Anna elélvezett. Kicsit megremegett mindene, de amúgy nem nagyon látszott rajta az orgazmus. Amikor kész van, az ujjait a szájába veszi, lenyalogatja, majd így szól hozzám: - Most te következel.
- Most pedig én akarom kinyalni a pinádat. - Rendben, nyald ki. - Mondja ő szinte nevetve, majd felül az asztal szélére, én meg elé térdelek, és nyalni kezdem az illatosan lucskos pináját.
Élvezetes hétvégi medencés buli a barátnőimmel
Rebecca, , Leszbikus, Maszti, Nyilvános szex, Tini, Történetek, 0Én még akarok élvezni, ezért saját magam kezdem el simogatni. Előbb csak a csiklómat, aztán az ujjammal is felnyúlok magamnak. Előbb csak egy majd kettő, aztán már az összes ujjam bennem van, miközben egyre erősebben döngetem a pinámat, amig el nem élvezek újra.
Erika oda lép elém, és megmarkolja a farkam, és lassan húzgálni kezdi. Eközben oda irányít engem a mosdó elé, hogy ha lövök, akkor oda spricceljek.
Úgy lovagol rajtam, mintha hazáig akarna vágtázni, ám hamar elélvez, majd rám csúszik, és úgy szorít magához, hogy mozdulni sem bírok. Aztán kezdi elölről. Megint vágtázik rajtam és újra elélvez, és már én sem vagyok képes tartani magam, így hát beleélvezek.
Anyám nője, Anyu és én hárman a szobámban
Nick Wood, , Hármasban, Leszbikus, Maszti, Szopás, Tini, Történetek, 0Szia Kölyök. Arra gondoltam, mi lenne ha segítenék neked egy kicsit? Mi előtt bármit is szólhattam volna, Viki bejön a szobámba, majd lassan araszolva közelít felém. - Tudod, ott a fürdőben, az a spriccelés nem volt semmi, és bevallom baromira felizgattál vele. Mit szólnál, ha én is beszállnék ebbe a játékba?
Tóparti szex és a kukkoló srác esete
Nick Wood, , Hármasban, Maszti, Nyilvános szex, Szopás, Történetek, 0Ildi immár hanyatt fekszik, szétrakott lábakkal, és a punciját simogatja. A bokor felé fordítom a fejem, ahol a kukkoló van. A fickó ott térdel a bokor mögött, és tényleg masztizik. A feleségemre veri a ki a farkát.
Fantáziám is elindult: elképzeltem, hogy párom váratlanul betoppan és benyit a fürdőszobába. Rövid megfigyelés után elővenné merev szerszámát, és kezével kényeztetni kezdené magát. Mivel számára is izgató lenne a látvány, nem kellene sok idő, hogy elérje a gyönyört.
Újra összejöttem az ex-csajommal
Nick Wood, , Hármasban, Maszti, Nyilvános szex, Szopás, Történetek, 0Gabi közelebb csusszan hozzám, majd ráhajol a farkamra, és szopni kezdi. Atya ég, hogy ez mennyire finom. Ismét feltolulnak bennem a régei emlékek, és ebben a pillanatban már bánom, hogy szakítottunk. Ritka az olyan nő, aki ennyire jól tud szopni. Csukott szemmel élvezem a játékát, miközben arra gondolok, hogy talán még van rá esély, hogy újra összejöjjünk.
Odanyúlok a nadrágjához, majd kigombolom, és a sliccét is lehúzom, amitől egyszeriben kiszabadul a farka a nadrágból. Megmarkolom, de csak ennyi, és csak nézek rá. Ő vissza néz rám, és nem tudja hogy most mi történik.
Igazán meglepetés volt számomra, ez a fajta hozzáállás, és egyben fel is izgat rendesen. Szilvi megfordul, apa belenyomja a farkát, amig ő ismét a farkam szopja, ami megint keménnyé lesz, ennek hatására. Apa is hamar eljut a csúcsra, szinte ordítva élvez el.
Annyira belemerültem a mókába, hogy észre sem vettem, amikor Mónika hazaért. Szóval ott ülök a ház végében, a farkam a kezemben, és már egészen közel járok ahhoz, hogy elélvezzek, amikor a ház sarkánál megjelenik a nő, és egy sikkantás közepette rám kiált. - Hát te meg mit csinálsz itt?
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
- Együtt élvezzük a ruhapróbát
- A prosti és a két ügyfél
- Családi nudista kalandjaim az autóban
- A legfinomabb kávét nálunk ihatod
- A legélvezetesebb karácsony
- Kerékpáros nyaralás
- Erzsi néni, aki nem csak beszél
- Halloween szex, éjjel a temetőben
- McDonald’s étteremben együtt maszturbálunk
- Élvezzük egymást egész nyáron
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 488)
- Édeshármas szextörténet (8 848)
- Flintstones szex képregény (8 473)
- Nudista élmények (7 403)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 219)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (6 994)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 427)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 310)
- Nudi a kertben hugival (5 901)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 480)