Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Cap d’Agde a nudisták és szeximádók paradicsoma

Cap d’Agde a párommal már nagyon régen szemezünk ezzel a nudista várossal. Amit hallottunk róla, és amit a neten megtudtunk, elhatároztuk hogy legalább egyszer elmegyünk oda, hogy személyes tapasztalatokat szerezzünk. A terv megvolt, csak a megvalósítás hiányzott. Rákerestünk a hotelekre és az árakra, ami nagyon szélsőségesnek látszik, mert van olcsó, és van nagyon drága, a kettő között meg szinte minden. A kutatás oda vezetett, hogy az olcsó, az nem jó, messze van, stb. Ami meg drága, ott minden van. Kiegyeztünk egy közepes árfekvésben, ami még megfizethető, és a legtöbb pluszt adja. Így jutottunk el tavaly erre a csodálatos helyre.

Ami első, ami miatt vonzott a hely, hogy mindenhol lehet ruha nélkül lenni. Persze kivételek itt is vannak, de ez elenyésző. A második, de lehet hogy az elsővel egy prioritásban említhetem, hogy a strandon nem tiltott a szex. Izgalmas a dolog. A nejem fullra exhibicionista, aki megragad minden lehetőséget arra, hogy megmutassa magát, vagy legalább kivillantson valamit, ami feltűnést kelt. Amikor megérkeztünk. –  az utazásról nem teszek említést, – és elfoglaltuk a szobánkat, már tudtuk hogy jól fogjuk érezni magunkat. a szoba tágas és napfényes, amihez tartozik egy hatalmas terasz is. Mivel már ebédidő van, egy kis pakolászás után, elindulunk, hogy felfedezzük a hotel többi részét is, pillanatnyilag az éttermet.

Amikor leérünk a hallba, megkérdezem a recepción, hogy hol van az étterem, és mi a protokoll. Ő Megmutatja hogy hol van, majd még hozzáteszi, hogy nincs protokoll, csak ami általánosan kívánatos. Elindulunk a mutatott irányba, majd egy átjáró után, meg is érkezünk. Az asztaloknál mindenki ruhában van, bár van akinek az öltözete kissé hiányos. Keresünk egy üres asztalt, majd leülünk, és várunk. Jön a pincér, kezében egy kártya, ami az étlapot helyettesíti, hisz a vendégeknek néhány menüből lehet választani. Aztán az is kiderült, hogy ha ez nem tetszik, akkor az étlapról rendelhetünk bármit, de azt ki kell fizetni. Maradtunk a menünél.

Ebéd után egy kicsit sétáltunk a városban, hogy kiismerjük magunkat. Az első, ami szembetűnő volt, hogy csak kevesen vannak ruhában, az is többnyire csak fürdőruha, a legtöbben pucéran járnak. A nejem meg is jegyezte, hogy mostantól nem fog magára venni semmilyen ruhát. Bementünk egy élelmiszerboltba, hogy feltöltsük a készletinket. Néhány üdítő és sör mellett, vettünk némi rágcsálni valót is. Amúgy az üzletben is volt aki meztelenül vásárolt.
Miután hazaértünk a szobánkba, a nejem már az ajtóban ledobált magáról mindent, majd kimegyünk a teraszra, és rágyújtunk. Kibontok egy sört magamnak, és egy üdítőt neki.
– Na? hogy tetszik?
– Eszméletlen jó itt minden. Nem akarok hazamenni.
– Ha ezt megittuk, lemegyünk a partra egy kis fürdőzésre.
– Jó, már alig várom. Ki vagyok tikkadva a meleg miatt, kell egy kis felfrissülés.

Így is lett. Elindultunk a part felé, persze tök meztelenül. Értéket nem vittünk magunkkal, a szoba kulcsot is leadtam, így nincs miért aggódni, csak élvezzük az életet. Amikor az aszfaltos út véget ér a lábunk alatt. Mielőtt tovább mennénk egy tábla magasodik előttünk, ami figyelmeztet arra, hogy innentől kizárólag ruha nélkül lehet lenni, és még valami. A strandon tilos a szex, mert családok is itt töltik a nyarat.
– Hát ez mi? – kérdez a nejem.
– Ez azt jelenti, hogy ha itt leszopsz, akkor kihajítanak minket.
– Én azt hittem hogy itt lehet.
– Talán egy másik strandon. Várj, megkérdezem valakitől.

A tábla mellett két pasi beszélget, egy szál faszban, én meg elindulok feléjük, hogy információhoz jussak. Két lépés után meggondolom magam, és visszalépek a nejem elé.
– Inkább te kérdezd meg, hisz ezek pasik.
– De én nem tudok franciául.
– Én sem, de itt mindenki beszél angolul. Na menj, és tudd meg.

Andi egy kicsit csúnyán néz rám, de belátja hogy igazam van. Nem sokkal később már vissza is ér, majd vigyorogva mondja hogy mit tudott meg.
– Ezen az úton el kell menni még vagy fél kilométert, és ott van az a strand, ahol csak felnőttek vannak.
– Oké, ügyes vagy szívem, induljunk.

Vagy tíz perc séta után megérkezünk, és már messziről látjuk, hogy ez az a hely, amire vágytunk. Olyan sokan vannak, hogy szinte összeérnek az emberek. Alig van egy talpalatnyi hely, sokat kell menni, mire találtunk egy akkora felületet, amire le tudom teríteni a takarónkat. Vére megvan a hely, és letelepedünk. Mellettünk, az egyik oldalon egy középkorú, a másik oldalon egy velünk egykorú pár heverészik, miközben minket néznek. A fejünk nél csak két nő van, és látszólag alszanak. A lábunknál csak egy lepedő van leterítve, nincs rajta senki. Amig pakolászunk a fiatalabb pár férfi tagja megszólít.
– Szia, én Paul vagyok, a feleségem Marie.
– Szia Paul, én tamás vagyok, a nejem meg Andrea.
– Sziasztok. Most vagytok itt először?
– Igen. Látszik rajtunk?
– Persze. Mindenkin látszik, aki először van itt. Mi már tíz éve itt nyaralunk. Ti honnan jöttetek?
– Budapestről, Magyarország.
– Mi Marseille-ből jöttünk. Látom még szárazak vagytok, menjetek nyugodtan fürdeni, itt nem nyúl hozzá senki a más cuccához.
– Köszönöm Paul. Megmártózunk és jövünk.

Otthagyjuk őket, meg a cuccunkat is, majd az emberek között lavírozva elérjük a tengert. A víz nagyon jó, egyből belevetjük magunkat, és élvezzük a hűs habok nyújtotta felfrissülést. Fröcsköljük egymást, kergetőzünk, és még le is fröcsköljük egymást, mint a gyerekek. amikor már elfáradtunk kimegyünk a vízből és megkeressük a helyünket. Nem egyszerű, de sikerrel járunk. Amikor odaérünk, azt látom, hogy Paul a hátán fekszik, Marie meg a farkát szopogatja, ám a jöttünkre felnéz.
– Na? Milyen a víz? – kérdezi tőlünk Marie, majd tovább nyammog a férje farkán.

Én oda sem merek nézni, mert akkor tuti feláll a farkam, és… És akkor mi van, ez egy ilyen hely. Andi viszont mint akit megbabonázott a látvány, le sem bírja venni a szemét Marie-ről, és a szájában cuppogtatott faszról. Így vagyunk egy darabig, én fekszem, Andi mellettem könyököl, Mari meg szopizza a faszt. Megfordulok a másik oldalra, azt gondolván, hogy az idősebb pár talán nincs rám akkor hatással. Tévedtem, mert a nő, mint ahogy Marie is, a férje faszát szopokodja, bár az egy arasszal kisebb mint Paul farka, ám ő kitartóan nyálazza. Inkább hanyatt fekszem, abból talán nem lesz baj.

Alig egy perce fekszem a hátamon, amikor arra leszek figyelmes, hogy Marie beszél. Eleinte nem is figyeltem rá, és különben is olyan furcsán ejti ki az angol szavakat, hogy fel sem tűnik, hogy mit mond. De aztán eljut a tudatomig.
– Te is akarod szopni? – teszi fel a kérdést a nő. Már csak az a kérdés, hogy kinek.
– Aha. Ha megengeded. – hallom Andi válaszát.
– Persze, gyere csak.

Csak nem? A nő, aki a férje faszát szopja, megkínálja vele a feleségemet, aki el is fogadja. Ezt megnézem. Amikor odafordulok, csak Andi seggét látom, ahogy rá van hajolva Paul faszára, miközben a seggét felém pucsítva, még riszálja is magát. Köztünk eddig nem volt szerepe a párcserés játékoknak, főleg nem idegenekkel, ám amikor megpillantom az én kis Drágámat, ahogy a marseille-i pasi faszát szopja, megdobban a szívem. Nem voltam erre felkészülve, és nem is tudom, miként reagálnék arra, ha a nejem rajtakapnám egy másik faszon, de ez itt és most baromira felizgatott. A farkam, mintha rugóra járna, pillanatok alatt felállt, miközben a nejem bámulom, ahogy más faszát szopja. Marie még segít is neki. Az egyik kezével a faszt húzgálja, amint az eltűnik Andi szájában, a másik kezével meg a Paul zacsiját morzsolgatja.
– Te is szeretnéd, Róbert? – kérdezi tőlem, de idő kell, amig eljut a kérdése a tudatomig.
– Nem, köszönöm, inkább kihagyom.
– Akkor szeretnéd ha addig én is szopnám a faszodat?

Talán az arckifejezésem, vagy a meglepetés okozta csuklás volt az oka, de úgy tűnik igennek vélte, a ki nem mondott válaszomat, mert átmászott hozzám, és simán rábukott a farkamra és ugyan úgy nyámmogott rajta, mint nemrég Paul faszával tette. Andi eközben nyomon követi a dolgok állását, mert felemelkedik, majd az egyik térdét átteszi Paul másik oldalára, amitől egy nagyot dobban a szívem, mert azt hittem hogy rá akar ülni a faszra, de tévedtem. A másik térdét is átteszi, majd úgy szopj a tovább a faszt, hogy közben engem néz, meg Marie-t. Látom rajta hogy remeg. Pont úgy szopja az idegen faszt, ahogy nekem is szokta, amiből már azt is tudom, hogy Paul pillanatokon belül el fog élvezni. Egy napja még elképzelni sem tudtam hogy így fogom nézni Andit, miközben más faszát szopja, de most, hogy ez egy valódi helyzet, azt kell hogy mondjam, felizgat.

Úgy lett, ahogy gondoltam. Paul egyre jobban morog, megfeszülnek a combjai, és vonaglik, ahogy Andi a szájával kényezteti. Egy pillanattal később, már el is élvez, ám Andi nem engedi el, hanem kiszopja belőle az összes gecit, egy csepp sem megy mellé. A legjobb az egészben, hogy közben engem néz. A tekintete az enyémbe fúródik, és még egy pillantást sem enged meg magának, nehogy lemaradjon valamiről. Amikor kész van, akkor otthagyja Paul-t, és visszajön hozzám. Marie-t egyszerűen félretolja, majd rábukik az én farkamra, majd szopni kezd. Nem kell egy perc sem, amikor én is elélvezek, és az én gecimet is kiszopja az utolsó cseppig.

Ezután leheveredik mellém, Marie pedig a másik oldalamon, Paul meg ott marad egyedül, ám láthatóan ezt nem is bánja. Miután egy kissé megnyugszom, előveszek egy cigit, meggyújtom és átadom Andinak. Utána meggyújtok egy másikat is, amit Marie kivesz a kezemből, és megköszöni. Ezután rágyújtok én is, és amig a füstöt fújom, beugrik valami. Amig Andi leszopta a másikat, majd utána engem is, addig vagy egy tucatnyian álltak körbe minket, és a műsor nézték, majd amikor vége lett, felszívódtak. Úgy látszik egy tényleg így működik.

A nap hátralevő részében beszélgettünk, szinte megismertük egymást, aminek következményeként Paul meghívott minket vacsorára. Mondanom sem kell, hogy egy olyan helyre, ahol nem kötelező az öltözet. Ez este nagyon jól telt, vacsora után felmentünk hozzájuk, ahol is folytatódott a strandon megkezdett móka. Ős sajnos két nappal később hazamentek, ám már másnap megismerkedtünk egy másik párral, akivel egy kicsit más volt minden, ám roppantul élveztünk mindent. A két hét alatt nagyon sok élményt gyűjtöttünk. Ez első és legfontosabb, ami mindkettőnknek feltűnt, hogy itt, az emberek általánosságban nagyon kedvesek, közvetlenek, barátságosak. Még mielőtt hazautaztunk volna, eldöntöttük, hogy jövőre ismét eljövünk, kerül, amibe kerül.

 

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Szilvia a megcsalt feleség - Szex Blog

Szilvia a megcsalt feleség

Nem fejezi be a mondatot, mert még közelebb jön hozzám, majd a szájába veszi a farkam, és mint az előbb is, ügyesen játszani kezd vele, ám meglepetés éri őt, mert ebben a pillanatban elsülök, és beborítom őt a gecimmel. Szilvi meg sem lepődik ezen, csak a kezével simogatja a farkam, amiből ütemesen spriccel az anyag az arcára, a szájába, és ő láthatóan élvezi ezt.
Amikor vége, felül, majd kivesz egy zsepit a dobozból, amivel letörölgeti az arcát, ám az orrán ott marad egy foszlány, ami viccesen remeg rajta, amint beszélni kezd.

  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük