Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

A testvéri szeretet

Hiába tekertem le teljesen az ablakot, így is majdnem elviselhetetlen maradt a forróság az autóban. Éreztem, hogy az ingemet már teljesen átáztattam. – Mégiscsak meg kellett volna csináltatnom a klímát! – morogtam magamban. Az izzadság csípte a szemem a hátamon is kis cseppekben csordogált a veríték. Lenyúltam a dobozért és felhörpintettem azt, ami az energia italból az alján maradt. Már rég felmelegedett, nem esett jól. 3 órája voltam úton, így aztán mostanra nagyon elegem lett ebből az utazásból. Szinte megváltás volt látni, a településhatárt, jelző táblát. Innen, már csak 5 perc – „Moha bá” szerint. Hiszek neki. Az, az elhanyagolhatónak abszolút nem nevezhető tény pedig, hogy a hűtőben hideg sör, a parton meg Kati forró ölelése vár, csak tovább fokozta visszatérőben lévő jókedvem.

A nyaraló, ahol ezt a hétvégét tölteni fogjuk Kati szüleié – Kati a menyasszonyom a rend kedvéért – de még soha nem voltam itt, pedig már 3 éve gyűrjük egymást. Após jelöltem az a tipikus lányos apa. Úgy vigyáz a 20 éves lányára, mintha hímes tojás lenne – pedig nem az. Eddig mindig közös nyaralásokat szervezett, amiket rémesen utáltam. Mármint a nyaralás. Apóssal jól kijövünk.

Most pedig, valami csoda folytán megkaptuk a kéglit, igaz nem kettesben leszünk. Kati húga, és a pasija is – Peti azt hiszem –velünk lesznek. „Hugit” – ahogy mindenki hívta, már két éve nem láttam, mert külföldön tanult. Valami puccos iskolában – aminek nem is emlékszem a nevére -, végezte el a középiskolát, igazából azt sem tudom milyen szakon. A srác is ott akadt horogra. Így aztán még furább, hogy após csak így odaadta nekünk a legféltettebb kincsét – a két lánya után.

A slusszkulcson csüngő kis távirányítóval messziről nyitottam a kocsi beálló elektromos kapuját. Leírhatatlanul jó érzés volt leállítani a motort, kiszállni és kinyújtózni. Önkénytelenül elmosolyodtam, és nyögtem egy szolidat. Bezártam a kaput és az autót, majd elindultam a házba. Kívülről visszafogott elegancia jellemezte. Nem értek az építészethez, fogalmam sincs milyen stílusban épült, de engem leginkább egy spanyol haciendára emlékeztetett.

Szép barackvirág színűek voltak a falak, fehér lábazattal és díszkövekkel díszítve az ugyancsak fehér színű műanyag nyílászárók körül. A tetőt sötétszürke bitumenes cseréppel fedték le. A gyeptégla mély, zöld színét jól kihangsúlyozta a márvány járólapból kirakott kocsi beálló és a járda. Elől kovácsolt vaskerítés oldalt magas, dús, sövény zárta körül a telket. Nem volt kihívó, de látszott rajta, hogy költöttek rá szépen.
Mikor beléptem, örömmel láttam, hogy kicsi párom és hugicája kitettek magukért, minden ragyogott. Azonnal megcsapott a bútorápoló kellemes mézes illata. Szeretem ezt az illatot, ez számomra a tisztaság illata. Hallgattam a légkondicionáló halk morgását, és élveztem kicsit a hűvöst.

Nem bírtam tovább húzni a dolgot. Létezik két helység, amit egy férfi bármilyen idegen helyen is találja magát, ha azonnal rálel máris otthon érzi magát. Ez a konyha, még pontosabban a hűtő, na és a WC. Én az utóbbival kezdem. Nem részletezem, de nagyon megkönnyebbültem. Aztán a hűtő következett, és a behűtött söröm.

Gyermeki öröm lett úrrá rajtam, ahogy szisszent a nyitófül, és legördült a torkomon az első korty a jéghideg, keserű italból. Persze ahogy ez lenni szokott – a túl hideg szénsavas dolgoktól – csuklani kezdtem. Most is így volt, ezért azonnal utána küldtem még három-négy újabbat, amitől abba maradt a kellemetlen rekeszizomrángás.

Pár pillanatig meg is szűnt a világ létezni körülöttem, ezért éreztem furán magam mikor ráeszméltem, hogy valami hiányzik. Pontosabban valakik.
– Hol ez e két nő? Halló! Kati, megjöttem! – kezdtem szólongatni. Elém sem jön, hogy üdvözöljön. – tűnődtem.
Az udvar felé vettem az irányt. Ekkor tudatosult bennem, hogy a ház mennyire jól hangszigetelt. Amint kinyitottam az ajtót meghallottam a zenét és a két lány hangos nevetgélést. Mint ahogyan azt is, hogy már jócskán előttem járnak – már ami az elfogyasztott alkohol mennyiségét illeti. Bent hamar hozzászoktam a hűvöshöz, így most kifejezetten rosszul esett a kinti hőség. Még csak fél doboz sörnél jártam mégis azonnal fejbe vágott. Igazából szerettem ezt az érzést, ilyenkor egyfolytában – és önkénytelenül – vigyorgok. Ledobtam magamról az átizzadt ingem, majd a hang irányába fordultam és elindultam a nyugágyak felé.

A lányok nem láthattak engem, mert az ágyak a medence felé voltak fordítva, a háttámlák meg felhajtva. – Medence is van! – jegyeztem meg csak úgy magamnak. Na de nem ám az a felfújható, hanem az a földbe ásott, kicsempézett díszkivilágított fajta. Olyan, ami mellé közvetlen beépítenek egy pezsgőfürdőt a teljes luxus érdekében is. Elmosolyodtam – Após tud élni!

Kati és Betti – így hívják hugit – észre sem vették, hogy megálltam mögöttük. Nevetgéltek. Nyilván férfiakról – vagyis rólam is – osztották meg tapasztalataikat. Ezt abból gondlom, hogy bár, az égvilágon senki nem volt 100 méteres körzetben, mégis két nevetés között halkan suttogtak egymás fülébe.

Mondhatnám, hogy meg akartam ijeszteni őket, vagy csak ki akartam hallgatni a beszélgetésüket ezért torpantam meg a nyugágyak mögött, de az igazság az, hogy nem emiatt. Nővér és „kicsi húga”, lábuknál az apró asztalon egy szinte teljesen üres üveg kancsóval, önfeledt csacsogás közben szemérmetlenül, a legkisebb szégyenérzet nélkül monokinizett. Ezért álltam meg, mert erre nem számítottam.

Kati testének már minden apró kicsi zugát, minden hajlatát ismerem. Mégis most, ahogy ott feküdt hanyatt a nyugágyon, egyik lábát felhúzva kicsit, észvesztően szexis látványt nyújtott. A pici kék fürdő tanga volt rajta. Az, amit a szüleinek soha nem mutatott meg. Az, aminek elől a szemérem dobjánál egy delfint ábrázoló féltenyérnyi méretű minta van. Pontosabban nincs. Ez azért is érdekes, mert ha ebben napozik és barnul le, amikor meztelen, a puncija felett az egyébként hófehér bőrén, tökéletesen kirajzolódik a delfin barna formája. Mikor viseli a tangát, akkor pedig hihetetlenül szexi és egyszerűen csak utal arra, hogy a tulajdonosa telesen csupasz. Hasa nem lapos, van egy ici-pici kis pocakja, amit ellenállhatatlanul vonzóvá varázsol a köldökében díszelgő babszem méretű, kék köves piercing. Csodálatosan kerek mellei – melyek olyan tökéletesen illenek bele tenyerembe – csillogtak a napolajtól. A pici bimbók meg voltak keményedve. Tapasztalatból tudom, hogy nagyon érzékenyek, így az a gyenge meleg szellő, ami át- meg átsuhan az udvaron valószínűleg elegendő volt ahhoz, hogy megkeményítse őket. Fogadni mernék, ha a kezem a combjai közé csúsztatnám, érezném, hogy nedves.

Bal kezében egy pohár vodka-narancsot tartott – megcsapott az illata – aminek a fele hiányzott már. Jobb kezének mutató ujjával hosszú, vörös fürtjeit tekergette.
Tuti, hogy fel van izgulva, ezt csak akkor csinálja. Jézus, miről beszélgethetett ez a két lány eddig? – gondoltam magamban.
Hugi teste, ami igazából meglepett. Két éve láttam, akkor még egyáltalán nem mondtam, volna rá, hogy jó csaj. Fogszabályzós, szemüveges, olyan egybe derekú „elől deszka, hátul léc” típus volt. Most meg!? Nyoma sincs a fogszabályzónak, sem a béna szemüvegnek. A bőre bronzszínűre barnulva, aminek sikerült még jobban kihangsúlyoznia azt a kicsi hófehér szintén fürdő tangát, amit viselt. Úgy feküdt mint a nővére. Csak kissé elfordulva. Csípője csodás ívet írt le. A legelképesztőbb a két vízcsepp alakú melle volt. Nagyobbnak tűntek Katiénál, de mégsem akkorák, hogy a saját súlyuk miatt túlzottan hathatna rájuk a gravitáció. Alaposan megnéztem, ez nem szilikon, ez a természet ajándéka. Szó mi szó Betti alaposan kikupálódott.

*
– Helló lányok! – Nyikkantam meg végre. Azt hittem megijednek majd, de nem. Kati felnézett rám. Tényleg ivott, de jól állt neki. Kedvesen rám mosolygott felnyúlt és magához húzott. A csókja hideg vodka-naranccsal volt átitatva, mégis a legforróbb csók volt, amit egy férfi kaphat a szerelmétől. Betti felállt, hogy üdvözöljön. Figyeltem, ahogy fél pillanat alatt végigmér. 30 éves múltam nem rég és a magam 178 centijével és 90 kilójával nem én vagyok a legnagyobb darab fickó ezen a földön – viszont elég jó kondiban tartom magam, és a korral járó minimális zsírréteget leszámítva izmaim keményen domborodnak. A lány mégis körülbelül csak a nyakamig ért. Még nem jutott időm idén a napozásra, hófehér bőröm vakító volt a nyári napsütésben. Igen az volt – az alkaromat és a nyakamat leszámítva – ahol viszont jócskán érte már a nap,
– Szia Oszi! Jó a pólód! – bökte oda Betti mosolyogva. Kissé féloldalt álltam neki így – miközben azt a két lágy puszit az arcomra nyomta -, alkarom pont a két melle között pihent meg. Teste meleg volt – nyilván már kint feküdtek egy ideje itt Katival. Bőre nedves az izzadságtól, de az illata így is frissnek hatott. Furán bizsergető érzés lett úrrá rajtam. Betti felizgatott, nem tagadhatom le.
– Úgy örülök neked! – mosolya őszinte volt, ahogy eltávolodott Tőlem. Tényleg örült nekem, és én is neki. Rajta is látszott, hogy a kancsó tartalmát együtt fogyasztották el Katival. Aranyos volt.

Kedvelem, amióta csak ismerem. Jó humorú vagány csaj. Akkor sem volt szégyenlős, amikor még nem igazán volt mit nézni rajta, most, hogy már van, viszont úgy tűnt kifejezetten élvezi, ha megbámulják. Mikor megölelt felső testünk teljesen összeért. Kemény mellei a mellkasomhoz préselődtek. Az alfelemet próbáltam kicsit elhúzni, nehogy megérezze az egyre merevedő farkam. Hiába a menyasszonyom húga, akkor is férfi vagyok, és az ösztön ellen nem lehet mit tenni.

– Bemegyek, hozok még egy kis piát! – mondta, és villámsebességgel távolodott el tőlem. Valószínűleg nem voltam elég gyors azzal az elhúzással és megérzett valamit, mert egy kacér kis mosoly látszott a szája sarkában, ahogy visszanézett rám. – Te is kérsz valami hűsítőt? – kérdezte.
– Még egy sör jól esne, köszi! – válaszoltam. Felkapta az üres kancsót és elindult a ház felé. Leültem Kati mellé, aki szorított nekem egy kis helyet maga mellet az ágyon, de nem tudtam levenni a szemem Bettiről. Szerintem tudta, hogy nézem, ezért is lehetett, hogy az átlagosnál kissé jobban ringatta a csípőjét menet közben ide-oda. Szerencsére megvan az a tulajdonságom, hogy nagyon rövid idő alatt vagyok képes nagyon sok dolgot megfigyelni és rögzíteni az agyamban. Most is így volt.

Megállapítottam például, hogy egyforma magasak és, hogy Bettinek semmivel sincsenek nagyobb mellei mit a nővérének. Pusztán karcsúbb és soványabb, mint Kati, emiatt tűnnek nagyobbnak. Kétségtelen, hogy rokoni szálak fűzik egymáshoz őket, a formák és az alak miatt. Hasa laposabb és csípője valamivel keskenyebb a nővéréjénél, és ha nem lenne a dereka ennyire vékony, már-már fiús vonásokkal bírna. Viszont a feneke ugyanolyan formájú, akár csak Katinak. Messziről is látszott, hogy feszes és kemény. Lábai szépek és hosszúak. Járása olyan, mint egy manökené. Kati arca kerekebb, mint az övé. Ajkai is vékonyabbak, de a szemük zöldes, kékes-szürke egyedi színe egyértelműen jelezi összetartozásukat és különlegességüket.

Kati hangja törte meg merengésem:
– Úgy bámulod, hogy mindjárt kiesnek a szemeid drágám! Ha nem a húgom lenne, most kapnál egy pofont! – nem nézett rám. Ő is a Bettit figyelte, ahogy kinyitja a bejárati ajtót, majd eltűnik a házban.
– Na, ne mond! – vágtam vissza neki, miközben újra megcsókoltam. A nyelve úgy ficánkolt a számban akár egy partra vetett hal. Imádok vele csókolózni. Vad és szenvedélyes. Csókolózás közben éreztem, hogy kezét a térdemre teszi, majd a sortom alá csúsztatja. Nyáron – télen sem mindig – soha nem viselek alsó nadrágot. Ezt Ő is nagyon jól tudta. Nem tartott sokáig a kicsi finom újjaknak, eljutni duzzadó férfiasságomig. Amint elérték, körül fonták, majd Kati lassú ütemben fel-le kezdte mozgatni a kezét. Mámorító volt.
– Jó csaj lett a hugi igaz? – szegezte nekem a kérdést – miközben a csók után újra visszadőlt a nyugágyra. – Láttam, hogy felállt a farkad, mikor üdvözöltétek egymást, úgyhogy ne is tagadd! Tetszik neked!?

Mikor ezt kérdezte, összeszorította a kezét. Nem vette ki a nadrágomból, a mozgást sem hagyta abba, így a sörtől és a kéjes mámortól megrészegülten nem is tudtam mást mondani neki csak az igazat.
– Igen, tényleg jó csaj lett a húgod! Meglepett, de igen, valóban izgató volt érezni őt. – búgtam neki. Soha nem hazudtam Katinak, amióta ismerem egyszer sem.
– Megdugnád? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, és gyorsítani kezdett a keze mozgásán. Felnyögtem ettől, szemeim önkéntelen lecsuktam. – Nyisd ki a szemed, nézz rám és válaszolj édes! Megdugnád a húgom?
Nem szemrehányóan, inkább kacéran, sejtelmes halksággal kérdezett. Szavaiban nem a harag hallatszott, hanem az izgatottság. Érzéki játékba kezdett, és bennem megtalálta partnerét. Így hát engedtem neki.

Végigsimítottam a combján, majd közéjük csúsztattam a kezem. Automatikusan szétnyitotta kissé őket. Éreztem a fürdőruháját, és a bőrét, ahol a minta helyén hiányzott az anyag. Gyengéden megmarkoltam. Halkan felnyögött. Igazam volt, teljesen fel volt izgulva. Ujjaimmal félre húztam, az átnevesedett ruhadarabot. Amikor megérintettem a szeméremajakait újabb kéjes nyögés hagyta el a száját. Nézett. Bele a szemembe. A szerelemes nőm, csillogó szemeiből sugározott felém a tiszta, tömény, erotikus vágy. Ajaki szóra nyíltak ugyan, de csak egy újabb hangos nyögés hagyta el, mikor megérezte, hogy mutató ujjammal belé hatolok. Teljesen becsúsztattam. Hihetetlenül forró volt, és nedves.
– Tényleg kíváncsi vagy rá? – suttogtam felé. Behunyta szemeit. Néztem, hogy emelkednek a gyönyörű idomok minden lélegzetvételénél.
Mozgattam az ujjam ki-be-ki-be, majd kicsit kijjebb engedve a csiklóját dörzsöltem apró köröket rajzolva rá hüvelykujjammal. Arcát félre fordítva élvezett, miközben keze egy pillanatra sem állt le. A kérdés az volt, melyikünk bírja tovább visszafogni magát. Felnézett rám. Tekintete a lelkemig hatolt.
– Igeeehhhn – mondta elcsukló hangon – Aaaahh igen, tudni akarom! Közel hajoltam hozzá. Úgy tettem, mintha meg akarnám csókolni, de csak éppen hozzáérintettem az ajkam az ajkához. Utánam jött, próbálta elkapni a csókom, de most már én játszottam vele.
Végignyaltam a nyakát egészen a füléig. Belesuttogtam:
– Igen! Nagyon megdugnám a húgod, ha megtehetném. – mondtam miközben még egy ujjam a puncijába csúsztattam. – Úgy ahogy Téged! Vadul, szenvedélyesen, keményen. Szexelnék vele, ahogy Veled szoktunk. Elölről, hátulról, oldalról. Mindenhová bedugnám neki, ahová csak engedné.

Ujjaztam, Ő pedig hangosan nyögdécselt. Felülkerekedtem rajta, én álltam nyerésre. Keze mozgása el-el maradt, aztán megszűnt. Elengedett, már nem tudott az én izgatásomra koncentrálni, elragadta a kéj, magával sodorta és repítette az orgazmus felé.
– Perveeeeehrveeeeeehz vagy! Ahhhhhhhh! – sóhajtozta – Mocsok perveeeeeez ááááááhhhhhhlat!
– Igen az vagyok, de ezért szeretsz nem igaz? – suttogtam újra a fülébe – majd gyengéden a cimpába haraptam.
– Uhhhhhhhtállaaaaaaahhhhhhhk! Ahhh-ahhh! – átkarolt és megcsókolt. Olyan tűz volt ebben a csókban, amit még nem tapasztaltam Tőle. Nyelve vad táncba kezdett az enyémmel.
Ujjaim ki-be csúszkáltak. Cuppogva merültek el újra és újra a forróságban. Kezét kivette a nadrágomból eltolt magától. Belemarkolt saját melleibe.
– Győztem! – suhant át az agyamon. Teljesen átadta magát nekem. Azt tehettem vele, amihez csak kedvem volt. Kicsit lassítottam, hogy elnyújtsam a pillanatot. Teste vonaglott, zihált és nyögdécselt. Olyan kéjesen és izgatóan, hogy majdnem ez lett a vesztem. Imádom a hangját. Képes lennék csak attól elélvezni, hogy hallgatom. Ezt is tudta, ez volt az utolsó, amit még így kissé önkívületi állapotában megkísérelt bevetni ellenem.

Az orgazmus vad hullámokban tört rá. Nem egy nagy roham volt, hanem több kisebb, amit gyors egymás után élt át. Mindegyik kicsit erősebb, intenzívebb az előzőnél. Míg végül aztán egy utolsó nagy mámorító érzés magával nem ragadta. Teljesen megfeszült a teste. Egy pillanatig mintha megállt volna az idő, majd a nyugágyra hanyatlott, és úgy zihált, mint aki most futott le egy maratont.
Már rég nem törődött azzal, hogy hangos, hogy meghallhatja valaki. Az sem rémlett, hogy nem kettesben vagyunk, hogy Betti bent van a házban. Teljesen megszűnt a külvilág.

Néztem őt, ahogy feküdt és közben oldalát és a karját cirógattam. A nyári meleg, és az átélt gyönyör megtette a hatását. Haja csapzottan lógott kipirult arcába. Egész testét apró verejtékcseppek borították. Szeme sarkából sandított rám, hanyagul félrefújta az arcába lógó tincset.
– Szeretlek Te dög! – mondta olyan édesen, hogy majdnem elsírtam magam.

Folytatás itt!

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Meztelenül a kertben - Szex Blog

Meztelenül a kertben

Eleinte csak nézi, mintha még sose látott volna faszt, aztán egy kicsit bátortalanul megérinti, és lassan simogatja. Ahogy simogatja, a farkam egyre inkább kezd meredezni, amitól ismét zavarba jövök, és próbálok kitérni az újabb simogatás elől.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük