Gyönyör a fürdőben
Serdülő lányként kielégíthetetlen kíváncsisággal kerestem az örömszerzés különféle módjait, és felnőttként is mindig nyitott és őszinte szexuális kapcsolatra törekedtem partnereimmel. Jó néhány élményt azonban a rengeteg, szexuális témában elolvasott könyvnek, folyóiratnak köszönhetek. Így a zuhanyrózsával okozható gyönyör módszerét is.
A cikkben arról írt őszintén egy nálam kb. 5 évvel idősebb lány, hogy párjával rendszeresen a fürdőszobában kezdik egymás kényeztetését, és kreativitásukat kihasználva mindig új és új módszerek után kutatnak. Részletezte, milyen mennyei érzés, amikor langyos fürdővízben a hab alatt kutakodva keresik egymás érzékeny pontjait, miközben nyelvükkel egymás száját kényeztetik. Leírta hogy párja testét finom majd egyre határozottabb simogatással izgatja, miközben a fiú odázva a gyönyört csak a vállát, nyakát csókolgatja és finoman dörzsölgeti mellbimbóit. Tapogatózó kezeik a lehető leglassabban jutnak el a legerogénebb zónákhoz, amelyek izgatásának annyi időt szentelnek, hogy egészen a gyönyör közelébe jussanak. Miután kétszer-háromszor már mindketten megélték a „majdnem” állapotot, végül megérdemelten, és habosan-csúszósan hatol belé a párja. Ekkor már olyan hévvel esnek egymásnak, hogy a tényleges aktus nem több néhány percnél, a dörzsölő mozdulatok által hamar eljutnak a csúcsra.
Megemlített még néhány alternatív felajzó módszert, így például a zuhanyrózsából folyó víz csiklót izgató szerepét, és ez felkeltette a kíváncsiságomat. Persze a habos játékok ellen sem volt kifogásom. 🙂
Mivel akkoriban sok estét töltöttem egyedül, volt időm kísérletezni. Egy szép nyári estén két pohár bor után meggyújtottam a fürdőszobában néhány gyertyát, és zuhanyozni készültem. A kád mellé készítettem mindenféléket, amikre – úgy gondoltam – szükségem lehet: törölközőt, még egy pohár bort, a vibrátoromat, hátha nagyobb élvezetet kívánok majd. A szobában bekapcsoltam kedvenc relaxációs zenémet, olyan hangerővel hogy a fürdőszobában is halljam a víz zubogásától. Majd beugrottam a kádba.
Először csak zuhanyoztam, mint máskor, komótosan behaboztam az egész testem, ledörzsöltem a nap porát és lemostam a tusfürdőt. Majd néhány fokkal melegebbre állítottam a vizet, és mintegy masszírozóként használtam a lábaimon, hátamon, majd a mellemen is. Ez utóbbi nagyon kellemes érzés volt, a mellbimbóim hamarosan összehúzódtak és hiperérzékennyé váltak. Lassan engedtem a vizet lefelé, körkörösen mozgatva a zuhanyrózsát a hasamon.
Amikor a víz először érintette a szeméremdombomat, kellemes bizsergést éreztem. Szerettem volna fenntartani ezt az érzést, ezért befejeztem a körkörös mozgatást, és helyette lassan egyre lejjebb masszíroztam magam a vízzel. Amikor a vízsugár széle ütögetni kezdte a csiklómat, megéreztem a gyönyör első szelét: testem összerándult és többet követelt. A zuhanyt forgatva és közelebb majd távolabb engedve puncimtól, kerestem a legnagyobb izgalmat jelentő pozíciót: hamar meg is találtam. A zuhany egyik vízsugara kicsit egyenetlenül lövellte ki magából a vizet, finom ütögetéssel érkezve csiklóm felső csücskére – ez egyszerűen mennyei érzés volt. A vízsugár többi része pedig a kisajkaimat masszírozta.
Meg sem mozdultam, csak ültem a kádban összegömbölyödve és élveztem a vizet. Légzésem felgyorsult, kalapált a szívem. Nem feszítettem a lábizmaimat mint maszti közben általában, nem is volt rá szükség annyira intenzív volt az érzés. Egyedül a hüvelyizmaimat szorítottam össze, tudván hogy úgy nagyobb a gyönyör.
Fantáziám is elindult: elképzeltem, hogy párom váratlanul betoppan és benyit a fürdőszobába. Rövid megfigyelés után elővenné merev szerszámát, és kezével kényeztetni kezdené magát. Mivel számára is izgató lenne a látvány, nem kellene sok idő, hogy elérje a gyönyört.
Arra koncentráltam, hogy az élvezés pillanatában hogyan spriccelne, és ez a fantáziakép a vízsugárral együtt elegendő izgatást jelentett, hogy elérjek a csúcsra. Egész testem összerándult, hüvelyem többször összehúzódott majd elengedett. Orgazmusom mintha az örökkévalóságig tartott volna. Kontroll nélkül sikoltozni kezdtem, túlharsogva a zene hangerejét, gondolom a szomszédok legnagyobb örömére. 😉
Ezért, és a titkos önkielégítés miatt is feltámadt bennem a szégyenérzet. Reméltem hogy éppen egyetlen kisgyereket sem fürdettek abban az időpontban, mert szegény szüleinek elég kellemetlen lett volna elmagyarázni a hallottakat.
Azóta sok mindent megtapasztaltam, és úgy gondolom, hogy ez az örömszerzés legkevesebb izommunkát és energiát kívánó módja: ha tehát fáradt barátnőd testét szeretnéd kényeztetni, próbáld ki ezt a módszert vele! Ígérem, a látvány és az eredmény kárpótol majd akkor is, ha elmarad a behatolás!