TINI TÖRTÉNETEK
A nagypapa és az unoka
Évike megfogja az öreg kókadt farkát, és ahogy előző nap is csinálta, húzgálni kezdi. Láss csodát, a lankadt faszból hamar nagy és kemény fasz lett, amit Évike élvezettel húzgált. Amikor eljött az ideje, hogy előtörjön belőle az a fehér és fincsi szósz, a kislány a száját rátapasztja, és olyan ügyesen szopja, hogy az öreg egy pillanat alatt elélvez.
Két kukkoló lánnyal szexelünk a szabadban
Alexa ettől kissé megnyugszik, majd még közelebb jön hozzám, majd bátortalanul hozzáér a kezével a farkamhoz. Az érintésétől megborzongok. Annyira finom a keze, ahogy hozzáér, hogy beleremegek. – Vedd a szádba nyugodtan. – mondja neki Ildi, mire a lány ránéz, majd a következő pillanatban odahajol hozzám és finoman, szinte alig érintve a szájába veszi a makkomat. Érzem, ahogy a nyelve lassan hozzáér, ahogy végigsimít rajta, és azt is érzem, hogy a lány megremeg. – Bátrabban csináld. bíztatja őt Ildi.
Reggeli szex a szomszéd sráccal
Odanyúlok a nadrágjához, majd kigombolom, és a sliccét is lehúzom, amitől egyszeriben kiszabadul a farka a nadrágból. Megmarkolom, de csak ennyi, és csak nézek rá. Ő vissza néz rám, és nem tudja hogy most mi történik.
Egy tavaszi napon 16 évesen szopott le
Már egészen közel vagyok a csúcshoz, amikor megáll a keze, és rám néz. – Megengeded hogy a számba vegyem a faszodat? Annyira izgató, hogy ennyire vastag és hosszú. – Ha akarod tedd meg. De vigyázz mert biztosan sok geci gyűlt össze benne.
Családi nudista kalandjaim az autóban
Szóval a farkam becsusszant Ildinek, aki egyből pozíciót váltott, hogy még véletlenül se forduljon elő mégegyszer egy ilyen baleset. Próbálta magát tartani, de valahogy ez nem jött össze, mert a farkam még mindig egyenesen állt. A nagy igyekezet ellenére, a következő zöttyenőnél, megint belecsúszott, ám most már ügyesebben tartotta magát, ezért nem az egész ment bele, csak a hegye. Ami meglepett, hogy most nem igazán tartotta vissza magát, sőt, mintha élvezte is volna a dolgot. Így zötykölődtünk tovább, amikor Ildi egyszercsak átölel, magához szorít, majd az arcát a nyakamhoz szorítva a fülembe súgja. – Baszki, elélveztem.
Timi és az önzetlen segítőkészség
A lány elém lép, majd a nadrágszíjat kioldva, a nadrágomat kezdi rólam leráncigálni. Hiába ellenkezek, nem hagyja magát eltántorítani. Amikor lekerül rólam a nadrág, Timi az ölembe ül, és én megérzem a puncijából sugárzó forróságot, amitől megint melegem van.
Vilma néni vette el a szüzességem
Ez a menet sem tart sokáig, mert megint hamar elélvezek, hiszen ez az érzés, hogy a farkam egy valódi pinában jut el a csúcsra, minden mást elnyom bennem, és csak erre tudok összepontosítani. Nem kell sokat várni rá. Amikor vége az orgazmusomnak, elfogy az erőm is.
A szomszédasszony és a lánya
Bea közelebb jön, a lábai a napozó ágy két oldalán, és egyenesen fölém áll, majd leereszkedik, rá a farkamra, ami könnyedén csúszik bele a nedves pinájába. A teste mozgásba lendül, előbb lassan, majd egyre gyorsabban emelkedik és süllyed, ennek megfelelően a farkam hogy eltűnik benne, hol kijjebb csusszan belőle.
Eszter, apuci édes kislánya
az egész teste megfeszül, és hosszan nyögve elélvez. Amikor vége az orgazmusnak, elernyed, egy kicsit megint helyezkedik, amíg apu farkát a puncijához igazítja, majd tövig ráhúzza magát. – Basszál meg! Mutasd meg mennyire szeretsz!
Szilvi néni és a Korai öröm
Amikor a keze simogatása megismétlődik, alig húz rajta kettőt, amikor mindketten alaposan meglepődünk, mert elélvezek. De nem csak úgy, hanem valósággal kirobban belőlem a geci, ami hangos csattanással érkezik meg a két melle közé, majd ezt követi a többi is.
A kishúgom kíváncsisága megőrjít
Elé hasalok az ágyra, és a nyelvemmel izgatom őt, miközben az ujjaival játszik. Kis idő múlva, hugi is mellé fekszik, és ő is Ágihoz hasonlóan, játszani kezd magával. Az egyiket nyalom, a másikat csak nézem. Aztán gondolok egyet, és átcsusszanok hugihoz. Az ő puncija még majdnem sima, alig van rajta néhány pihe, ám úgy nedvedzik, mint egy igazi felnőtt. Oda hajolok hozzá, és megnyalom a csiklóját, ami csak egy apró gyöngyszem a rózsaszín kagylóban. Egyre jobban belemelegedek a nyalásba, és igazán élvezem. Ő most nem a húgom, hanem a szeretőm, akit ki kell elégíteni, és ezért mindent elkövetek, hogy ez összejöjjön.
Mari még csak tizennégy éves
Mari lepattan rólam, majd elém térdel, és a szájába veszi a farkam, hogy kiszopja. A lelkesedése magával ragad, jó nézni ahogy eltűnik a szájában, hogy aztán a következő pillanatban csak a makkomat szopja, de aztán újra elnyeli. – Ez az drágám, szopjál csak, én addig fogom a hajad, hogy ne lógjon a szádba!