Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

16 éves voltam, amikor először szoptam faszt

Még csak 16 éves voltam, amikor ez az eset megtörtént velem, de megpróbálom úgy leírni, ahogy akkor történt. Amúgy most már 18 vagyok, és még mindig a történtek hatása alatt állok.

Zolival megbeszéltük, hogy szombat este átjön hozzám, hogy végre megtörténjen köztünk az, amire már régóta vágyunk. Szexelni akartam. Azért a szombat volt megjelölve e jeles napnak, mert Apa nem volt otthon, elment a haverjaival valami pecás kirándulásra. Persze én kétlem, hogy a peca lett volna az ok, de mindegy, nem firtatom, a lényeg, hogy nem lesz otthon.

Már szombat délután van, és nagyon várom, hogy este 9 óra legyen, mert akkor fog jönni Zoli. Remélem Anyu már akkor alszik, vagy a tévét nézi, úgyhogy nem fog minket zavarni, úgyis hamar elalszik, és reggelig lesz elég időnk. Már most beleborzongok abba, milyen jó lesz majd Zoli faszát magamban érezni, de persze előtte jól felizgatom, kicsit szopogatom, és simogatom. Másnak lehet, hogy nem jelent sokat egy ilyen első alkalom, ám nekem nagyon nagy reményeim vannak, már nagyon vágyom rá. Nem vagyok szűz, volt már szex más pasikkal, de Zoli teljesen más. Hacsak rágondolok, máris nedvesedik a puncim, és nem bírok magammal, ahogy most sem. Még csak 5 óra van, de már a délután folyamán 3 alkalommal is megsimogattam magam, mert ha nem teszem, eluralkodik rajtam a remegés, és azt mások is észreveszik.

Már számtalanszor végiggondoltam magamban, hogy mit, hogy fogunk csinálni. Eddig még nem volt semmi különös, csak egy kis kézimunka. Ő megujjazta a puncimat, én meg kivertem a faszát, de csak a nadrágban, arra nem volt alkalom, hogy teljesebbé tegyük az élményt. Ilyen is csak 2 vagy 3 alkalommal történt. De majd ma.
Már megint. Ha csak rágondolok, máris nedves leszek, és ezt a bizsergést csak úgy tudom megszüntetni, ha egy kicsit kényeztetem magam. Kérek 5 percet, és folytatom.
Na, már meg is volt, baromira el tudok élvezni, ha Zolira gondolok, meg arra, ahogy az ujjai bennem vannak, és ahogy markolom a faszát, ami amúgy nem túl nagy, inkább vékony, de jó hosszú, van vagy 22 centi, és ezt imádom.

Szóval az a terv, hogy amikor megérkezik, felosonunk a szobámba, és… Itt mindig elakadok, nem tudom mi lenne a következő lépés, de remélem a helyzet majd adja magát. Szóval szeretném, ha végre jól megbaszna, imádnám ahogy a hosszú fasz ki-be jár bennem, és azt gondolom, hogy ettől hamar elélvezek majd, és lesz alkalmam, hogy eljátszadozzak vele egy kicsit úgy, ahogy azt én szeretném. Nincs semmi konkrét, csak szeretnék játszani a farkincájával, és élvezni akarom minden pillanatát.
Anyu szerint még nem kellene erőltetni a szexet, mert szerinte lesz még rá elég lehetőség. Én nem is erőltetem, de mindent elkövetek azért, hogy mielőbb meglegyen. Anyu próbált nekem tanácsokat adni azzal kapcsolatban, hogy mit is kell tenni, ha szexelni akarunk. Persze akkor még nem Zoli volt ennek az alanya, hanem Péter… vagy Józsi, vagy Gábor? Már nem tudom, de aranyos volt, mert próbált segíteni. Amúgy az ilyen segítségek alkalmával nekem úgy tűnt, hogy nem is tud annyit ebben a témában, ami érdemi segítség lehetne nekem, de értékelem a segítőkészségét.

Egyszer még masztizni is meg akart tanítani, de lezárta, hogy az már megy egyedül is. Amúgy jó fej, imádom.
Szóval nemsokára jön Zoli, addigra megfürdök, és kicsit sminkelek is.

Már háromnegyed kilenc van, és már nagyon zsongok, izgatott vagyok, mint állat, és egyre bizonytalanabb az este kimenetelét tekintve, de remélem ez csak az izgatottság hatása miatt van így.

A szobámban vagyok, és az ablaknál állok, hogy lássam, amikor megérkezik. Percenként nézem az órát, de alig mozdulnak a mutatók, mintha megállt volna az idő. Remélem nem fog késni, és abban is reménykedem, hogy nem gondolta meg magát, hogy esetleg mégsem jön. Az nagyon kiborítana.
Aztán egyszer csak meglátom őt, ahogy az utca túloldalán közeledik. Lerohanok, hogy beengedjem, mielőtt még kopogna vagy csengetne, mert nem szeretném, ha Anyu tudna róla. Nem azért, mert titok, vagy tiltott dolog lenne, hanem mert nem akarom, hogy megint eljátssza a tyúkanyó szerepét. Volt már ilyen.

Kinyitom az ajtót, amikor a kapuhoz ér. Csendben csinálja, ahogy megbeszéltük, én meg intek neki, hogy jöhet. Jött is, én bezárom az ajtót, és már megyünk is fel a szobámba. Amikor belépünk, becsukom az ajtót, és ahogy megfordulok, Ő ott áll velem szemben, és a kezében van valami.
– Ezt neked hoztam, egy kis ajándék.
– Mi ez? Miért kapom?
– Csak mert szeretlek.
Elveszem tőle, adok érte egy puszit, de aztán egy csók lesz belőle, majd gyorsan kinyitom, és egy nyakláncot találok a pici dobozban. Megköszönöm, ismét csókolózunk egy kicsit. Mivel én már megint remegek a túlfűtöttség miatt, nem foglalkozom tovább az ajándékkal, hanem megmarkolom a faszát, és szinte rátapadok, úgy csókolózunk tovább.

Leülünk az ágyamra, és tovább firtatom a dolgot, amit láthatóan örömmel vesz, és ő is viszonozza, csókol és simogat, ahogy szeretem. Egy perc múlva már az ágyon hempergünk, szinte már ruha nélkül, ám ezek is hamar lekerülnek, és átadjuk magunkat az élvezeteknek.
Miután a simogatásokból már volt elég, és Zoli fasza is áll, mint a cövek, eldöntöm, hogy nem várok tovább, szopni akarom a faszát. Kicsit ideges vagyok miatta, mert még nem volt a számban fasz, de már vágytam rá nagyon, ezért is nem tétovázok tovább, ledöntöm, és fölé könyökölök, hogy kényelmesen hozzáférjek.
Először csak megnyalogatom, lassan élvezettel, közben a kezemmel simogatom a zacsiját. Aztán veszek egy nagy levegőt, és a számba veszem a makkját, hogy a nyelvem körbe öleli, és elkezdem mozgatni rajta a szám. Közben a nyelvem járt, szívtam, szoptam, ahogy én azt elképzeltem, hogy így jó lehet neki.

Tudom, hogy neki sem volt még ilyen élménye, ezért megpróbáltam mindent a legjobb tudásom szerint csinálni. Ő közben simogatott, ahol épp elért, és ezzel még jobban felizgatott.
Egy perc múltán azt vettem észre, hogy egyre puhább a farka, és egyre inkább összeomlik a kezemben, és a számban is. Hiába vetem be a legtitkosabb praktikáimat, nem változik semmi.
– Mi a baj Zoli? Nem jól csinálom, vagy nem jó neked?
– Nem tudom mi történik, sose volt még ilyen élményem, de ilyen kudarcom sem.
– Hogy csináljam, hogy jó legyen neked?
– Nem tudom. Az elején nagyon jó volt, de nem tudom mi van vele.
– Biztos, hogy ezt velem akarod csinálni? Lehet, hogy nem vagyok neked elég jó.
– Ugyan már ne butáskodj, Te vagy az egyetlen, akinek ezt eddig megengedtem, és egyben Te vagy az egyetlen, akitől ilyet kapok.
Ekkor már eluralkodik rajtam a szomorúság, bánt, hogy nem vagyok neki elég jó, és bánt, hogy így reagál arra, amit igazán szívből neki akartam adni. Nem jön össze.
– Sajnálom – mondom neki. Ha tudod mit, hogy kellene csinálni, akkor mondd el, és én megteszem!
– Hidd el, isteni finom, amit csináltál, de nem tudom miért nem megy.
Ekkor kopogtak az ajtón. Kizárásos alapon csak Anyu lehet, de mivel nem szeretném, hogy bejöjjön, így szólok.
– Nem lehet!

Amikor kimondom, máris nyílik az ajtó, és Anyu belép. Amikor meglát minket ledermed, és szólni sem bír, csak néz ránk.
– Mondtam, hogy NEM LEHET, nem hallottad? És ekkor már kitört rajtam a bánat, és elsírtam magam. Részben a Zolival történt dolog miatt, másrészről meg, hogy Anyu is megtudta, és egyáltalán, hogy így rajtakapott minket. Mindketten meztelenül, én meg Zoli faszát markolom még mindig, és közben sírok.
– Bocsánat Édesem, nem hallottam, bocsánat, hogy így rátok nyitottam, már megyek is, de… Mi van veled? Miért sírsz?
– Zoli? Miért sír Edina? És itt a hangja már ismét a régi volt, sőt kissé erélyesebb, mert talán azt hitte, hogy Zoli miatt sírok. De Ő csak megszeppenten nézett, és nem szólt semmit.
– Nincs semmi, menj már ki, légyszi, hagyj minket!
– Oké, de előbb tudni akarom, hogy miért sírsz! – mondja Anyu, és közben leül az ágyra Ő is Zoli mellé.
– Zoli, mondd el miért sír Edina!
– Öööö… Nem… Izé…
– Érthetőbben, ha lehet!
– Öööö… Edina megpró… Izé…
– Nyögd már ki! – mondja Anyu, én meg közben már párnámba fojtva zokogtam.
– Az van, hogy… Edina megpróbálta… De nem megy.
– Mi nem megy?
– Nem… Nem áll fel.

Anyu hozzám szól és közben megrázza a vállam, hogy figyeljek rá.
– Drágám, miért nem szóltál, hogy segítségre van szükséged? Tudod, hogy bármikor segítek neked, amikor csak szólsz, hogy kellek.
– Igen, tudom Anyu, pont ezért nem szóltam. Ez a mi dolgunk, és majd megoldjuk, és most szeretném, ha kimennél, mert ez már így is tök ciki.
Ekkor Anyu olyat tett, amire álmomban sem mertem volna gondolni. Megfogta Zoli faszát, és lassan húzgálni kezdte.
– Anyúúúúú! Mit csinálsz, engedd el, az nem a tiéd!
– Jól van, csak megmutatom mit kell csinálni.

Már nyitottam volna a szám, hogy ez a fasz az enyém, neki semmi köze hozzá, engedje el azonnal, amikor ránéztem, és azt láttam, hogy másodpercek alatt Zoli fasza ismét teljes pompájában állt. Ekkor dühömben anyu kezét félreütöttem, és hirtelen felindulásból rábuktam, és hevesen szopni kezdtem. Igen ám, de néhány másodperc múltán ismét lelankadt. Ránéztem Anyura, aztán Zolira, és nem tudtam eldönteni, hogy mi történik, hogy összejátszottak ellenem, vagy tényleg ennyire béna vagyok. Anyu rám néz, és megkérdezi.
– Szóval kell a segítség vagy nem?

Zoli csak néz, meg sem mer mukkanni, én meg nem tudtam eldönteni, hogy mi a jó megoldás. Aztán kimondtam, ami először eszembe jutott.
– Jól van, mondd el mit csinálunk rosszul, aztán hagyj végre magunkra minket!
– Rendben, de jól figyeljetek, mert csak egyszer mutatom meg. Azzal elkezdett helyezkedni az ágyon, sőt, minket is pozícióba rendezett. Pár pillanattal később, Zoli két oldalán helyezkedtünk el, Anyu az egyik oldalon, én meg a másikon. Mindeközben Zoli meg csak nézett, és pislogott egy hang nélkül, és a farka már megint kókadtan hevert az orrunk előtt.
– Szóval… – kezdett bele Anyu a mondókájába. Elmondta, hogy hol fogjam meg, hogyan fogjam meg, mennyire kell húzogatni, hogy jó kemény legyen a fasz. Mindezt jó tanítónéni módjára mutatta is, vagyis lényegében ő állította fel ismét Zoli faszát, majd átadta nekem, és végig instruált, hogy mit, hogy csináljak. Aztán amikor már jó kemény lett Zoli farka, akkor jött a következő lépés, vagyis hogyan kell szopni a faszt. Rá is bukott, a szájába vette, és közben mondta, és mutatta, hogy mit, hogy kell csinálni. Egy kissé megint kiborultam, amikor néztem, ahogy anyám szopja a pasim faszát. Ha ezt más mondja el nekem, el sem hiszem, de most ez itt történik az orrom előtt, úgyhogy hinnem kellett a szememnek. Megmutatja, hogy csinálja, aztán elengedi, és odatolja elém, hogy csináljam én is. Ahogy érzem a számban a lüktető faszt, egyre inkább az izgalom veszi át az izgatottság helyét, és immár kezdem élvezni a dolgot.

Anyu megint elveszi tőlem, és mást mutat. Közben mondja a műveleteket, és mutatja is. Ahogy Zolira nézek azt látom, hogy neki is jó. Kezdek megnyugodni, hogy tényleg szükség van a személyes tanulásra, és ki más tudna ebben a legjobb tanítónéni lenni, mint az anyám. Egy idő után kezdek ráérezni a dologra, és ahogy szopom, egyre inkább érzem, hogy tényleg jó, ahogy csinálom. Hálám jeléül időnként átadom Anyunak is, hogy szophassa, majd visszaveszem és én szopom tovább. Anyu folyamatosan dicsér, hogy egyre jobban csinálom.

Ezt megerősíti az a tény is, hogy Zoli immár rámozog amikor a számba veszem, ő is rátol egyet, és érzem, hogy egyre hevesebben mozog, ami annak az előjele, hogy hamarosan el fog élvezni. Anyu közben nézi ahogy szopok, és a kezével Zoli zacsiját markolássza. Már nagyon várom, hogy a számba élvezzen, régóta akarom érezni ezt, és most itt állok egy nyalintásnyira előtte, amikor megérzem, hogy Zoli teste megfeszül, és a farka lüktetni kezd, és már jön is a friss geci, amit csak nyelek, és közben élvezem, hogy a számban lüktet a kedvesem farka. Amikor elmúlik a remegés, és érzem, ahogy a farka kezd lankadni, elengedem, és hagyom, hogy pihenjen. Anyu ekkor megfogja, és a szájába veszi, még lenyalogatja róla a maradékot.

Anyu feláll az ágyról és így szól hozzánk.
– Na, gyerekek, most már menni fog egyedül is?
– Igen! – mondjuk egyszerre, és közben vigyorgunk.
– Jól van, ha mégis elakadtok, csak szóljatok, itt leszek a földszinten a szobámban.
Ezután megigazította magán a köntösét, és kiment a szobából, mi meg önfeledten egymásnak estünk, hogy gyakoroljuk a tanultakat.

Később ismét elakadtunk, de ez már egy másik történet lesz.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Fotózás a nudista strandon - Szex Blog Nudi

Nudi kemping szex

Hamarabb fejezték be, felültek a homokon és néztek minket. Katicám nem bírta visszatertani magát, nagy nyögések között elélvezett, én meg teletöltöttem forró puncikáját. Utána egy jót fürödtünk. A párral nem tudtunk megismerkedni, eltűntek. De nem keseredtünk el, ez volt még csak az első napunk.

Hármasban izgalmas maszturbálni - Szex Blog

Hármasban izgalmas maszturbálni

Ebben a pillanatban elélvezek. Mindkettőjük szája szorosan rátapad a farkamra, fel-le siklanak rajta, miközben az első adag geci magasan a fejük felett elszáll. Dia a következőt már megszerzi magának, mivel a szája szorosan a makkomra tapad, miközben szívja, szopja. Gitta is akar belőle, ezért simán kiveszi a farkam Dia kezéből, majd rábukik, hogy ő szophassa tovább. Az utolsó cseppeket, már felváltva nyalogatják a még most is keményen álló farkamról.