Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

A legélvezetesebb karácsony

Már majdnem elalszom, amikor pittyegni hallom a mobilomat. Igyekszem nem tudomást venni róla, mert aludni akarok, reggel korán kell felkelni, mert elutazok, apámhoz. Csukott szemmel fekszem az ágyamon, próbálom az álommanót magamhoz édesgetni, de megint pittyeg, az a buzi mobil. Már majdnem sikerül elaludni, de a kíváncsiságom erősebb, vajon ki irkál nekem az éjszaka közepén?

Kinyúlok a takaró alól, és kézbe veszem a telefont, majd rápillantok. A francba. Péter irkál nekem, pedig holnap találkozunk, sőt, két hétig kénytelen leszek elviselni őt. Megint pitty, én meg rányomok, megnézem mi olyan fontos neki.

„Mit csinálsz?” Olvasom a képernyőről. Erre most mit válaszoljak? Válaszoljak-e egyáltalán?
Mivel a szemem már kinyílt, az alvásnak lőttek, válaszolok neki.
„Alszom”
Péter nem elégszik meg a válasszal, tovább irkál, a mobilom meg szorgalmasan pittyeg.
„Én még nem, mert áll a faszom.”
Na, én most mit kezdjek ezzel az információval? Arra gondolok, hogy inkább kikapcsolom a mobilomat, amikor egy újabb pittyegés, egy fájl érkezését jelzi. Reflexből rákattintok, és megnyitom. Péter egy képet küldött nekem, az álló farkáról. Ezek szerint tényleg áll neki, de most nincs hozzá hangulatom, így lerázom.
„Ügyes vagy. Verd ki, engem meg hagyj aludni.”
Miután elküldöm neki az üzit, ki is kapcsolom a telómat, majd a fal felé fordulok, és percek alatt el is alszom.

***

Másnap reggel, amikor felkel a nap, már úton vagyunk apukéhoz. Anyu vezet, és meg a hátsó ülésen bambán bámulok ki az ablakon, és csak a tájat nézem. Amikor elváltak, apu lelépett, mert összejött egy másik nővel, Idával, akinek van egy nagy fia, Péter. Ő már tizennyolc éves, én meg csak tizenhat. Már három éve ismerjük egymást, de csak az utóbbi évben vettem észre azt, hogy rámhajt. Na jó, ez így kicsit túlzás, de mindenképpen van valami vibrálás irányomban.

Ida is jó fej, de ami a lényeg, hogy szereti apát. Persze anyu is szerette őt, de mégsem tudtak együtt élni, mert mindig volt valami nézeteltérés köztük. Mióta külön élnek, jól kijönnek egymással.

Anya még most is szingli, mert mint mondja, nincs ideje a munka mellett mással foglalkozni. Talán így jobb is. Most is csak azért passzol le apunak, mert a munkája matt el kell utaznia, és csak két hét múlva jön haza. Én nem is bánom, mert szeretek apával lenni, náluk sokkal családiasabb, mint amikor csak ketten vagyunk anyával. Csak Péter miatt vagyok kicsit kiakadva, mert állandóan nyaggat, hogy legyen valami köztünk, de én nem akarom. Amúgy Péter jó pasi, csak a stílusa nem jön be nekem, mert olyan, mintha valami nagymenő lenne, pedig egy kicsit sem az. Csak megjátssza magát.

Nemsokára megérkezünk abba a kis vidéki faluba, ahol apa, az új nőjével, Idával, és az ő fiával, Péterrel élnek. Szinte minden évben meglátogatjuk őket így karácsony táján, ám most lesz az első alkalom, hogy anya nem marad itt velünk. Sajnálom, mert ő igazán jó fej, és ha lehet ezt így mondani, ő a legjobb bartánőm is egyben.

Mielőtt megérkeznénk, a mobilomat ki kell takarítani. El kell tüntetni minden képet, ami árulkodó lehet, elsősorban Péter képeit. Az az igazság, hogy rendszeresen küld nekem képeket magáról, az álló farkáról, na és persze arról, is, ahogy kiveri. Ezeket a képeket nem szoktam egyből kitörölni, mert bevallom tetszik, és egyben izgat is a látvány. Szép nap fasza van, amit ha meglátok, mindig nedves leszek. Ahogy most is. Lapozom a képeket, és mindet törlöm, mert nem szeretném ha véletlenül lebuknék azzal, hogy ezeket nézegetem. Elég lenne ha csak meglátná.

Miután már egy sem maradt, törlöm azokat a képeket is, amiket magamról csináltam. Nem szeretném ha illetéktelen kezekbe kerülne. Mire mindennel végzek, meg is érkezünk, amit egy hosszan hangzó dudaszó is jelez, majd néhány pillanat múlva kinyílik a kapu, és sorban jönnek elénk, hogy üdvözöljenek.

Aput már egy éve nem is láttam, de nem változott semmit. Ida is ugyanolyan mint volt, ám Péter valahogy megváltozott. No nem vagyon, csak… talán férfiasabb lett. Az üdvözlések után mindannyian bemegyünk, ahol egy terített asztal vár ránk, és persze olyan illatok, amitől egy halott is megéhezne. Miután lepakoltuk a cuccainkat, asztalhoz ülünk. Ida hordja az ételeket, miközben Péter, mintha csak ő lenne a ceremóniamester, vezényel, hogy ki hova üljön. Persze én mellette kapok helyet, és csak remélni tudom, hogy nem tartogat most is valami huncutságot számomra, mint mindig.

Péter mellettem ül, velünk szemben anya, és Ida, az asztalfőn meg apa. Elég nagy az asztal, így minden elfér rajta, ami a menü része, és egyben elég nagy ahhoz is, hogy kellő távolságban legyünk egymástól. Az ünnepinek nevezett ebéd közben mindenki csacsog, a legtöbbet Ida, de apa is kiveszi a részét a csevejből. Anya csendes, szinte meg sem szólal, pont, ahogy én is. Nincs mit mondanom, legalábbis egyelőre.

Miután az ebéd végére érünk, a csevej egyre inkább megélénkül, szinte mindenki mondja a magáét. Még Péter is kiveszi belőle a részét, ami rá nem igazán jellemző, hiszen ő csak engem szokott szórakoztatni, de most valahogy ez is más. Persze időnként most is bepróbálkozik, a kezét a combomra teszi, simogat, ám én igyekszem ignorálni őt, amennyire csak lehet.

Egy idő után feltűnik, hogy Péter csendben van, nem szól egy szót sem, csak az asztalra támaszkodik az egyik kezével, és bambán néz maga elé. A következő pillanatban, amikor rájövök, hogy mi a hallgatása oka, és az erre adott reakcióm, akkor mindenki elhallgat, és egyben minden szem rámszegeződik. Még Péteré is.
– Azt a kurva…! – kiáltom kissé hangosabban, mint illene, és egyben fel is állok a helyemen, majd a meglepettségtől egyből vissza is ülök.
Az asztal körül ülők kíváncsian néznek rám, és kérdezgetnek, hogy mi történt velem, de egyik kérdésre sem válaszolok.
– Bocsánat. Mondom halkan, majd felállok, és elsétálok az asztaltól.

Bemegyek a fürdőbe, leülök a kád szélére, és csendben remegek. Nem gondoltam volna hogy Péter erre is képes. Az történt ugyanis, hogy Péter, a hallgatás közepette, elővette a farkát, az asztal alatt, majd csendben húzgálta. Mit húzgálta, maszturbált. A hatalmas fasz, ahogy a keze alatt meredezett, egészen egyszerűen, megigézett. A szemem rátapadt, és percekig csak bámultam, amikor észbe kaptam, hogy mi van. Ekkor tört ki belőlem a meglepettség hangja.

Még most is remegek, ahogy visszagondolok arra, ahogy ott ül mellettem, és maszturbál. Felállok a kád széléről, a csaphoz lépek, majd megnyitom a hidegvizet, hogy az arcomat felfrissítsem kissé, amikor kinyílik a fürdő ajtaja. Bassza meg, elfelejtettem bezárni.

Péter ott áll az ajtóban, és engem néz a tükörben, én meg visszanézek rá, miközben igyekszem palástolni a remegésem.
– Mi a baj? Miért szaladtál el? – kérdezi tőlem, mintha elképzelése sem lenne arról, hogy vajon miért tettem.
– Még kérded?
– Persze. Mi ütött beléd?
– Menjél te a picsába. Még van képed megkérdezni, hogy mi a bajom?
– Tényleg mi a bajod? – kérdezi ismét álszent módon.
– Hogy képzeled, hogy a családi ebéd közben, csak úgy kivered a farkad?
– Ja, hogy ez a bajod? Csak nem zavart?
– De igen. Ha tudni akarod, akkor eléggé…
– Eléggé mi?
– Zavaró volt.
– Szóval azt mondod, hogy felizgatott?
– Nem. Csak felzaklatott.
– Szóval mégis izgi volt.

Ekkor Péter odalép hozzám, magához ölel, én meg csak állok, nem tudom, hogy mit tegyek.
– Te remegsz. – mondja nekem Péter.
– Ja…
– Gyere, sétáljunk egy kicsit, az majd megnyugtat.
Mielőtt bármit mondhattam vagy tehettem volna, megfogja a kezem, és magával húz. Elindulunk a kert felé, majd kilépünk az ajtón, és ő csak megy tovább, miközben a kezem a kezében, és szinte vonszol magával. Amikor a kert végébe érünk, megáll velem szemben, megölel, majd megcsókol.

Annyira el vagyok gyengülve ettől az élménytől, hogy mozdulni sem bírok, csak állok a karjai közt és átengedem magam az érzésnek. Miféle érzésnek? Támad fel bennnem a kérdés. Hiszen ki nem állhatom őt. Annyira arrogáns és beképzelt, hogy szinte már fáj. De mégis van benne valami, ami magával ragad. Ez nem más, mint a túlfűtött szexualitás, és az, ahogy ezt kivetíti rám. Még midig ezen agyalnék, ha nem hallanám meg anyu hangját, ahogy a nevemet kiáltja bele, a délutáni félhomályba.
– Cyntia.
Kibontakozok Péter öleléséből, majd a hang irányába fordulok, miközben odavetem neki.
– Mennem kell.
Otthagyom Pétert, majd elindulok, hogy elbúcsúzzak anyámtól, akik nem fogok látni még vagy két hétig, de valójában csak a jövő évben láthatom viszont, padig már most hiányzik.
– Szia Anya.
– Szia Kincsem. Érezd jól magad, amint tudok értedjövök, és hazaviszlek.
– Tudom, már nagyon várom.
– Talán nem érzed jól magad apáddal?
– Dehogy, vele nincs semmi baj, csak hát Péter…
– Mi van vele?
– Emmi különös, csak vele nem tudok olyan lenni, mint… Mindegy. Siess vissza, és vigyázz magadra.
– Sietek. – mondja nekem anyu, majd magához ölel, és alaposan meg is szorít. Vele minden más, mi ketten vagyunk egy család.

Kikísérem őt a ház elé, és ott is maradok vele, amíg el nem indul, és még akkor is integetek neki, amikor már nem is látom a kocsit, de még a fényeit sem. Időközben majdnem sötét lett, elindulok a ház felé, majd néhány perccel később a szobámban fekszem az ágyon, és a nap eseményin jár az agyam, amikor arra riadok, hogy valaki kopog az ajtómon. Nincs kedvem senkihez, ezért nem is válaszolok, csak magamra húzom a takarót.

Nem sokkal ezután, megérzem, hogy valaki mégis bejött a szobába, és leül az ágyamra. Továbbra is úgy teszek, mint aki alszik, nem akarok senkivel beszélgetni, egyedül akarok lenni. Aztán az a valaki, a kezét rám teszi, amiből világossá válik, hogy nem Péter van itt velem. De akkor ki?
– Mi a baj? – hallom meg Ida lágyan kellemes hangját.
– Nincs semmi. – válaszolok neki a takaró alól, de ő nem tágít.
– Nekem elmondhatod.
Ekkor felülök az ágyon, és Ida szemébe nézek, mert tudom, hogy ő tényleg tudni szeretné, nem csak az illendőség miatt kérdezi. Ismerem őt elég jól, és ezért szeretem is őt, mert őszinte.
– Anyu miatt vagyok szomorú.
– Gondoltam. De remélem hamar megbékélsz majd az új helyzettel, hidd el, mi is szeretünk téged.
– Persze, tudom.
– Gyere vacsorázz velünk, már megterítettem.
– Jól van, menj előre, mindjárt megyek én is.

Amikor megérkezek az étkezőbe, ők már az asztalnál ülnek. Apa és Ida az asztal egyik oldalán, Péter meg velük szemben, mellette meg egy üres hely, ami nyilvánvalóan nekem van fenntartva. Amikor leülök, Péter ismét megsimogatja a combomat, amitől ismét megremegek. Hozzálátok az evéshez, miközben csak nézem őket, és persze időnként az asztal alá is pillantok, hogy vajon Péter most mivel fog engem meglepni. Szerencsére most nincs ilyen terve.

Nem tudom mi van velem. Egyszerűen remegek ha csak meglátom őt. Ez egyfajta izgalom, de nem olyan, mint másokkal. Volt már dolgom fiúkkal, de ilyen hatással még soha senki nem volt rám. Ha csak rámnéz, szinte elolvadok. megint eszembe jut az ebéd, amikor a farkát hegyezte az asztal alatt, és aminek a gondolatára megint felizgulok. Remeg mindenem, ezért amint lehet, be is fejezem az evést, és visszavonulok a szobámba.
– Köszönöm a vacsorát. – mondom nekik, majd betolom a székét, és otthagyom őket.

A szobámban megint csak az ágyon fekszem, és megint csak Péter jár az eszemben. Miért? Mi van benne, ami ennyire vonzz engem? Valójában csak egy átlagos tini, átlagos viselkedéssel, semmi különleges nincs rajta vagy benne. Vagy mégis? Újra megjelenik lelki szemeim előtt, ahogy az asztalnál ül és ahogy a faszát simogatja. Csukott szemmel nézem az elképzelt jelenetet, miközben érzem, ahogy a puncim bizsereg. Ugyan már, csak egy fasz. Nincs benne semmi rendkívüli.

Tényleg nincs, ám mégis érzem, hogy egyre jobban bizsergek. Odanyúlok, a kezem a nadrágom alá csusszan, amikor szinte megdöbbenek azon, amit ott találok. Át van ázva a bugyim, a puncimban meg vastagon áll a nedvem. Síkos és forró is egyben. Minden mozdulatra megremeg, ezért gyorsan kihúzom a kezem, majd a számba veszem az ujjaimat, és lenyalom róla. Nem kellett volna. Ettől még inkább felizgulok.

Leveszem a nadrágomat, majd visszafekszem az ágyra, a kezem újra felfedező útra indul, ám a helyzet egy szemernyit sem változott, sőt, most még nedvesebb vagyok. Ahogy az ujjammal beletúrok a puncim redői közé, az szinte magától a kezem alá simul. Az ujjam lassan simogatni kezdi a csiklómat, amikor megdermedek. Megint kopog valaki.

Magamra kapom a takarót, majd mielőtt megszólalhatnék, kinyílik az ajtó, majd Péter arca bukkan fel a résben.
– Bejöhetek?
– Nem. Válaszolok neki kapásból, de mintha meg sem hallaná, csak nyomul be az ajtón, majd becsukja maga mögött, és leül az ágyam szélére.
– Anyu azt mondta, hogy szomorú vagy. Azért jöttem, hogy felvidítsalak.
– Köszi, kedves vagy, de nincs rá szükségem.
– Jól van. Értelek. – mondja nekem Péter, majd megfogja a kezem, maga elé emeli, és egy csókot lehet rá.
Így, ahogy mondom, mint a filmeken, amikor egy gavallér be akar vágódni a nőnél. Amikor a mozdulata véget ér, akkor jövök rá, hogy kár volt hagyni őt. Kikapom a kezem az övéből, és a takaró alá rejtem. Péter csak néz, majd lassan vigyorra húzódik a szája, miközben megszólal.
-Punci szagú a kezed.
Érzem, hogy a pír végigszáguld rajtam, biztos vagyok benne hogy elvörösödök, e szerencsére alig van fény a szobában, így csak reménykedni tudok benne, hogy Péter nem vette észre. Persze a punciszagot le sem tudnám tagadni, hisz én is érzem.
– Akarod hogy segítsek? – kérdezi tőlem Péter még mindig vigyorogva.
– Nem. – mondom neki hirtelen, pedig az az igazság, hogy nagyon szeretném, ha megsimogatná a puncimat, sőt… Aludni akarok.
– Jól van. Ha kellek, tudod, hol találsz meg.
Péter feláll az ágyamról, majd kimegy a szobából, én meg ott maradok egymagam, a bizsergő puncimmal. A kezem ismét a bugyiba téved, és simogatni  kezdem a leglucskosabb helyen, amitől pillanatok alatt elélvezek. Miután a remegésem lecsillapodik, megint magamra húzom a takarómat, és elalszom.

***

Álmomban megint bejön hozzám Péter, ledobálja a ruháit, ami most csak egy boxeralsó, és egy póló, majd befekszik mellém az ágyba, és a forró kezével simogatni kezd. Előbb csak a hasam érinti meg, majd ahogy egyre bátrabban mozog a keze, a melleimet is megsimítja, marokra fogja, majd a bimbókat csippenti az ujjai közé, amit kissé meghúzgál, és csavargat.

Eközben én sem vagyok tétlen, a kezembe veszem a farkát, alaposan megmarkolom, hogy aztán enyhítsek a szorításon, mintha csak pumpálnám. Ettől Péter is felbátorodik, mert a keze immár a lábam között matat, érzem, ahogy a legérzékenyebb részt keresi. Amikor rátalál a gyöngyszemre, lassan simogatja, fel és le, majd körkörösen izgatja tovább. Időnként elveszi a kezét, a szájába veszi, és megnyalja, majd folytatja a játékot.

Egyre izgatottabbá válok, és ezért egyre többet is akarok. Már nem elég hogy csak simogat, hanem…
Péter, mintha tudná, hogy mire gondolok, bekúszik a takaróm alá, elhelyezkedik a lábaim között, majd azokat egymástól eltolva, odafurakodik a puncimhoz, majd belenyal. Isteni érzés.

Ahogy a nyelve játszik a csiklómmal, és ahogy a kezeivel markolj a a fenekem, egyre közelebb jutok a csúcshoz. Arra gondolok, hogy ez az álom, sokkal kellemesebb, és felettébb életszerűbb, mint az eddigiek, amikor álmomban szexeltem. Bárcsak mindig így lenne ez.

Egyre magasabb szintre jutok az orgazmus felé, amikor eszembe jut a vibrátorom. Kinyújtom a kezem, hogy a párnám alól kikotorjam, de nem találom. Ekkor eszembe jut, hogy azért nem, mert nem hoztam magammal, padig most jó lenne ha itt lenne, és használhatnám. Sebaj, majd kézzel kielégítem magam, ahogy már oly sokszor megtettem.

Amikor megérintem a csiklómat, és ahogy végighúzom rajta az ujjaimat, akkor veszem észre, hogy egy nyelv játszik rajta. Kitapogatom, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez még az álom, vagy már a valóság. Ahogy a kezem matat, rájövök arra is, hogy nem álom, ez bizony egy valódi nyelv, ami az én csiklómat nyaldossa. Első megdöbbenésemet, a következő követi, amikor rájövök, hogy Péter van a takaróm alatt, és bizony ő az, aki a puncimat nyalogatja. De még milyen ügyesen.

Nincs időm tovább elmélkedni a dolgon, mert az orgazmusom egyre közelebb, és én nem akarok lemaradni róla. Átengedem magam az élvezetnek, hagyom, hogy Péter kinyaljon, miközben a kezeimmel csak a lepedőt markolom. Aztán meg is érkezik. Váratlanul, és elemi erővel tör rám, az egész testem megremeg, és rázkódik, miközben elélvezek Péter nyelvétől.

Amikor alábbhagy a remegésem, Péter a takaró alatt mocorog egy kicsit, majd előttem bukkan ki alóla, miközben vigyorog.
– Remélem nem ébresztettelek fel?
– Reméltem hogy felébresztesz. – mondom neki immár én is vigyorogva.

Péter még most is helyezkedik, féloldalasan mögém csusszan, majd az egyik lábam felemelve, hátulról a puncimhoz illeszti a farkát, majd lassan, de határozottan belémnyomja az egészet, tövig. Ezután kicsit visszahúzza, majd újra tövig nyomja belém, majd újra, és újra, egyre gyorsabb ütemet diktálva.

Mire észbekapnék, már el is élvezek, nem kicsit, hanem nagyon. Péter meg csak tolja belém a farkát, miközben a zacsija a csiklómon csattan, és én újra elélvezek, majd újra és újra, amig azt nem érzem, hogy… Nem is tudom, hogy mit érzek, mert ez egész testem remeg, és szinte görcsösem tolom oda Péternek a fenekem, mert ő még mindig úgy bassza a puncimat, ahogy eddig még soha senki.

Egy idő után ő is lelassít, majd kihúzza belőlem, és ahogy ott fekszem a hátamon, ő csak egyszerűen kiveri rám, majd alaposan elkeni a hasamon. Ezután magához ölel, és csak lihegünk.

A szobában most csend van, és majdnem teljesen sötét, így csak azt érzékelem, hogy átölel, miközben a nyakamat, a fülemet csókolgatja. Kellemes csalódást okozott nekem, nem hittem volna, hogy erre is képes, ám most alaposan kitett magáért. Az eddigi viszolygásom, amit az egyénisége miatt éreztem, most semmivé foszlott, és csak reménykedek benne, hogy ez így is marad, nem csak azért tett a kedvemre, mert meg akart szerezni magának.

Kicsit később arra ébredek, hogy fázom. Magamra húzom a takarómat, és vele együtt Pétert is, majd tovább álmodom, hogy újra együtt vagyunk.

***

Reggel arra ébredek, hogy besüt a nap a szobába, december lévén ez nem megszokott jelenség. Megfordulok az ágyban, kinyújtom a kezem, de csak az ürességet markolom. Péter már nincs itt, és azt sem tudom, mikor hagyott magamra.

A reggelinél látom őt újra, ahogy máskor is, mindhárman az asztal körül ülnek. Amint belépek a helységbe, rámmosolyognak, és üdvözölnek.
– Jó reggelt. – mondják nekem szinte egyszerre.
– Jó reggelt. – köszönöm vissza nekik.
Leülök én is az asztalhoz, majd hozzálátok a reggelihez. Most is csendben, ahogy általában, ám most mindenki mosolyog is közben. Nem értem, hogy mi a változás, ezért én is csak mosolygok rájuk. Amikor vége a reggelinek, ismét visszamegyek a szobámba, hogy végiggondoljam, mit fogok csinálni két hétig. Töprengésemben Péter hangja hoz vissza a jelenbe, amikor belép hozzám, és beszélni kezd.
– Tudod, már nagyon vágytam arra, hogy szerethesselek.
– Nem is tudtam. – mondom neki kissé visszafogottan, mert még nem tudom, hogy mit fog ebből kihozni.
– Pedig így van. Az az igazság, hogy belédzúgtam. Minden pillanatban csak rád tudok gondolni, és…

Péter vagy félórán át ecseteli nekem, hogy mennyire szeret, én meg el is hittem neki. Legalábbis erre a két hétre. Szinte minden nap együtt voltunk, persze mindezt úgy, hogy apu, és főleg Ida nem is sejtette, hogy mi folyik a színfalak mögött. Persze előttük évődtünk továbbra is, hogy a látszatot fenntartsuk. Amikor eljött a búcsú ideje, és én hazamentem, anyuvak újra összerázódtunk, és minden olyan lett, mint előtte volt. Péterről neki sem beszéltem, mert nem voltam benne biztos, hogy ami volt, az csak ideiglenes, vagy esetleg hosszan tartó dolog kezdete lehet. Jól is tettem, mert Péter, miután hazajöttem, már nem írt annyit, nem küldött képeket sem, néhány hét után meg már semmi kommunikáció nem volt köztünk. Akkor felhívtam, hogy megtudjam mi ennek az oka, és ő őszintén elmondta, hogy lett egy barátnője.

Szóval ez volt életem egyik legszomorúbb, ám egyben a legélvezetesebb karácsonyi időszaka.

 


  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0%0%
author-avatar

About Cyntia

Leszbikus nő vagyok, szeretem a nőket, imádom a női testet. Sok izgalmas dolog esett meg már velem, néhány ilyen történetet megosztok veletek is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük