Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Séta helyett szex

Séta volt megbeszélve ma estére, egy barátnőmmel. Ő egy igazi barát, aki egyben nő is, és persze mindig is vonzott, mert kedves, és mert olyan nagy melle van, hogy egyszerűen a szememet mindig odavonzza. A terv az volt hogy estefelé átjön hozzám, és lemegyünk a Duna-partra, egy kicsit sétálni, és hogy megigyunk egy-két sört is.

Mivel az ilyen esté séták sokáig szoktak tartani, úgy gondoltam, hogy délután egy kicsit szunyálok, hogy nem dőljek ki néhány sör után. Minden jól alakult, kivéve, hogy nem ébredtem fel az órára. Ez még nem is lett volna baj, csakhogy ő is előbb jött. Persze ez mind nem baj, csak épp nem így lett eltervezve.

Ő tudja, hogy az ajtó mindig nyitva van, és bejöhet nyugodtan. Ezen az estén is így tett. Én meg arra ébredtem, hogy ott ül az ágyam mellett. Üdvözöltük egymást, majd én szabadkoztam, amiért elaludtam. Ez így persze nem volt gond, csak össze kell kapnom magam és indulhatunk is. A helyzet az volt, hogy lefekvés előtt megfürödtem, és úgy ahogy voltam, pucéran feküdtem le. Aztán egy jó kis alvás után, arra ébredtem hogy áll a farkam. Pontosabban, amikor ő felébresztett, ezt csak akkor vettem észre. Nógatott hogy öltözzek, de én még kérettem magam, hisz nem akartam előtte így mutatkozni.

Ő egyre csak próbált rávenni, hogy öltözzek már fel, mert el kéne indulni, ám én próbálta az időt húzni, hogy megússzam ezt a kényes helyzetet. Aztán jött egy éles fordulat.

– Ha nem kelsz végre fel, akkor én is melléd fekszem, mert álmos vagyok én is egy kicsit.
– De, de. mindjárt felekelek, felöltözök, és máris mehetünk.
– Na gyerünk. – mondja nekem, majd egy mozdulattal lerántja rólam a takarót, és meglátja a keményen álló farkam. Erre odébblök az ágyon, és befekszik mellém. Erre én kipattanok az ágyból, és kimegyek a szobából, ami mellett ott van a gardrób, ahol a ruháim is vannak. Amikor lenézek, látom hogy a farkam mint egy bot úgy áll ki belőlem, nem puhul, nem lankad, csak mered előre. Most mit csináljak vele?

Amig keresgélek a ruhák között, addig talán majd abbahagyja, de nem tette. Eszembe jut, hogy gyorsan kicsapom, de tartok attól hogy rám nyit, ha sokáig időzök itt. Belebújok egy ingbe, és elkezdem begombolni, amikor mögém lép, és a fülembe súgja.
– Láttam ám.
– Mit láttál? – kérdezek vissza, mire ő válasz helyett oda nyúl és megmarkolja a farkam. Lassan elkezdi húzgálni, amitől majd meg őrülök, annyira izgató.

Azt el kell mondanom róla, hogy ez idáig csak barátok voltunk, nem volt köztünk semmi sex, de még simi sem. Ez a mostani helyzet viszont mindent felborít, és ezzel együtt vágyok rá, hogy történjen valami.

– Gyere. – mondja nekem, majd a farkamnál fogva húz magával vissza a szobába. Ott leheveredik az ágyamra, és letolja a nadrágját, majd a bugyiját is. – Gyere. – mondja nekem ismét, és én nem tudok neki ellenállni. Amikor meglátom a punciját, ami körben szőke pihékkel van körbe szőve, elfog a vágy. Letérdelek elé, majd beletúrom az arcom. Isteni finom, illatos és nedves. Lassan belenyalok, és hozzálátok egy alapos punci nyaláshoz. Ő csak sóhajtozik, liheg, és egyre mohóbb.

– Gyere és basszál meg. Mondja nekem, miközben a szemeiben látom a vágyat. Válasz helyett, megteszem, amit meg kell tennem. Amikor elélvez, én kihúzom belőle a farkam, és nemes egyszerűséggel ráverem a hasára, a puncijára, amit ő kezével alaposan eldörzsöl, hogy pár pillanat múlva nyoma sem marad.

Aztán mellé fekszem, és csak csak nézzük a plafont. Kicsit később szólal csak meg.
– Mit tegyünk? Lemenjünk, vagy inkább ismételjük meg. Ezen egy pillanatig elgondolkodom, majd válaszolok is.
– Szerintem menjünk le, és majd utána folytatjuk, ha még akkor is van hozzá kedved. Ebben maradtunk.

Az este nagyon jó volt, sokat sétáltunk, és beszélgettünk. Megbeszéltük ezt az új helyzetet is, és abban maradtunk, hogy amikor jólesik, akkor megismételjük.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Élvezetek a nőgyógyásznál - Szex Blog

Élvezetek a nőgyógyásznál

A puncijából olyan mennyiségű nedv szivárog, ami csorog le rajta, egészen az ánuszáig, majd a papírlepedőn nagy folttá válik. Amint tolom bele a tágítót, és ahogy a nedve csordogál, megérzem az illatát is. Isteni friss punciillat árad belőle, ami ismét felizgat. A kezem ügyesen dolgozik, a csillogó fém akadálytalanul csusszan bele. Feltekerem a tágító csavarját, majd rögzítem azt.

Egy gondolat a következőről: „Séta helyett szex

  1. Veloci szerint:

    Nekem is volt egy ilyen szomszédom, kicsit öreg volt a csaj, de szinte minden nap átjött anyámhoz trécselni, miközben állandóan a farkamat fogdosta. Amikör anyán nem volt otthon, akkor egy alkalommal le is szopott minden kérdés vagy bevezető nélkül. Sajnos ilyen csak egyszer volt.

    • +0
    • -0
    • 0
    0 X
    Tetszik
    0% 0%

Hozzászólások lezárva.