Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Éjjel a deák téren basztunk egy padon

Ez is egy régi és maradandó emlék, hisz izgalmas volt, és… kezdjük az elején. Egy céges buli volt, de arra már nem emlékszem hogy milyen alkalomból, ám arra igen, hogy volt pia bőven, és lányok is. Egy cég, ahol a nők aránya 90% körül mozog lehet következtetni, hogy vannak olyan esetek, amikor a vágyak valósággá válnak.

Volt egy kolléganőm, akivel jól elvoltunk egymás mellett, sokat beszélgettünk, és mondhatni hogy baráti viszony volt köztünk. a buliban is sokat beszélgettünk, ám amikor már kezdett a móka laposodni, akkor leléptünk, hogy nyugodtan beszélgethessünk. Már bőven éjszaka volt, amihez a nyári meleg is hozzájárult, hogy sétálgassunk. A beváros éjszakánként, akkoriban még elég csendes volt, így nyugodtan sétáltunk mi is, utcáról utcára, cél nélkül, csak beszélgettünk és fogtuk egymás kezét. Amikor kiértünk a térre, és megláttuk hogy a padok üresen és hívogatóan várnak ránk, leültünk, és összebújva beszélgettünk tovább. Időközben a beszélgetésből smacizás lett, majd beindult a tipi-tapi is, amivel jócskán felizgattuk egymást.

Összebújva az éjszakában, egy padon ülve, szinte természetes, hogy megsimogatjuk egymást. Az én kezem az ő bugyijában matatott, ő pedig a farkam masszírozta, és csak remegtünk a vágytól.
Aztán Gabi úgy döntött, hogy elég a tapizásból, ő ennél többet akar. Feláll, majd háttal nekem, felemeli a ruháját, félrehúzza a bugyiját, majd ráereszkedik a farkamra, ami könnyedén beléhatol, hisz már olyan nedves a puncija, hogy a combjain is folyik lefelé.

Ahogy rám ereszkedik hátulról, máris mozgásba lendül, és úgy jár a farkamon fel, s le, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Amig ő a csúcs felé közeledik, én a környéket figyelem, mert nem lett volna jó, ha lebukunk. Szerencsére Gabi már eléggé fel volt izgulva, és így hamar elélvezett, amitől csurom nedv lettem, a nadrágomon egy hatalmas folttal. De akkor nem bántam. Amikor ő már eljutott az orgazmusig, akkor megfordul, majd leguggol, és a szájába veszi a farkam és szopni kezdi. Annyira jó volt a technikája, olyan finoman szopott, hogy pillanatok alatt én is elélveztem, ő pedig szorgalmasan nyelte a sok gecit.

Miután úgy, ahogy tisztába tettük magunkat, tovább sétáltunk. Ő nem messze lakott onnan, így hát kézenfekvő volt, hogy hazakísérjem. Útközben néha megálltunk, hogy újra megtapizzuk egymást, hogy az izgalmi állapotot megfelelő szinten tartsuk. Rajta már nem volt bugyi sem, mert az már a táskájában pihent, így szinte vonzott a lehetőség, hogy újra és újra megsimogassam a nedves, lucskos punciját. Baromi izgalmas volt, hogy az utca közepén tettünk meg olyan dolgokat, ami máskor nem volt lehetséges, mert napközben az utcákon annyi ember jár, hogy ez képtelenség lenne.

Amikor befordulunk egy sarkon, meglepetten vesszük észre hogy nem égnek a lámpák. A meglepetés csak néhány pillanatig tartott, mert Gabi megáll előttem, kissé előre hajol, majd a ruháját egy mozdulattal a hátára dobja, majd pucsítva várja hogy megtegyem amire vágyik. Előveszem a farkam, és máris bedugom a puncijába, és egy egy gyors baszás eredményeképpen ott a sarkon beleélvezek, ő pedig visongva velem élvezi a helyzetet. Amikor kész vagyunk, szinte futva megyünk tovább, majd amikor már elégé benne vagyunk a sötétben, megáll, megölel és megcsókol.
– Ez az éjszaka a legjobb egész életemben.
– Ennek örülök. – mondom neki, mire válaszképpen megcsókol.

Sétálunk tovább, a sötét utcán, ám a következő sarkon már világos van, mert minden lámpa világít. Ekkor megint megáll, és beletúr a nadrágomba.
– Bírja még a nagyfiú? – kérdezi tőlem, miközben a farkamat igyekszik megint felállítani.
Így, a második menet után, már egy kicsit lassabban reagál, ám ő feltalálja magát, és letérdel előttem, majd a szájába veszi a farkam és szopni kezdi. Én megint csak az utcát fürkészem, hogy jön-e valaki, de nem látok senkit. Gabi közben ismét keményre szopja a farkam, majd ismét hátat fordít nekem, a ruhája megint a hátán.
– Most itt a világosban is basszál meg.
– De hát ki vagyunk világítva.
– Épp ez benne az izgalmas. Gyerünk tedd be a farkad, és basszál meg.

Az ő lelkesedése átragad rám is, így hát betolom a farkam, a még mindig nedves puncijába, és hozzálátok, hogy eleget tegyek a kérésének. Addig kúrom a pináját, amig el nem élvez, amikor meglátom, hogy a másik sarkon befordul két ember és felénk tartanak. Gabi már épp kész van, csak nyüszít egy kicsit a gyönyörtől, amikor szólok neki, hogy valakik jönnek. Ekkor feláll, megigazítja a ruháját, és ebben a pillanatban én is elélvezek, és csak úgy a nyílt után állva kifolyik belőlem a geci, ő pedig csak nézi, ahogy a földre csöpög. Amikor eláll, lerázom a maradék cseppeket, és elteszem a nadrágba. Ezután folytatjuk a sétát, miközben szemből jön felénk a két alak. Amikor már elég közel vannak, akkor látom meg, hogy két rendőr az.

Egymás mellett sétálunk feléjük, és amikor egymás mellé érünk, meglepetésemre a két rendőr köszön előre Gabinak.
– Szia Gabi.
– Sziasztok. -köszön vissza nekik, majd ahogy elhaladunk egymás mellett, ő kuncog. – Még jó hogy nem buktunk le.
– Te ismered őket?
– Persze, az egyik a szomszédom. Megérkeztünk.
– Ne is tudtam hogy itt laksz. – mondom neki.
– Sok dolog van még amiról nem tudsz velem kapcsolatban. De köszönöm az estét, jó volt veled.
– Én köszönöm neked.

Gabi odalép hozzám, ad egy puszit az arcomra, majd belép a kapun, és eltűnik a sötétben. Én megfordulok, és elindulok hazafelé.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Inga, én és az új kilátó - Szex Blog

Inga, én és az új kilátó

Inga teste megfeszült, hangja elcsuklott, majd egy pillanat múlva hangos sikolyokkal fűszerezve járta át testét a gyönyör.
Orgazmusa pillanatában én is átadtam magam az érzésnek. Lüktetve ontottam magamból forró testébe a nedveim.
Gyönyöre hosszan elnyúló és lassan lecsengő volt. Inga, kéjrudam minden egyes pulzáló mozdulatára halk nyögéssel reagált, miközben én lecsukott szemmel és remegő lábakkal adtam át magam a testemet elöntő hullámzó érzéseknek.

Aphrodite

Szexualitás – Hiedelmek babonák népszokások

Szexualitás - Hiedelmek babonák népszokások A régi korok emberei a szexet felszabadultabban, szabadosabban, időtől-helytől függetlenül űzték. A szentélyekben, templomokban a nemi szerveket, a különböző erotikus pozitúrákat, szexpraktikákat, a szexuális aktussal egyetemben, gyakorta ábrázolták. India és Nepál hindu templomai bővelkednek az anális, orális, valamint csoportszexet bemutató ábrázolásokban. A szerelemben prűd muszlimok erotikus művészete ugyancsak hosszú múltra tekint vissza. Valaha még a szent könyvekben sem volt ismert fogalom a szemérmesség. Az antik görögöknél a szerelem istennője, Aphrodité testesítette meg...
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük