Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Stoppos lány

Stoppos lány áll az út szélén, de még bent a faluban. Egyáltalán nem volt alulöltözve, lévén megkezdtük az októbert. És itt Németországban ez mindig esővel, köddel és lucskos idővel jár. Mégis látszik egész megjelenésén, hogy a lány valódi. Nincs kikenve, nincsen teleaggatva mindenféle mű dologgal. Aránylag magas és vékony. Ruházata, hátizsákja viseltes. De az arca, ahogy megvillantak az égszínkék szemei! Igen, tényleg egy természetes szépség.
– De jó kis picsa vagy az anyád hétszentségit! – tört ki belőlem akaratlanul. Farkam automatikusan merevedni kezdett, holott tudom, teljesen más irányba megyek. Nem sok esélye van, hogy bárki is felvegye, mert tisztességesen elázott. Majd egy óra múlva jöttem visszafelé, és három kilométerrel arrébb ott volt a stoppos lány. Végül is mit veszíthetek? Megálltam, ablak leereszt.
– Szia. Merre tartasz?
– Hamburgba.
– Hát az nem itt van! Elvigyelek egy darabig?
– Megköszönném.
Kiraktam az elakadásjelzőt, és kiszálltam, hogy segítsek neki. Kinyitottam a kisbusz oldalát, és beemeltem a hátizsákját. Volt vagy harminc kiló.
– Azt a büdös! Hát kislány, az már biztos, hogy a szél nem fog elvinni. Hogy bírod ezt el?
– Megszoktam.
Be akart ülni hátra, de mondtam neki, inkább előre üljön. Akkor ráadom a fűtést. Látom, rendesen el van ázva, biztosan át is fázott. Egy kedves mosollyal jutalmazott, és beült előre. Valóban gyönyörű égszínkék szemei voltak. Nem az a teljesen kék, hanem olyan, mint egy kis virág szirma. Középen egy fekete pont, körülötte égszínkék szirmok, aprócska felhők fehér csíkokkal. Ez csak innen közelről látszott. Ahogy ígértem, ráadtam a max fűtést teljesen odairányítva. A hálás mosoly most sem maradt el. Majd mélyen a szemembe nézve állta a tekintetem. Én néztem először félre, és ő elnevette magát.
– Így nem ér, vezetek!
– Oké. Jogos! Ez nem volt fair a részemről.
– Akinek ilyen angyali mosolya van, annak elnézem.
– Te most udvarolsz nekem?!
– Csak ha szabad.
– Ha itt megállsz, akkor igen.
– Ha itt megállok, legyalul egy teherautó. Az meg marha szar halál.
– Nem úgy gondoltam, te! – nevette el magát megint. Kacaja úgy gyöngyözött, mint elgurult gyöngyszemek.
– Tudom.
– Vicces vagy!
– Én inkább kanosnak mondanám. Amúgy ez miattad van így. Te hozod ki belőlem.
– Nem semmi, mindig így nyomulsz? – nevetett el magát megint.
– Nem, igazából nem. Nős emberként ez nem túl előnyös.
– Nem semmi fazon vagy! Épp meg akarsz dönteni, és közlöd, hogy feleséged van!
– Neked is van barátod, mégis itt cicázunk.
– Honnan tudod, hogy van?
– Mert akinek ilyen angyali szemei vannak, az nem lehet egyedül.
Megint nevetett.
– Koszos a ruhám, eláztam, füst- és testszagom van. És mégis meg akarsz dugni?!
– Nem.
– Nem?!
– Nem megdugni akarlak. Szeretkezni veled. Azt akarom, hogy egymásba fonódva felrepítselek az égig, akkora orgazmusod legyen.
– ÁLLJ MEG! ÁLLJ MEG DE AZONNAL!
Bassza meg! Túllőttem a célon, pedig a farkam majd eldurran. Na, ez a hajó elment! Félreálltam egy útszéli parkolónál, valahol egy mező mellett. Elkönyveltem, hogy elmegy a nő. Kiszállt és megpróbálta kinyitni a kisbusz oldalsó ajtaját, sikertelenül.
– SZÁLLJ KI ÉS NYISD KI EZT AZ AJTÓT!
Ja, igen. A hátizsákja. Kivettem a kulcsot, kiszálltam és kinyitottam neki az ajtót, hogy kivehesse a cuccait. Majd kezdte a mondandóját.
– Bejártam fél Európát, de így még senki sem beszélt velem!
Kis csend, hangja vádló. Kezdtem kellemetlenül érezni magam.
– Ezt díjazom. Nem beszélsz mellé, nem hazudozol. Megmondod a frankót.
Akkor kezét az épp szétdurranni készülő farkamra tette.
– Jó. Most kefélni fogunk. Aztán keresünk egy motelt a közelben, letusolok, megborotválkozom mindenhol, és elrepíthetsz a csillagokba! Legalábbis, ha elfogadod a játékszabályaimat.
– Mondd!
– Nem szoplak le, a farkad nem veszem a számba! És a seggem tabu! Oda semmit sem dughatsz be! Ha azt mondom, elég, abbahagyod. Nem leszek sem a kitartottad, sem a feleséged, sem a tulajdonod! Akkor megyek el, amikor akarok. Képes vagy rá? Elfogadod a feltételeimet?
– Igen, nem okoz gondot.
Megint elmosolyodott.
– Jó, nagyon jó.
Még az autó mellett kibontotta a nadrágom szíját. Egy mozdulattal lehúzta farmerját és kilépett belőle. Szeméremdombja borotvált ugyan, de az sem mostanában történhetett. A kezemet megfogva húzott be a kisbusz középső ülésére. Magam után behúzva a tolóajtót, a külvilág megszűnt számunkra. Leültem már a nadrágom nélkül a három ülés közül a középsőre, felhajtva a karfákat. A lány elém térdelve széthúzta combjaimat. Kezébe vette még mindig kemény farkamat, amelyből csepegett az előváladék. Tenyerébe fogta a teljesen átlagos, de annál jóval vastagabb szerszámom, míg másik kezével vadul izgatta a csiklóját. Makkomat szorosan a tenyerébe fogta, úgy húzta vissza teljesen a bőrt róla. Az könnyedén engedelmeskedett, mert síkos volt a sok cucctól, ami idáig kifolyt belőle. Miközben a lány bedugta fejét a széttárt lábaim közé, halkan nyögdécselt maszturbálás közben. Kéjesen megnyalta combom belső felét. Rámarkolva a heréimre, belenyomta fejét lábam közé, megnyalva a farkam oldalát. Makkomat elengedve, lucskos, nyákos kezét a nyakára dörzsölte kétoldalt.
– Csak hogy kefélés közben a saját szagodat érezd! Mert ma még használni akarlak!
– Imádom az illatod!
– Használd a kezeidet is, azoknak mindent megengedek! Küldd el őket vándorútra!

Ekkor kezdett eljutni a csúcspontra és masztizás közben terpeszben az ölembe ült. Nem kellett mondania semmit sem. Megragadtam mindkét kezemmel darázsderekát, kecses csípőjét és magamra emeltem. Puncivirága ki volt nyílva, hatalmasra dagadt. A vastag faszomat ellenállás nélkül szippantotta magába. Kezeim csípőjéről elindultak felfedezni ezt a még nekik idegen testet. És a lány még mindig maszturbált, amikor hatalmas melleit kezembe fogva két ujjal finoman megszorítottam bimbóit. Akkor sikongatni kezdett. Homlokát a nyakamnak nyomva átkarolt és vad kefélésbe kezdtünk, miközben a lány hatalmasat élvezett.

Kezeimmel már a fenekét fogva segítettem neki mozogni. Szája kitátva, nyála a hasamra folyik, miközben vadul kefélem szaftosra dagadt punciját. Sikongat, nyög, hörög. Alig fél perce voltam benne teljesen, amikor kirobbant belőlem is az élvezet égető vulkánja. Elárasztva a lány vagináját forró gecivel. A lánynak vége volt, szemmel láthatóan láncorgazmusa van. Úgyhogy nem álltam meg! Kihasználva magatehetetlenségét, vadul keféltem. Nem, ez már baszás volt! Akkor anélkül, hogy kihúztam volna belőle a faszomat felemeltem, és hanyatt fektettem a kisbusz ülésén. Még vadabb tempót diktálva szeméremdombjaink hangos csattogással csapódtak egymásnak. A lány már sikítva nyögött, amikor másodszor is beleélveztem. Ezúttal tövig belenyomva magamat lihegve ráfeküdtem. Birtokoltam teljesen testét, lelkét, tudatát!

A lány pár pillanatra elájult. Még finoman mozgattam a csípőmet, ki-be járatva farkamat, amikor magához tért. Akkor megint ráfeküdtem, súlyomat nem ráengedve. Tovább mozogtam benne, de csak nagyon finoman.
– Rendben vagy?
– Atya úr isten! Hazudtál nekem! Arról volt szó, hogy kefélünk!
– Igen, keféltünk.
– Nem, ez nem kefélés volt! Ez valami más. Annál valami sokkal több. – mosolyodott el megint. – Nem akar lelankadni?!
– Az mindig a partnertől függ.
– Mi a diagnózis?
– Esélytelen.
– Na várj, segítek. Ülj fel, de úgy, hogy hozzád férjek!

És a lány keze ütemesen le és fel járt, miközben a fenekét simogattam. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Puncijából kifolyó matériát, a szerelem nedveit, annak egyvelegét szabad kezével felfogta és rákente a farkamra, amin épp dolgozott. Akkor kezeimmel én is vettem a punci nyák és a geci keverékéből. Majd ettől igencsak síkossá vált tenyerem és ujjaim betévedtek farpofái közé, záróizmát alaposan bekenve vele. Finoman, de határozottan masszírozva azt, egyre gyorsuló ütemben.
– Rossz fiú!
Mosolyodott el megint. Oda nem dugunk be semmit se!
– Nem is terveztem. Csak elengedtem a kezeimet vándorútra és ott elakadtak.
– Ezért büntetést érdemelsz!

És keze hihetetlen gyorsasággal kezdett le és fel járni. Az enyém is követte az ütemét ánuszának egyre erőteljesebb dörzsölésével. Mintha csak gitároznék rajta. Mindaddig meg sem állt a lány a maszturbálással, míg egy újabb élvezethullámmal a harmadik orgazmusomat követően a farkamból a geci ki nem lövellt, egyenesen az arcába! Észre sem véve tovább folytatta igencsak felkeményedett faszom intenzív kiverését, amikor ő is elélvezett ismét, segge lyukának intenzív és erőteljes dörzsölésétől. Már-már lankadni kezdtem volna, amikor újra az ölembe ült.
– Nagyon, de nagyon rossz fiú voltál. Komoly büntetést érdemelsz.

És nem engedve a fasznak a lankulást, kezeivel rásegítve beillesztette alaposan kitágult segge lyukába azt. Óvatosan beleült, kicsiket és kéjeseket nyögdécselt, miközben a vastag péló eltűnt benne teljesen. Csípőjét előre döntve kicsiket mozdult és én hagytam. Tökéletesen hozzáférve a rózsaszínű punivirághoz, a másik kezemmel amelyik nem járt az ánuszában, dolgozni kezdtem lucskos feldagadt rózsaszínű pináján. A lány épp csak mozdult, kicsiket mozgatva derekán, amikor is rám dőlve magához szorított. Mind a tíz körmével karomba vájva, sikítva és nyögve élvezett el. Úgy látszik a láncorgazmust megint nem tudta elkerülni. Kis levegőket véve, kapkodva azokat, majd egy hatalmas földöntúli kiáltással újra felért arra a csúcsra, ahol is újra és újra átjárta testét az élvezet hulláma. Míg el nem érte megint azt a pontot ahol életében csupán másodszor járt. Mindkétszer ma, és mindkétszer itt ebben a kisbuszban. Mindkétszer velem átélve azt.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Beküldött történet

A postás mindig kétszer csenget

A postás mindig kétszer csenget. Amig a keze le nem tévedt a pólóval takart seggemre, majd alá….és ő is megdöbbenve észlelte, hogy nincs rajtam egy szál bugyi se! – Te engem vártál, vagy mi? – kérdezte berekedve az izgalomtól.

Margit is szereti ha finom - Szex Blog

Margit is szereti ha finom

Ami végül meghozza a várt eredményt, az Margit. Ő is a lába közé nyúl és megsimogatja magát, amiben nincs semmi különleges, semmi extra, ám én mégis elélvezek tőle. Ekkor a farkam már úgy tartom, hogy a kilövellő geci, pont a bögrébe csurranjon. Több ütemben tör fel belőlem, és én igyekszem a mennyiséget igazságosan elosztani a két bögrébe, hogy mindketten kapjanak belőle bőségesen. Amikor már nincs több, a két nő rám vigyorog, és hozzálát kevergetni a kávét. Aztán leteszik a kanalat, majd felemelik, és szinte egyszerre kortyolnak bele. Amikor leteszik a bögréjüket, Margit szólal meg elsőként. – Hát ez tényleg isteni finom.

Felszedtem egy nőt, de kettőt kaptam - Szex Blog

Felszedtem egy nőt, de kettőt kaptam

Eközben Ancsa is megfordul, majd letérdel, és csatlakozik a szopáshoz, és mint két jó barátnő, testvériesen megosztoznak rajtam. Olyan élvezettel szopják a farkam, hogy képtelen vagyok tovább visszatartani, ezért a kezembe veszem, és kiverem rájuk. Jut mindkettőnek bőven az arcára, ám miután már belőlem nem jön semmi, egymásról nyalogatják a nyúlós cseppeket. Ez elég sokáig eltart, hisz ott is nyalják egymást, ahol semmi nincs.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük