Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Hárman az ágyban

A kedvesem barátnője folytatása

Aztán arra lettem figyelmes, hogy egy kellemesen puha meleg kéz hátulról alám nyúl és megfogja a farkam. de nem csak megfogta, hanem nagyon finom simításokkal lassan masszírozni kezdte. Egy pillanatra megrémültem, hogy mi van ha a kedvesem ezt észreveszi?
Aztán ahogy jött a gondolat tova is szállt, ugyanis a kéz lassan továbbsiklott rajtam keresztül egészen a vállam vonalába, ahol immár a kedves nőm combjára vándorolt át, és a simogatást ott folytatva haladt egyre tovább. Ahogy a kéz végigbizsergett rajtam, hogy megtalálja az általam már jól ismert melleket, megláttam a kéz gazdáját is, pontosabban, először a hatalmas ciciket, majd egyre többet is, amint haladt előre.
Ekkor ért a második meglepetés, amikor a finom kezek a kedves nőm testét kezdtél el simogatni, de Ő meg sem rezdült attól hogy nyilvánvalóan az nem az én kezem volt, szinte olyan volt mintha már várta volna.
A vendégünk ráhajol a nőm arcára, és a finom kezeivel simogatta, és csókolgatta, aminek hatására, egyre szaporábban lélegzet, és egyre hevesebben mozgott a karjaimban. Ettől én még jobban izgalomba jöttem és folytattam az édes kehely nyalogatását, ami az elmúlt pillanatok hatására még nedvesebb és még édesebb lett.

Egy pillanattal később, a kedvesem felült, majd egy gyors mozdulat után velem szemben a könyökére támaszkodva, nyalogatta a farkamról az ő saját édes nedvet, és közben a csillogóan mosolygó szemével engem nézett. eközben a vendégünk szintén hasonló pózban odajött elém, és csak annyit láttam, hogy a két nő egy pillanatra összenéz, és a következő másodpercben a kedvesem, az orra előtt meredő farkamat a vendégünk elé tolta, aki óvatos érintésekkel nyalogatta végig a makkomat. Ezután ketten két oldalról nyaldosták végig, időnként az egyikük szájában tűnt el, mint a testvérek, akik megosztoznak a legjobb falatokon, néha pedig a zacsit nyalogatták körbe, persze ezt is megosztva egymás közt.
Eközben bennem villámként csapkodott a kéj és a vágy, hogy még többet kapjak és adjak, és hogy minél tovább tartson ez a pillanat. Ahogy a farkamon siklottak le és fel, időnként összekoccantak és ilyenkor egymást csókolták.

Ekkor, hogy minél tovább tartson ez a lefejhetetlen élmény, mozdulatokkal utasítottam a kedvesemet, hogy váltani szeretnék. Ezzel egy időben a vendégünknek, hogy feküdjön hanyatt az ágyon, és akkor a kedvesemmel együtt odafeküdtünk a melegen illatos puncihoz, ami már nem is kicsit volt nedves, szinte csorgott belőle a finom nedű, és mi ketten együtt lassan, kiélvezve minden pillanatot felnyalogattuk, majd egyre mélyebben kerestük a forrást, további finomságért. Mindeközben egymást is csókoltuk, gondosan lenyalogatva egymás bajszáról a csillogó nedűt. E közös tevékenységünk láthatóan jó hatással volt a vendégünkre, hisz egyre hevesebben reagált a közös nyelvcsapásokra, és egyre követelőzőbb volt a mozgása is, amit mindketten megértettünk.

Megkértem őket, hogy feküdjenek egymás mellé, és pedig elővettem 2 majdnem egyforma vibrátort, és úgy helyezkedtem hogy mindkét puncihoz kényelmesen hozzáférjek, majd szép lassan elkezdtem rajtuk megnedvesíteni a 2 eszközt, majd lassan tövig bedolgoztam mindkettőt.

Nagyon látványosan élvezte mindkét nő, ami még tovább fokozta az izgalmamat, ám ők ennél is többre vágytak. Egymás testék kezdték simogatni, előbb csak óvatosan, majd egyre hevesebben. Egymás vibrátorát próbálták irányítani, majd egész egyszerűen centiről-centire, szinte egybefonódott a két pompás női test, és úgy falták egymást, mint az éhezők. Mohón keresték egymás punciját, hogy még többet adhassanak és kapjanak, végül a mindenki kedvence a 69-es póz lett ami végképp extázisba hozta őket. A farkam már nagyon lüktetett, félő volt hogy előbb elsül, mint az szükséges lenne, így csak óvatos mozdulatokkal próbáltam bekerülni, a friss husikák közé. Mivel a kedvesem volt alul, én a feje fölé térdeltem, és amíg ő a nedves puncit nyalta, a farkammal az arcán játszadoztam, amit időnként azzal jutalmazott, hogy a makkomat bekapva, kicsit megszopta, de épp csak egy pillanatnyi időre, ám ezt időnként megismételte.

Aztán megmarkolta a farkam, és erőteljes mozdulattal odaillesztette a másik puncihoz, ami már nagyon nedves volt, és tűzforró, és addig masszírozta, amíg a farkam becsusszant a punciba, és itt már nem volt megállás, tövig nyomtam a farkam, eközben a kedves a zacsimat nyaldosta, és felváltva nyalta az ánuszomat, a herémet, és a nedves puncit. Meg kell hogy mondjam isteni érzés volt. De nem csak nekem, hanem a vendégünknek is, aki diszkrét sikolyokat hallatva egyszer csak elélvezett a farkamon, amire én néhány erősebb lökéssel is rásegítettem, a kedvesem pedig a duzzadt csiklót a szájába véve szopta. Meg is lett az eredménye, mert a diszkrét sikolyokat felváltotta, a hörgésbe fulladó nőtény tigris ordítása, és az élvezetek egymást követték.
Amikor véget ért az első hullám, átfordítottam őket, és így a kedvesem lett felül, én pedig megkerülve őket, a farkamat tövig nyomta a puncijába, és ettől néhány lökés után ő is eljutott a csúcsra. Ekkor a már ismert hangokat hallva, tudtam hogy milyen ütemben milyen erősséggel kel a punciját izgatni, így az első hullám után pillanatokkal később jött a többi is, és szinte egybefüggő orgazmust élt át, perceken keresztül. Persze eközben az ő csiklója is körbe lett nyalogatva. Aztán a két nő, egymás mellett elterült az ágyon és csak egymást nézték és nevettek, látszott rajtuk, hogy mindketten nagyon élvezték a helyzetet.

Én pedig a még mindig álló farkammal, becsusszantam közéjük, és amint elfeküdtem a kedvesem feltérdelt, majd odahajolt a farkamhoz, és elkezdte szopni, de előtte figyelmeztetett.
– Mindet akarom a számba! – és máris szopta is a farkam, ami nagyon hamar eleget tett a kérésnek, és pontosan úgy is lett, hogy az összes spermát a szájába lövelltem. Amikor már tele volt a szája, akkor odasiklott hozzám, és egy kacsintással jelezte a szándékát, ami a mi kedvencük, a spermával tele szájjal adott egy hatalmas csókot, miközben a friss meleg tejet egymás szájában cserélgettük, amíg csak el nem fogyott, részben, a szánk szélén folyt le, részben nyeltük.

Eközben a vendégünk ismét rábukott a lankadt farkamra, és csak szopta, amíg újra keménnyé nem tette, de ez már csak akkor tudatosult bennem, amikor abbahagyta, és így szolt hozzánk.
– Egy kevéske maradt még nekem is.

Ezután mindhárman csak feküdtünk, senki nem szólt semmit, de nem is kellett, hogy ott lebegett a gondolat felettünk:
Ennek lesz még folytatása.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Boldog szülinapot

Boldog születésnapot!

Boldog születésnapot! Szeretlek, és nagyon fáj, hogy nem lehetek veled a szülinapodon, pedig már számtalanszor elgondoltam, hogy miket is csinálnánk mi ketten együtt. Most is mint mindig, mindenről Te jutsz eszembe, bármire nézek, mindenhol mindenben azt látom, hogy veled akarok lenni, és együtt megélni a percek szépségét. Most, amikor e sorokat írom érzem ahogy a szívem dobog, és érzem ahogy egyre nő bennem a gerjedelem irántad, és a vágy folyamatos hompölygésén keresztül is érzem, hogy most Te...
  • +0
  • -0
  • 0
0 X
Tetszik
0% 0%
author-avatar

About SzexBlog

Megadom a lehetőséget másoknak, hogy közzé tegyék a legizgalmasabb élményeiket. Továbbá nyilvánosan a nagyközönség számára elérhetővé tesszük a legjobb írásokat, ami izgalomra ad okot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük