BDSM, Nyilvános szex

Egy perverz lány gazdája lettem

Egy perverz lány gazdája lettem - Szex Blog

Egy perverz lány gazdája lettem

Egy szép tavaszi napon megismerkedtem egy nővel, ami önmagában még nem jelent semmit, ám amire rávett, na az már valami.
Egy belvárosi söröző utcai kerthelyiségében ücsörgök, és egy hideg sört kortyolgatok, amikor meglátom őt. Tőlem csak két asztalnyira ül egyedül, és valami limonádét szürcsöl szívószállal, miközben a körülöttünk sétáló és ücsörgő embereket nézi. Nem egyet, hanem mindet. Új jár körbe a feje, hogy még nézni is szédítő. Én meg persze őt nézem, mert vonzó jelenség. Alig lehet több húsz évesnél, és az öltözete is feltűnően lenge.
Szóval én őt nézem, ő meg másokat, amikor felém fordul, és a pillantásunk találkozik. Ekkor a lány tekintete rögzül rajtam, és mintha az egész teste megremegne. Nocsak. Mosolyogva néz rám, látszólag mások már nem is érdeklik őt, majd néhány pillanat múlva megint megremeg, lehunyja a szemét, és csak ül egy helyben, mozdulatlanul.
Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy odamegyek hozzá, és egy kicsit csapom neki a szelet, amikor észreveszem azt, ami eddig elkerülte a figyelmemet. A lányon nincs bugyi, ám van helyette más. Egy kis rózsaszínű valami kandikál ki a lábai közül, amin egy pici kék villogó fénypötty van. Ettől még inkább feltámad bennem a vágy, hogy megismerjem, ezért felállok az asztalomtól, és a sörömmel a kezemben odalépek hozzá.
– Szia. Leülhetek hozzád? – kérdezem tőle.
A lány nem válaszol, csak kinyitja az elképesztően kék szemét, felnéz rám, majd alig észrevehetően bólint. Leülök mellé, és még mindig csak nézem, miközben a kíváncsiságom egyre nő. A tekintetünk megint találkozik, amitől most még szebbnek látom őt.
– Ne haragudj, de észrevettem, hogy… – kezdek bele a mondókámba, amikor úgy látom, mintha a szeme megcsillanna. – szóval… nincs rajtad bugyi, és ettől…
Nem tudom befejezni a mondatot, mert a lány megint becsukja a szemeit, lehajtja a fejét, és megint remegni kezd. Mi a fene? Láttam már hasonlót filmeken, ám ez így most nagyon direkt. Valójában sosem vonzott az ilyen nyilvános dolog, ám most kibaszottul felizgat. Talán a lány szépsége miatt, vagy csak azért, mert körülöttünk emberek járnak, de a lényeg az, hogy amíg nézem a lányt, miközben a szemem láttára elélvez, úgy áll a farkam a nadrágban, hogy az szinte fáj.
Ez a jelenet mindössze fél percig tart csupán, amikor megint kinyitja a szemét, és rám néz.
– Köszönöm – mondja nekem elcsukló, és remegő hangon.
– Na de mit köszönsz?
– Hogy észrevettél és néztél.
– Nehogy azt mondd, hogy attól élveztél el, hogy nézlek!
– De igen.
– Hmmm… Ez érdekes – mondom az igazságnak megfelelően. Mesélj még erről!
– Szívesen, de csak ha neked is izgató volt ez így.
– Mi az hogy? Baromi izgalmas egy idegen nőt látni, amint elélvez egy ilyen forgalmas helyen.
– Barbie vagyok – mondja csendesen.
– Én meg Tamás.
Barbie feláll, fogja a poharát, majd elindul, én meg követem őt. Meglepetésemre a sörözőbe megy be, egészen a hátsó traktusig, majd leül egy boxba, én meg melléülök.
– Mesélj! – mondom neki.
– A rövid, vagy a hosszabb verziót akarod hallani?
– Kezdetnek legyen a rövid, aztán majd meglátjuk.
– Rendben. Az a helyzet, hogy nekem van egy perverzióm.
– Igen, ezt észrevettem.
– Várj, mondom tovább. Szeretem, ha nyilvános helyen látnak, de nem csak úgy, hanem mondjuk azt is, hogy nincs rajtam bugyi. Szeretek nyilvános helyen masztizni, mert duplán felizgat az, ha észrevesznek, és látják, hogy mit csinálok.
– Ahogy engem is felizgattál vele.
– Tényleg?
– Hát persze.
– Akkor mondom tovább. Ezeken túl szeretem, ha… vagyis inkább extázisba jövök attól, ha megaláznak, ha csúnyán beszélnek velem, ha ribancként bánnak velem, vagy ha kényszerítenek arra, hogy megtegyek bizonyos dolgokat.
– Mint például?
– Ha kényszerítenek arra, hogy szexeljek. Vagy ha mondjuk valaki erőszakkal szájbakúr, esetleg másokkal együtt.
– Húhh…
– Rémes, mi?
– Nem igazán, inkább izgalmas.
– Ugye? Na szóval ezért vagyok neked hálás, hogy meglestél, és velem tartottál az élvezetemben.
– Miért nincs ehhez partnered?
– Volt egy pasim, aki egy ideig velem volt, de aztán megelégelte, hogy mindig csak másokkal kúrok, mások előtt maszturbálok, és más faszát szopom, ezért lelépett.
– Megértem. Azóta csak így egyedül nyomod?
– Igen. Kérdezhetek valamit?
– Persze.
– Volna hozzá kedved, hogy a gazdám legyél?
– Micsoda? A gazdád?
– Igen. Te kényszerítenél például arra, hogy a pincér csávót leszopjam itt az asztalnál. Vagy pórázon végigvezetnél az utcán, hogy mások is lássanak, vagy mondjuk kiköznél valahova, amíg mások megfogdosnak, vagy belém nyomnak valamit.
– Beléd nyomnak valamit? Mit?
– Persze. Mondjuk az ujjukat, vagy akár meg is baszhatnának nyilvánosan.
– Azt hiszem, tudok neked ebben segíteni.
– Tényleg? – kérdezi fülig érő szájjal, majd felemelkedik, és az ölembe ül.
Barbie egyik karjával a nyakamat öleli át, miközben a szája a fülemet harapdálja, a másik kezével meg a nadrágomon matat, és nem meglepő módon hamar kiszabadítja a farkam, és már tolná is magába, de én leállítom.
– Ne olyan hevesen. Ülj vissza!
Barbie engedelmesen visszaül, én meg addig elpakolom a farkam.
– Telefonálok egyet, addig maradj itt!
Kimegyek a ház elé, majd hívom az egyik barátomat, akinek merő véletlenségből innen néhány sarokra van az üzlete. Egy szexshop. Ki más tudna most nekem ebben segíteni?
A hívásomat alig egy csengetés után fogadja, én meg felvázolom a helyzetet. Megkérem, hogy szedjen össze néhány olyan holmit, amire szükségem lehet, hogy Barbie kedvére tegyek, és persze nem utolsósorban a magaméra is. Miután mindent megbeszéltünk kinyomom, és visszatérek Barbiehoz.
– Úgy tűnik, hogy még ma megkaphatod, amire vágysz.
– Ez mit jelent pontosan?
– Hamarosan megtudod.

