Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Szeretjük a pajzán dolgokat

Mindketten szeretjük a pajzán dolgokat. A párom imádja a faszomat szopni, imádja kiszopni a gecit, és általában mindig talál hozzá alkalmat hogy megtegye. Persze én is imádom őt ezért, és mindig rásegítek egy kicsit, hogy kedvet kapjon hozzá.

Egy napon, amikor egyedül voltam otthon, – ő éppen a barátnőjével csavargott valamerre, – gondoltam sütök palacsintát. Máskor is szoktam, nem csak én hanem Ő is, mert szeretjük. A töltelék vonatkozásában mindig kreatívak vagyunk, a legkülönbözőbb édességeket szoktuk kipróbálni. Ahogy én is, de épp nem volt semmi extra, amit beletölthettem volna. Nem gond, előbb megsütöm mindet, aztán lehet rajta gondolkozni, hogy mire hazaér, készen legyen.

Miután elkészültem, félrevonultam a gépemhez, hátha találok valami különleges hozzávalót. A kezdeti céltól némileg eltérítette a figyelmemet, néhány videó, ami teljesen lekötötte a figyelmemet. Oly annyira, hogy azon kaptam magam, hogy maszturbálok. Ezzel nincs is semmi baj, én szeretem csinálni, a kedvesem meg egyenesen imádja ha rajtakaphat. Tudtam hogy hamarosan érkezik, ezért nem is aggódtam miatta. De amikor már majdnem elélveztem, akkor eszembe jutott, hogy nem szereti ha elpocsékolom a gecit, jobban szereti ha kiszophatja, vagy ha ráverem az arcára, vagy bárhova.

Ebben az esetben már nem volt választásom, pillanatok alatt ki fog törni belőlem. Aztán a pillantásom a palacsintákra esett, ami az étkező asztalon várta hogy befejezzem, és megtöltsem. Na ez az. Meg is volt a megoldás. Odaléptem az asztalhoz, és a gecit mind a palacsintákra lőttem. Tízhez nem volt elég, de kettőt jó alaposan megkentem vele. Aztán láttam, hogy kicsit folyós, ezért megszórtam némi porcukorral, hogy megalább addig benne maradjon, amig megjön az imádott nő, hogy meglepjem egy valódi ínyenc édességgel. Időközben kitaláltam, hogy a többit mivel fogom megtölteni.

Épp készen lettem, amikor hallom hogy nyílik az ajtó. Némi meglepetést okozott, hogy nem egyedül érkezett, hanem a barátnővel, mint kiderült, ruhapróbát akarnak tartani. Amint belépnek, egy rövid üdvözlés, ahogy az szokott lenni, majd meglátják az asztalon a palacsintát. Kérdés nélkül rávetik magukat, és enni kezdik. Amikor láttam hogy bukta lesz, épp szólni akartam, de már elkéstem. mindketten megfogták a legfelső darabokat és enni kezdték.

Én csak álltam és néztem őket. Pont a tetején volt a kettő, ami tele volt a gecimmel. Mit mondhattam volna nekik?

Ahogy befalták, csak hümmögtek és cuppogtak hogy mennyire finom. Mindketten elkezdtek faggatni, hogy mi van benne, mert hogy isteni finom, amilyen még soha nem ettek. Próváltam elterelni a figyelmüket azzal, hogy kínáltam nekik a többit is, mondván hogy azok még finomabbak. Ettek is belőle, hogy nekem egy se maradt. Miután megették mindet, bementek a szobába, és kezdetét vette a ruhák próbája.

Amig a csajok a ruhákkal voltak elfoglalva, én a tévét néztem, és be is aludtam rajta. Arra ébredtem, hogy a nejem mellettem ül és simogatja az arcomat. Kinyitom a szemem, és találkozik a tekintetünk.

– Most már áruld el mi volt a palacsintában, mert megöl a kíváncsiság.
– Oké, szóval az úgy volt, hogy…
– Nem érdekel a mellébeszélés, tudni akarom. Mondja izgatottan, és közben kapok egy csókot is. Mikor befejezi, csak néz rám, és én csak annyit mondok.
– A gecim.
– Micsoda?
– A gecim volt a palacsintában, meg akartalak vele lepni.
– Baszki. Mennyit töltöttél meg vele?
– Nyugi, csak kettőt, többre nem futotta.
– Én csak egyet ettem, a többi más volt. Ezek szerint Vera ette meg a másikat!
– Hát a jelek erre utalnak.
– Baszki Te állat, megetetted a barátnőmet a geciddel?
– Hát ja, úgy tűnik hogy igen. De legalább ízlett neki.

Erre Ő feláll, és járkálni kezd fel, s alá, majd megáll, és rám néz. Odalép hozzám, letérdel előttem, és kiveszi a farkam a nadrágból és szopni kezdi. Szó nélkül csak szopja, mint aki egy napja nem szopott. Ám mielőtt elélveznék, feláll, felrántja a szoknyáját, és a pináját ráhúzza a faszomra. Kb egy perc alatt elélvez, aztán visszafordul, és egy perc alatt elintézi a farkam, és a gecimet mind kiszopja. Ezek után leül mellém, kicsit piheg, majd megszólal.

– Baszki Te állat, ez kurva jó volt, kibaszottul felizgultam tőle. Ez kurva jó, Vera megette a gecidet, és még csak észre sem vette. (nevetés)
– Bocsi hogy beleszólok de Te sem vetted észre.
– Hát nem, de gyanús volt, csak miatta nem akartam rákérdezni.
– Az a helyzet szívem, hogy nem számítottam vendégre, mert akkor többet csináltam volna. Igazából csak téged akartalak meglepni vele.
– Ne szomorkodj a meglepetés sikerült, túl jól sikerült.
– Ennek örülök. Mi a terved? Ugye Verának nem akarod elmondani?
– Dehogy, legyen ez a mi titkunk.

Ettől kezdve még színesebb lett a szexuális devianciánk tárháza. Ha hozzánk jössz látogatóba, legyél vele tisztában, hogy mire számíts.

 

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
A legboldogabb ember a világon – Ruhynga IV - Szex Blog

A legboldogabb ember a világon – Ruhynga IV

Nem gyorsított a tempón inkább tartotta a lassú ütemet, amivel még inkább fokozta és elnyújtotta a saját gyönyörét. A farkamon éreztem, ahogy egyre szűkebbé válik kéjbarlangja az orgazmusa előtt, amely aztán roham szerűen tört rá. Néztem és hallottam, hogy hangszíne pillanatok alatt elvékonyodik, elcsuklik, aztán kitört belőle.

Egy gyönyörű nővel osztom meg a motelszobát - Szex Blog

Egy gyönyörű nővel osztom meg a motelszobát

Tényleg pont jó. Annyira izgalmas a nő, annyira felizgat szexuálisan, hogy az izgalmam egyre csak nő. Ennek hatására, olyan hirtelen tör fel belőlem az orgazmus, hogy szinte beleremegek. Csak húzgálom a farkam, miközben egymás után röppennek ki belőlem a fehér cseppek, amik egymást követve landolnak a két ágy közötti szőnyegen, kis sötét foltokká változva. – Ez nagyon szép volt. – mondja a nő, miközben látom rajta, hogy most ő következik.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük