Odalépek hozzá, majd belenyomom a farkam a pinájába, amikor felsikolt. - Ne oda, a seggembe nyomd. Andi hátra nyúl a két kezével, megmarkolja a farizmait, majd a segge lyukába dugja a kezei két ujját, és széthúzza. Pont mint anyunak, kifordul a belseje, ami ott vöröslik előttem, én meg belevágom a faszomat, és baszom őt, ahogy csak bírom. Ő is hamar elélvez, szinte ugyan úgy, mint pár pillanattal korábban az anyja. Andi maga mögé nyúl, és eltaszít magától.
Tóparti szex és a kukkoló srác esete
Nick Wood, , Hármasban, Maszti, Nyilvános szex, Szopás, Történetek, 0Ildi immár hanyatt fekszik, szétrakott lábakkal, és a punciját simogatja. A bokor felé fordítom a fejem, ahol a kukkoló van. A fickó ott térdel a bokor mögött, és tényleg masztizik. A feleségemre veri a ki a farkát.
Bennem ismét feléled a vágy, hogy milyen csodás is lenne, ha mindig együtt lehetnénk, és minden alkalommal együtt élvezhetnénk a közös pillanatokat. Talán ki is mondtam, talán csak a gondolataimban olvas, mert néhány perc után így szól hozzám: - Mindig veled akarok lenni.
Elkezdi kicsatolni az övemet, majd lehúzza a sliccem, és kiveszi a farkam a nadrágból. Én körül nézek az utcán, hogy jár-e arra valaki, de az utca üres. Iszik egy kortyot a sörből, majd leguggol előttem, és a szájába feszi a makkomat. Érzem ahogy a hideg sör körbejárja, ahogy a nyelve is ugyan ezt teszi, és ettől még jobban megkeményedik, és baromira felizgulok.
Ébredés
Nick Wood, , Történetek, 0Lassan elkezdesz ráereszkedni. Nagyon szűk vagy és csak picit nedves. Ez teszi a legszebbé és legkellemesebbé ilyenkor a behatolást, ahogy makkom utat tör magának a forró puncid legmélyére, miközben hüvelyed minden pontját érinti és ingerli.
Karácsonyi szünet Egy keserű válás után elhatároztam, hogy a családommal töltöm az ünnepeket. Mikor megérkeztem a repülőtérre, a húgom és az apám várt rám. Már jó néhány éve nem láttam őket. El se hittem, milyen jól néz ki a húgom – eszméletlen volt. Egy nagyon rövid szoknyát és fehér blúzt viselt, és őrjítő volt. Szinte bűnösnek éreztem magam, hogy úgy gondolok rá, mint egy nőre, nem mint a testvéremre. Megöleltem mindkettőjüket, összesze...
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 498)
- Édeshármas szextörténet (8 852)
- Flintstones szex képregény (8 476)
- Nudista élmények (7 404)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 221)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (6 999)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 429)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 313)
- Nudi a kertben hugival (5 904)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 483)