Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Éva egy idegen pár előtt masztizik

– Mit fogunk ma csinálni Éva Drágám? – kérdezi tőlem a kedvesem.
Amikor fel nézek, azt látom, hogy unott arccal lapozgat egy újságot, miközben kint hétágra süt a nap, ami arra késztetne, hogy inkább a szabadban legyünk, mondjuk egy kellemes vízparton.
– Mire gondolsz? Mihez lenne kedved?
– Menjünk moziba.
– Moziba? – kérdezem tőle meglepetten, és újra csak kinézek az ablakon, és szinte látom magam előtt a csillogó fizet, amint megcsúszik rajta a napfény, és…
– Igen. Menjünk moziba. Van egy új film, amit szeretnék megnézni.
– Jól van, akkor máris indulhatunk.
– Tényleg? Jaj de jó.
– Persze, máris indulhatunk, amig te átöltözöl, addig én bepakolok a kocsiba.

Persze nekem eszem ágában sincs ilyen szép nyári időben moziba menni, inkább a tópartra mennék, hogy a hűs vízben pancsoljunk. Ezt persze nem mondom el Évának, ráér akkor megtudni, amikor odaérünk. Lemegyek a garázsba, majd a bedobálom a kocsiba, amire szükségünk lehet. Amikor elkészülök, felmegyek, és jelzem, hogy akár indulhatunk is.

Lehet hogy mégis el kellett volna mondanom, hogy hova megyünk valójában, hisz Éva úgy kisminkelte magát, mintha színházba készülnénk, és a ruhája, is erre enged következtetni. Na mindegy, majd meglepődik, hisz a meglepetéseket is szereti. De még hogy meg fog lepődni.

Elindulunk a belváros felé, majd amikor már kifelé haladunk az autópályán, akkor megjegyzi, hogy ez nem jó irány.
– De bizony ez a jó irány.
– De hát a mozi nem is erre van.
– Tudom.
– Tudod?
– Persze. Meglepetésnek szántam, de most már elmondom, nem moziba megyünk, hanem a tóhoz. Ilyen szép időben nem vagyok hajlandó egy sötét helyen ücsörögni. Remélem örülsz ennek?
– Persze, szeretem a tavat meg a vizet, de igazán mondhattad volna, még fürdőrucit sem hoztam.
– Nem gond, én gondoltam mindenre, bepakoltam neked is.

Mire Éva megemészti, hogy mozi helyett strandolni megyünk, már majdnem oda is érünk. Némi keresgélés után találok egy árnyékos helyet a kocsinak, ami közel van a vízhez, majd a csomagtartóból előszedem a holminkat, majd elindulunk a vízpartra.

Miután letelepedünk a víz mellé, otthagyjuk a holminkat, és belevetjük magunkat a vízbe, és hancúrozunk egy ideig. A hancúrt szó szerint értem, mert ilyenkor szeretem őt egy kicsit megfogdosni, kicsit felizgatni, amit persze máskor is megteszek, ám itt, ahol mások is láthatnak, sokkal izgalmasabb.

Amikor visszamegyünk a takarókhoz, ami a homokra van leterítve, csak leheveredünk és élvezzük a nap meleg sugarait, ahogy csiklandozzák a bőrünket. Amig élvezzük a nyár adottságait, azt veszem észre hogy Éva egyfolytában mocorog.
– Mi a baj? – kérdezem tőle, mire ő szinte azonnal válaszol is.
– Semmi. Ez így most nagyon jó.
Fekszem tovább, de ő még mindig mocorog, méghozzá egyre intenzívebben. Erre felülök, hogy lássam mi baja van, ám megkönnyebbülve vissza is fekszem mellé, hisz tényleg nincs baj vele, sőt ahogy mondta, valóban nagyon jó lehet neki.
– Látom, tényleg nincs bajod. – mondom neki, miközben oldalról a szemébe nézek és rávigyorgok.
– Mondtam neked, hogy jó így.

Tényleg jó lehetett neki, hisz, ahogy a hátán fekszik, a lábai kissé szétrakva, az egyik keze a fürdőbugyi szélénél matat, ahogy az ujjaival simogatja magát.
– Mi történt? – kérdezem tőle, hisz ilyen nyilvános strandon nem szokott ilyet csinálni. Persze amikor a nudi strandon vagyunk, ahol senkinek nem tűnik fel a meztelenség, akkor rendszeresen csinálunk ilyesmit, ám itt még soha, mert viszonylag sokan jönnek-mennek.
– Amit a vízben csináltál, az most nagyon felizgatott, azóta bizsereg a puncim.
– Jól van, csináld csak, addig én figyelek, hogy jön-e valaki.

Éva egyre nagyobb beleéléssel simogatja magát, leginkább a csiklóját, án időnként néhány ujja is eltűnik benne. Mivel én imádom nézni, ahogy játszik magával, áthelyezem magam a lábaihoz, mert innen jobban látom, hogy mit csinál, és mert ebből a pozícióból észreveszem ha jönne valaki.

Éva már közeledik a csúcshoz, amikor észreveszem, hogy a part felől, az ösvényen közeledik egy pár.
– Jön valaki. – mondom neki, hogy legyen óvatos, de hiába, nem áll le. Sőt még intenzívebben csinálja.
– Jönnek. Állj le. Mondom neki újra, mert nem szeretném ha lebuknánk. De Éva, ahelyett hogy leállna, még gyorsabb ütemre vált, és megremeg.
Most már mindegy, á pár kiért az ösvény végéhez, ahonnan pont megláthatnak minket, és meg is látnak. Először a pasi veszi észre Évát, amitől megtorpan, erre a nője pont belesétál a hátába, mire ő is megáll, így már ketten bámulják, ahogy a nejem, épp maszturbál, és amikor a csúcsra ér.

Egy elnyújtott nyögés, majd egy halk sikkantás, jelzi hogy a csúcsra ért, ám amikor az orgazmus átjárja őt, akkor már csak némileg visszafogott hörgés szerű morgást hallani. Eközben én ott könyökölök a lábai között, széttárt karommal jelzem a jövevényeknek, hogy: „Bocsi, ez van.” de ők csak állnak és tovább bámulnak, hisz a jelenet még nem ért véget.

Amikor Éva elélvez, a puncijából sugárban tör elő a nedve, de talán van benne egy kis pisi is, ami pont telibe talál engem. Az arcomba csapódik az első sugár, aztán a többi is. Amikor Éva már teljesen kész van, akkor felül, és meglátja a két idegent. Ő is, mint én, széttárja a kezeit, mintegy bocsánat kérést, és csak ennyit mond a szájtátó nézőinknek.
– Bocsi.

A két idegen, mintha egy megállított filmet újra indítanának, lassan tovább mozdulnak, befejezik az abba maradt lépést majd tovább sétálnak a víz felé. Miután már eltűnnek a szemeink elől, Éva rám néz, és csak nevet. Miután képes megszólalni, így szól hozzám.
– Ez nagyon izgalmas volt így.
– Tényleg? – kérdezem tőle, miközben hagyom, hogy az arcomról letörölgessen amit rám spriccelt.
– Igen. Nagyon. Amikor mondtad, hogy jön valaki, akkor már nem bírtam volna abbahagyni, és már nem is akartam. Felizgatott a gondolat, hogy meglátnak, és így kurva nagyot élveztem.
– Ezt észrevettem. Örülök hogy jó volt.
– Nyugi, majd te is megkapod ami jár neked, mert fedeztél.

A nap hátralevő részében valóban megkaptam, ami szerinte járt nekem. Én is élveztem.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Megtanítalak maszturbálni - Szex Blog

Megtanítalak maszturbálni

Megtanítalak maszturbálni Megtanítalak téged is, mert nagy eséllyel nem tudod hogyan és mit kell csinálni, hogy igazán élvezd a szexet. Ez az ötlet néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, amikor egy barátnőm nálam volt a hétvégére, és beszélgettünk. Naná hogy a szex és az élvezetek is beszédtéma volt. Akkor jöttem rá, hogy a barátnőm, - nevezzük őt Erikának, - nem tudta, hogy mi fán terem az orgazmus. Annyit tudott csak, hogy a puncit kell piszkálni, és akkor...
Hárman a nudista strandon - Szex Blog Nyári történetek

Hárman a nudista strandon

Mikor már közel voltam a csúcshoz, a vendégünk is odaférkőzött hozzánk, úgy hogy szinte ketten szopták egyszerre a farkam, és ettől igazán bedurrant, és egy hatalmas spriccelés lett az eredménye, amiből mindketten bőven kaptak.

A feleségem 2 nővel

A feleségem két nővel Egy nő barátommal találkoztam, méghozzá a feleségem tudtával. Nem ő volt az egyetlen ilyen kapcsolatom, de talán a legbensőségesebb. Kedvesem mégis teljes lelki nyugalommal engedett el, pontosan tudta, hogy nem kell féltékenykednie... Nagyon érdekes nő ez az Erika. Régebb óta ismerem mint a páromat, és soha nem volt szó a barátságnál szorosabb kapcsolatról. Még az esküvőnkre is eljött. Nem túl gyakran találkoztam vele, általában 2-3 havonta egyszer ültünk le beszélgetni valahol. Ilyenkor...
  • +1
  • -0
  • 1
1 X
Tetszik
100% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük