába jutok, ám megint hallok valamit.

Ez már nem a ház nesze, ez valami más. Mintha lépteket hallanék, de nem vagyok benn biztos. Felülök az ágyon, majd az ajtóhoz lépek, és a résen át tovább hallgatom a neszezést. Mintha valaki beszélne, de az nem lehet, hiszen a riasztó be van kapcsolva, és… Biztos hogy bekapcsoltam?

Az ajtóban állva, megint hallom azt a suttogáshoz hasonló hangot, de olyan halkan, hogy szinte nem is hallom, csak mintha…
– Állj már le.
– Nyugi.
Ettől kiver a víz. A földszintről jönnek fel a hangok, ami két idegentől származik, legalábbis az ijedtség miatt nem vagyok képes beazonosítani a hang gazdáját. Valakik vannak a házban, méghozzá legalább ketten. A szívem a torkomban dobog, és nem tudom mit csináljak. Az ajtónál állva hallgatózok, miközben eszembe jut, hogy valakit fel kéne hívni. A mobilom. A gondolat hatására leginkább sikítanék egy nagyot, ezért a kezem a szám elé teszem, hogy ezt megakadályozzam. Bassza meg, a mobilom lent maradt a tévé előtt az asztalon.

Körülnézek a szobában, hogy vajon milyen lehetőségeim vannak. Kimászok az ablakon. Nem lehet, mert az emelt elég magas, ott nem tudok lemenni. Mi van ha a medencébe ugrok le? Ahhoz hideg van, de mégis jobb, mint…
Igen ám, csakhogy a medence a másik oldalon van, ahhoz át kellene mennem a másik szobába, ami még legalább öt méter. Jól van, menni fog. Kinyitom az ajtót, amikor meghallom a léptek hangját, amint a lépcső megnyikordul az ember súlya alatt. Nyugi, van még időd. Mondom magamnak, miközben lábujjhegyen elszaladok az ajtóig, majd megmarkolom a kilincset és lenyomom. Zárva van az ajtó. Ki a faszom zárta be, és miért? A kérdést csak magamnak teszem fel, mert egészen elképesztő hogy ez az ajtó zárva van.

Kipillantok a körlát fölött, majd visszarohanok a szobába, becsukom az ajtót, és körül nézek. Hova tudnák elbújni? Nincs se szekrény se beépített gardrób, mint a filmeken. Az egyedüli rejtekhely az ágy, pontosabban alatta. Egy pillanat alatt döntök, majd bekúszok alá. Épp idejében, mert amint visszanézek, meglátom, hogy két láb lép be az ajtómon, majd egy másik pár láb is megjelenik mögötte.
– Itthon van a csaj? – kérdezi az egyik pár lábgazdája a másiktól.
– Dehogy. Elmentek a szüleihez karácsonyozni.
– Akkor miért van az ágy… nézd már, ebben valaki feküdt.
– Az nem lehet.

Az egyik láb odalép az ágy mellé, majd némi matatás után megszólal.
– Még meleg. Ez ehhez mit szólsz?
– Mi ez?
– Mégis mi lenne, nem láttál még vibrátort?
– Baszki, ez nedves.
– Az, és milyen fincsi pinaszaga van.
– Ezt nemrég még használta valaki, érzem az egész szobában, ezt az illatot.
– Ha itt volt, akkor most is itt kell lennie. Keressük meg.

A két férfi kimegy a szobából, én meg azon agyalok, hogy vajon honnan tudják, hogy most anyuékkal lennék? Biztosan ismernek, akkor viszont én is ismerem őket. Ki a fene lehet ez a két fasz? Épp ott tartok, hogy kimászok az ágy alól, amikor meghallom a hangokat.

A földszintről csapkodás, csörömpölés hallatszik, miközben a két tag a nevemet kiáltozza. Nem kétséges, tudják ki vagyok.
– Evelin! Hol vagy?
– Bújj elő, tudjuk hogy itthon vagy.

Nem merek előjönni, mert nincs mód a menekülésre. És talán, ha szerencsém van, nem is akarnak bántani, csak összeszedik, ami kell nekik, és továbbállnak. Továbbra is az ágy alatt kuporgok és várom hogy elmenjenek, de hiába. A kiáltozás, és a tárgyak csörömpölése tovább folytatódik, és ami a leginkább félelmetes, hogy ismét a lépcsőről hallom a lépteik hangját.

Egy pillanattal később megint a szobámban vannak, és a nevemen szólítanak.
– Evi, hogy bújkálsz?
– Evelin, gyere elő, úgyis megtalálunk.

Az ágy alatt fekve nézem a lábakat, ahogy körbejárnak a szobában, majd a következő pillanatban megdermedek a félelemtől. Pont velem szemben az egyik letérdel, majd lehajol és benéz az ágy alá. Az arcot nem ismerem meg, ám azt észreveszem, hogy vigyorog rám.
– Szia Evi. Miért bújsz el előlünk? Gyere csak ide, Itt van Evelin.
Ekkor a másik is odaatérdel előttem az ágy mellé, és benéz. Egyenesen a szemembe. Reszketek a félelemtől, mert nem ismerem ezeket az embereket, és mert nem számítok tőlük semmi jóra. Ekkor, aki felfedzte a rejtekhelyemet, benyúl az ágy alá, megmarkolja a karomat, és elkezd magafelé húzni. Fáj. Olyan érzés, mintha mindjárt kiszakadna a vállam a helyéről. Próbálok ellenállni, ne nincs hozzá erőm, ez az idegen sokkal erősebb, mint én.

Amikor már félig kint vagyok, a másik férfi megfogja a másik kezem, így együtt húznak tovább, majd az egyik felkap engem a szőnyegről, és az ágyamra hajít. Megállnak fölöttem, mindketten csak vigyorognak.
– Azt hiszem, tudod, hogy most mi következik. – mondja nekem az egyik, akiről fogalmam sincs, hogy ki lehet.
– Persze hogy tudja. – felel a másik. – hiszen ezért nincs rajta ruha.

Ami ez után következik, az eddig csak a rémálmaimban jelent meg, ami után általában izzadtan, és félelemmel átitatva ébredtem fel. Most erre esélyem sincs, hiszen ébren vagyok. Ez egyik alak, lehajol, majd amikor felegyenesedik mellettem, egy csomag van a kezében. Amikor azt letekeri, már tudom, hogy kötél, és azzal is tisztában vagyok, hogy mi a terve vele. Nem is tévedtem.

A kötél egyik végével a csuklómat kötözi meg, a másik végét meg az ágy végéhez rögzíti. a másik kezem ugyan így jár, miközben a másik pasi a lábammal ismétli meg a mozdulatsort. Alig egy perc elteltével úgy ki vagyok kötözve az ágyamon, hogy mozdulni sem bírok.
– Kérem. Ne tegyék ezt velem.
– Nocsak, talán azt is tudod, mit akarunk csinálni?
– Kérem neeee…

Eben a pillanatban az egyik férfi, aki a lábainál áll, feltérdel az ágyra, Evelin lába közé, majd kinyújtja felé a karját, és a két középső ujját egyszerűen belenyomja a nő pinájába, amitől az felsikolt.
– Kééééremm ne tegyék ezt.
– Mondj legalább egy okot arra, hogy miért ne tegyük meg.
– Mert… mert… – próbálok valami okosat mondani, de semmi nem jut eszembe.
A következő dolog, ami eszembe jut, az az, hogy már többször fantáziáltam arról, hogy két idegen megerőszakol. De hát ez nem lehet. Arról is fantáziáltam és álmomban is számtalanszor felbukkant, hogy megnyertem a lottón a főnyereményt, de az csak álom. Ennek sem kellene megtörténnie, mert ez nem lehetséges.

A fájdalom a pinájában észhez téríti a lányt. Ekkor bevillan neki, hogy mégis mondjon valamit, ami miatt nem teszik meg.
– Adok pénzt. Sok pénzt.
– Ugyan már nyuszika, nincs az a pénz, ami többet érne egy ilyen illatos és szaftos puncinál. Mid van még?
– Adok egy milliót, ha elengednek.
– Mi van még?
– Legyen kettő.
– Na. Alakul a dolog. Mit gondolsz? Két milla elég lenne?
– Ne már haver, ennyi pénz a földszinten a széfben is van. dugjuk meg a csajt, aztán elvisszük a széfet is.
– Jól van, akkor dugjuk meg.

Amelyik még most is a lába között térdel, elkezdi kioldani a nadrágját, majd lerúgja magáról, aztán ráhasal a nőre, és durván belenyomja a faszát, a már nedves pinába.
– Aszta, haver, ez kurva jó picsa.
– Jól van, kúrjad csak, mert én is meg akarom baszni.

Evelin még most is azon agyal, hogy mit is ajánlhatna fel nekik, ha mégis elengedik. Eszébe jut az autója, amit nekik adhatna, aztán a közvényei, amik az irodai széfjében vannak, de eszébe jut az is, hogy… Arra eszmél, ahogy az idegen fasza ki-be jár benne, ám ő nem érez fájdalmat, sőt megijed attól a felismeréstől, hogy egyre inkább élvezi a helyzetet. Amíg az egyik erőszaktevő benne jár, a másik körbejárja a szobát, és mindent alaposan szemrevételez. Ami megtetszik neki, beleteszi a spottáskába, majd tovább vizsgálódik.
– Igyekezz már, én is meg akarom baszni a picsát.

Amikor az idegen elhalad az ágya mellett, egy pillanatra megáll, és ránéz Evelinre, aki rezzenéstelen tekintettel néz vissza rá. Aztán, egy hirtelen gondolattól vezérelve, lép egyet az ágy felé, miközben megnyitja a sliccét, és latolj a nadrágját. Evelin, ahogy ezt végignézi, már tudja hogy mi következik. A férfi odatérdel mellé, majd a hajánál fogva megmarkolja, az arcát maga felé fordítja, majd a lány szája elé tolja a farkát.
– Nyisd ki a szád.
Evelin fél, és remeg, de ellenállás nélkül megteszi, amit az idegen férfi kér tőle. Amikor a szája megnyílik, abban a pillanatban megérzi, ahogy a vastag fasz a fogai közé hatol, majd egyre mélyebben nyomul a szájába, miközben már alig kap levegőt. Evelin, ahogy kikötözve fekszik az ágyon, ahogy az egyik férfi vadul bassza őt, amint a másik épp a száját kúrja, azt veszi észre, hogy mindjárt elélvez. Igyekszik visszatartani, de az átélt izgalmak hatására nem képes kontrollálni magát, így amikor rátör az orgazmus, csak sikít.

Evelin soha nem sikít amikor szex közben elélvez, ez most álca, miközben dobálja magát, úgy tesz, mintha fájdalmai lennének, vagy mintha csak menekülni akarna. Nem akarja, hogy ezek megtudják, hogy elélvezett, mert attól tart, hogy ezzel felbátorítaná őket, és…
– Újra orgazmust él át. Megismétli az iménti jelenetet, de már nincs miért színt játszani, hiszem a két férfi, vel együtt élvez el. Az egyik bele a pinájába, érzi, amint elárasztja a belsőját a forr geci, amitől megint remegni kezd.

A másik ugyan úgy jár, csak hogy ő Evelin szájába élvez bele. Evi nem akar és nem is képes már ellenállni, ezért csak nyeli a sok gecit, mert fél attól hogy fuldokolni kezd.
– Hát ez kurva jó volt. Cserélünk? Most már megkúrhatod, alaposan bezsíroztam a pináját.
– Na végre.

Mire a helycsere végbe megy, Evelin már szinte várja, hogy ismét magában érezze a faszt. Erre nem kell sokáig várnia, mert szinte egyszerre hatolnak bele mindketten. Ez a menet is hamar véget ér. Evelin újra elélvez, nem is egyszer, míg a két támadója, újra megtölti őt. Evelin azt gondoljam, hogy már vége, de téved.

Az egyik, aki most a szájába élvezett, most hozzálát, hogy kioldja a kötelékeit, ami egy kis reményt ad a lánynak, ám ez hamar tovaszáll. A helyzet most is ugyan az, azzal a kis különbséggel, hogy most hasrafordítják őt, majd újra megkötözik. A felállás most is, mint az imént, az egyik a szájába nyomja a faszát, majd ütemesen nyomja le a torkáig. A mádik most is mögétérdel, ám most a nő ánuszát nyálazza be. Amint a tenyerébe köp, azt a lány végbélnyílására keni, majd odailleszti a farkát, és lassan beletolja. Evelin most is vergődik, mert a segglyukát még soha senkinek nem engedte megbaszni, mert egyszerűen fél a fájdalomtól.

Legnagyobb meglepetésére, csak egy pici fájdalmat érez, ám annál jobban élvezi a dolgot. Igyekszik megfigyelni a teste reakcióit, mert szinte hihetetlennek tűnik, hogy az a hatalmas fasz, ami az előbb a pináját döngette, szinte fájdalom nélkül csusszan bele, és még élvezi is. Evelin megint hamar elélvez, szinte mindene remeg, ám azt a félelem és a fájdalom számlájára írják, a két férfi nem is sejti, hogy a nő, már ki tudja hányadik orgazmuson van túl.

Evelin számára szinte megáll az idő. A következő váltásnál, amikor helyet cserélnek, ismét a szájába kerül az egyik fasz, amikor eszébe jut egy apróság. Hogy lehet az, hogy már a sokadik élvezésen vannak túl, és még most is olyan kemény a két fasz, mint az első alkalommal, ráadásul a belé lövellt geci mennyisége sem csökken, sőt úgy érzi, hogy egyre több. Nincs ideje ezen elmélkedni, mert megint egy orgazmus öleli körbe a testét, és belepréseli őt az ágy matracába.

Amikor a kábulatból feleszmél, ismét benne van a két fasz, de most már nem annyira kellemes, mint az elején, így az orgazmus is elkerüli. Már fáj a pinája, az ánusza is sajog, és mivel mér ne is élvezi, sőt inkább arra vágyik, hogy végre magára hagyják, és elmenjenek. Nem ez történik. Újra és újra megbasszák őt.

Már mindene fáj, szeretné ha véget érne a tortúra, ám a két idegen még most is, keményen ostromolja. Eszébe jut, hogy talán vettek be valami turbószert, amitől még most is képesek a kemény baszásra. Evelin kezd legyengülni, már mozogni sem képes, de nem is akar. már csak arra vágyik, hogy vége legyen, mert…

Csak a csendet érzékeli. Sötét van, semleges hőmérséklet öleli körbe a testét, és ami a lényeg, hogy nincs benne semmi. Végre magára hagyták, és most már pihenhet. Csukott szemmel fekszik, amikor azt érzékeli, hogy remeg a teste. De ne úgy, mint amikor csak simán remeg, ez most valahogy más. Figyel, de nem érzi már.

Aztán megint a remegés. Arra gondol, hogy mégsem hagyták magra, hanem visszatértek, és kezdődik elölről minden. Evelinben felvillan egy gondolat, hogy jó lenne újra érezni, ahogy a két vadállat magáévá teszi őt, érzeni újra azt az átütőerejű orgazmust, ami máskor csak hétköznapi érzést nyújt. Figyel, de megint semmi. De mégis valamelyik rázza őt. Próbálja kinyitni a szemét, de nem megy. Nincs már erre sem ereje.

Az érzés továbbra is ott van vele, mintha valaki a vállát markolná, és…
– Evelin…
…mintha a nevén szólítaná, de ez egy másik hang. Francba, már hárman vannak. Lelkileg felkészült a folytatásra, ám a teste már nem áll erre készen. A karjaival igyekszik távol tartani magától az erőszakos mozdulatot, de nem jár sikerrel, mert az a valaki még most is erősebb nála. Már szinte harcolnak egymással, miközben az a valaki, még most is nevét ismétli.
– Evelin! Hallod amit mondok?
Hogy a faszba ne hallanám, hiszem a fülembe ordítasz te állat. 
– Evelin!
A lány összeszedi a maradék erejét, és… egy pofon csattan.
-Evelin, térj magadhoz.
Evi, némi erőlködés után mégis képes megszólalni, de csak annyit tud kinyögni:
– Mi van?
– Evelin. Evelint elönti a méreg, lassan kinyitja a szemét, de csak elmosódott árnyat lát maga előtt.
– Mi a fasz van már? – ordítja az ismeretlennek, ám a valóságban csak gyenge nyöszörgés jön belőle.
– Evelin, mi van veled? Csak nem ittál? Ezt a vodkát te ittad meg?
– Mi van már megint? – kérdezi Evi, majd nagy nehezen feltápászkodik.
– Zsolt?
– Mégis ki lenne más?
– Elmentek már?
– Kiről beszélsz?
– Itt volt két pasi, akik megerőszakoltak.
– Lófaszt. Megittad az egész üveg vodkát, és berúgtál. Ennyi történt.
– Tényleg?
– Igen. Aludj csak tovább, majd reggel megbeszéljük.

Evelin az oldalára fordul, magára húzza a takaróját. Nem volt itt senki? Ezek szerint csak álmodtam? A vodka miatt? Többre már nem emlékszik, mert elnyomja az álom.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Egy bérház körfolyosóján - Szex Blog

Egy bérház körfolyosóján

Amikor már lüktet a farkam, mert pillanatokon belül elélvezek, akkor elenged a szájával, és a kezével markolja meg, majd gyors tempóban kiveri a farkam, és az összes gecimet az arcára engedi.

Élőben nyomjuk a szex műsort hármasban - Szex Blog

Élőben nyomjuk a szex műsort hármasban

Rá kell jönnöm, hogy felizgat a látvány, hogy egy másik nő kényezteti a párocskámat, aki szemmel láthatóan élvezi ezt. Odahajolok Zolihoz, és megcsókolom, miközben a kezem rámarkol a farkára. Érzem hogy nyálas, és sikamlós, ami még inkább felizgat. A csiklómat kezdem simogatni, miközben csak nézem őket.

pennis pump

A vákuum áldásos hatása – Péniszpumpák, puncipumpák

A vákuum áldásos hatása – Péniszpumpák, puncipumpák… A vákuum áldásos hatását elég korán felfedezték a szexipar szakavatott feltalálói is és ügyesen játékszerekbe építették, így született meg a pénisz-, a klitorisz-, vagy a mellpumpa, melyeknek manapság élvezkedve örül több ezer férfi és nő egyaránt. Péniszpumpa A legtöbben szexuális segédeszközként használják és a segítségével maszturbálnak, azonban tudni kell hogy a szerkezetet elsősorban terápiás célzattal alakították ki az erekciós zavarok kezelésére. A vákuum hatására a péniszben vérbőség alakul ki, megduzzad, így...