• +2
  • -0
  • 2
2 X
Tetszik! Nem tetszik!
100% 0%

Egy bérház körfolyosóján

Egy bérházban laktam egészen mostanáig, ami számomra mindig izgalmas és kalandos volt. Egy ilyen házban, a hétvégék mindig csendesek, de inkább úgy fogalmaznék, hogy másféle hangokat hallhat az, aki nyitva tartja a fülét. A nyári napok még a vártnál is több élményt hordoznak magukban, ami általában valami izgalmat is rejt magában.

Én a negyedik emeleten laktam, fölöttünk csak a tetőtérbe beépített kis lakások vannak. A lift is csak a negyedik emeletig jár, onnan már csak lépcsőn lehet feljebb menni az ötödikre. Eddig sosem mentem fel oda, mert nem volt rá okom, egészen addig a napig.

Az történt, hogy egy reggel, a nyitott ablakomból, azt hallottam, hogy egy nő hangosan sikongat. Egy kis fülhegyezés után rájöttem arra is, hogy ez a hang kizárólag szex útján jön létre. Szóval a nő az ötödiken, épp szexel valakivel. Amikor végre abbahagyta, nem sokkal később kezdődik elölről. Na, gondoltam, ez a pasi is jól nyomja, alighogy befejezi, más tolja is a második menetet.

A gyanús az volt, amikor már az ötödiket nyomták. Akárhogy is, de egy átlagos pasi nem képes arra, hogy egymás után ötször meghágjon egy nőt. Meg kéne lesni. Ez csak egy gondolat volt, ami felbukkant az elmémben, de nem hagyott nyugodni, hisz ekkor már a következő menet ment.

Azon gondolkodtam, hogy ha felmegyek, akkor mit is csináljak? Megállok az ablaka előtt, és bekukkolok? Ez tök ciki lenne, főleg ha lebukok. Kopogjak be? Á, az nem helyénvaló. De akkor hogyan tudnám meglesni, hogy mi történik? Már csak azért sem, mert az ötödiken három lakás is van, és nem egyértelmű, hogy honnan jön a hang.

Az ablakomból rálátok a lépcsőházra, ezért úgy döntöttem, hogy figyelni fogom, hogy ki megy fel oda. A megfigyelés hetekig tartott, de nem láttam idegent, aki felment volna, de még helyi lakót sem. Az ötödiken lakik egy középkorú pár, őket kizárom. Ezen kívül van még egy anyuka is két gyerekkel, de férj, vagy pasi nélkül. Egy nő is lakik ott fent, aki nagyjából negyven körüli lehet, és viszonylag jól néz ki. Arra a következtetésre jutottam, hogy vagy a gyerekes anyu lehet, vagy a magányos nő, ám egyértelműen az utóbbi az esélyes. A baj csak az, hogy nem tudom melyik az a lakás.

Egy szombati napon, amikor más sötét este van, megint hallom a hangját. Na, mondom, most van itt az alkalom, hogy kilessem a sötétség leple alatt. Kilépek az ajtón, és felosonok a lépcsőn, majd megállok, és hallgatózok. Aztán tovább merészkedek, és az első nyitott ablakon benézek.  függöny behúzva, de bent sötét van, ezért megyek tovább. A következő ablak, mögött eléggé mozgalmas élet zajlott, az anyu épp igyekezett valami ételt beletuszkolni a két gyerkőcbe.

Megyek tovább, majd a következő lakás ablakánál, úgy tűnik megtaláltam, amit kerestem. Bent félhomály van, és csak egy tévé fényeit lehet látni. A tévé másik oldalán ott ül a közép korú pár, és épp tanakodnak valamin, ám a tévé miatt nem hallom hogy miről szól a csevej. Aztán meghallom a keresett hangot. Egy nő, éppen sikongatva élvez. Megvan amit kerestem, án kissé csalódott vagyok ez eredmény miatt, hisz nem erre számítottam.

Csendesen elindulok vissza a lépcsőház felé, igyekezve, hogy ne vegyen senki észre. Amikor elhaladok az utolsó ablak előtt is, – ami idefelé jövet az első volt, – lemerevedek. Visszalépek, hogy benézhessek az ablakon, amikor meglátom a negyvenes nőt, amint a szoba közepén áll, és mintha egy tükör előtt pózolna. Persze tök meztelenül. Ahogy nézem, azon gondolkodom, hogy vajon ő képes lenne-e, olyan hangokat kiadni, mint amiket én is hallottam.

Amig nézem őt, ő úgy tesz, mintha valakinek címezve adná elő a műsorát. Vonaglik, simogatja magát, és úgy általában felizgat. Arra eszmélek, hogy áll a faszom, mint a cövek. Ekkor a nő kimegy a szobából, amiből arra következtetek, hogy vége a műsornak. Vissza gyömöszölöm a farkam a nadrágba, és épp indulnék, amikor fény gyúl, és a nő visszatér, a kezében egy bazi nagy dildóval. Leül a kanapéjára, a lábait felhúzva megsimogatja a punciját, csak úgy az ujjaival.

Elég meredek a szituáció, ugyanis a szobában fényló világosság pont megvilágít engem, és így megláthat akár ő is, vagy bárki, aki a házban jön-megy. Amikor ismét odanézek, akkor a dildó már félig benne van, és laza mozdulatokkal betolja, majd kiengedi.

Én egy kicsit hátra lépek, egészen a folyosó korlátjáig, hisz így kevésbé esik rám a fény, és talán kevésbé feltűnő, hogy az álló farkam masszírozom. Ez a jelenet egészen addig folytatódik, amig a nő elélvez. Nagyon látványosan csinálja, ficánkol és vonaglik, és persze közben sikongat is, ahogy az kell. Majd, miután végzett, feláll, letörölgeti a szerszámát, majd egy hirtelen mozdulattal odalép a függönyhöz és félrerántja.

Ahogy kikönyököl a párkányra, egyből meglát, a félreérthetetlen pózban. Az egész olyan hortelen történt, hogy nyögni sem bírtam.

– Á, Egy kedves szomszéd a kukkoló. – mondja nekem mosolyogva.
– Bocsánatot kérek, de nem tudtam ellenállni a látványnak, és hát magával ragadott az izgalom.
– Jól tetted. Csak kár hogy nem láttam, hogy csinálod.
– Szóval nem haragszik rám?
– Dehogy haragszom, épp ellenkezőleg, örülök, ha a rajongóim is velem tartanak a játékban.
– Rajongó? Én is a rajongója lennék?
– Minden jel erre mutat. Kész vagy már?
– Még nem.
– Akkor gyere ide hozzám. – Mondja nekem a nő, miközben megnyalja a szája szélét. – Szeretnéd ha leszopnálak? Vagy megelégszel azzal, ha kiverem neked?
– Nem is tudom. Ez most elég kellemetlen helyzet.
– Ha neked kellemetlen, akkor menj haza. – mondja nekem, majd felegyenesedik, mint aki távozni készül.
– Nem úgy értettem.
– Hát hogy?
– Csak arra gondoltam, hogy ez mennyire ciki, hogy a szomszédomat kilesve maszturbálok egy nő ablakában.
– Mint mondtam, kedvelem a rajongókat. Nos, mi a válaszod? Válasz helyett csak lépek egyet előre, aztán még egyet, hogy biztos legyek abban, hogy már eléri a farkam.
– Szóval csak verjem ki?
– Ahogy szeretnéd. Én benne vagyok minden jóban.
– Gyere közelebb. Egészen odaállok az ablakpárkányhoz, mire ő felhasal arra, és így egészen közel kerül a farkamhoz. Eleinte csal lassan nyalogatja, majd a szájába veszi, és szopni kezd. Isteni, ahogy szopni tud, és én majdnem elélvezek tőle, amihez hozzájárul az is, hogy már vagy negyedórája verem rá.
– Mindjárt elélvezek. – mondom neki, hogy legyen alkalma eldönteni, hogy nyeli vagy elengedi. Amikor már lüktet a farkam, mert pillanatokon belül elélvezek, akkor elenged a szájával, és a kezével markolja meg, majd gyors tempóban kiveri a farkam, és az összes gecimet az arcára engedi. Ezután az ujjaival begyűjti, és lenyalogatja.

– Nagyon fimon vagy. Köszönöm, de most megyek aludni. Jó ét.
Ezzel elhúzz a sötétítő függönyt, eloltja a villanyt, és beálla teljes csend.

Az még el kell mondanom, hogy még sokszor megismételtük ezt az ablakon át szopást, de később ennél több is volt, mert hetente néhány alkalommal nála töltöttem az éjszakát is.

  • +2
  • -0
  • 2
2 X
Tetszik! Nem tetszik!
100% 0%
Tags:
Még senki nem szólt hozzá, legyél Te az első.

Szólj hozzá Te is.

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

© 2014 - 2022 Created by Platinum Design

Szex Blog

Nem engedélyezett művelet

Beléphetsz a Facebook fiókoddal

Forgot your details?