Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Az új lakótárs

1998-ban történt. Budapesten kezdtem el dolgozni, de mivel vidékről jöttem fel 1997-ben, a munkahelyem biztosított nekem szállást. Kis apartmanokat bérelt, és potom összegért adta ki két dolgozójának. Egy szoba – komfortos kis lakások voltak, 2 lány vagy két fiú részére. Meg volt benne minden, ami ahhoz kell, hogy az ember a fárasztó munka után jól érezze magát benne.

Egy évig egyedül voltam, nem volt lakótársam. Aztán egyszer csak szóltak a személyezi osztályról, hogy a következő héten érkezik egy új lány és abba a lakásba fog kerülni, ahol én élek. Kérték, hogy figyeljek oda, legyen hely az ő számára is.

Nagyon el voltam keseredve, hiszen ez a felállás teljesen új helyzetet teremt, mert nem csinálhatom azt, amihez nekem kedvem van. El kell ismernem, hogy kellőképpen felingereltem magam még az érkezése előtt. Meséltem a barátomnak, hogy megszűnik a lehetőség a kettőnk együttlétére, más megoldást kell majd találnunk. Meg is beszéltük, hogy lehetőségeink szerint albérletbe költözünk rövid határidőn belül.

Eljött a következő hét eleje és én nyugtalanul vártam az új lány érkezését. Már feküdtem az ágyban, amikor valaki kopogott az ajtón.

– Gyere! – mondtam. És csendesen kinyílt az ajtó, ott állt az új lány a kis előtér félhomályában.

– Gyere csak! – mondtam felkelve az ágyamból.

– Ne haragudj, hogy ilyen későn érkeztem, sajnálom ha felébresztettelek volna! – mondta.

Különös volt a hangja, nem igazán szoktak érdekelni a lányok ilyen téren, de valahogy annyira kedves, csilingelő volt ahogy beszélt, hogy úgy éreztem, mintha halovány borzongás futna végig a hátamon. És akkor belépett a szobába, ahol már nem takarta félhomály…

Megdöbbentem. Ilyen gyönyörű lányt még életemben nem láttam! Magas, karcsú, hosszú szőke fürtök, gyönyörű szemek, kis fitos orrocska, szépen ívelt száj – az egész lány úgy nézett ki, mintha a teremtő a maga gyönyörűségére teremtette volna.

Azután magamon döbbentem meg, hogy ez volt az első gondolatom, ami eszembe jutott. Minden dühöm, amit az új lakótárs miatt napok óta magamban hordoztam, egy pillanat alatt elpárolgott – és úgy éreztem, hogy én nagyon jól meg leszek ezzel a lánnyal.

– Szia, Reményi Zsuzsa vagyok. – mutatkozott be.

– Szia, Baradlay Liliána – válaszoltam, és megfogtam kinyújtott kezét. A szorítása nőies volt, de nem finomkodó. És nagyon szép volt a keze is!

Nem akarom szaporítani a szót a megismerkedésünk történetével, de nagyon hamar összebarátkoztunk és minden szabadidőnket együtt töltöttük el. Nagyon élveztem a társaságát, mert meglepően kedves, szerény és alkalmazkodó lány volt. Nagyon jókat lehetett vele beszélgetni.

A Barátom is hamar megkedvelte.

Pár hónap múlva a kedvesem hosszabb külföldi útra ment, ugyanis elnyert egy alapítványi támogatást egy neves angliai egyetemen. Fél év hosszú idő, de kibírható… csak éppen a szex fog nagyon hiányozni. De szerettem őt annyira, hogy ne akarjam itthon tartani emiatt.

Kikísértem a repülőtérre, elbúcsúztunk és Ő elutazott.

Zsana nagyon kedves volt, mindent elkövetett, hogy enyhítse Kedvesem emberi hiányát.

Hosszú éjszakákat töltöttünk ébren és beszélgettünk minden féléről. Segítettük egymást minden tekintetben. Egyre inkább azt vettem észre magamon, hogy sokszor gyönyörködöm benne, nézem karcsú testét, szép – kis formás melleit, elmerülök beszélgetés közben azokban a gyönyörű szemeiben, egyszrűen megigézett. Nem sokkal a barátom elutazása után, egy rossz mozdulat miatt megrándult a derekam, így pihenőre kényszerültem. Az orvos fekvést, és kenőcsöket írt fel, amivel naponta többször is kennem kellett a hátamat. Mivel alig bírtam mozdulni, ez a kenegetés nagyon nehezen ment.

Zsana – látva szenvedésemet – átvállalta a feladatot, és onnantól kezdve minden reggel és este, amikor hazaért ő kenegette a hátam.

Eleinte – talán a fájdalom miatt – nem éreztem semmi különöset abban, ahogy foglalkozott a hátam masszírozásával, de ahogy teltek a napok, már a fájdalom is egyre kisebb lett, és később el is múlt. De a masszírozás nem maradt el.

az-uj-lakotars-leszbi-kaland_0214

Észrevettem, hogy mennyire jól esik, ahogy a hátamon siklanak krémes ujjai, és ahogy beszélt hozzám közben azon az édesen csilingelő hangján, mindíg újra és újra éreztem azt a borzongó érzést, amit a legelső pillanatban!

Már eltelt két hónap azóta, hogy a kedvesem kiutazott, a testem egyre inkább érezte hiányát. Rá kellett jönnöm, a figyelmem már nem is annyira András utáni vágyakozás felé irányul, hanem Zsana közelsége kezd elbódítani.

Minden egyes masszírozás után érezhető volt, hogy tűz forró vagyok mindenhol, kissé remeg a testem, annyira élveztem, ahogy Zsana ezt csinálta! Szerettem volna ugyan úgy simogatni a testét, ahogy azt ő csinálta velem, érezni bőre simaságát, egy kicsit a kezeimmel felfedezni őt, ahogy a szemeimmel nap mint megtehettem. Különös vágyakozás uralkodott el rajtam.

Egyik hétvégén elmentünk egy kávézóba. Eltöltöttünk ott egy órácskát és hazafelé menet kitaláltuk, hogy a vacsorához vegyünk valami márkásabb italt, egy üveg Whisky mellett döntöttünk. Vacsora után, gyertyafénynél – mind a ketten szerettünk gyertya mellett beszélgetni – felbontottuk az üveget és iszogatni kezdtünk. Zsana sem és én sem voltunk hozzászokva az erős italakohoz, nagyon hamar elbódított bennünket.

Viccelődve mondtam neki, hogy mennyire jól esett nekem, amikor maszírozta a hátam, és hogy én is szívesen megtenném ezt neki… Nem is ellenkezett. Levette a felsőjét és a szoknyáját, csak a melltartó és egy aprócska tanga volt rajta. Mivel egymás előtt vetkőztünk – öltöztünk, ez nem jelentett semmit. Lefeküdt az ágyára én pedig mellé térdeltem. Kezembe vettem egy testápolót és a tenyerembe nyomtam egy adag krémet.

Ahogy rákentem a hátára, éreztem hogy nagyon forró a bőre. Be kellett vallanom magamnak, hogy ugyan úgy felizgatott az, ahogy én érinthettem őt, mint ahogy az, amikor ő csinálta nekem ugyan ezt. Nagyon gyengéden maszíroztam, és közben éreztem hátamon a borzongást. Le – föl futkározott a hátamon a hideg, egészen a tarkómtól az ágyékomig. De ez nagyon kellemes érzés volt.

az-uj-lakotars-leszbi-kaland_0214

Megérintettem a melltartópántját maszírozás közben.

– Leveheted ha zavar – mondta suttogva.

Egy óvatos mozdulattal lesegítettem róla és ott folytattam, ahol abbahagytam. Soha ilyen még nem forult elő velem, hogy egy lány ilyen reakciót váltott volna ki a bensőmben, de a forróság ami elöntött, vágyakozásba csapott át… kényeztetni ezt a gyönyörű testet, hallani a vágytól remegő hangját, érezni az ajka ízét… Huh.. gondoltam magamban, ezt gyorsan abba kell hagyni.

Nem is vettem észre, hogy krémes kezemmel mennyire gyengéden, izgatóan simogattam már, nem is masszíroztam őt.

Halkan felsóhajott:

– Ez nagyon jó!

A haja szétterült a párnán, oldalra fordította fejét hogy könnyebben vehessen levegőt. A gyertya fény megvilágította az arcát, észrevettem ahogy lehunyt szempillái alól engem néz.

– Tudod Zsana, hogy te egy nagyon szép lány vagy? – kérdeztem csendesen.

– Lehet, de szerintem meg te vagy szép! – és ahogy ezt mondta, félig megfordult és a könyökére támaszkodva felemelkedett. Láttam kis kerek melleit, a kavics formává zsugorodott mellbimbóit. Önkéntelenül is a vállára tettem a kezem, és a hüvelykujjammal cirógatni kezdtem.

– Miért mondod ezt? – kérdeztem.

– Mert szerintem valóban szép lány vagy Lili! Mindíg ilyen szerettem volna lenni, mint amilyen te vagy. És szerintem nagyon szép, amikor egy lánynak ilyen tisztán zöld szeme van!

Elmerültünk egymás tekintetében, nem tudom mennyi idő telt el így, talán percek, talán csak másodpercek, nem szóltunk egy szót sem, csak néztük egymást. Egy pillanat allatt izzani kezdett a levegő körülöttünk, lehet hogy az elfogyasztott Whiskynek volt köszönhető, de nem hiszem. A borzongás lángolásba olvadt, kezem már nem a vállán pihent, a hátát simogattam, a nyakát és arcát. Zsana keze – mint egy véletlenül – hozzáért a combomhoz, a levegő szinte kevés volt már…. de egyikőnk sem merte megtenni azt, amit igazából akartunk. Megcsókolni, ölelni a másikat.

– Elmegyek fürödni – szólaltam meg rekedten és zavartan.

– Jó, utánad megyek én is – mondta Zsana. Felálltam és elszédelegtem a fürdőig. Ahogy befeküdtem a kádba, akkor éreztem először, hogy nedves és tűzforró a puncikám, és vágyódik egy olyan új érzésre, amit még soha nem érzett. Próbáltam Andrásra gondolni, de valahogy minden próbálkozás Zsanára terelődött vissza.

Égett a bensőm, izzot a puncim, hiába ültem a vízben, nem lehetett nem érezni, hogy a forró női nedvesség újra és újra elönt. Nem mertem, nem volt bátorságom ahoz, amit annyira szerettem voln a, hogy ott a fürdőkádban ülve kielégítsem magam, mert úgy éreztem, nem erre a kielégülésre vágyom.

Engedtem egy kis hideg vizet, és próbáltam ellazulni, lehiggadni. Valamennyire sikerült, de az izzás csak nem múlt el. Kijöttem a füdőkádból és megtörölköztem.

A fürdőből kiérve láttam Zsanát, amint ugyan abban a pózban fekszik, ahogy én hagytam. Csak halk sóhajait hallottam. Mosolyogva fordult felém, soha ilyen szép mosolyt még nem láttam:

– Jó volt? – kérdezte.

– Tisztának érzem magam. – feleltem, kerülve a tekintetét.

– Akkor én is megyek megtisztulni – válaszolta, de a mosoly nem tűnt el az arcáról. Felállt, vette a törölközőjét és indult a fürdőbe.

– Aranyos vagy, nagyon aranyos, és én nagyon szeretlek – monda fülembe súgva, ahogy elment mellettem és egy puszit nyomott az arcomra. Utána fordultam, de csak a becsukódó ajtót láttam.

Forró volt az ajka, ahogy hozzáért az arcomhoz. A higgadtság, amit a hideg fürdőnek köszönhettem egy pillanat alatt eltűnt. Újra éreztem, ahogy elönt a forróság, és egy új, furcsa érzés a hasamban, amit nem tudtam hova tenni.

az-uj-lakotars-leszbi-kaland_0214

Gyorsan ittam még egy korty Whiskyt, és lefeküdtem az ágyamra, gondolataimba mélyedve. De csak őt láttam magam előtt. Bűntudatom volt András miatt, de csak a háttérben éreztem. Soha nem merült fel bennem, hogy megcsaljam Andrást, hogy mással legyek, az meg főként meg sem fordult soha a fejemben, hogy egy lányt fogok ennyire kívánni!

Hirtelen minden annyira sokadlagossá vált a számomra, csak ez a vágy tombolt bennem.

Feltettem egy kis zenét, a kedvencemet, az mindíg segített lazulni. Éreztem a whisky hatását fejemben, ahogy egyre jobban tompult az agyam….. de bevallom, csak Zsana volt előttem, az apró puszija és a mit mondott: „.. és nagyon szeretlek…”.

Kellemesen szólt a zene, élvezettel hallgattam minden egyes taktusát.

Zsana belépett a szobába. Csak egy törölköző volt köréje tekerve, de a szekrény előtt azt is levetette. Tudatosan nem akartam odanézni, de újra és újra odavonzotta a tekintetemet gyönyörű teste. Ahogy kente magára a testápolót, a gyertyafényében úgy csillogott napbarnította bőre. Láttam a gyenge fényben a formás hasát és hát… igen… azt a kis háromszöget, amit mindíg is ápoltnak, izlésesnek tartottam. Újra erőt vett rajtam a remegés, az izzás, és az a különös érzés a hasamban.

Zsana nem zavartatta magát. Tudom, hogy tudta azt, hogy nézem.

– Bekennéd a hátam mégegyszer? – kérdezte.

– Jó ötlet ez? – kérdeztem vissza elfúló hangon.

– Igen. – válaszolta természetes egyszerűséggel. És már jött is, anyaszült meztelenül, leült az ágyam szélére és kezembe adta a flakont.

– Kérlek…! – suttogta. Már nem mosolygott, csak nézett, egyenesen a szemembe… de anyira gyengéd és kedves volt a tekintete… olyan.. nem is tudom leírni!

– Hát persze – válaszoltam.

Ismét kinyomtam egy kis krémet a kezembe, felültem a háta mögé és elkezdtem krémezni a bőrét. Ugyanolyan forró volt a bőre, mint fürdés előtt. Ugyan úgy égette a tenyerem, és én pont úgyan úgy éreztem magam, mint fél órával korábban.

Zsana felsóhajtott.

– Köszönöm – mondta. Odafordult felém, kivette a kezemből a flakont és letette a földre, de nem mozdult mellőlem.

És akkor, nem tudom hogy történt… odahajoltam hozzá, és egyenesen a szemébe nézve megkérdeztem:

– Mit jelentett az, amit mondtál?

Nem válaszolt, de nem is húzódott el, éreztem forró lehelletét. Kicsit nyitva volt a szája, nem kellett lenéznem, hogy érezzem, a mellbimbói kicsiny borsóvá zsugorodtak, lélegzete már nem volt normálisnak nevezhető.. az én pulzusom is egyre hevesebb volt, zubogott a vérem. Megsimogatta az arcom, az orrunk hegye már majdnem összeért. Megremegtem az érintéstől, és megfogtam kezét. Kicsit magam felé fordítottam és belecsókoltam a tenyerébe.

Engedte. A zenét már alig halottam, csak az ő mély és forró lehellete, a szívem heves zakatolása hallatszott. Egy eltévedt tincs az arcomba hullott, elsimogatta és közben a tarkómra csúszott a keze. Még inkább felém fordult. Egészen közel hajolt hozzám – egy pillanatra még felrémlett előttem András – de utána csak azt éreztem, hogy mindennél és mindenkinél jobban kívánom őt. Behunytam a szemem, és megérintettem a nyelvem hegyével az ajkát. Arra gondoltam, ha csak én érzem ezt a kínzó vágyakozást utána, akkor még van lehetősége elhúzódnia tőlem….de nem tette. Kinyílt a szája, és a nyelve megérintette az én nyelvemet. Bátortalanul, de összesimultunk egy véget nem érő csókba. A lüktetést már nem csak a véremben éreztem, hanem a lábam közt is. A puncim forró és nedves volt, átáztatva tiszta bugyimat.

Zsana ajka fórrón fénylett a csóktól, keze újra magához vonta az arcomat, a számat, és már nem volt bátortalannak nevezhető a csókja. Vággyal teli, érzéki, még soha nem érzett csók volt az! Lassan átöleltem a derekát, magamhoz húztam és gyengéden lefektettem magam mellé. Átkarolva a nyakam úgy ölelt, szorított magához! A nyelvünk vad táncba kezdett, mámorítóan finom volt ajka íze! Édes, mint a méz. Beletúrtam a hajába, megsimogattam a tarkóján azokat a kis szőke pihéket, végig simítottam a hátát úgy, ahogy mindíg is szerettem volna, megérintettem a fenekét, és Zsana kéjesen felnyögött. Éreztem érintését a vállamon, a hátamon, ugyan úgy érintett, ahogy én őt. Áttette egyik lábát rajtam, érezni engedte a puncijának forró nedvességét, bódító illatát, de a csókja szorításából nem engedett. Most már teljes testével hozzám simult, ahogy csókolt, azt nem tudom leírni! Egyre hevesebb mozdulatokkal simogattam a testét és ő egyre vadabbul csókolta az ajkam.

az-uj-lakotars-leszbi-kaland_0214

– Mit csinálunk mi itt? – suttogta elfúló hangon – Mit csinálsz te velem? – kérdezte levegőért kapkodva.

– Csak szeretlek – válaszoltam.

– Nem, nem…. ez nem „csak szeretlek”! Ez más. És nagyon jó hogy más! – felelte.

Akkor már teljesen fölém kerekedett, arca, szeme izzott, szája kipirult…

Körbe futatta a nyelve hegyét az ajkamon, forró csókokkal borította el a szemem, az arcom… és én úgy éreztem, mindjárt elégek!

Akkor már mind a két kezemmel a fenekét szorítottam, annyira jó érzés volt, ahogy a két forró punci egymáshoz ért. Maszíroztam, gyúrtam, simogattam, felváltva, ahogy értem.

Zsana pedig nyöszörgöve adta tudtomra, hogy mennyire jó érzés ez számára. Egyik újjammal belesimogattam a két popsi oldala közé, megérintve ánuszát. Megvonaglott. Ézt annyira kéjes mámorral tette, hogy egyet kívántam már csak igazán: gyönyört adni neki. Egy gyors elhatározással megfordítottam a testhelyzetünket. Most már ő volt alul, és pedig szorosan az oldalához simultam. Behunyt szemmel élvezte minden érintésem. Ujjam hegyével cirókáztam a nyakát, azt a gyönyörű formás mellét, nyelvem hegyével követve minden mozdulatomat. Izzott mindene. A lágyékát egyre intenzívebben nyomta oda hozzám, apró mozdulatai és pinusának forró nedvessége jelezték felfokozott vágyát.

Nyelvem hegyével megérintettem borsónyira keményedett mellbimbóját, míg a másikat ujjaimmal morzsogattam. Beletúrt a hajamba és halkan nyögdécselni kezdett. Kezdtem elveszíteni a fejem, annyira kívántam őt. Teljesen önkételenül táncoltam nyelvemmel a mellén, a hasán, a köldökén, kezemmel simogatva combjának belső oldalát.

– Lili, megőrjítesz! – lehellte.

Apró csókokkal borítottam el azt a kicsi háromszöget, nagyon finom volt az illata és ez még jobban fokozta vágyam, ha ennél jobban már lehet fokozni valamit is. Zsana teste hullámzott. Ahogy mozgatta a testét, pinusa egyre sűrűbben ért hozzá az orromhoz, nyelvemhez. Óvatosan belenyaltam.

– Ahhhh…! – szakadt ki Zsanából.

Még soha nem éreztem a punci ízét, kissé idegenkedtem tőle, de ahogy Zsana teste megrándult abban a pillanatban, már akartam érezni őt így is. Nyelvem hegyével körbe nyalogattam a vénuszdombját, megérintettem a klitoriszát, ami fénylőn meredezett a szeméremajkai között, és végül mélyen belenyaltam. Az íz, az illat ott is marasztalt. Édes volt a pinusa íze, és tiszta volt az illata… soha ilyet még nem éreztem.

Zsana belemarkolt a lepedőbe és halkan felsikoltott. Felhúzta a térdeit, így már a lábai között volt a fejem teljesen. Átöleltem mind a két combját és elmélyedtem a puncijában. Úgy nyaltam, mint ahogy a tenger nyaldossa a homokos partot, lágyan, csendesen. Zsana testének hullámzásából érezhettem, mennyire élvezi ezt. Az egyik ujjammal végigsiklottam punciján keresztül egyészen az ánuszáig. Puncijának nedvessége már teljesen szétkenődött mindenhol, így oda is jutott bőven.

A másik kezemmel elhúztam a kispárnámat, Zsana felemelte a csípőjét – tudva mit akarok – és alácsúsztattam. Teljesen megnyílt előttem. Szeméremajkai széttárulkoztak, a fenékpofái láttatni engedték, amit eddig elrejtettek a szemem elől, az ánuszát. A gyertya fénye – igaz halványan – de megvilágották csillogó punciját, nedvét ontó lyukacskáját és rózsaszin, feszülő ánuszát.

az-uj-lakotars-leszbi-kaland_0214

Forró nyelvemmel végig nyalogattam mindenhol, komótosan és lassan, fokozva Zsana édes kínját. Az ánuszát már a nyálamtól nedves ujjammal izgattam, körbe – körbe, majd felcsusztattam hüvelyéhez, nagyon gyengéden behatoltam. Tűzforró volt és nagyon nedves. Szinte szívta magába az ujjamat. Lassan elkezdtem mozgatni, ki – be, ki – be. Zsana belemarkolt a hajamba, úgy mondta:

– Lili, szeretkezz velem! Dugj meg, nyalj ki, mindegy mit csinálsz, csak ne kínozz tovább! – szinte könyörgött.

Látva édes szenvedését már két ujjamat dugtam a lyukába, és valahogy elmaradt a finomság, egyre erőteljesebben és keményebben kezdtem el őt ujjazni. A nyelvem sem maradt tétlen, nyomogattam, körbe – körbe simogattam azt a kicsi fénylő dombocskát. Zsana csípője vad táncba csapott át, ő is segített abban, hogy minél mélyebbre tudjam dugni az ujjam a lyukába.Gyönyörű látvány volt.

Éreztem hogy közel az orgazmusa. A levegőt úgy kapkodta, hogy szinte kevés volt az, ami a szobában volt.

És akkor megvonaglott a teste, ívben megfeszülve, az ujjaimra teljesen rátolódva elöntötte őt a gyönyör. Éreztem ütemes összehúzódását ott belül, ahogy szorított ott bent a puncija… és ahogy kis patakocskaként folyt ki belőle gyönyörének nedve…! Gyönyörű látvány volt. Nem tudom mennyi ideig tartott, de az orgazmusa közben ismét elkezdtem szopni a dombocskáját, és az ujjaimmal újra elkezdtem mozogni benne. De már nem huzogattam ki – be, mint az előbb, hanem csak mélyen benne behajlítottam és úgy izgattam.

– Ne, ne, kérlek, még ne csináld! Annyira jó ez az érzés! – suttogta.

– Kérlek, engedd…. – és továbbra sem hagytam abba, annyira jó érzés volt, hogy szinte magam is elélveztem tőle.

Zsana puncijának ütemes összehúzódása lassan kezdett abbamaradni, de valami egyészen más is történt, amire még magam sem számítottam. Ahogy így mozgattam az ujjam, megérintettem a G pontját. Egy kicsinyke kis pont ott legbelül. Az érintésre Zsana felsikoltott. Belemarkolt a hajamba, és szinte húzott magára.

Egyre gyorsabban mozgattam az ujjaimat e körül a pont körül, és Zsana extázisba esett át. A gyönyör hullámai teljesen magukkal ragadták őt! Éreztem, ahogy többször esik át az orgazmuson, rövid megszakításokkal egymás után. Nem sikoltozott, nem volt hangos, már hangja sem volt szinte. Egyik orgazmus után jött a másik! Teste vonaglott, ívben megfeszült, a hasa ütemesen húzodott össze.. és ez vagy 20 percen keresztül tartott!! A végén egy halk sikoly közepette teljesen elernyedt. Minden nedvét lenyalogattam róla, vénusz dombja fénylett, duzzadóan vörös volt, érzékeny minden érintésre.

az-uj-lakotars-leszbi-kaland_0214

Zsana maga mellé húzott.

– Soha, érted Lili? Soha ilyen orgazmust nem éltem még meg senkivel! – suttogta a fülembe.

Pihegve vonta csókra a szám, és újra elkezdte nyelvével azt a mámorító játékot játszani. A bugyim már csatakos volt, a vágyam elképesztő méretű, Zsana pedig csak csókolt, és csókolt…..ölelt, és simogatott.

Most én kerültem alulra. Szőke hajával simogatta a meredező mellbimbóimat. Úgy éreztem, hogy ő is gyönyörködik bennem. Rámült úgy, hogy a puncimnál volt az ő puncija. Én is kélyesen felnyögtem és odahúztam magamhoz. A csípője lassú mozgásba kezdett, őrjítően jó érzés volt. Rámfeküdt teljesen, mellünk összeért, kezeivel simogatta forró bőröm, szájával csókolt ahol ért. Már nem voltam önmagam. Átengedtem magam teljesen ennek az új érzésnek.

A lemez már rég lejárt, nem is vettem észre mikor, a gyertya lángja az utolsókat pislogta, míg nem egy erőteljes lobbanás után végleg kihunyt. Zsana hasrafordított.

Elsimogatta hajam a nyakamból és belecsókolt. Végig símított a fülemen, a szememen nyelvével. Keze közben a hátamat simogatta. Valahogy lesimogatta rólam a bugyimat, nem is emlékszem mikor…

Végig csókolta a lábam, a fenekem, a hátam és ismét a nyakam. Majd megfordult, és elmerült a fenekemközt nyelvével az én ánuszomban. Andrásnak soha nem engedtem, de ez valami észvesztő kéjt okozott! Kicsit széthúzta a combjaimat és hátulról elmerítette hüvelyemben az ujját. Olyan érzés volt, mintha mindíg is erre vágytam volna! Hosszú ujjai voltak, nagyon mélyen éreztem magamban. Játszadozott velem, ahogy én ő vele tettem.

Remegett minden tagom, levegőt is alig kaptam. És akkor éreztem, hogy az ánuszomnál játszadozik. Bedugta az egyik ujját, de csak egy kicsit. Mámorító volt! Felemeltem a csípőm és Zsana puncinedve által áztatott kispárnámat a hasam alá gyűrtem így emelve meg popsimat Zsanának. Lasssan kezdett lazulni a záróizom, egyre mélyebben dugta az ujját belém, miközben a másik kezét huzagatta ki – be a pinusomban. Így hátulról még soha nem szeretkeztem senkivel, de ez valami egészen más volt! A puncimban és a fenekemben Zsana ujjaival elkezdtem mozgatni a csípőm, és annyira kívántam, hogy megdugjon….!! Nem is csalódtam. Határozott volt, tudta hogy mit csinál. És Zsana dugott, elöl és hátul – egyre gyorsuló ütemben.

Észveszejtő kéj kerített hatalmába! Egyszerre volt orgazmusom két helyen! És soha ilyen még nem történt velem, de a gyönyör pillanatában teljesen eláztattam a lepedőm, úgy lövelt ki belőlem a saját nedvem! Zsana lágyan megfordított és rátapasztotta száját a pucimra… nem hagyott kétséget a felől, hogy még nincs vége.

az-uj-lakotars-leszbi-kaland_0214

És ez így folytatódott egészen hajnalig, míg a kimerültség teljesen a hatalmába kerítette testünket.

Másnap délben ébredtünk, egymás mellett, ölelve, szorítva a másikat. Belenéztem abba a gyönyörű szempárba és újra éreztem a lábam között a bizsergést……

Másnap délben ébredtünk, egymás mellett, ölelve, szorítva a másikat.

Belenéztem abba a gyönyörű szempárba, és újra éreztem a lábam között a bizsergést.

Szokatlan érzések, gondolatok kavarogtak bennem. Itt van egy hús – vér nő, aki a barátom lett nagyon rövid idő alatt, akit szeretek, és akivel végig szerelmeskedtem az egész éjszakát.

Ráadásul élveztem minden egyes pillanatát mind testben, mind lélekben… most hogyan lesz tovább? Vajon ez csak az „úgy megtörtént egyszer” kategóriába fog tartozni? Vagy esetleg Ő is ugyan ezeken tipródik, mint én? – aggodalmaskodtam magamban. Szorongás vett erőt rajtam.

Ahogy néztem álomittas arcát, ugyan azt a feszültséget véltem felfedezni tekintetében.

– Reggelizünk? – kérdeztem csendesen, feszülten mosolyogva.

– Éhes vagyok – felelte, miközben felkönyökölt mellém – de másra! – nevetett fel, és a karjaim közé bújt.

– És mégis mire? – most már én is felszabadultabban nevettem.

– Rád, Lili… – komolyodott el, ahogy felém fordult. Mélyen a szemembe nézett, és így folytatta:

– Ennek meg kellett történnie Lili. Megbántad? – újra feszült volt a tekintete. Éreztem, lélegzetét visszafojtva várja a válaszom.

– Kicsi! – suttogtam a fülébe – Nem, nem bántam meg! Nem tudom hogy történt, de azt hiszem, az első pillanattól kezdve, amikor beléptél azon az ajtón, akartam, szerettem volna, ha ez megtörténik! Nem tudom megmagyarázni, mert nem gondoltam magamról, hogy egyszer majd megérint itt legbelül egy nő szépsége, kedvessége… de Te megérintettél. Érted Kicsi!? Megérintettél! – arcomat simogatta megkönnyebbült sóhajtása.

– Annyira féltem, hogy megbánod! – mondta csendesen.

Keze rákulcsolódott kezemre, behunyta szemeit, ahogy fölém hajolt és megcsókolt. Gyengéden, nem követelőzően. Álomittas volt ajka íze, de édesen mámorító. Körberajzolta nyelve hegyével a szám, egyszer, kétszer, ki tudja hányszor, fogai közé csippentette felső ajkam és kicsit megharapta… Kibontottam kezem kezéből, a tarkójára csúsztatva beletúrtam a hajába.

Nyelve már nyelvemet simogatta, kezébe vonva arcomat, teste forró volt, ahogy rám borult. Lélegzete kapkodóan gyors, bőre tűzként égetett, csókjának íze mámorító volt.

Ujjam hegyével végig siklottam a hátán, gondosan követve gerince vonalát, simogatóan, lágyan… mint ha egy parányi „tollpihe” lenne a kezemben. Érezhető volt testének reagálása, borzongott, ahogy a tollpihe – érintésem járta végtelen útját.

Kicsi mellbimbója keményen meredezve nyomódott mellemhez, éreztetve vágyát. Lángoltam. Tűzként égetett a szenvedély, mire csak Ő volt a megoldás! Teste, lelke, egész lénye… Elveszítettem a fejem teljesen. Beleolvadtam ölelő karjába, elmerültem csókja zamatában… reszketett az egész bensőm.

A női forróság szinte kínzó volt már, ahogy vérrel teli, duzzadt szeméremajkaim közül kicsordult… érezni akartam őt. Érezni, ahogy gyengéd, de mégis határozott kezével simogat, ahogy elmerül bennem, ahogy izmaim megfeszülnek ujjai körül… kívántam őt. Őrjítően.

Nyelve elkalandozott, érintve nyakamon az a kicsi gödröt, hajának illatával simogatva érzékeimet. Mellbimbóim meredezve várták kényeztetését. Lassanként haladt, nem kapkodott el semmit. Behunyt szemem szinte látta, ahogy testem minden pontján tüzet gyújt érintése.

Megfogtam a kezét, és mozdulatommal kértem, érintse meg forróságomat, érintse meg puncikámat…

Nem ellenkezett. Ujjbegyével óvatosan megérintett, én szinte felsikoltottam a kéjtől, a mámortól, amit ez az érintés okozott.

Már mindenem lüktetett, a fülemben hallottam szívem egyre szaporább ütemét. Zsana érezhetően élvezte a „kínzást”, végig csókolta a hasam, a combom külső oldalát, végül a térdemtől kezdve a combom belső oldalán haladt felfelé… belemarkoltam a hajába és a szemébe nézve suttogtam:

– Akarlak, kellesz nekem!!

Zsana szépséges tekintete megsimogatott, majd belecsókolt a pinusomba. Ajkai közé vette fénylően keménnyé vált kis dombocskámat, és nyelvével, körkörös mozdulatokkal kezdte el kényeztetni. Ujja hegyét végig vezette nedvesen csillogó szeméremajkaim között, utat keresve a bejárathoz. Körbe simított a bejárat mellett, és megmerítette bennem.

Testem remegve várta az ismétlést, de mást Zsana másként gondolta. Átölelte a combjaimat és a szájára feszítette pinusomat. Nyelvét mélyen magamban éreztem.

– Ahhh…!!! – szinte hörögtem az érzéstől.

A feje alig – alig mozdult, a nyelve is csak bennem és csak piciket. Viszont szorításából nem engedett. A testemnek már nem voltam ura, csípőm Zsana minden apró mozdulatára reagált. Édes gyötrelem volt ez! Tudtam, hogy csak a vágyakozásomat fokozza, de kielégíteni még nem akart. Mikor már egyre gyorsuló ütemben mozgattam a csípőm, Zsana kihúzta a nyelvét és újra rátapadt klitoriszomra. Morzsolgatta az ajkai között, szívta, mintha cumit szopogatna szájában.

Összezárta két ujját, és nagyon óvatosan belém nyomta. De nagyon mélyen!!

Nem bírtam tovább. Teljesen rácsúsztam kezére, és vad táncba kezdtem. De Zsana továbbra is megfontoltan játszadozott velem. Amikor közeledett a csúcs, abba hagyta. Pinusom ontotta magából nedvét, de nem volt ideje szétkenődni a lepedőn. Remegtem, égtem, fáztam… annyira kívántam már a kielégülést.

És akkor újból elkezdte… nyelve körbe – körbe járva dombocskám körül, az ujjait, pedig mélyen belém nyomva folytatta, amit előtte abbahagyott.

Nem erőltettem tovább a mozgást, engedtem, tegye azt, amit Ő akar. Zsana csak erre várt. Egy kicsit kényelmesebben elhelyezkedett a lábaim között, és éreztem, még mélyebbre hatol!

Olyan csiklandós érzés volt eleinte, de azután megérintett valamit, ami végleg átszakította bennem a gátat. Felsikoltottam, ahogy ezen az egy ponton játszadozott… éreztem, végem van.

Apró hullámok indultak el a tarkómtól, egészen az ágyékomig, majd vissza. Elgyengültek a kezeim és lábaim. A gyönyör úgy jött, mint az orkán. Váratlanul, romba döntve minden addigi elképzelésemet az orgazmussal kapcsolatban. Ívben megfeszült a testem, és hatalmasat élveztem!!!

Az élvezet, az orgazmus hosszú percekig tartott, szinte sírtam a gyönyörtől…

Zsana nagyon gyengéd volt, tiszta tekintetében látható volt, mennyire élvezte ő is a látványt, ahogy megmutatta azt, amit eddig még egyetlen férfinak sem sikerült: Az igazi GYÖNYÖRT.

Felsiklott mellém, és még mindig remegő testemet karjaiba vonta. Behunyt szemeimre apró csókokat rejtett. Kicsordult a könnyem a boldogságtól, olyan meghitt pillanat volt ez!!!

– Szeretlek Lili, érted? Szeretlek! – kiáltotta csendesen a fülembe. – Most már tudod, mit jelentett az, amit tegnap este mondtam.

– Igen, tudom Kicsi. Tudom és érzem. – sóhajtottam.

Be kell vallanom, nem volt erőm akkor, hogy ugyan ezt a gyönyört ajándékozzam Neki. Csak feküdtünk egymás karjaiban, hosszú – hosszú ideig. Talán el is aludhattam, mert amikor kinyitottam a szemem, már nem volt mellettem. Nem volt sehol.

– Zsana? – kiáltottam. – Kicsi, hol vagy?

De nem érkezett válasz. Körbe néztem, és az asztalon egy kis papírlapot találtam, az Ő gyöngy betűivel: „Leszaladtam vásárolni. Sietek. Szeretlek! A Te Kicsid.”

Megnyugodtam. Egy pillanatra olyan üresnek tűnt minden. De ugyan akkor jó volt ez a „magány”. Végig gondolhattam az elmúl pár órát, a gyönyörű éjszakát. Tudatosan nem akartam Andrásra gondolni, de még is csak ott volt bennem. Mi lesz most? Hogyan tovább?

Az tudtam, hogy Zsanát NEM AKAROM elveszíteni, de Andrásnak sem akarok fájdalmat okozni. Az motoszkált bennem, hogy ő még 5 hónapig kint lesz Angliában, addig annyi minden történhet!

De valahol legbelül, mélyen a szívembe rejtve tudtam, hogy Zsana rabul ejtett. Rabul ejtett a szépsége, a kedvessége, a teste… a mindene! Az érzéseimet, a lelkemet, a fizikai valóságomat.

És újra csak Rá tudtam gondolni. Ahogy feküdtem a hűvös lepedőn, remegés futott át rajtam a gondolattól, hogy újra itt lesz, újra együtt leszünk, és újra együtt mártózunk meg a gyönyör tavában…

Összeszedtem magam, és lefürödve, tisztán vártam az érkezését. Eltelt talán egy óra is, amikor meghallottam lépteit.

Torkomban dobogott a szívem, ahogy kiléptem elé az előtérbe…

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Betty egy létrán állva lesz az enyém - Szex Blog

Betty egy létrán állva lesz az enyém

Kidugom a nyelvem, és belenyalok, minek hatására enyhe remegés fut végig rajta. Ez felbátorít, és újra belenyalok, ám most mélyebben és hosszabban teszem. Betty, mintha élvezné a játékot, kicsit hátrébb nyomja a fenekét, amitől a puncija kerül közelebb számhoz, és amiből láthatóan folyik a nedve.

reggeli-kave

Reggeli Kávé

Reggeli Kávé - Reggelt, itt a kávé... (nesze, bazd meg... a tehénnek meg tessék...) azért a kávét így is az ágyba kaptad.., és azért persze odaülök melléd..... a hátamat az ágyvégnek támasztom, felhúzott térdekkel ülök, és nem néznek rád...Te csak iszod a kávét, és nem figyelsz rám (látszólag..de minden idegszáladdal érzel..érzed....mint ahogy én is...), most helyzet van.. Miután a halvány mosoly a szád szögletéből eltűnik, (én is igyekszem megőrizni a szerep kívánta komolyságomat) odafordulsz lenyelve az...
author-avatar

Az írónk: SzexBlog

Megadom a lehetőséget másoknak, hogy közzé tegyék a legizgalmasabb élményeiket. Továbbá nyilvánosan a nagyközönség számára elérhetővé tesszük a legjobb írásokat, ami izgalomra ad okot