Gang Bang orgia a nudista parkban
A nudista parkban elkövetett orgia miatt tegnap nehéz napom volt, ezért ma nem keltem fel korán, inkább heverésztem még az ágyban, és végig gondoltam a az elmúlt nap eseményeit.
Amikor reggel kimentem, még nem gondoltam hogy mi lesz a vége. Egyszerű pihenésre gondoltam. Vittem magammal könyvet, és minden mást is, ami kellhet, egy meleg nyári napon. Amikor megérkeztem, egy fákkal és bozótossal határolt területen telepedtem le, ami az egyetlen olyan hely a környéken, ami ily módon zárt, és van pad, meg asztal. Ha később megyek, akkor általában már foglalt.
Letelepedtem az asztalhoz, a bringámat az árnyékba tettem, és a cuccaimat az asztal alá, hogy az legalább árnyékban legyen. Elővettem a napolajat, és bekentem magam, amennyire bírtam, aztán leültem a padra, a hátam az asztalnak támasztottam, így szemből sütött rám a nap. Kezembe vettem egy könyvet, és olvasni kezdtem. Mivel elég uncsi volt, kerestem volna egy másikat, de már mindet olvastam. Milyen jó dolog az e-könyv. Lapozgattam, hogy mi lenne kevésbé unalmas, ám rá kellett jönnöm, hogy már mindet olvastam. Amikor a lista végére értem, rátaláltam egy olyan könyvre, amit még nem olvastam. Egy pornónovellás gyűjtemény. Na, gondoltam, ez még nem volt meg, ám legyen. Elkezdtem olvasni, és eléggé belemerültem.
A napszemüveg mögött időnként érzékeltem, hogy jönnek mennek az emberek, mint ahogy máskor is, de ez nem zavart, sőt nem is törődtem vele. Aztán egy idő után feltűnt valami változás. Pontosabban a változás hiánya. Ahogy felnéztem a szemüveg mögül, egy nőre esett a pillantásom, aki ott állt előttem cirka másfél méterre, és tétován nézett rám. Levettem a szemcsit, hogy jobban szemügyre vegyem, mert láthatóan engem nézett.
– Segíthetek? Kérdeztem meg tőle, ám ő még mindig tétován szemlélt engem, majd lassan megjött a hangja is.
– Szabad ez a hely? Kérdezi tőlem, miközben a padra mutat mellettem.
– Hát persze hogy szabad. Mondom neki, és közben a kezemmel mutatom neki a helyet, hisz elég nagy ez a pad és van hely bőven. Kicsit odébb húzódok, hogy kényelmesen elférjen, amikor észreveszem, hogy áll a faszom. Baszki, ez biztos hogy az olvasmány miatt van. Amennyire tudtam próbáltam elrejteni, valamennyire kompenzálni a kínos pillanatot, Amit a nő is észrevett.
– Látom izgalmas napod van, ne feszélyezd magad, engem ez nem zavar.
– Bocsi, köszi. Nem tudtam mást mondani, így ennyiben maradtunk. Hagytam neki egy kis helyet, és újra belevetettem magam az olvasásba. Néhány perc elmúltával a nő megszólalt.
– Mit olvasol?
– khmmm… Szexnovellák.
– Gondoltam.
– Miből gondoltad?
– Mert megint felállt a faszod.
Odanéztem, és tényleg. Állt mint a cövek. De miért nem vettem észre? Fel sem tűnt, így elég ciki, hogy a csajszi hívja fel rá a figyelmem. Odafordulok felé, és egy kicsit jobban szemügyre veszem, s közben a farkam próbálom a combom közé kényszeríteni.
– Sajnálom, ne haragudj, de tudod, ez a könyv egy kicsit, hogy is mondjam…
– Izgató?
– Igen, az.
– Semmi baj nincs ezzel, én is így járok ha ilyet olvasok.
– Na persze, de a csajoknál nem ennyire nyilvánvaló.
– Igaz, de attól még nagyon izgalmas tud lenni.
– Te is szoktál ilyet olvasni?
– Persze. És közben nekem is feláll a pinám, csak persze nem ennyire látványosan.
– Öööö…
– Nincs semmi baj, élvezd csak a történetet, és ne zavartasd magad.
– …hát jó, köszi. Mondom neki, miközben a könyvet ismét magam elé veszem, és próbálok olvasni, de nem megy. Már csak az jár az eszemben, hogy itt ülök egy vadidegen nő mellett, álló fasszal, amiközben ő engem bámul. Megpróbálom helyrehozni a dolgokat.
– Bocsi, még be sem mutatkoztam, Tamás vagyok. S eközben tétován nyújtom felé a kezem.
– Én meg Anita vagyok. Mondja ő, és könnyed laza mozdulattal megfogja a felé nyújtott kezemet. – Örülök hogy megismertelek.
– Úgyszintén. Mondom neki, míg a tekintetem ismét a könyv felé fordítom.
– Talán a helyzet, ez a szituáció nem is igazán a kézfogáson múlik nem gondolod? Kérdez ismét, mire én kérdőn nézek rá.
– Mire gondolsz? Miért nem jó a kézfogás? Ő megint rám néz, végig fut a tekintete rajtam, majd oda nyúl a farkamhoz, és könnyedén megmarkolja.
– Erre gondoltam, ebben a helyzetben ez így sokkal stílszerűbb nem gondolod?
– Lehet hogy igazad van, én erre nem is gondoltam. Mondom neki, miközben csak nézem, ahogy a kecses kezével a farkam markolja. Nem erősen, nem könnyedén, hanem pont úgy, mintha milliószor gyakorolta volna már. Egy pillanattal később, már nem csak fogja, hanem lassan húzgálni kezdi a farkam, amitől az egyre keményebb lesz, és egyre követelőzőbb.
– Remélem nem rossz ez így neked? Kérdezi, miközben az ütemet egyre inkább fokozza.
Kicsit körül nézek, hogy vajon hányan lehetnek szemtanúi ennek a jelenetnek. Nem sokan, tízméteres körben csak három pasi van rajtunk kívül, és mindhárman minket néznek. Anita észreveszi a pillantásomat, mire ő is körülnéz, és ugyan azt látja, amit én, ám ő ennél is tovább megy, mert integet nekik. Ezután visszafordul hozzám, és immár határozottan masszírozza a farkam, miközben én a vállát cirógatom, majd a karját, és egyre többet akarok kihozni a helyzetből. Amikor a mellét kezdem simogatni, halkan felmordul, és így szól hozzám.
– Markold meg jó erősen, dögönyözd jó erősen, úgy szeretem. Így is teszek, mire ő egyre ütemesebben kínozza a farkam. Amíg a melleit gyömöszölöm, a pillantásom a nézőinkre esik, és lám csak, mindháromnak áll a farka, és mindhárman élvezettel masszírozzák azt.
Anita is nézi őket egy darabig, majd az egyiknek odaint, ami invitálásnak mondható. A pasi magára mutat kérdően, mire Anita bólint. A pasi feltápászkodik, majd megfontolt léptekkel odajön hozzánk, mindeközben a faszát markolja. Megáll Anita előtt, aki nem teketóriázik, hanem kiveszi a pasi kezéből a farkát, és ő maga kezdi húzgálni.
– Téged hogy hívnak? Kérdezi a jövevényt.
– Péter vagyok.
– Szia Péter, remélem nem veszed ezt zaklatásnak?
– Ó, dehogy, sokkal inkább megtiszteltetésnek tartom, hogy kezeled a helyzetemet.
– Ennek örülök.
Immár két faszt kezel Anita, és láthatóan egyre jobban kezd belemelegedni a helyzetbe. Miközben az ösvényen, ami mentén a tisztásunk van, jönnek-mennek az emberek. Ez az ösvény egy kis erdőcskén vezet át, ami itt-ott kiszélesedik, és helyet ad a pihenésre. Az előbb egy idősebb úr jött erre bringával, persze kicsit lassított, hogy lássa mi történik, most meg egy idősebb nő, két kiskutyát sétáltatva, ami elegendő indokot ad arra, lassítson, vagy megálljon, hogy kedvére bámészkodhasson.
Anita nem zavartatja magát, már a a másik két pasit is odahívta, így most rólam egy kicsit megfeledkezve, az előtte ácsorgó három faszt ápolgatja felváltva. Kettőt csak kézzel, a harmadik viszont már a szájában van, és lelkesen szopja. Kis idő elteltével csere van, és egy másikat vesz a szájába.
Amikor már mindhármak keményre szopta, feláll a padról, felmászik az asztalra, és hanyatt fekszik, hogy a fiúk kényelmesen hozzáférjenek minden oldalról. Én csak ülök tovább a padon, és nézem az akciót.
Tőlünk alig három méterre a nő, a két kutyával, még mindig ott áll, és nézi a műsort. A két kutya elégedetten szöszmötöl körülötte, ők ráérnek, hadd mulasson a gazdi.
Amig nézem az asztalon zajló eseményeket, a kezem a farkamon jár, és érzem hogy hamarosan kilövöm a tarsolyból a nedűt.
Az asztalon folyamatosan változik a helyzet. Már nem csak kézimunka folyik, hanem annál több. Ahogy Anita az asztalon fekszik kiterülve, az egyik vendég, az asztal vége felől, épp Anita pináját nyalja, míg a másik a száját tölti meg a farkával. A harmadik pasi meg az asztal másik oldalán ül a padon, és annak, aki én a puncit nyalja, veri a faszát. Jól elvannak. Én is, bár én csak egyedül, de így is élvezem a műsort.
Érkezik még egy néző, ismét egy idősebb nő, szintén kutyával, aki láthatóan az ismerőse lehet annak, aki már egy ideje itt téblábol a kutyákkal. Megáll mellette és beszélgetni kezdenek.
– Mi van itt? Kérdezi az újonnan érkezett.
– Hát ne látod, szeretik egymást.
– Na de miért pont itt?
– Máskor is itt szokták egymást szeretni, ez egy ilyen hely.
– És te meg nézed őket?
– Persze, hisz olyan aranyosak, és kedvesek egymással.
– Hát persze. Mondja az új, miközben le sem veszi a tekintetét a farkamról, láthatóan tetszik neki, ahogy maszturbálok. Ezt észre is veszi a másik, és rákérdez.
– Neked is tetszik ugye? Az egy kicsit zavarba jön, és valamit motyog.
Az asztalon megint változás van, a nő a padon térdel, az egyik pasi meg hátulról kúrja meg éppen, míg a másik kettő is szorgosan tevékenykedik, várják a váltást, hisz mindegyik ki akarja venni a részét a mókából.
Annyira nézem őket, hogy szinte meglep a mellettem megszólaló hang.
– Megfoghatom, fiatalember?
Felnézek, és a két kutyás nő áll előttem, aki a farkamat nézi. Most hogy közelebb jött, látható hogy legalább 55 éves, de inkább 60, és egy cseppet sem szégyenlős. A kinyújtott karja ott áll előttem, nem mozdul se előre, se hátra, várja az engedélyt hogy megfoghassa. Ugyan már mi történhet ha megfogja, ebben a korban már úgyis ritka ha ilyet láthat, hát megengedem neki.
A kinyújtott kar előre mozdul, és rámarkol a farkamra. A meleg ellenére egy kicsit hideg a keze, de jól esik ebben a melegben.
Ahogy marokra fogja, leül mellém, és halkan mondja.
– Nagyon finom. Már 8 éve nem fogtam faszt. Így mondta: „nem fogtam faszt”!
Elkezdi húzgálni, és egyből rájövök, hogy ez a nő, egykor profi faszverő lehetett. Érezni a rutint, és azt is hogy élvezi. Hát élvezze. Én is ezt teszem.
– Gyere Kati, fogd meg Te is.
– Dehogy fogom, csináld csak egyedül ha jólesik.
– Igeeen. Nagyon jól esik. Remélem fiatalember magának is jó? A kérés nekem szólt. Mielőtt válaszolhattam volna, vérprofi módon, egy pillanat alatt úgy kiverte a farkam, hogy a gecim szerte szép spriccelt. Ennek a látványnak a barátnője sem tudott ellenállni, mégis odatipegett hozzánk, és a csurom gecis, már puhuló farkamat kezdte simogatni, szétmaszatolva rajta a maradékot. Ezzel nem elégszik meg, leül mellém, a másik oldalra, és tovább masszírozza a farkam, ami már elég puha lett. Nem hátrál meg, inkább tesz ellene. Rábukik, és szopni kezdi, mire a másik egyre csak bíztatja.
– Ez az Kati jól csinálod, csak így tovább. Bíztatja a másik nyugdíjast, de közben ő sem tétlenkedik, a zacsimat morzsolgatja közben.
Amig a két nénike a farkamat izgatja, megnézem hogy mi történik az asztalon. Attrakció. Egy egyik pasi fekszik rajta, a nő a faszán guggol, miközben a padon álló másik két pasi faszát szopja. Amig nézem őket, el is élveznek. Akiknek a faszát szopja, beleélveznek a szájába egymás után, ám eközben az alant fekvő is elélvez, mert hangos nyögések közepette vonaglik. Miután mindegyik kész van, lassan visszasunnyognak a helyükre, – értsd, oda ahol a cuccaik vannak.
Anita nem megy sehova, oda ül mellénk, és nézi ahogy a nagyik egymást váltva cumizzák a farkam.
– Látom a nagyik is szeretik a legjobb falatokat. Mondja kihívóan, miközben az egyik fejét épp rátolja a faszomra, amitől az öklendezni kezd. A másik eközben válaszol neki.
– Cumiznánk, hátha van még benne pár csepp, de már kiürült, épp hogy csak puha. A másik felemelkedik, és kontrázik.
– Hát bizony eléggé kimerült lehet, mert már csak lötyög.
Anita átveszi a szót.
– Megpróbálhatom én is?
– Persze Kedves próbálja csak meg. Mondja a két kutyás, majd átadja a helyét Anitának, aki megkérdezi tőlem.
– Akarod hogy leszopjalak?
– Naná, hogy akarom. A két nénike még bíztatja is.
– Próbálja csak meg Kedves, magának biztosan jobban fog menni, mint nekünk.
Erre Anita letérdel elém a fűbe, és lassan elkezdi nyalogatni a makkomat, aztán egyre nagyobb falatokban tűnik el a szájában a farkam, ami már ismét üzemkész állapotban van. A Két kutyás nő már ott áll mellettünk, és drukkolnak Anitának, hogy sikerüljön a művelet.
Drukkolás ide, vagy oda, Anitának sikerül, ami nekik nem. Percek alatt keményre szopja a farkam, és pillanatokon belül el is élvezek. De Anita nem szopja ki a gecimet, hanem csak kiveri belőlem, méghozzá úgy hogy a két nő ruhájára spricceli. Ők gratulálnak nekem, Anitának, és a végén elköszönnek, mondván, hogy a kutyáknak kell egy kis futkosás is. Magunkra maradunk, de a távolból még néz minket a három pasi, akik már vagy heten vannak.
– Ki vagy te? Kérdezem Anitától.
– Csak egy éhes nő, aki néha kijár ide, hogy jóllakjon.
– Ez mit jelent pontosan?
– Csak azt amit mondtam. Ha egy kis szexre vágyom, akkor kijövök ide, és mindig akad valaki, aki jóllakat.
– De hát miért? Nincs párod, vagy állandó partnered?
– Nincs. Volt de már nincs, mert… Ez hosszú, majd talán egyszer elmondom.
– Akkor azt mondd el, mi ez a hely, én most vagyok itt először, de nem gondoltam hogy ennek a helynek ilyen varázsa van.
– Nincs is. Ez egy olyan hely, amit hallgatólagosan erre használnak az emberek. Kijön ide, akik egy kis kalandra vágyik, és ha szerencséje van, akkor meg is kapja. Nekem ma nagy szerencsém volt, többet kaptam, mint amire számítottam.
– Miért nem szervezed inkább otthona az ilyen kalandokat?
– Ennek több oka is van. Az egyik, hogy idegeneket nem szívesen vinnék a lakásomra.
– Ez fura. Idegent nem viszel haza, de simán leszopod őket?
– Persze, nincs ezzel semmi gond, otthon is ezt tenném, de jobb ha nem kötöm magamhoz azzal hogy tudják hol lakom.
– És mi a másik ok?
– Alapvetően én is nudista vagyok, szeretek meztelenül lenni, és…
– Mi és?
– Hát… tulajdonképpen bevallhatom neked. Felizgat ha néznek szex közben. Minél többen, annál izgatóbb. És persze én is szerem meglesni másokat., amikor szexelnek, sokszor csak meglesek másokat, amikor maszturbálnak, vagy amikor leszopnak valakit, vagy csak dugnak. Sokszor én csak megsimogatom magam, ha nincs olyan társaság, és élvezem hogy néznek. Ilyenkor sorozatos orgazmusom szokott lenni.
– Értem már. Erről én nem tudtam, csak jó helynek tűnt egy kis lazuláshoz.
– Megértem. Mások is vannak így ezzel, de amikor meglátják, hogy akció van, akkor menekülnek.
– Milyen rendszeresen jársz ki ide?
– Változó. Van amikor minden nap, de van hogy heteket kihagyok, attól függ milyen az idő vagy a hangulatom.
– Hát ez izgi. Ha tudtam volna hogy hova jövök ki, bevettem volna egy kéket, hogy minél többet kihozzak magamból.
– Hát igen, mások is így kezdik, beveszik a kéket, kijönnek, és csak meresztik a faszt egész nap. Látom megint kezd ágaskodni a farkad. Felizgat a hely egzotikuma?
– Igen, nagyon. Eleve amit olvastam, ehhez hasonló történet, de persze teljesen más, de izgató. Alapvetően én is szeretem a természet lágy ölét, és alapból felizgat ez az egész. Most hogy tudom, miről szól, lehet hogy többször kijövök majd, és talán még találkozunk.
– Szeretnéd?
– Egyelőre maradjunk annyiban hogy izgat a dolog.
– Az jó. Én örülnék ha még összefutnánk itt.
– Arra most már elég nagy az esély. Meddig maradsz? Általában csak a szex miatt vagy itt, aztán tipli, vagy több időt töltesz el?
– Ez is változó, leginkább a hangulatom határozza meg, hogy meddig maradok.
– Most milyen hangulatod van?
– Nagyon jó.
– Bővebben?
– Még most is bizsereg a pinám, legszívesebben megsimogatnám.
– Mi tart vissza ettől?
– Lényegében semmi. És a keze máris a széttárt comja közé téved. – Akarod nézni, ahogy maszturbálok?
– Igen, nagyon élvezném.
– Jó de akkor neked is kell valamit mutatnod.
Ahogy simogatja a pináját, látom, hogy a nyílásból folyik valami. Arra gondolok, hogy a dugás után, a másik pasinak a gecije, és ettől valahogy lekonyul a hangulatom. Nézem, ahogy az ujjaival játszik magán, és látom, hogy egyre jobban fellángol benne a vágy. Felém fordul, és a szétrakott lábai között mutatja hogy mennyire fel van izgulva, és hogy mennyire nedves. Megmártja a punciban az ujjait, egyszerre négyet, és az orrom elé tartja.
– Szagold csak meg.
Én erre egy kis fintorral elhúzódom előle, és a tudtára adom, hogy a másik pasi gecijét nem akarom szagolgatni. Erre ő felnevet, és megfordul, majd az asztalon maradt kotont meglobogtatja előttem, ami majdnem félig tele van.
– Ha erre gondolsz, biztosíthatlak, hogy tiszta vagyok, nincs mitől tartanod. Ezzel ismét megmártja az ujjait, és az orrom elé tartja. Tömény illata van, igazi punci illat, amitől megremeg mindenem, és nem bírok magammal. A farkam ismét meredezni kezd. Megfogom a kezét, és le akarom nyalni az ujjairól, amikor elrántja kezét, és beletörli a combjába. Csalódottan nézek rá, mire ő nevetni kezd.
– Csak nem képzeled meg megetetlek, nagyfiú vagy te már ahhoz, hogy kiszolgáld magad. Majd úgy helyezkedik, hogy hozzáférjek a puncihoz.
Már épp hajolnék oda, hogy benyaljak neki, amikor felugrik, és megkerüli az asztalt, fellép rá, és leül a szélére, pont úgy hogy a pinája az orrom előtt illatozik.
– Na most nyald ki a pinámat nagyfiú. Mondja nekem, majd hátradől, hogy a feje az asztal másik szélén lelóg.
Én rádőlök, és nyalni kezdem. Közben ujjazom a pináját, ami elég könnyen megy, lazán eltűnik benne előbb három, majd négy ujjam is, majd az egész kézfejem. amig a csiklót nyalom, addig az öklömmel baszom a pináját. Könnyedén jár ki és be.
Teszek egy próbát, és az ánuszába tolom az egyik ujjam, majd sorban a többit is. Könnyedén megy. Megdugom a segglukát is, amitől egymás után sorban élvez el. Nem csak úgy tesz, hanem igaziból. Amikor orgazmusa van, akkor olyan a pinája, mintha le akarná harapni a kézfejem, és úgy lüktet, mintha egy szivattyú volna benne.
Miközben a pináját dugom és nyalom, a farkam is verem, és olyan izgalmi állapotban vagyok, mint még soha. Felállok a padról, hogy végre belenyomjam a faszom a pinájába, amikor észreveszem, hogy mindeközben az előzőleg megdolgozott pasikkal flörtöl, csókokat dobál, stb. ők meg csak a faszukat verik ki rá. Sebaj. Elhelyezkedek hogy végre megbaszhassam a pináját, amikor felül, megfordul, és úgy fekszik vissza, hogy az arca van a faszomnál. A kezeivel magához ránt, és a farkam tövig eltűnik a szájában. Még ránt rajtam egyet-kettőt, csak hogy megmutassa mit akar. Én is akarom. Belevetem magam teljes lendülettel, és megbaszom a száját, a torkát. Szinte akadály nélkül jár benne a faszom, és én érzem hogy mindjárt elélvezek. Ki akarom húzni belőle, de nem engedi, megfogja a seggem, és szinte magába húz. Kész vagyok. Úgy baszom meg a száját, ahogy még soha senkinek. Kibaszott nagyot élvezek, miközben ő még a pináját izgatja, és együtt élvez velem.
Némi pihegés után felpattan, velem szemben leül az asztal szélére, és megcsókol. Hosszan élvezetesen.
Mikor vége, akkor csak néz rám, és liheg. Amikor megszólal, szinte alig hallani a hangját, de azért megértem.
– Köszönöm.
Ezután egy szó nélkül elkezdi pakolni a cuccait, lassan felöltözik, és elköszön tőlem.
– Viszlát Tamás. A héten még biztosan kijövök, ha itt leszel akkor folytatjuk. Ezután megfordul, és elsétál, én meg csak nézem ahogy távolodok tőlem.
Ennyi volt ez a nap. Másnap megint kint voltam, de ő nem jött, aztán a következő napon sem. Már kezdtem azt hinni, hogy csak ennyi volt, amikor egy nap megint ott feküdtem a padon, és ő leült mellém, és megcsókolt.
Mara meglesett minket szex közben
A kedvesem barátnője
Mivel csak ketten voltunk, a kedves ledobta magáról a fürdőrucit, és megkért hogy kenjem be a testét a napolajjal, aminek persze nem tudtam ellenállni. Jó alaposan beolajoztam a testét, minden hajlatot, minden dombocskát, amit persze Ő is nagyon élvezett, ám én le sem tudtam volna tagadni, hisz állt a farkam mint a cövek.
Orálszex az autószerelő műhelyben
a nyelveddel ingerelve, egy kicsit kézzel rásegítve lassú mozgással telepumpálom a szád a friss gecivel, ami a szád szélén vastag patakokban csorog tovább a dekoltázsodig, ahol a melleid között lecsúszva nyomtalanul eltűnik a ruhád mélyén.