Beizzanak a hormonok érkezik már a tavasz
Beizzanak a hormonok érkezik már a tavasz – Szex Blog – Kicsit hátra dőlve meglazítom a nadrágszíjat, és mutatom neki, hogy benyúlhat. Benyúlt.
Beizzanak a hormonok érkezik már a tavasz – Szex Blog – Kicsit hátra dőlve meglazítom a nadrágszíjat, és mutatom neki, hogy benyúlhat. Benyúlt.
Szexélményem Ica nénivel az erkélyen. Aztán néhány pillanat múlva ő elélvez, de közben a keze nem áll meg, folyamatosan jár benne a vibri, de ő már engem néz, pontosabban a farkam, ahogy kiverem rá.
Ettől megint kiver a víz, és a farkam ismét teljes hosszában kimerevedik. – Igen, így jó lesz, csináld csak. Hátra dőlök a fotelban, és úgy nézem, mint egy mozifilmet. Ahogy az egyik keze ujjai a szeméremajkait simogatják, a másik kezével a feneke alatt közelit a punci felé, és előbb egy, majd két ujja belecsúszik, és így a két kéz szinkronban dolgozik. Ekkor már én sem fogom vissza magam, és a farkam simogatom, ami láthatóan Timinek is tetszik, mert az ujjai egyre gyorsabban mozognak. Ki-be, fel-le.
– Na most nyald ki a pinámat nagyfiú. Mondja nekem, majd hátradől, hogy a feje az asztal másik szélén lelóg.
Én rádőlök, és nyalni kezdem. Közben ujjazom a pináját, ami elég könnyen megy, lazán eltűnik benne előbb három, majd négy ujjam is, majd az egész kézfejem. amig a csiklót nyalom, addig az öklömmel baszom a pináját. Könnyedén jár ki és be.
Teszek egy próbát, és az ánuszába tolom az egyik ujjam, majd sorban a többit is. Könnyedén megy.
– Baszki Te állat, ez kurva jó volt, kibaszottul felizgultam tőle. Ez kurva jó, Vera megette a gecidet, és még csak észre sem vette. – Bocsi hogy beleszólok de Te sem vetted észre.
Eközben a másik kezével, benyúl a lábai közé, azokat egy kicsit széttárja, és elkezdi a punciját simogatni. Ettől kiver a víz, a szívem egyre hevesebben dobog, és a faszom is követelően lüktet.
Mi ketten szinte tátott szájjal néztük végig az egész műsort, Vera nagyokat nyelt közben és a mellbimbóját masszírozta, időnként a punciját gyömöszölte. Láthatóan teljesen felizgatta a látvány. Miután vége lett, csak egymásra néztünk, és nevetünk majd felálltam és hoztam friss hideg innivalót, mert mindkettőnk szája kiszáradt a nagy izgalomtól. Ittunk aztán megkérdeztem a barátnőmet.
Ekkor szinte minden előjáték nélkül rábuksz a farkamra és szopni kezded, de nem úgy mint a szűzlányok, hanem úgy, mint aki tudja hogy most igazán le akar szopni.
széthúzom a feneked, és az arcom belefúrom a punci-popsiba, és nyalni kezdem. Előbb az egyiket majd a másikat felváltva, ám mivel nem rég élveztél egy hatalmasat, a puncidból a fincsi nedűt alaposan kinyalom, mindeközben az egyik ujjam a fenekedben merül el, és így duplán izgatom a tested.
Az oldal megtekintése kizárólag nagykorúaknak engedélyezett.