Szex a parton
Elég régen történt, akkoriban még fiatal voltam és ártatlan. Minden évben nyaranta vakációzók jöttek hozzánk, szexi és érdekes nyelven beszéltek, és igen csak törték az angolt, de én ezt akkoriban nagyon murisnak találtam. Legtöbbször svédek, olaszok, németek, finnek, norvégok és franciák voltak – és szinte mindegyik kizárólag fiatal, és vonzó volt. Abból is a 80%-uk LÁNY volt! Ilyenkor mindig a Mennybe mondom, a Meeeennyben éreztem magam.
Egy nap, kifeküdtem a partra a homokba, és hunyorogva néztem, hogy hogyan játszik a nap az árnyékával a homokban, hogyan forrósítja fel a levegőt. Mikor nem bírtam, beugrottam a habokba és úszkáltam mint egy delfin. Lassan eljött az este, én pedig elmentem az esti szórakozóhelyre csajozni. A zene jó volt és villogtak a szórakozóhely fényei is, a DJ igencsak eljátszott a fényekkel. Ez alatt a néhány nap alatt történt az, hogy egyszerre több mint egy tucat lánynak csaptam a szelet. És mindezt 1 héten keresztül! Sajnos csak azért mert a nyaraló lányok egy hétig tartózkodtak itt.
Anne-Mary volt az utolsó, akivel utoljára megismerkedtem, eléggé sötét volt, de azt kivettem, hogy finom, napbarnított bőre van. Nem tűnt többnek 16-nál. Svédországból jött, és hogy mennyire felkészült erre a nyaralásra, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy otthonról húsz doboz kotonnal engedték csak el.
Látszott rajta, hogy még nem tudta kivel fogja eltölteni az utolsó éjszakáját. Valami járhatott a fejében, mert engem mindig csak \”SZEXI SRÁC\”-nak hívott. Az is lehet, hogy csak azért történt mindez, mert a levegő igencsak fullasztó volt idebent. És Anne-Mary illata igencsak kellemesen elbódított. Amikor magamhoz öletem őt, biztos érezte, hogy mennyire kívánom, hisz a farkam úgy állt, mint a cövek. Ennek ellenére mindig úgy tett mintha állandóan pisilnie kellene. Mielőtt bármit is tehettem volna, nyelvét belenyomta a számba és vadul körözni kezdett vele.
Egészen addig táncoltunk, amíg a disco be nem zárt. Majd utána is összeölelkezve mentünk ki és sétáltunk. Lesétáltunk a partra, ahol a társaság (akikből már csak 1-2 lézengett) akikkel érkezett, épp a záró tábortüzet ülte körül. Mi is leültünk a tűz köré, és belekortyoltunk az italunkba. Ő leült velem szemben, így lassan odahajolva megcsókoltam a nyakát. Úgy manőverezem a kezemmel, hogy az ujjaimmal a bőre és a pólója közé kerüljek. Úgy látszik meglepődött, mert az első érintésemtől megremegett, és lúdbőrös lett.
Folytattam a kezemmel e felfedező mozdulatokat, de biztos megijedhetett, mert határozott mozdulattal megfogta a kezemet, és megkért, hogy álljak le. Nem nagyon akaródzott leállnom, így folytattam a felfedezést amit elkezdtem, a kezemmel aprókat mozdulva a pinusát indultam felfedezni. A farmerja kissé szűknek bizonyult, de számomra itt már nem volt visszaút. Ekkor egy kissé hátradöntött, kezemet rászorította a testére, és kezével a farkam kezdte masszírozni a gatyámon keresztül. Kezemmel tovább nyomultam, és meglepődve tapasztaltam, hogy a pinája már tiszta lucsok.
Nem hittem volna, hogy ez fog történni, hogy végre nem kell imádkoznom ezért, hogy valaki bátrabb legyen. Úgy gondolta, hogy elég amiből elég, és engem elvonszolt a csoporttól egy távolabbi pontra, ahol már csak a tenger zúgását lehetett hallani.
Mindketten levetkőztünk, nagyon meg voltam lepve, nem tudtam mi fog ezután történni. Féltem, hogy mi lesz, ha valami baj lesz. Forró éjszaka volt, de a tenger felől hűs szellő fújdogált. A hullámok a lábunkat nyaldosták, és úgy emlékszem, hogy az égen egyre több csillag jelent meg.
Anne-Mary fölém hajolt, a félhosszú vörös haját az arcomra lógatta, és lágyan megcsókolt. Beleremegtem attól az érintéstől és csóktól amit tőle kaptam. Éreztem, hogy farkam hegyén megjelenik az első finom előfolyás, amit ő érzékenyen szétkent rajta az ujjával. El sem hittem, hogy ez igaz lehet. Újra megcsókolt, mélyen. Nyelvemet magába szívta, majd lágyan körözni kezdtünk, egymás szájában.
Majd ezután egész testével fölém hajolt, úgy, hogy kis punija majdhogynem a számat súrolta. Tényleg kicsinek tűnt, de tökéletesen borotvált volt. A bőre pedig ezen a részen nagyon finom puha és bársonyos. Ez alól kivételt csak a szélei képeztek, melyek mélyen elváltak a kisajkaktól és durvának tűntek a szememben. Az első leheletem mindjárt a bozontosa közepébe hatolt, keményen magamba szívtam a csiklóját és gyorsan játszani kezdtem a nyelvemmel fel-le rajta. Néha az egész csiklót bekaptam és az ajkaim közé szorítva meghúztam. Máskor pedig a nyelvemmel száguldoztam rajta keresztül.
Úgy látszik, nagyon belejöhettem, mert a muffja teljesen benedvesedett, így alkalmam nyílt szürcsölni a finom nedűjét. A végletekig bírtam volna ezt csinálni, nagyon finom volt a punija. Mint egy szűz úgy nyögtem és élveztem azt ami akkor történt velem. Nem tudtam, hogy mi fog még következni, de egyből szaporábbá vált a légzésem, amikor a markába fogta a szerszámomat és ritmikusan húzogatni kezdte rajta a bőrt.
Nagyon finoman csinálta, már közel jártam ahhoz, hogy elélvezzek, amikor zajra lettem figyelmes. Felnéztem, és a barátomat pillantottam meg amint a kezében viszi Natáliát aki szintén Anne-Mary-ék csoportjához tartozott. Ő is szintén haza megy a holnapi napon. Barátnőm szintén őket nézte, ekkor a szabad kezét a számra tapasztotta (a másikkal pedig a farkamat szorongatta a mennyország kapujában), hogy ne szóljak utánuk. Odahajolt a fülemhez és csak ennyit súgott, \”A barátnőm még szűz. Most van először fiúval.”
A farkamat a lukához tette, de nem nyomta be, csak a kapuban játszott vele. Egyre jobban benedvesedett tőle. Először lassan, majd egyre hevesebben kezdte mozgatni, majd mikor már tökéletesen benedvesedett, hirtelen beleült. Enyhe szorítást érezem, de az a nedves és puha érzés szinte leírhatatlan volt számomra. Minden egyes lökés egy picit fájt, (akkor még nem tudtam) mert a méhét közvetlenül elértem a farkam hegyével, ilyenkor Anne-Mary kissé felszisszent, de látszott rajta, hogy ez az amiért teljesen odavan. Hirtelen begyorsított és éreztem, hogy a farkamat is szorítja, nekem már nem volt sok hátra, egy hatalmas rándulással bele elélveztem. Ő sajnos egy kicsit később jutott el a csúcsra, de még így is majdnem egyszerre sikerült mindkettőnknek.
Mikor minden cseppemet kisajtolta belőlem, felállt a farkamról és a szám fölé guggolva a saját ondómat folyatta a számba. Nagyon bizarrnak tűnt, de megtettem, hogy lenyeltem. Az édes nedűje keveredett az én sós nedűmmel egyfajta különleges ízt kölcsönözve ennek a nyúlós valaminek ami a számban kavargott. Ahogy kicsöpögött belőle minden, a nyelvét átdugta a számba és a maradékot ő nyalta fel a számból.
Mivel már világosodott, ezért lassan véget kellett vetnünk ölelkezésünknek. A reggeli hideg vízben megfürödtünk, majd vacogva kiszaladtunk a partra. Huncutul leült egy közeli padra, és annyit mondott:
– Fotó.
Ebből megértettem, hogy mit kell tennem. A fényképezőgépemet előkotortam a táskából és készítettem róla egy képet, többet nem engedett. Aztán felvettük a ruháinkat, és elbúcsúzkodtunk egymástól, de tudtuk, hogy soha többé nem fogunk találkozni az életben. Ennek ellenére remélem, egyszer még együtt fogunk tölteni egy ugyanilyen szép estét. Azóta gyakran előveszem a képét, sajnálom, hogy ő nem láthatta már meg, milyen jól sikerült.