A következő néhány perc hamar eltelik, amikor megjelenik Dani, kezében egy jó nagy szatyorral, aminek az oldalán ott virít egy sematikusan ábrázolt szexdémon, kezében egy szuronnyal.
– Szia Dani.
– Sziasztok – köszön vissza, és a szatyrot leteszi az asztal mellé.
– Iszol velünk valamit?
– Nem, köszi, vissza kell mennem, mert Kati egyedül van.
– Áh, értem, akkor majd beszélünk. Szia.
Dani elviharzik, mi meg ott maradunk kettesben és a szatyrot nézzük.
– Mi van benne? – kérdezi Barbie.
– Csak néhány kellék.
– Mihez?
– Nézd meg magad, azt hiszem tudni fogod.
A hatalmas papírszatyrot odahúzom kettőnk közé, mire ő belenéz, és fülig ér a szája.
– Szóval a gazdám leszel?
– Erről nem volt szó, de egy próbát azért tehetünk.
Barbie könyékig merül a sok holmiban, egyiket a másik után húzza ki belőle, miközben egyfolytában vigyorog.
– Mit gondolsz? Elsőre jók lesznek ezek?
– Igen – mondja Barbie, majd egy cuppanós puszit nyom a számra.
– Akkor rajta, öltözz be!
– Itt és most?
– Hát persze. Csak nem attól félsz, hogy meglát valaki?
Barbie nem válaszol, helyette inkább leveszi magról a blúzát, én meg tátott szájjal nézem a formás melleit. Azután magára ölti azt az alig valami anyagból készült ruhát, amit jobb körökben nem is neveznének annak, majd előttem forogva megkérdezi.
– Na milyen? Tetszik?
– Bűbájos vagy.
Megint kapok egy cuppanósat, aztán visszaül mellém, és egyenként kézbe veszi a többi holmit is. Mivel én nem ismerem az ilyen kellékeket, csak kérdéseket teszek fel.
– Ez mire való? – mutatok rá a kézében tartott fekete valamire.
– Nyakörv.
– Mint a kutyáknak?
– Majdnem. Ez a dominancia jelképe. Ez meg – vesz kézbe egy újabb darabot – olyan, mint egy bilincs.
– Bilincs?
– Nem egészen, de arra jó, hogy a kezeimet megkötözd vele.
– Mutasd, hogy csináljam!

