Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Mara meglesett minket szex közben

Amióta Mara a szeretőm, vagy én az öve, de mindegy is, tök jól alakulnak a dolgok körülöttem. Az egyik ilyen pozitív változás, hogy végre becsajoztam, és minden heppi. Elmondtam Marának is, hogy van egy barátnőm, és ő örült neki. Nem csak mondta, hanem tényleg. Biztosított arról is, hogy ez nem változtat semmin, ami köztünk van, hisz a lány nem lakik itt, és így folytathatjuk az élmények gyűjtögetését. Élmények, ezt mondta, vagyis én nem vagyok több számára, mint egy élmény. Na mindegy.

Ma este eljön hozzám Mónika. Délután csinálunk valami programot, – ezt majd ő fogja kitalálni, – utána itt leszünk nálam. Már előre izgulok, hogy milyen lesz, mert még soha nem jött hozzám látogató, amióta itt lakok Margit néninél. Háromra megyek hozzá, és számomra meglepetés lesz, hogy mit fogunk csinálni. Mónika ma szebb, mint valaha. Amikor kilép a lépcsőhátból, szinte lebeg a föld fölött, mint egy angyal. Az általa kitalált program, említésre sem méltó, csak fagyiztunk, és beszélgettünk a parban egy padon ülve. Ennél sokkal jobbra számítottam.

A nap folytatása viszont ígéretesnek tűnik. Ott alszik nálam, bár az alvás nem tudom mennyire reális, a lényeg az hogy már nagyon várom. Gyalog megyünk, hiszen nincs messze a ház, ahol most lakom, és még korán is van, szinte még világos. Amikor megérkezünk, igyekszem kitenni magamért, hogy jó vendéglátó legyek, és hogy lenyűgözzem őt. Persze csak szerényen, van a hűtőben fagyi, üdítő, és egy üveg pezsgő is, ha netán… na mindegy.
– Szép ez a ház. Mondja Mónika, amikor megérkezünk.
– Igen, ezt már mások is mondták, talán a környéken a legszebb.
– Mióta laksz itt?
– Már két hónapja.
– És a tulajjal hogy jössz ki?
– Ó, vele nagyon jól megvagyunk, örül hogy itt lakok vele, és én meg hálából segítek neki, amit kell.
– Mutasd meg a szobádat is.
– Erre gyere. Nincs benne semmi extra, csak egy szoba, ami tele van holmimmal.
– Pont ilyennek kell lenni egy szobának.

Amikor kinyitom az ajtót, és ő belép, mintha egy szentélybe lépne. Áhítattal néz körül, és szinte mindent megnéz, megtapint. Amikor az ágy kerül sorra, megáll előtte, majd lehajol, és megnyomkodja a matracot. Aztán rám néz, majd újra a matracot teszteli, de most sokkal intenzívebben, s közben kacag. Imádom a nevetését, mintha csengők csilingelnének a torkában. Miután alaposan megvizsgálta a matracot, egy hirtelen mozdulattal feldobja magát a levegőbe, majd az ágy közepén landol, miközben engem néz és nevet.

Én vissza mosolygok rá, és nézem hogy mit csinál. Kigombolja a blúzát, amit az melletti székre dob, majd mielőtt megszólalhatnék, leveszi a melltartót is, amitől elakad a szavam. Ilyen tutkó dudákat még nem láttam, egyszerűen gyönyörűek. Amig én őt csodálom, ledobálja magáról a maradék ruhát, ami eltűnik ott ahol a többi is. Én csak állok, és tátott szájjal nézem őt, miközben szóhoz sem jutok.

– Na mi van? csak nézni akarsz? – kérdező tőlem egy huncut mosoly kíséretében, miközben megérinti a punciját, és játékosan matat rajta.
– Nem… én csak… – mondanám tovább is, de teljesen lebénultam a látványtól, a farkam meg persze felállt és a nadrágomból ki akar törni.
– Vetkőzz. Látni akarom, mit rejtegetsz a nadrágodban.
Ismét szólnék de még most sem tudok kinyögni egy egyszerű választ sem. A szemem, még most is rátapad Erika testére, el sem bírom onnan szakítani, miközben leveszem a pólómat, majd lerúgom a cipőimet.
– Gyere ide. – szól a parancs az istennőtől, és né mint egy robot lépek előre egyet, majd még egyet, amikor ott állok előtte, ő pedig a nadrágomat cibálja, hogy megszabadítson tőle.

Amikor már csak az alsó van rajtam, a farkam mérete, és az állapota már nyilvánvaló számára is. A kezével megérinti, amitől az megremeg, majd megsimítja, és rámarkol. Egy kicsit még masszírozza, aztán megfogja a nadrágom gumiját, és elkezdi húzni lefelé. Lassan csinálja, hogy kiélvezze minden pillanatát, ám azon a ponton, mikor már a gumi nem tart, a farkam egyszerűen kiugrik a nadrágomból és ott rezeg az orra előtt. Egy ideig csak bámul rá, majd marokra fogja, a szájába veszi a végét, majd szopni kezdi.

Amikor már elég kemény, akkor hanyatt lököm őt az ágyon, és a lábai közé hasalok, hogy érezzem a puncija illatát. Az ujjammal megsimítom, és a legérzékenyebb helyeken egy kicsit megdörzsölöm. Aztán méh közelebb kúszok hozzá, és a nyelvemmel izgatom tovább. Isteni fonom, képtelen vagyok betelni vele, és csak nyalom és nyalom, amikor megállít, és csak irányt, hogy mit kell csinálnom. 69-es pózban folytatjuk a játékot, ami mondanom sem kell, sokkal élvezetesebb, mint bármi más a világon.

Amikor már elég volt az előjátékból, hanyatt dőlök, ő meg fölém térdel. Belevezetem a farkam a tűzforró és lucskosan nedves puncijába, miközben ő rám hajol és a fülembe liheg, amitől megborzongok. A válla fölött a pillantásom az ajtóra esik. Bassza meg, elfelejtettem becsukni. Ám látok még valamit. Az ajtó sötét hátterében egy alakot látok, egy nőt. Mara az. Ahogy ott áll a félhomályban látom, hogy az egyik keze a mellét markolja, a másik keze meg elvész, a hálóinge mélyén. Maszturbál, miközben minket néz. Ismét végig száguld rajtam a remegés, és elélvezek, miközben Mara az ajtóban rám kacsint, majd eltűnik. Ebben a pillanatban Erika is elélvez, majd amikor lecsillapodik a remegése, mellém fekszik, és csak csendben bámuljuk a mennyezetet.

Már teljesen sötét van, amikor felébredek. Erika még most is abban a pózban, ahogy elaludtunk. Kinyújtom a kezem és megsimogatom a selymesen sima bőrét, ami az ujjaim alatt alakul át libabőrré. Az ő keze is felfedező útra indul a sötétben, így újra átélhetjük a korábbi izgalmakat, és minden olyan pózt, ami eddig kimaradt, de most már Mara nélkül.


A legfinomabb kávét nálunk ihatod - Szex Blog

A legfinomabb kávét nálunk ihatod

„- Kedves Kati, válaszd inkább a másik bögrét, mert ebbe belevertem a faszom, ott úszkál benne a sok geci.” Jó poén lenne, ha ezt mondanám neki, bár az az igazság, hogy megnézném az arcát, amikor közlöm vele a jó hírt. Ezért nem teszek semmit, csak nézem, ahogy lassan megkevergeti a kávét, majd a kanalat leteszi a tálcára. A bögrét a szájához emeli, beleszagol, majd bele is kortyol. – Imádom a kávédat. – mondja Dórinak, aki csak vigyorog rá.

Nagy farkad van? Bizonyítsd be - Szex Blog

Nagy farkad van? Látni akarom!

Ahogy egyre közelebbről csodálja, ahogy a simogatás is egyre inkább átalakul, mintha maga felé húzna, már meg sem lepődök azon, hogy a kinyújtott nyelve, a makkomon matat, bedugja a résbe, majd körbenyalogatja. Nagyon felhúz az érintése, ahogy játszik a farkammal. Már csak azon drukkolok, hogy a nyalogatás helyett inkább kapja be, és alaposan szopjon ki belőlem mindent. Nem ez történik.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0%0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük