Négyesben

Kukkoló élmény a Bakonyban

Kukkoló élmény a Bakonyban - Szex Blog

Kukkoló élmény a Bakonyban

Tavasszal kivettünk egy házat a Balaton felvidéken. Úgy volt, hogy nagyobb társaság lesz, de vagy a gyerek, vagy a munka, vagy egyéb kifogás miatt szépen mindenki lemondta.
Nem bántam, szeretek Vikivel kettesben kiszakadni a mindennapokból, néha nagyon jó mindent hátrahagyva kicsit nem aggódni, nem tervezni.
Szállásadónk nagyon kedves, nagyon csinos, az 50-es éveiben járó, de annál fiatalosabb és energikusabb házaspár volt, amíg a vendégházat bemutatták, végig flörtöltek velünk.
Ez az az igazi “páros flört” volt, hogy milyen csinosak vagyunk, hogy ha gondoljuk akkor itt is lehet “rosszalkodni” meg a hátsó kert is alkalmas, mert zárt, és ne aggódjunk, ha ők leskelődnek, szeretik a szépet, és így tovább, hasonló megjegyzések huncut mosoly kíséretében. Szeretnék majd ennyi idősen én is ennyire nyitott, bevállalós lenni, és felszedni fiatalabb párokat.
Nekem ez jólesik, mert szeretek így gondolni magunkra, és a fenébe is, végre már egyszer nem csak a flörtig kéne eljutni, hanem akkor lessenek meg rendesen!
Végül mégsem mertünk meztelenkedni a kertben, az idő se volt olyan jó, és csak azért, hogy hátha meglesnek, nem volt sok értelme. Egyszer elkezdtük a bejárati ajtónál, kicsit fogdostuk egymást, kezébe vette a farkam, smároltunk, majd hamar beljebb húzódtunk érdeklődés hiányában. Lehet, hogy otthon se voltak.
Kirándulgattunk a környéken, nagyon jókat kajáltunk, és főleg rengeteget beszélgettünk a kapcsolatunkról, olyan dolgokról, amire így távol mindentől könnyebben ráhangolódhattunk.
Még mindig tudok meg róla új dolgokat. Róla, a társairól, a vágyairól, korábbi élményeiről. Különösen a legjobb, gyerekkori barátját emlegette sokat.
Fruzsina az ovi, iskola, majd egyetemi pajtása volt, amit tudtam, de azt nem, hogy miket éltek meg együtt.
Egyszer Fruzsi új pasiját is megosztották egymással, aminek pont rossz vége lett a srác miatt, de engem mindig a lehetőségek érdekeltek.
Az ébredő természet, az illatok, a kilátás a magaslatokról csodálatos nyugalmat és harmóniát teremtett bennünk.
Szeretkeztünk az erdőben, szeretkeztünk a mezőn, szeretkeztünk a patak partján, fotózgattuk egymást, és szabadnak éreztük magunkat.
Az esték pedig buja hancúrral teltek. Úgy szerettem volna, ha az a félig megígért leskelődés valóra válik, de nem úgy tűnt.
Egyik este tusolás után kedvesem odajött hozzám, kétujjas mozdulattal megszabadított a törölközőmtől, a székbe lökött, odaguggolt, és keményre szopott. A telefonomhoz nyúlt, feloldotta, közben végig becsületesen húzogatta rajta a kezét, nehogy lankadjak – hogy is tehettem volna – majd készített néhány fotót a farkamról, még nyomkodott valamit, majd a kezembe adta.
Hirtelen majdnem felugrottam a helyemről. Elküldte a képeket Fruzsinak. Az én telómról!
Egyszerre éreztem meglepettséget, szégyent, izgalmat. Felváltva bámultam a Fruzsinak elküldött farkamat, és a jobb alsó sarokban hirtelen dupla kékre változó pipát.
Na vajon mit reagál?
Nem írt semmit, de nagyjából két perc múlva Viki telefonja kezdett csörögni.
– Ti szórakoztok velem? Mégis mit jelentsen ez? – szólt bele hallhatóan megjátszott felháborodással.
– Nem tetszik?
– Deee nagyon is!!! – hallatszott a túloldalról
– Akkor meg ne nyafogj! – mondta, majd hatalmas elánnal nekiállt a farkamnak.
Most még inkább színpadias lett Viktóriám, aki amúgy is a nyálas, köpködős, nyelvhasználós fajta. Falta a farkam, mint büszke kutyus a nehezen megszerzett velőscsontot. Oldalról, felülről, alulról kényeztette, majd a kezembe adta a telefont, hogy filmezzem a mutatványt.
Óvatosan odanéztem, vajon látom-e Fruzsi arcát, esetleg ahogy minket nézve magához nyúl, de ő nem kapcsolt kamerát, viszont a sóhajtozását nagyon élveztem.
– Nyald a tövénél, hadd lássam azt a faszt, ügyes kislány! – Ilyeneket mondott, és határozottan kivehető volt, hogy lelkesen maszturbál közben.
Nagyon küzdöttem, hogy ne élvezzek el túl gyorsan, de ez szinte lehetetlen volt ebben a helyzetben, lassítottam a kezét, hatalmasakat sóhajtottam, de így is hamarosan egy hatalmas adagot lőttem Viki szájába, ahonnan egyből visszafolyatta a farkamra, és kente szét az arcán igazi pornós módon, hogy virtuálisan Fruzsit is a csúcsra juttassa, és hirtelen…
– Bazdmeg hhh bazdmeg…. Istenem….. – és már élvezett is a klasszikus “aztakurvaaa” felkiáltással. Aztán csend lett. Csak lihegést hallattunk, hallottunk.
– Köszönöm szépen a fincsi előadást, most magatokra hagylak! További kellemes rosszalkodást! Puszi! – azzal le is tette.
Ölembe vettem szerelmemet, megfordítottam, és most én löktem le a fotelbe, majd őrült módjára nyalni kezdtem.
Szép sima szeméremdombja van, imádom nyalni nem csak az ajkait, falni a húsát, marokra fogni a bőrt puha pociján.
Nem sokáig vártam, csak amíg újra készen állt a szerszámom, és lassan jó mélyre hatoltam kedvesem hüvelyében.
Hosszú sóhajjal nyugtázta, megragadta a csípőm, és ritmusosan húzott magába. Végig a szemembe nézett, láttam, mondani akar valamit, szóra nyitotta ajkait, de csak hosszú nyögések hagyták el csillogó száját.
Nem tudom hangosak voltunk-e, teljesen elvesztettem az eszem. Nálam ez ilyen, ha beindulok, nem gondolkodok sokat, ösztönből cselekszem, és mindent akarok.
Egyszer csak kopogtak. Hirtelen nagyra nyílt a szemünk, én pedig azzal a lendülettel el is indultam az ajtó felé, úgy ahogy voltam, a meredező, nedvtől csillogó farkammal.
Andi, a szállásadónk állt az ajtóban még nagyobbra nyílt szemekkel.
– Óó csak nem egy valóra vált álom? – kérdezte, én pedig szótlanul a kanapéra mutattam, hogy helyezze magát kényelembe.
Viki szájába toltam a farkam, és Andira mosolyogtam. Szopattam kedvesem, aki ujjazta magát. Amikor a szemben ülő hölgy végre a bugyijába nyúlt, és bal kezét blúza alá tolva mellét alulról simogatni kezdte, cselekedtem.
Figyelve a látvány tökéletességére elkezdtem keményen dugni a barátnőmet.
Andrea nem szégyenlősködött, biztos voltam benne, hogy ezért jött. Nem éreztem semmi feszengést, még annyit se, mint az előbb Fruzsival, néztem szállásadónk arcát, és egyre inkább feltáruló testét.
Gyorsan lekerült minden ruha róla, gyönyörködtem vékony, érett testében. Nagyon kívántam, kihúztam a farkam, meglengettem előtte, majd visszadugtam, hátha oda tudom csalogatni.
Andi felállt, magára borított egy plédet, és elindult az ajtó felé.
– Mindjárt jövök – nyugtatott meg.
Mi pedig csak keféltünk, csókoltuk egymást, és egymást kérdeztük, minden rendben van-e.
Meg akartam baszni azt a nőt. Akartam, hogy Viki irányítsa a baszásunkat, hogy csókolja meg, hogy simogassa, hogy nyalja, ujjazza. Mindent akartam. Ilyen vagyok. Ki ne akarná?
Andi tüstént visszatért férje oldalán.
A férfi nem szólt semmit, odalépett Viki arcához, neje pedig mögém.
A nő megfogta a farkam, és húzogatta a bőrt, amíg az Viki puncijában járt ki be, Viki pedig megragadta a férfi farkát, és egy két rángatás után a szájába kapta. Szopta, szürcsölte, ahogy mindig.
Andrea ekkor ráfeküdt kedvesemre, fenekét a magasba emelve felkínálta nekem, megcsókolta kedvesem, és ketten kényeztették a hatalmas faszt.
Cserélgettem a pinájukat. Szinte elájultam a gyönyörtől, és fáradni is kezdtem.
Néha lehajoltam, hogy mindkét puncit falhassam, majd újra baszás és baszás egyre keményebben.
Úgy csattogott a csípőm a fenekükön, hogy zengett az apartman.
Nem bírtam tovább, felálltam, megszorítottam a faszomat, hogy még egy percig legalább kitartsak, a lányok kötelességtudóan letérdeltek, és egymást is simogatva egy-egy kézzel elkezdték verni, szopni a két faszt.
Pillanatokon belül tört elő hatalmas robbanással belőlem az orgazmus, és egyidőben élvezett a farkamra sugárban a velem szemben álló.
Falták, nyalták, itták a sok gecit, kenték szét magukon és egymáson és a “baleset” miatt rajtam is.
Habosra verték a faszomon a sok spermát, amit házigazdánk lőtt rá célt tévesztve.
Szerintem ekkor valóban elájultam, mert kiesett egy kis idő. A kanapéra dőlve lihegve, homályosan azt láttam, ahogy barátnőmet fogdossák, csókolgatják, majd Andi odahajolt hozzám, lesmárolt, belesúgott valamit a fülembe, amit nem értettem, majd elköszöntek, és távoztak.
Miután ketten maradtunk, pihentünk kicsit, majd együtt letusoltunk. Nem volt erőnk a szexhez, de még egyszer kézzel eljuttattuk egymást és magunkat a csúcsra. Szeretem kiverni előtte, és hát mások előtt is. Ez van.
Hogy mit súgott a fülembe, másnap kiderült, amikor is Viktória megemlítette, hogy délután várnak a szomszédban.
Még két napig maradtunk, ami csodálatosan telt, és elterveztük, hogy máskor is ezt a házat vesszük ki, de legközelebb Fruzsit és a barátját is elhozzuk. Ki tudja…

Iratkozz fel a hírlevelünkre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük