Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Közös maszti egy nővel, a strand zuhanyzójában

Az omszki tó volt valamikor a legjobb hely a strandolásra a város szélén. Én is sokat jártam ide, mert közel volt, és főleg mert ingyenes. Eleinte még nagyon vad hely volt, amikor még munkagépek dolgoztak, ám ez lassan megszűnt, és normálisnak mondhatóan kiépítették a partot, és a környezetét is.

A fejlődésnek köszönhetően, sorra nyitottak a büfék, lett parkoló, és még egy olyan épület is helyett kapott a parton, ahol lehetett zuhanyozni, mosakodni, volt benne még vécé is. A bejárattal szemben, egy előtér, attól jobbra a férfi részleg, balra meg a női részleg. Nem szoktam használni ezt a lehetőséget, ám egy alkalommal mégis úgy alakult hogy bementem, mert nagyon koszos voltam és főleg izzadt, és büdös. A vízbe már nem volt kedvem visszamenni, mert kellőképpen fáradt is voltam.

Így alakult egyszer, hogy bementem, és a jobb oldali férfi részlegben, beálltam a zuhany alá, és élveztem a hűs víz áldásos hatását. Leveszem a fürdőnadrágom, és alaposan kiöblítem, mert tele van mindenféle vízből származó anyaggal. Amig a nadrágom mosom, jönnek mennek, az emberek, akik általában becsukják maguk után az ajtót, ám egyszer ez kimaradt. A pasi kimegy, és nyitva hagyja. Amikor kinézek, azt látom, hogy a szemben lévő női részlegnek is nyitva az ajtaja. Nem mintha szégyenlős lennék, csak hát na… gondoltam, hogy a következő majd becsukja maga után.

Folytatom a tisztálkodást, amikor meglátom, hogy a szemben lévő női zuhanyzóba beáll egy nő, és mint mások is, hozzálát hogy lemossa magáról a nap porát. Ahogy nézem őt, felötlik bennem, hogy remélem nem most jön az a valaki, aki az ajtót rendesen becsukja. A nő gyönyörű, és ahogy mozog, egyszerűen észbontó és izgató. Amint nézem őt, a farkam kezd merevedni, így rámarkolok, hogy ne legyen annyira feltűnő, ha valaki mégis meglátja, azt hiheti hogy épp mosom.

Épp itt tartok, amikor a szemben zuhanyzó nő leveszi magáról a felsőt, majd a bugyit is, amit a csapra akaszt, majd megfordul, és akkor találkozik a tekintetünk. Én a farkam masszírozom, Ő meg épp a mellét, miközben rám mosolyog, és a szabad kezével integet is. Nahát…

A farkam már akcióra készen, én meg csak nézem a csajt, ahogy csutakolja magát. Annyira érzékien simogatja a melleit, hogy nézni is élvezet. Időnként rám pillant, hogy vajon és is a farkam mosom, vagy csak kíváncsi arra, hogy még nézem-e őt. Mindkettő igaz, le sem tudom venni róla a szemem.

Így folytatjuk a tisztálkodást, amikor a nő, már alaposan megmosta a melleit, most pedig a hasa van soron, amit szintén nagyon alaposan kezelésbe vesz. Aztán a punci következik. Megszappanozza a kezét, és hozzálát a tisztálkodáshoz. Amig nézem, már nem nem is leplezem a tisztálkodást, csak verem a faszom, és tudom hogy mindjárt elélvezek. Szemben, a nő szintén nem álcázza a masztit, úgy simogatja a punciját, hogy látom rajta, ő is mindjárt kész van. Nem is tévedtem. Amig a víz zuhog rá, a keze egyre gyorsabban simogatja a puncit, majd meggörnyed, és végigszáguld rajta a remegés, amint elélvez. Ebben a pillanatban és is lövök, csak úgy előre a nő felé, aki akkor már nem csinál semmit, csak néz engem, és közben mosolyog.

Miután én is kész vagyok, és ellövöm az utolsó cseppet is, akkor a nő már öltözik, vagyis magára veszi a melltartót, és a bugyit, majd kilép a zuhanyfülkéből, és már megy is. Mielőtt eltűnné a látómezőmből, még megáll egy pillanatra, és csókot dob nekem, a következő pillanatban már el is tűnik.

Én is magamra kapom a fürdőnacit, fogom a motyómat, és megyek utána. Amikor kilépek az épületből, már nem látom. Lassan elindulok hazafelé, közben azon töprengek, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy egy ilyen élmény megismétlődjön. Azt hiszem, hogy semmi.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Egy távoli rokon látogatása - Szex Blog

Egy távoli rokon látogatása

Amikor ezt kimondja, belenyal a fülembe, és megmarkolja a farkam, és az általam bevitt ütemben veri tovább. Szeretnék ellenállni, de nem vagyok rá képes. Élvezem a helyzetet, élvezem hogy a forró teste körbe ölel, és persze élvezem azt is hogy a kiveri a farkam.

Évi és Nelli a legjobb barátnők

  És hát én se vagyok kutya… A mellem majdnem akkora, mint az övé, a testemre sem panaszkodhatok, forognak utánam is a férfiak. De nem tudtam, hogyan kezdjem el. Ha nem jön be, rámegy a barátságunk. Aztán váratlanul eljött az alkalom. Hétvégi kirándulásra menünk volna egy nagyobb társasággal, hajnalban kellett volna indulnunk, úgy hogy Nelli átjött hozzám már péntek este, mert annyira messze lakott, hogy nagy kerülő lett volna érte külön elmenni a kisbusszal. Megfürödve, hálóingben, köntösben pletykálgattunk este....
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük