Ő csak simogatja magát alul, felül, láthatóan nem zavarja hogy én nézem őt, sőt inkább kifejezetten élvezi ezt. Látszik rajta hogy hamarosan eljut a csúcsra, amit én látni akarok, így még pislogni is elfelejtek izgalmamban.
Épp itt tartok, amikor a szemben zuhanyzó nő leveszi magáról a felsőt, majd a bugyit is, amit a csapra akaszt, majd megfordul, és akkor találkozik a tekintetünk. Én a farkam masszírozom, Ő meg épp a mellét, miközben rám mosolyog, és a szabad kezével integet is.
Az erkélyen masztizok, amikor a szomszéd megles
Cyntia, , Leszbikus, Maszti, Nyilvános szex, Történetek, 0Nem kell semmit mondanom, tudja mit kell tennie, tudja mit szeretek. A punciját lassan húzgálja a számon, az államtól, az orrom hegyéig. aztán már csak a csiklóját nyomja a számba, és én szopom, és szívom, ahogy csak bírom. Szeretem ha egy nő így bassza meg a számat.
Perverz Vivi és az 5 keményfaszú pasi története- Szex Blog - Vivi elkapja a legközelebb álló farkát, és magához rántja, majd a szájába veszi a méretes faszt, és szopni kezdi. A másik kettő ettől felbátorodik,
Szilvássy Fanny meglepő esete Szilvássy Fanny elhelyezkedett a tikfa napozószéken, lerakta maga mellé Mandarina Duck táskáját, kivette belőle az Elit Woman magazint és hátradőlt. Kinyújtotta a lábát, bokában keresztezte, majd szórakozottan meghimbálta Escada márkájú, pántos papucsát, szétnyitotta térdén a magazint, az orrára engedte Sophia Loren napszemüvegét, és a sötét üveg takarásában a közeli teniszpálya felé fordította a szemét. Mercedes teniszezett ...
Miközben a vibrátort a popsijában járattam, a másik kezemmel előröl átnyúltam a két lába között és a punciját kezdtem simogatni, most már megengedte, hogy be is nyúljak, ezért egy ritmusban ujjaztam és a popsiját kényeztettem a vibrátorral.
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
- Az öreg elhozta nekem, a karácsonyi ajándékomat
- A csajom leszopja az ételfutárt
- Margit is szereti ha finom
- Együtt élvezzük a ruhapróbát
- A prosti és a két ügyfél
- Családi nudista kalandjaim az autóban
- A legfinomabb kávét nálunk ihatod
- A legélvezetesebb karácsony
- Kerékpáros nyaralás
- Erzsi néni, aki nem csak beszél
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 508)
- Édeshármas szextörténet (8 860)
- Flintstones szex képregény (8 486)
- Nudista élmények (7 408)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 222)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (7 009)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 432)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 315)
- Nudi a kertben hugival (5 913)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 491)