A bögyös nő és a fiúja a szaunában
A nagy melegre való tekintettel, a hétvégén elmentem szaunázni. Kérdezhetnéd, hogy miért melegben, de megelőzlek és elmondom.
Amikor ilyen nyári hőség van, stabilan harmincöt fok minden nap, a szauna a legjobb dolog. Beülök a forró gőzbe, egészen addig, amíg már nem bírom tovább. Amikor kijövök, és az utcán megcsap a meleg, azt szinte hűsnek érzem a forró gőz után. Ez ennyire egyszerű.
Most is így történt, csakhogy volt még valami más is. Szóval. Bent ülök a jó kis meleg szaunában, ahol van hely legalább tíz embernek, de én egyedül ücsörgök a felső padon. Élvezem a forróságot, ahogy izzadok, és ilyenkor, legtöbbször feláll a farkam, ahogy most is. Mivel nincs bent rajtam kívül senki, egy kicsit még rá is rántok. Mert miért ne.
Szóval. Csak ülök, és simogatom magam, amikor kinyílik az ajtó. Szerencsére kissé nyekereg, ezért van időm a meredező farkamat elrejteni, mielőtt az érkező belép.
Amikor teljesen kitárul, belép rajta egy dögös negyvenes nő, hatalmas dudákkal, amik szabadon lengedeznek, miközben ő a derekára tekert törölközőt fogja a szabad kezével.
– Jó napot – mondja maga elé, amit akár magamra is vehetnék, mert egyedül vagyok.
– …pot – köszönök rá én is.
Amikor már bent van, megjelenik mögötte egy fiatal suhanc srác, akinek szintén a derekára van csavarva a törcsije. Amikor már bent van, behúzza az ajtót maga után, majd körülnéz. Valójában nincs mit nézni, mert csak én ülök bent, meg most már a nő is, aki épp elhelyezkedik az alattam lévő soron. A kissrác ezután beljebb lép, és leül mellé.
Első ránézésre azt mondanám, hogy anyu nem engedte el egyedül a csemetéjét a szaunába, de hamar rájöttem, hogy nem erről van szó.
Amikor már mindketten ülnek, a szemem a nő mellein legeltetem, nem mindennapi látvány ez a méret. Aztán az is kiderült számomra, hogy miért csak a derekára tekerte. Ennek egészen egyszerű oka van, ugyanis ez a méret jócskán meghaladja a törölközője elrejtő kapacitását.
Ekkor a nő, valahonnan elővarázsol egy legyezőt, majd buzgón lengeti az arca előtt. A gyerek csak nézi őt, majd talán mert érdekesebbnek tartja a padló deszkáit, csak maga elé bámul mozdulatlanul.
Ez a csendélet nem tart sokáig, mert a látvány, ami a szemem elé tárul, ismét megmozgatja a libidómat. No nem csak a mellek látványa, hiszen ilyeneket már milliószor láttam, hanem az, ahogy a kezével a legyezőt mozgatja, ami által a nagy mellei olyan táncot járnak, amitől egy halott is felébredne.
A törölköző alá nyúlok, és megint rámarkolok a farkamra, ami lüktetve simul a tenyerembe. Ez így jó, de legalábbis kellemes érzés.
Amíg a nő legyezi magát, én a farkam simogatom. A következő pillanatban a legyező megáll a levegőben, és ezzel együtt a nő is hátrafordul, hogy végignézzen rajtam és a mellettem levő üres helyen.
– Megengedi, hogy én is felüljek a felső padra? – kérdezi tőlem.
– Persze – mondom neki előzékenyen –, hisz van itt elég hely.
A nő megmozdul, majd feláll, a törülközőt még most is markolva fellép egyet, és mintha azon gondolkodna, hogy hova is üljön. Erre én is megemelkedek, hogy odébb húzódjak, amikor a törülközőm lecsúszik rólam, hiszen én nem azt markoltam idáig. Ettől elővillan teljes pompájában meredező farkam, amin megakad a nő tekintete, aminek hangot is ad.
– Ohhh…
– Bocsánat – mondom neki szabadkozva, miközben visszaszerzem a textilemet, és ismét leülök a padra.
A nő még egy kicsit toporog, majd ő is leül mellém, hogy ismét a legyezővel hűtse magát.
Most már nem merem a farkam megérinteni, mert attól tartok, hogy elsülne, inkább csak titkon lesem, ahogy a melle megint ringatózva követi a keze mozgását.
Egy kis idő elteltével a fiú is hátrafordul, majd ő is követi a nőt, és a felső padra fellépve leül mellé.
Az idilli képet egy oda nem illő mozdulat szakítja meg. Nem látom pontosan mi történt, csak a nő reakciójából következtetek.
– Ne most. Nem látod, hogy nem vagyunk egyedül? – kérdezi a gyerektől, aki sértődötten néz rá.
Alig egy perccel később megismétlődik a dolog, ám most már látom, miről is van szó. Azt történt, hogy a gyerek megmarkolja a nő mellét, mire ő eltaszítja magától a kezet, hogy újra rendre utasítsa.
– Mondtam már, hogy ne most!
Az incidens után a nő felém fordul.
– Bocsánat – mondja pirulva – tudja, ezek a mai fiatalok…
– Semmi baj. Mi is voltunk fiatalok – mondom válaszként.
Erre a nő rám néz, majd szinte dühös pillantással néz végig rajtam, látom, hogy megsértettem az önérzetét.
– Bocsánat, nem úgy értettem, ön még most is gyönyörű és vonzó nő.
Ez hatott. A nő eddig komor és dühös pillantása átalakul, úgy néz rám, mint egy mézesbödönre.
– Tényleg?
– Persze.
– Maga szerint vonzó vagyok?
– Természetesen.
– Akkor már értem – mondja elgondolkodva, majd a gyerek felé fordul.
– Mit ért? – kérdezem tőle értetlenül, nem tudom hova tenni ezt a kijelentését.
– Mert… az imént láttam a…
Nem fejezi be a mondatot, helyette inkább a lábam közé mutat az ujjával, amit aztán a szájába vesz, és szopogatja.
– Mondtam már, hogy bocsánat.
– Persze, persze, csak…
Megint értetlenül nézek rá, amikor a gyerek ismét megmarkolja a mellét, ám most nem ellenkezik, inkább becsukott szemmel, élvezi, hogy a srác markolássza a nem mindennapi méretű melleit.
Amikor megint kinyitja a szemét, rám néz és én meglátom a tekintetében a gyönyört. Ez a pillanat nem tart sokáig, mert ismét behunyja miközben halkan nyöszörög, és egyre gyorsabban veszi a levegőt.
Amikor ismét felnéz rám, így szól hozzám:
– Szeretné megfogni?
– Mire gondol?
– Hát erre – mondja röviden, majd megfogja a kezem, és a mellére nyomja.
Tűzforró, puha és lágy a tapintása, amitől ismét beindulok, ezért rámarkolok a mellére, és élvezem, ahogy a szorítás nyomán az ujjaim között kitüremkedik.
– Tetszik? – kérdezi tőlem ismét.
– Nagyon.
– Maga szerint is szép mellem van?
– Abszolút – nyugtatom meg mielőtt kételkedni kezdene.
– A másikat is…
Nem fejezi be a mondatot, mert elcsuklik a hangja. Ez talán attól lehet, hogy közben megfogom a másik mellét is, de lehet attól is, hogy a gyerek, benyúlt a törölközője alá.
– Ahh… – nyöszörög tovább a nő.
Én élvezem, hogy ő élvezi, csak az a fránya kölyök zavar egy kicsit. Amíg a nő mellét fogom, a törölközőm valahogy megint lecsúszik rólam, így a farkam most is úgy meredezik, mint egy árbóc.
Alaphelyzetben nem lenne gond, ha csak kettesben lennénk, ám az igencsak zavar, hogy a kissrác úgy bámulja a nemesebb részem, mintha mindjárt rá is akarna bukni. Én ezt nem szeretném.
Ha újra el akarom rejteni, akkor el kellene engednem a melleket, amit nem igazán akarok megtenni, bár ebben a pillanatban már nincs is rá szükség.
Az történik, hogy a nő, – miközben hátravetett fejjel, élvezettel nyöszörög –, megmarkolja a combomat, majd egyre feljebb markolva, a keze rátalál a farkamra.
Egy halk sikkantás mellett elindul rajta a keze, amitől hamar elélveznék, ám szerencsére csak egy pillantás kell vetnem a gyerekre, és máris alapra áll, így mehet tovább a móka. De mégsem.
A nő felegyenesedik, elengedi a farkam, majd mintha valamiféle kábulatból ébredne, kissé megrázza magát. A tekintetét rám emeli, és így szól hozzám:
– Bocsánat, kissé elragadtattam magam.
Aztán a gyerekre néz.
– Menj, és hozzál nekem valami hűsítőt, de hideg legyen ám.
A gyerek nem kérdez semmit, csak feláll, és már távozik is a gőzből, még csak vissza sem néz. Ha a gazdi kér valamit, akkor az számára parancs.
Amikor az ajtó becsukódik, ismét rám néz, de most félig felém fordul a felsőtestével. A szemem, mintha csak mágnes vonzaná, a mellein rögzülnek, el sem bírom szakítani róluk.
– Most már elhiszem, hogy tetszik neked.
– I… Igen. De ezt már mondtam az előbb is.
– Persze. Most van egy kis időm rád, mit gondolsz, tíz perc elég lesz?
– Mire? – teszem fel neki a naivnak látszó kérdést.
Erre a nő teljes figyelmével felém fordul, úgy néz rám.
– Áh… Inkább felejtsd el. Tévedtem.
A nő most visszafordul az előző pozíciójába, majd megigazítja magán a törölközőt, és csak néz maga elé.
A francba. Most kaptam egy ajánlatot, felkérést keringőre, és én elbasztam a dolgot. Csak nézem őt, miközben rám tör a vágyakozás. Milyen forró lehet a puncija, és milyen tüzes a csókja?! Az ilyen nők igazán tudják mitől döglik a légy, pontosan tudják, mikor mire számíthatnak, ami az én esetemben kissé mellément, de még van esélyem bepótolni.
Amíg ezen elmélkedek, a kezem önkéntelenül is a farkamat masszírozza, ami most ismét keményen simul a tenyerembe. Nincs mese, tennem kell valamit, mielőtt a srác visszajön, hiszen nem véletlenül küldte el.
Lelépek a felső padról, miközben a törölközőmet ledobom magamról, és úgy állok meg előtte, hogy a farkam, majdnem az orra hegyét érinti.
A nő lassan felnéz rám.
– Nocsak, hát mégis? – mondja kissé kacéran, majd megmarkolja a farkam.
A markolásból simogatás lesz, majd egy szó nélkül a szájába veszi, és tövig a torkába engedi. Na igen, erre számított, ahogy én is.
Némi nyalakodás után, elenged, majd feláll és megfordul. A törölközője a padlóra esik, ő meg a fenekét felém tolva úgy pucsít, hogy attól a puncija teljesen megnyílik.
– Na mi lesz? Mire vársz? – kérdezi a válla fölött hátranézve.
Válasz helyett lépek egyet előre, majd benyomom neki a farkam, és gyors menetben hozzálátok, hogy megkúrjam.
Nem lassítok, nem váltok pózt, csak baszom, ahogy tudom, mert egyfolytában a gyerek jár az eszemben, nem lenne jó, ha ránk nyitna. A szauna önmagában is nyilvános hely, így bármikor beléphet valaki, de hát ettől annyira izgalmas ez a helyzet.
Erővel nyomom neki, a zacsim hangosan csattog rajta, amit csak remélni tudok, hogy kint nem hallja meg senki, de most ez sem érdekel, jó lenne mielőbb végezni, mielőtt még lebuknánk.
Én már nagyon közel vagyok, de szerencsére ő is, amire az egyre gyorsabb lihegéséből következtetek, meg abból, hogy apró sikolyok törnek fel belőle, mire ő is egyre gyorsabban és erőteljesebben nyomja rám a seggét.
Aztán a teste megfeszül, a sikolyokból egy hangos nyögés lesz, és az egész nő remegni kezd. Még néhány lökés, aztán megáll, hogy leüljön előttem, és a farkam a szájába vegye. Nem tétovázik, úgy szopja, mintha tétje lenne a dolognak, ami részben igaz is.
Elélvezek. Bele a szájába, ő meg csak szopja rendületlenül, egészen addig, amíg van benne egy csepp is. Amikor kiürültem, még a makkomat körbenyalogatja, aztán mint aki jól végezte dolgát, ismét a törölközőért nyúl, és magára tekeri. Én is ezt teszem.
Miközben ismét fellépek a felső padra, megkérdezem tőle:
– Mi a neved?
– Kati – mondja szűkszavúan.
– Gábor. Mutatkozok be én is, majd leülök a padra.
Ebben a pillanatban lép be a kissrác, majd a kezében lévő harmatos kólásüveget Kati kezébe nyomja, aki egy szó nélkül elveszi tőle, és beleiszik. Néhány korty után megáll és felnéz a gyerekre.
– Köszönöm. Épp időben érkeztél.
A gyerek csak vigyorog, aztán körülnéz, hogy vajon látja-e valami jelét annak, hogy bármi történhetett, amíg távol volt. Persze én is körbenézek, de semmi. Én ugyanúgy a felső padon ülök, ahogy a nő is az alattam lévőn.
A gyerek megint leül mellé, hozzábújik, majd az egyik kezével a mellét kezdi masszírozni, a másikkal meg a törölköző alá nyúlva, majdnem ott folytatja, ahol néhány perce abbahagyta.
Részemről mára elég volt a forróság. Lemászok a padról, majd kilépek a szaunából, és egy szó nélkül otthagyom őket.
Amikor már felöltözve a kijárat felé sétálok, még egy pillanatra benézek az üvegajtón. A nő ismét a padra támaszkodik a kezeivel, a kissrác meg mögött állva, épp megkúrja őt.
Őrjítő forróság a szaunában
Nagy farkad van? Látni akarom!
Ahogy egyre közelebbről csodálja, ahogy a simogatás is egyre inkább átalakul, mintha maga felé húzna, már meg sem lepődök azon, hogy a kinyújtott nyelve, a makkomon matat, bedugja a résbe, majd körbenyalogatja. Nagyon felhúz az érintése, ahogy játszik a farkammal. Már csak azon drukkolok, hogy a nyalogatás helyett inkább kapja be, és alaposan szopjon ki belőlem mindent. Nem ez történik.
Felszedtem egy nőt az út széléről
A nőt betakarom egy vékony takaróval, ami elég kell hogy legyen, mert elég meleg van idebent. Én bemegyek a konyhába, öntök magamnak egy pohár konyakot, és ledőlök a kanapéra, a táskáját és a kabátját csak a szőnyegre dobom, amikor eszembe jut, hogy meg kéne nézni a zsebeit is.