Barbie megmutatja hogyan kell felhelyezni azokat a bőrből készült szíjakat, amit én magamtól talán nem is tudnám, hogy kell használni. A legvégére maradt az a cipő, ami legalább húsz centivel megnöveli a magasságát, és amiben alig tud járni, de néhány próbalépés után már ez sem okoz neki gondot.
– Hogy érzed magad? – kérdezem tőle teljesen feleslegesen, mert széles vigyor ül az arcán, és úgy liheg, mintha mindjárt megfulladna.
– Jól – mondja röviden.
– Akkor induljunk.
– Hová? – kérdezi kikerekedett szemekkel, némi ijedtséggel a hangjában.
– Hogyhogy hová? Ki az utcára, az emberek közé.
– De… Én még…
– Nincs visszabeszélés! – mondom nekik szigorúan, mire ő csak bólint egyet.
Felteszem rá az utolsó darabot is, egy méretes golyót, ami pont illeszkedik a szájába, majd a nyakánál szorosra húzom a csatját.
– Indulj! – mondom ismét, szigort csempészve a hangomba, majd megtaszítom őt, a kijárat felé.
Amikor kilépünk a boxok közül, a pincér és a főnök is kerek szemekkel bámul ránk, miközben elsétálunk előttük. Mielőtt kilépnénk a fénybe, leteszem a pult mellé a papírszatyrot, amiben benne van Barbie minden holmija.
– Visszajövünk érte – mondom nekik, majd még egyet lökök Barbie-n, aki most kilép a napfénybe.
Mondanom sem kell, hogy a megjelenésünk némi reakciót vált ki az utca népéből. Van, aki mobilt ragad, és vadul kattintgat, de olyan is van, aki csak a szája elé szorított kezével igyekszik gátat szabni a felháborodása kifejezésre juttatásának.
A kezemben tartom a póráz végét, majd egészen rövidre fogom, és elindulunk az utca forgatagában. Mindenki minket néz. Van, aki képeket készít rólunk, van, aki szelfizik, de a legtöbben csak néznek, és követnek.
Nem gondoltam, hogy ennyire pozitívan fogadják az emberek ezt a fajta devianciát, de ha már így alakult, akkor fokozzuk az élményt, amennyire csak lehet.
Megállítom Barbie-t, majd az átlátszó fekete felsőjét felhúzom a mellein, és a nyakánál rögzítem. Aztán a hasonlóan átlátszó rövidke szoknyát, ami alatt persze semmi nincs, a derekára húzom, amitől a feneke és a puncija is jól láthatóvá válik. Amíg én a ruházatát alakítom a helyzethez, Barbie egyre gyorsabban liheg.
– Jól vagy? – kérdezem tőle. – Mehetünk tovább?
A szája szóra nyílik, mintha mondana valamit, de a golyótól hang nem jön belőle, ezért csak hevesen bólogat.
Sétálunk tovább, és már azt is tudom, mi a cél. Szexhez a szex illik, ezért elmegyünk Dani szexboltjába.

Nagyjából negyedórányi séta és jó sok követő után, megérkezünk az üzlet elé, ahol Dani már vár ránk a bejáratnál.
– Sziasztok, gyertek beljebb! – invitál a barátom, és mi bemegyünk.
Azt, hogy mi, úgy kell érteni, hogy kettőnkön kívül még vagy egy tucatnyian benyomulnak utánunk, így majdnem megtelik az üzlet, de ez semmit nem ront a hangulaton.
Miután sorban belépünk a helyiségbe, Kati Barbie-t veszi kezelésbe.
– Hú, te aztán szép kiscica vagy!
Ahogy ezt kimondja, odalép hozzá, majd végignyalja a nyakát, és rutinos ügyességgel leveszi róla a szájpecket, majd megcsókolja, és szinte a torkáig nyomja a nyelvét a szájába. Barbie még most is liheg, remélem, hogy csak az izgalom miatt.
Dani is odalép hozzájuk, ám ő csak a lány melleit dögönyözi meg kissé, majd kigombolja a nadrágját, és előveszi a farkát.
– Szopjál ribanc! – utasítom Barbiet, aki azonnal térdre veti magát, és tövig veszi a szájába a barátom faszát, és úgy szopja, mintha az élete függne tőle.
Kati eközben felhúzza magán a lila lakkruháját, és simogatni kezdi magát, majd rászól Barbie-ra.
– Nyaljál!
Barbie abban a pillanatban elengedi Dani faszát, majd odafordul Katihoz, az arcát mélyen belefúrja a lábai közé, és mohón nyalja.
– Ez az picsa, jól csinálod.
Amíg Barbie a pinát nyalja, Dani még mindig álló fasszal odalép a bámészkodók elé.
– Uraim! Ki szeretné szájbakúrni ez a vadító szajhát? Bocsánat. Természetesen a hölgyeké az elsőbbség. – Teszi hozzá Dani, hiszen a bámészkodók zöme nő.
Az egyik nő előrelép, majd a mobilját a táskájába téve, megáll Dani előtt.
– Én.
– Tessék hölgyem – mutat rá Barbie-ra teátrális mozdulattal.
A nő odalép hozzá, felemeli a szoknyáját, majd kissé terpeszt, és várja a nyalást.
– Most másik pinát nyalj! – mondja Dani Barbie-nak, aki engedelmesen odafordul a kékszoknyás nőhöz, és benyal neki.
A csaj élvezettel néz le Barbie-ra, majd a háta mögött álló pasihoz intézi a szavait.
– Felvetted Béla?
– Fel ám.
– Akkor most csere – mondja a nő, aztán kiveszi a pasi kezéből a mobilját, és odalöki őt Barbie elé.
A pasi előveszi a farkát, amit Barbie egyből a szájába vesz, és szopja.
Eközben Dani teljesen letolja a nadrágját, majd leül a padlóra, aztán le is fekszik. Kati, mint egy jó asszisztens, Barbie-t odafordítja felé. Barbie nem vár instrukcióra, Dani fölé guggol, majd ráül a farkára, és lovagolni kezd rajta.
– Ez az picsa! Jól megbaszatod magad mi? – mondja neki Kati, miközben ő is leguggol melléjük, és a lány melleit dögönyözi az egyik kezével, a másikkal meg maszturbál. Barbie egyre inkább önkívületi állapotba kerül, nem lát, nem hall, csak lovagol a faszon.
Eközben a bámészkodók sorra jönnek, és fotóznak a párocska fölött. Leginkább nők csinálnak szelfit, a pasik meg csak csendben verik a faszukat.
Amikor már túl van többször is az orgazmuson, Kati felrángatja őt, majd, mint egy cirkuszi látványosságot körbemutatja a lányt a közönségnek. Barbie még most is úgy liheg, mint aki nem kap elég levegőt, ami talán az izgalom miatt van, amit most átél. Önkívületben lépdel az emberek között, akik megérintik őt, vagy csak megsimogatják, van, aki a melleit markolja meg, de olyan is akad, aki a lába közé nyúl, megujjazza, majd lenyalja az ujjairól a nedveit.
– Ki szeretné felpróbálni ezt a gyönyörű szajhát? – kérdezi Kati, de válasz nem érkezik. – Úgy tűnik, nem kellesz senkinek – mondja Barbie-nak.
Kati visszafordul, maga előtt tolva a lányt, ám egy hang megállítja.
– Én szívesen szájbabasznám. – mondja egy hang, mire Kati megáll.
– Azt próbáld meg te állat! – jön a gyors válasz egy női hang formájában.
Mire Kati visszanéz, már nem tudja, ki szólt. Viszont a mellettük álló férfi megfogja Barbie karját, és megállítja őket.
– Mondd kedves, tényleg hajlandó vagy önszántadból kiszopni a faszomat?
Barbie csak bólint egyet, mire a férfi kiszabadítja a farkát a nadrágból, és meglóbálja előtte.
– Nem – mondja Barbie.
– Miért nem? – kérdez vissza Kati.
– Ez nekem túl nagy.
– Ugyan már, ne legyél ilyen válogatós.
Kati a vállára teszi a kezét, és lenyomja őt amíg térdre nem hull, aztán megfogja a fejét, és a férfi fasza felé tolja az arcát. Barbie kicsit tétovázik, majd kinyitja a száját, és bekapja a valóban vastag és hosszú faszt. A férfi most rátol egy nagyot, ami láthatóan megviseli a lányt, de leküzdi az ellenérzését, és szopja tovább.
Amíg a hatalmas faszt szopja, odalép hozzájuk egy másik pasi is, aki szó nélkül előveszi a farkát, és odatolja Barbie elé. A lány, látva, hogy a másik jóval kisebb, máris vált, azt veszi a szájába, és szopni kezdi, mire a faképnél hagyott kézbe veszi a farkát, és manuálisan élvezi tovább a helyzetet.
Amíg Barbie a két faszt ápolja, Dani előkerít egy puffot, ami olyan, mint egy bőrfotel, csak nincs támlája meg karfája. Leteszi a helyiség közepére, majd odalép a lányhoz, és nemes egyszerűséggel lehúzza őt a faszról, majd feltérdelteti a rögtönzött emelvényre, aztán beletolja a farkát, és baszni kezdi.
Barbie egyfolytában liheg, hörög, miközben úgy néz ki, mint aki véget nem érő orgazmuson megy át. Ha Dani nem markolná a seggét, talán le is esne onnan. Aztán Dani ordít egy hatalmasat, miközben vadul bassza a lányt. Amikor lecsendesedik, kihúzza belőle a faszát, amitől a betöltött geci vastag sugárban ömlik ki a lány pinájából.
– Ki lesz a következő? – teszi fel a kérdést a jelenlévőknek, miközben a lány arcához lép, és annak a hajával megtörli a farkát.
Mire végez, már egy másik faszi kúrja a csajt, egy cseppet sem zavarja, hogy fröcsög belőle a sok váladék. Az új játékos még sehol nem tart, amikor két másik önjelölt már ott toporog mellette álló fasszal, amit folyamatosan hegyeznek, hogyha sorra kerülnek, akkor ne kelljen még azzal is vesződni.
Amikor már nincs több vállalkozó, a lányt magára hagyják, aki ugyanúgy liheg, morog, mint eddig, ám most már két kézzel kapaszkodik az alatta lévő ülőpárnába, nehogy leessen.
Kati odalép hozzá, magához öleli, és miközben a haját simogatja, így szól hozzá.
– Jól van. Most már vége. Engedd el magad!
Kati ülő helyzetbe segíti őt, és újra magához öleli.
– Jól vagy?
– Jól – válaszol Barbie alig hallhatóan.
– Jól van emberek, mára vége a műsornak. Nézzetek körül, hátha van valakinek valamilyen titkos vágya, amihez valamilyen segédeszközre van szüksége, most még megveheti, mielőtt bezárunk.
A bámészkodók, mivel vége a műsornak, még téblábolnak egy kicsit, aztán egymás után elhagyják az üzletet, Dani meg bezárja az ajtót.
Amikor visszatér a lányhoz, a kezébe ad egy üveg ásványvizet, amit egy hajtásra meg is iszik.
– Jól vagy? – kérdezi most Dani is tőle, mire csak bólogatás a válasz.
Barbie a térdére hajolva szuszog még, Kati meg a hátára terít egy takarót, és ismét megsimogatja a fejét.
Mi félrevonulunk, majd megkérdezem tőlük.
– Ugye nem lesz baja?
– Á, dehogy. Még fiatal és erős, csak pihenésre van szüksége – mondja Dani.
– Igaz – erősíti meg Kati is. – Amúgy bámulatos a kiscsaj, én még soha nem láttam senkit, aki ennyire rögzült volna az élvezetbe.
– Ezt hogy érted? – kérdeztek vissza.
– Láttál már nőt elélvezni, nem?
– Persze.
– Akkor azt is tudod, hogy az izgatás során az izgalmi állapot fokozatosan tör egyre feljebb, majd az orgazmus után visszaesik, de nem teljesen, ezért innen lehet folytatni, és akkor a következő hamarabb elérhető. Nála nem így van. Amikor elélvezett, nem esett vissza, hanem ott rögzült a száz százalékon, és így folyamatos orgazmust élt át.
– Ez elképesztő.
– Valóban az. Ezért is van ennyire kibukva. De ugye nem hagyod itt?
– Dehogy. Talán lábra sem tud állni.
– Dani! Gyere segíts nekem, hozzuk el a cuccait!
– Máris.

Alig tíz perccel később ismét ott állunk Barbie körül.
– Hogy vagy? – kérdezi tőle Kati. – Lábra tudsz állni?
Barbie csak bólogat, majd úgy csinál, mintha felállna, de a lábai nem bírják el.
Dani önként felajánlja, hogy hazavisz minket, csakhogy Barbie nem árulja el, hogy hol lakik, ezért mindketten nálam kötünk ki. Őt leteszem az ágyamra, majd a konyhába megyek egy pohár vízért, de mire visszaérek, ő már alszik. Mivel már nincs más dolgom, én is lefekszem a nappaliban a kanapéra, és hamar el is alszom.

Reggel az első utam Barbie-hoz vezet, ám az ágy üres. Körbejárom a lakást, de nincs sehol. A konyhában kávét főzött, és a fürdőben is megtalálom a nyomait, de ő már nincs itt. Amikor visszamegyek a szobába, akkor veszem észre azt a cetlit, amit a párnán hagyott. Kézbeveszem és elolvasom:

Köszönök mindent.
Barbie.

Iratkozz fel a hírlevelünkre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük