Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Tóparti szex és a kukkoló srác esete

A nagy melegre való tekintettel, a hétvégén ismét kimentünk a tóra nudizni. Nekem valójában egy csepp kedvem sem volt hozzá, hisz mára a meteorológia megint harminchét fok meleget jósolt, így jobbnak tartottam volna itthon maradni a hűs szobában, de Ildi mégis meggyőzött. Hogy mivel? Először is magára öltötte a nudis fördőruciját, vagyis tök meztelenül illegette magát nekem, és noszogatott, hogy kapjam össze magam, mert ő már nagyon vágyik egy kis pancsolásra. Nem volt választásom, összekaptam magam, és elindultunk.

A nap még alacsonyan van, amikor megérkezünk, ám így is a legjobb helyek már foglaltak voltak, ám mi mégis találtunk egy árnyas helyet, közvetlenül a víz mellett. Leterítettem a takarónkat, majd a könyvemmel a kezemben leheveredtem, és elmélyültem az olvasásban.
– Gyere velem a vízbe. – hallottam Ildi hangját.
Felemelem a fejem, ránézek, amikor ismét invitál.
– Gyere velem, mert egyedül olyan uncsi.
– De hát nem is vagyunk egyedül, rajtunk kívül még sokan vannak itt.
– De én veled akarok pancsolni. Léci, léci gyere velem.

A legjobb, ha megadom magam, és eleget teszek a kérésének, mert addig úgysem hagy olvasni, amig meg nem teszem neki amit kér. Ráadásul nekem is melegem van, és a hűs víz csak jót tesz. Meg különben is, Annyira imádom őt, hogy nincs olyan dolog, amit nem tennék meg érte. Felülök, majd megfogom a felém nyújtott kezét és felállok, majd egyből futunk be a vízbe. A parttól alig egy méterre már mély a víz, ezért úszva indulok utána, és hamar be is érem őt.

Ahogy mögötte tempózok, átölelem a derekát, ám ő felém fordul, és halkan szól hozzám.
– Tudod mit szeretnék most? – kérdezi tőlem kissé remegő hangon.
– Azt hiszem tudom, de a te szádból akarom hallani.
– Azt akarom hogy basszál meg.
– Most, itt?
– Igen, tudod hogy szeretem.

Amig ezt kimondja, a vízben már a farkamat masszírozza, és húz maga felé. Tudom hogy szereti ha nyilvános helyen szexelünk, ez őt mindig maximálisan feltüzeli, így hát nem állok ellen a felkérésnek, inkább megadom neki, amire vágyik. A part közelében vagyunk, a lábam épp leér, ám őt az sem zavarná, ha elmerülnénk a vízben, hisz ő már teljes odaadással lovagol rajtam.

Már közel vagyunk a csúcshoz, amikor szorosan odabújik hozzám, beleharap a nyakamba, miközben elcsukló hangon a fülembe duruzsol.
– Egy… fiatal… srác néz minket.
Ekkor már örült tempóban lovagolja meg a farkam, amitől hamar elélvez, majd olyan szorosan ölel magához, mintha attól félne, hogy elvisz tőle az áramlat. Amikor lecsillapodik, kicsit eltol magától, és egy huncut kacsintás után, egy nagy levegővétellel, elmerül előttem a vízben. Most jövök én. A farkam még most is mereven áll, amikor érzem, hogy a szájába veszi, és szopni kezd. Ebben ő nagyon jó, így én is hamar elélvezek. Amikor ismét felbukkan előttem, a száját az enyémre tapasztja, és megcsókol, miközben a gecimmel játszik, amit áttol a számba, én meg vissza neki, amig el nem fogy.

Ildi kihasal a partra, én meg mellé fekszem, és csak élvezzük a langyos víz simogatását.
– Láttad a srácot, aki minket nézett?
– Láttam. Úgy állt a farka, mint egy hajó árbóc.
– Tök izgi volt, ahogy nézett, amint a farkadon lovagoltam.
– Gondolom. – mondom neki egy kacsintást követően, hisz mindig is felizgatta őt, ha meglesi valaki.
– Most nem látom, mert a bokrok eltakarják.
– Pedig ott van most is. Gyere, feküdjünk ki a napra.

Így is teszünk. Ismét leheveredünk a forró plédre, és csak élvezem, ahogy a nap sugarai játszadoznak a bőrömön megtapadt vízcseppekkel. Miután lassan megszáradunk, kezd elnyomni az álom. Ilyenkor mindig jókat tudok szundítani, ahogy most is, amiből Ildi hangja hoz vissza jelenbe.
– Nézd már, itt mászkál a kissrác.
– Na és, mit csináljak vele?
– Semmit, nem is azért mondtam. Csak olyan, mintha leskelődne.
– Csodálkozol rajta? Itt van tőle alig pár méterre egy dögös csöcsös pucér nő, persze hogy még többet akar látni belőle.
– Itt van. – mondja Ildi szinte sikítva, ám olyan halkan, hogy alig hallom meg a hangját.
– És mit csinál? – kérdezem tőle, miközben a könyvet igazítom meg a fejemen, mert a nap egyre forróbban süti.
– Itt áll mellettünk a bokor mögött, és leskelődik. Baszki. Ez a faszát veri.

Ahogy ott fekszik mellettem, a csípője a combomhoz ér, és érzem rajta hogy remeg. Már megint felizgult. Áttételesen engem meg az izgat fel, amikor látom rajta, vagy érzem, hogy ő izgalmi állapotban van. Ahogy most is. Hallgatom a közvetítését, hogy épp mit csinál a srác, és közben a farkam is kezd ágaskodni.
Ildi mocorog egy kicsit, aztán azt érzem, hogy nem érzem. Felülök, és ránézek. Ildi immár hanyatt fekszik, szétrakott lábakkal, és a punciját simogatja. A bokor felé fordítom a fejem, ahol a kukkoló van. A fickó ott térdel a bokor mögött, és tényleg masztizik. A feleségemre veri a ki a farkát. Mivel ez nem annyira köt le, inkább Ildi testét csodálom meg, ahogy a nedves ajkakat simogatja az ujjai hegyével, aminek hatására a teste megremeg, ahogy a halk nyögések felszállnak. Arra gondolok, hogy szerzek neki egy kis örömet. Pontosabban ennél nagyobbat.

Felállok, és egy lépéssel a bokornál termek, majd megszólítom a kissrácot.
– Szia Fiú. A hangomra összerezzen, majd első ijedségében elengedi a farkár, de hamar rájön, hogy így máris lebukik, ezért újra megmarkolja, és rémülten méz rám.
– Ne tessék haragudni.
– Miért kéne haragudnom?
– Mert… mert… – makogja nekem, miközben a szemét le sem tudja venni Ildiről.
– Tetszik neked a feleségem? – teszem fel neki a kérdést, aminek olyan hatása van, mintha egy nagy pofont kapott volna. A fiú összerándul, és ezzel együtt, egyik pillanatról a másikra, olyan piros lett az arca, mit a paprika.
– Igen. – mondja nekem, ám a szemében ijedséget látok.
– Nos ha tetszik, akkor gyere át hozzánk, hogy jobban láthasd.

Ezzel visszalépek a bokortól, ismét leheveredek, és fél szememmel lesem őt, hogy vajon mit csinál. Semmit. Még mindig ott gubbaszt a bokor mögött, és talán még levegőt venni is elfelejtett. Mindeközben Ildi tovább simogatja magát, ami engem egyre jobban felizgat, és immár én is a farkam masszírozom.
Ekkor veszem észre, hogy a bokor megmozdul, és kibukkan mögüle egy fej. Az arcán még most is a rémület ül, hisz tudja, lebukott. Aztán még egy lépéssel közelebb jön, ám tétován megáll, és nem mozdul.
– Szia fiú, mi a neved? – kérdezem tőle, mire ő rám néz, úgy válaszol.
Peti vagyok.
– Szia Peti. Gyere bátran, nem eszünk emberhúst.

A látogató érkezésére Ildi is felélénkült, már ő is ülve nézi a látogatónkat. Igaz, nincs rajta sok látnivaló, csak egy átlagos srác, aki a farkát markolja még mindig. Peti még egy lépéssel közelebb merészkedik, majd az invitálásnak engedve, szinte lehuppan az egyik pléd sarkára, miközben hol rám, hogy Ildire néz, láthatóan nem tudja, hogy mit csináljon. Aztán mégis Ildire tapad a szeme, hisz lehet hogy még nem is látott ilyen közelről meztelen nőt. Ahogy nézi, a szája is tátva maradt, ám a farkát még most is markolja, mintha bizony attól félne, hogy elveszi tőle valaki.
– Hány éves vagy Peti? – kérdező tőle Ildi.
– Tizenhat. De egy hónap múlva már tizenhét leszek.
– Tetszem neked, Peti?
– I… i… Nagyon. – nyögi ki végül.
– Mond Peti, miért markolod a kukacodat?
Peti válasz helyett ismét elvörösödik, miközben látszik rajta hogy mondana valamit, de egy hang sem jön ki belőle. Kissé tétován lassan elengedi, amitől egyenesen felfelé meredezik, így majdnem a melléig ér.
– Szeretsz rejszolni? – kérdezi tőle Ildi.
– Igen.
– Szeretnéd kiverni rám?
– Ha szabad…
– Akkor láss hozzá, szeretném látni.
– Tényleg? – kérdezi Peti, miközben rám néz, mintha csak engedélyt kérne.
– Persze. – válaszol neki Ildi, majd hozzáteszi. – A férjemtől ne félj, ő is szereti kiverni rám.

Peti egy darabig csak a fejét forgatja, majd tétova mozdulattal megint megmarkolja a farkát, ami elég hosszú, ám olyan vékony, mint egy ceruza. Lassan lehúzza a bőrt a makkjáról, majd lemerevedik, az arca megint tűzpirossá válik, majd minden előzmény nélkül elélvez. Peti ijedtében felpattan, és toporog, miközben vastag cseppekben repül a farkából a gecije, amiből jut mindenhova. A meglepetéstől aztán a bokor felé fordul, és a maradékát oda lövi ki.
– Semmi baj, Peti. Előfordul ez mindenkivel. Ülj vissza nyugodtan, és kezdd elölről. mert most nem igazán láttam mert elkapkodtad.

Peti még mindig vörös ábrázattal, visszaül, ám a farkincája még most is mereven áll, miközben az utolsó cseppek, csordogálnak le róla.
– Akarod hogy megpróbáljam, én?
– Mit? – kérdezi megszeppenve.
– Tudod te azt jól. – mondja neki Ildi, majd oda nyúl hozzá, és marokra fogja a vékony faszt. – Jó így?
– Igen… nagyon jó. – nyögi Peti.
– Húzgáljam is? Úgy jobb nem?
– Igen tessék csak húzgálni.

Amig Ildi Peti farkával játszik, én a sajátomat kényeztetem. Peti láthatóan felbátorodik kissé, mert megfogja Ildi mellét. Dehogy megfogja, csak ráteszi a tenyerét, ám Ildi biztatására kicsit bátrabban dögönyözni kezdi, Látom rajta, hogy még nem fogott meg soha női mellet.
– Akarod a pinámat is simogatni egy kicsit?
– Ha lehet…
– Persze hogy lehet.

Peti oda nyúl Ildi puncijához. Most is látszik a mozdulatain, hogy nem tudja mit kell csinálni, de Ildi segít neki. Ráteszi a kezét Peti kezére, és azzal együtt benyomja magának mind a négy ujját, majd elengedi.
– Most nyald meg a kezed. – mondja neki, mire Peti tétovázás nélkül a szájába veszi az egyik ujját, és nyalogatni kezdi.
– Finom?
– Igen.
– Nyaltál már puncit?
– Nem.
– Szeretnél?
– Igen.
– Akkor gyere ide, és kóstold meg milyen egy igazi lucskos pina.

Peti feltérdel, majd elhelyezkedik Ildi lába között, majd félénken elkezd közelíteni hozzá. Ildi nem bírja ezt kivárni, megfoga Peti fejét, és szinte magába rántja az arcát, és alaposan beleüti az orrát is. Amikor elengedi őt, Peti láthatóan ráérez a lényegre, mert immár ő maga fúrja bele az arcát, és hevesen nyelni kezdi Ildi nedves punciját.

Ez már nekem is sok, érzem hogy mindjárt elélvezek, ezért oda csúszok Ildi arcához, mintegy felkínálva neki a farkam. Ő tudja mit szeretek, késlekedés nélkül rábukik, és a szájába veszi a farkam, amitől egyből elélvezek, és tele lövöm a száját a friss forró gecimmel. Miután én kész vagyok, vissza ülök a helyemre, és nézem Ildit, aki szemlátomást mindjárt el fog élvezni. Kíváncsi vagyok a kölyökre, hogyan fog erre reagálni.

Peti vadul nyalja a nedvesen lucskos puncit, amitől Ildi egyre közelebb kerül a csúcshoz. Aztán megtörténik. Ildiből robbanás szerűen tör fel az orgazmus, a teste megfeszül, és rángatózik, ám Peti nem áll le, csak nyalja tovább. Amikor Ildi egy kicsit lehiggad, Peti lep meg minket.

Feltérdel a combok között, és hozzálát, hogy ráverje a farkincáját a nőmre. Nem kell hozzá sok, csak néhány rántás, és már száll is belőle az anyag. Beterít szinte mindent, Ildi hasára megy a legtöbb, de messze túllőve a célon, még a bokorba is repülnek a cseppek. Már nem jön belőle semmi, de Peti még nem áll le. Aztán, mintha kihúznák a konnektorból, megálla keze, és egyszerűen összerogyik a takaró szélén, és a hátán fekve liheg, mintha egy maraton futott volna le.

Egy percig mindhárman csak pihegünk. Peti mozdul elsőnek, felpattan, majd majd elszalad a bokor mögé, ahol a cuccai is vannak. Futtában még hátra szól nekünk.
– Nekem most mennem kell. Csókolom.

Alig fél perccel később már ott sincs. Én leheveredek Ildi mellé, és hosszan megcsókolom őt, majd így szólok hozzá:
– Én is voltam fiatal, de nem emlékszem rá, hogy nekem is ilyen sok anyag lett volna a lövegemben.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Nudi a kertben hugival - Szex Blog Történetek

Nudi a kertben hugival

Én elkezdtem masszírozni a farkamat, ami már majdnem szétdurrant, úgy állt. Erre Évike is hatalmas terpeszt csinált és elkezdte simogatni a punciját. Láttam, hogy már teljesen be volt nedvesedve. Csodálatos látvány volt, ahogy a két ujját felnyomta magának, a harmadikkal meg a csiklóját izgatta.

A Doktor néni vette el a szüzességem - Szex Blog történetek

A Doktor néni vette el a szüzességem

A Doktor néni vette el a szüzességem Egy érdekes történtet szeretnék elmesélni, ahogy a Doktor néni elvette a szüzességem. 6 éve történt, 15 éves voltam, testnevelési középiskolába vettek fel, ezért júniusban a ballagás után el kellett mennem a helyi kórházba sportorvosi vizsgálatra. Ez a vizsgálat szinte mindenre kiterjedt, az utolsó vizsgálatra a nemi beteg gondozóba kellett menni, ami egy másik épületben volt. Mivel a névsor végére kerültem, ezért mire odaértem a nemi betegre, az orvos éppen...
Osztozkodni jó - Szex Blog Beküldött térténetek

Osztozkodni jó

Osztozkodni jó – Szex Blog. Miután az összes férfi elélvezett rám és barátnőm testére lőve a spermát, amit én a nyakamra kaptam és a és a puncimra is jutott belőle, barátnőm szép arca fürdött geciben neki álltunk egymásról lecsókolni és lenyalni az ondót az utolsó cseppig.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük