A legfinomabb kávét nálunk ihatod
Szombat reggel van, és mi a nappaliban ülünk az asztalnál, ahol a kávénk gőzölög. Mint minden reggel, együtt isszuk meg a kávét, ahogy ma is tervezzük. Ez a ceremónia nem csak annyi, mint másoknál. Nem.
Az a helyzet, hogy a párom szereti a gecimet, minden alkalmat megragad, hogy kiszophassa, vagy hogy csak simán kiverjem neki. Mondhatni, rá van kattanva. Egy ideje, ezt a perverzióját a reggeli kávéivással kapcsoltuk össze. Ne kérdezd, hogy miért, csak így alakult. Szinte minden nap a már megszokott koreográfia alapján, ő a konyhában készíti a kávét, amig én a nappaliban ülök a kanapén, és maszturbálok. Na nem igazából, csak épp annyira izgatom fel magam, hogy mire ő elkészül, és behozza a kávét, addigra már közel legyen az orgazmus. Amikor elkészül, behozza a kávét, leteszi az asztalra, majd hátradől, és engem néz, amint a farkam kiverem. Pontosabban beverem, egyenesen a kávéjába. Ez persze a hangulatától is függ, van amikor ő veri bele a kávéba, de van hogy csak kiszopja a farkam, és a szájából a bögrébe csorgatja, majd alaposan elkeveri, és megissza. Olyan is van, amikor mindkettőbe tesz a gecimből, így az egyik az övé, a másik az enyém.
Szóval ezen a reggelen is ez volt a terv, ő a konyhában csinálja a kávét, én meg hegyezem a farkam. Amikor kész van, egy tálcán behozza a két bögrét, leteszi az asztalra, én meg hozzálátok, hogy az egyedi összetevőt a bögrébe varázsoljam. Dóri csak hátradől, és áhíttattál nézi a műveletet. Hamar elkészülök vele, most is jut bőven mindkét pohárba. A végén lenyalogatja a makkomat, majd…
Amikor épp a poharakért nyúlunk, csengetnek.
– Vendéget is vársz? – kérdezem tőle évődve.
– Dehogy. – mondja nekem, majd lendületből megy az ajtóhoz.
Nem volt elővigyázatos, nem lesett ki, hogy megtudja ki csenget, kora reggel, csak kitárja az ajtót. Egy pillanatig még látom, az ijedtséget az arcán, majd azt, ahogy a kezeivel integet felém. Mivel én nem tudom hogy ki áll az ajtóban, csak magamra húzom az egyik díszpárnát, majd amikor belép a jövevény, már tudom, hogy a kávézásnak lőttek.
A szomszédasszony áll az ajtóban, és beszél. Hallani sem akarom, hogy mi a téma, inkább bekapcsolom a tévét, és mintha lekötne a műsor, csak bámulom azt. Valójában abban bízok, hogy a nő hamar lelép, és folytathatjuk a mókát, de tévedtem.
Arra leszek figyelmes, hogy mindketten jönnek be, majd leülnek a kanapéra. Még jó hogy elférünk rajta, nem számítottam látogatóra.
– Kérsz kávét? Kérdezi a kedvesem a látogatónkat, mire ő heves bólogatással válaszol.
– Igen, elfogadom.
Dóri kimegy a konyhába, hogy elkészítse a kávét, ám a szomszédasszony megy utána, miközben egyfolytában beszél. Én kihasználom az alkalmat, és a szőnyegen heverő alsónadrágomat magamra veszem, majd viszaülök, és tovább bámulom a képernyőt.
Amikor elkészül a harmadik kávé is. Dóri behozza, és leteszi az asztalra, a másik két bögre mellé, majd leül a fotelba. A szomszédasszony még toporog egy kicsit, de aztán ő is leül, majd a bögréért nyúl. Ekkor jövök rá, hogy Dóri hibát követett el, amikor nem mellém ült le, hanem a fotelba. De a legnagyobb hibát akkor követte el, amikor Katit beengedte. Odapillantok Dórira. Rajta is látom, hogy tisztában van a bakival, de most már mindegy.
Nézem Kati kezét, amint maga elé húzza a bögrét, amiben a gecim van.
„- Kedves Kati, válaszd inkább a másik bögrét, mert ebbe belevertem a faszom, ott úszkál benne a sok geci.”
Jó poén lenne, ha ezt mondanám neki, bár az az igazság, hogy megnézném az arcát, amikor közlöm vele a jó hírt. Ezért nem teszek semmit, csak nézem, ahogy lassan megkevergeti a kávét, majd a kanalat leteszi a tálcára. A bögrét a szájához emeli, beleszagol, majd bele is kortyol.
– Imádom a kávédat. – mondja Dórinak, aki csak vigyorog rá.
A bögréket nézegetem, próbálom kitalálni, hogy melyik lehet a másik extra kávé. Megfogom a hozzám közelebb lévő bögrét, majd belekortyolok. Ez tiszta. Szóval a másikat Dóri kaparintotta meg. Mivel nem vagyok kíváncsi Kati nyavalygásaira, otthagyom őket, és kiülök az erkélyre, hogy rágyújtsak. Onnan is láthatom, ahogy megissza a gecimet.
Mire elszívom a cigit, Kati is megissza a kávéját, majd elköszön, és hazamegy. Bejövök az erkélyről, ránézek Dórira, akiből kitör a nevetés. Én is vele nevetek.
– Mit gondolsz, észrevette?
– Szerintem nem.
– Miből gondolod?
– Katinak már évek óta nincs pasija, és amióta ismerem nem is volt. Még ha tudja is milyen íze van a gecinek, biztos hogy nem emlékszik már rá.
– Ezek szerint kár volt bele.
– Hát, valahogy úgy.
Ezután a nap hátralevő része már a megszokott mederben folyt. Másnap reggel viszont ismét meglepetésben volt részünk. Épp a reggeli kávéhoz készülünk, amikor csengetnek. Dóri most óvatosabb, előbb kinéz, mielőtt kinyitná az ajtót, de aztán mégis kinyitja, miközben felém fordul, és kacsint rám. Az ajtóban megint Kati ácsorog.
– Jó reggelt. Nem zavarok?
– Nem zavarsz. Mi járatban vagy?
– Csak arra gondoltam, hogy vajon van-e még abból a finom kávéból, amit tegnap ittunk?
A vákuum áldásos hatása – Péniszpumpák, puncipumpák
Négyen a szaunában.
Továbbra sem nyúlt magához a kezével, csupán először a végén kibuggyant az anyag, majd talán kétszer, vagy háromszor lövellt is, miközben a farka összevissza csapkolódott, telefröcskölve a hasát, combját, de még a nyakára is jutott!
A prosti és a két ügyfél
Liza előredőlt, kidugta a nyelvét, és a fehér cseppecskék már jöttek is John dákójából. Közvetlenül a szájába kapta, lecsúsztak a torkán, alig tudta megízlelni őket. És az anyag csak jött. A nő összegyűjtötte, aztán hagyta, hogy lefolyjon a mellére és a hasára. Egy párszor megveregette a makkot, hogy minden kijöjjön belőle. Aztán ezt a dákót is szopogatta egy kicsit, hogy megérezze, milyen az, amikor közvetlenül a forrásból jönnek a cseppek. John felnyögött, és mind kirázta.