A meztelenkedő
Tegnap figyeltem fel rá, csak úgy, véletlenül néztem ki az ablakon, bámultam a tavaszi napsütésben újjá éledő aszfaltdzsungelt, amikor feltűnt a szemközti ablakban egy meztelen női test. A függönyök elhúzva, két ruganyos mell a szokásos módon ringott, miközben tulajdonosa fel, s alá járkált a helyiségben. A nő tett-vett, rendet rakhatott, mert kezében gyűrött ruhadarabokkal mászkált ide-oda. Odaragadtam az ablak elé, nem mindennap lát az ember pucér szomszédokat. Kíváncsian figyeltem, mi következik.
Semmi. Néha kiment a szobából, majd visszatért, tovább pakolgatott. Aztán egy porszívót húzott maga után a szobába, mintha valami kutya lenne és takarítani kezdett. A szemem automatikusan az előre-hátra lengedező mellekre tapadt, melyek dühösen ugráltak a porszívó nyelét táncoltató kezek ritmusára. Mi tagadás, kellemes látvány volt.
Odatapadtam az ablak elé, ám nagy sajnálatomra semmi különös nem történt az elkövetkező percekben. A fehér bugyis takarítószemélyzet tovább folytatta lakásának csinosítását. Fantáziám neki lódult, vártam valami erotikus, pornófilmbe illő jelenetet, de csalódnom kellett. Amúgy az ablak egyáltalán nem zavarta a kilátást, teljes betekintést nyertem az intim szférába, a nagyobbacska nappaliban egy kanapé és két fotel üldögélt egy üveg tetejű dohányzóasztal társaságában. Aztán vége lett a műsornak: a hölgyike eltűnt a látóteremből, én pedig kénytelen-kelletlen visszatértem saját dolgaimhoz.
Az én ablakom speciális helyzetben leledzett, hiszen azon a fronton, amely a szomszéd házra nézett, csak egy ablak volt minden emeleten. Én a legfelsőből bambultam kifelé, és a meztelenkedő hölgyike ablaka olyan magasan volt, hogy csak én láthattam be tisztán a lakásába. Végül persze ez az előnyös pozíció buktatott le.
Az első meztelenkedés után nem hagyott nyugodni a dolog. Naponta többször visszatértem a nézőtérre, de a pódiumon sosem történt semmi. Néha elkaptam egyszer-kétszer, amint meztelenül átrohan a szobán, de mivel a takarítás végeztével visszakerült a függöny az ablakra, így a kilátási viszonyok romlottak. Már kezdtem lemondani az egészről, amikor újabb pucérkodást láthattam.
Az egyik este, már szokásomhoz híven, átpillantottam az ablakra és meglepődve vettem észre a szoba világításának sárga fényében fürdő meztelen női testet. Teljesen pucéran ült az egyik fotelben, és távirányítózott. Huh, gondoltam, biztos pornófilmet néz és nem sokára kezdődik az igazi live-show. De semmi. Vagy tényleg pornót nézett és teljesen hidegen hagyta a látvány, vagy nem csupasz testek csatája ment éppen a tévében. Az első esetet nem tudtam elképzelni, így inkább a második lehetőségre szavaztam magamban. Valószínűleg éppen egy pacalpörköltet készítő főzőműsort nézett, vagy egy női sorozat egyik epizódját. Hát mi tagadás, ezek nem igazán izgató műsorok, különösen ha Horst Tappert (magyar hangja Grúber Hugó) táskás szemeire gondolok. Úgy látszik, ez a nő szeret pucérkodni, anélkül hogy bármiféle szexuális gondolatok járnának a fejében. Vajon jár-e nudista strandra?
Hiába mondtam magamnak hogy úgysem lesz semmi, egyszerűen nem tudtam elszakadni az ablaktól. Biztos most, gondoltam, mikor az egyik lábát áttette a másikon, vagy most, amikor megvakarta a fülét. De hiába, semmi. Néztem még pár percig a két fedetlen mellet, majd ott hagytam az unalmas műsort.
Nem szép dolog a kukkolás, de valljuk be, felettébb izgató tud lenni. Minden nappal egyre jobban megismered az áldozatot, egyre többet tudsz róla, kiismered a szokásait. Mondom, nem szép dolog, de egyszerűen nem lehet kihagyni egy ilyen alkalmat. Én se tudtam. Azzal vígasztaltam magam, hogy csak a saját élvezetemre teszem, nem használom fel az információimat bűnös dolgokra.
Nem tudom, említettem-e, hogy az ablak, amelyet mostanában érdeklődésem középpontjába került, egy kilépő volt. Ez annyit jelent, hogy leér a földig, olyan mint, egy erkélyajtó, de nincs hozzá tartozó balkon csak egy aprócska korlát, amely megvéd a lezuhanástól, ha kilépnél rajta. Az egyik meleg, júniusi napon, amikor már megjelennek az első apró, szálló pihék és muslincák, amikor már olyan igazi késői tavasz van, ez az ajtó teljesen nyitva állt és mögötte, a földön feküdt az én szomszéd hölgyikém. Persze teljesen meztelenül. Nem láttam tisztán az apró részleteket, mert a rács elég sűrűn kitakarta a legjobban látni kívánt dolgokat, de azért láttam ezt-azt. Enyhén széttárt lábakkal háton feküdt az áldozat, szeme letakarva, fülében hangszóró. A naptejjel bekent testén, szétomló mellein megcsillant a nap, az illatát már éreztem is. Ez a szépséges látvány ismét odaszögezett az ablakomhoz.
Hosszú percekig nem történt semmi, aztán mozgolódásra lettem figyelmes a szobában. Az elején nem láttam tisztán, de később feltűnt egy meztelen férfi, aki éppen az egyre merevebbé váló férfiasságát gyötörte. Miért nem kéri meg, hogy ő csinálja, az sokkal izgalmasabb lenne, gondoltam erre a dőre fiatalemberre, amint egyre hevesebben nyúzta a péniszét. De úgy látszik, a gondolatátvitel nem működött, mert a meztelen Adonisz továbbra is a saját maszturbálásával volt elfoglalva és egyáltalán nem állt szándékában, hogy megkérje a hölgyet bármilyen segítségre. Szép csendben állt a háttérben, szemeivel majd felfalta a csillogó női testet, és keze továbbra is a megszokott mozdulatokat végezte.
A napozó hölgy semmit sem vett észre abból, hogy milyen hatást váltott ki a környezetében. Mert mi tagadás, nemcsak a maszturbáló Adonisz, hanem én is eléggé felizgultam a látványán. Tudtán kívül már két rajongója is akadt, bár én eléggé hátrányos helyzetben voltam a másik férfihoz képest. Aztán a férfi durranásig feszült makkját a nő testére irányította, majd elélvezett. Álltában remegett, szemét le nem vette a spricc-területről. A hölgy már az első adagnál hirtelen felugrott, nem tudta mi történt, de aztán gyorsan felmérte a helyzetet. Az Adonisz továbbra is remegett, de igazán akkor rendült meg, mikor egy hatalmas pofon csattant az arcán. A nő dühösen kapkodta össze a cuccait és beviharzott a szobába, a kifacsart férfiú pedig dühvel és meglepetéssel az arcán, döbbenten állt hosszú percekig, majd megfordult és elmerült a szoba árnyékában.
Azt hittem, hatalmas dugás következik. Hiába, a férfi agyak már csak ilyenek. De nemhogy dugás nem lett, hanem az elkövetkező percekben egy hatalmas veszekedésnek lettem szemtanúja. A lány a fiúval a nyomában fel-alá rohangált a szobában, látszott, hogy kiabál és fel van háborodva. A fiú néha megpróbálta magához húzni, de a lány ellökte. Fogalmam sincs, ki lehetett a fiú, gondolom a barátja és azt hitte, milyen remek meglepetés lesz, ha spermával ébreszti napozó barátnőjét. Hát nem. Valahogy nem úgy sült el dolog, ahogy kellett volna. És ezt nemcsak ő, hanem én is nagyon sajnáltam.
„Igazán csinálhatnál valami izgatót, amikor meztelen vagy.
Egy kukkoló szomszéd”
Tudom, idétlen levél, de jobb nem jutott eszembe. Hátha kiugrasztom a nyulat a bokorból. Legalább kiderül, hogy tényleg csak meztelenkedni szeret, vagy szorult testébe valami exibicionizmus is. Az eredménye meglett hülye irományomnak, az ajtó most már gyakran zárva maradt, a függöny állandóan útban volt, és néha-néha láttam egy kikukucskáló arcot, amely kitartóan fürkészi a szemközti ház homlokzatát és ablakait. Ó, ne féltsetek, vigyáztam, tutira nem vett észre. De a levél pont ellenkező hatást váltott ki, mint amilyet szerettem volna. De legalább megpróbáltam.
Hosszú időre le kellett mondanom a kukkolásról. Dühös voltam, mi a fenének írtam meg azt a levelet. Az ablak továbbra is zárva maradt, esténként állandóan el volt húzva a sötétítőfüggöny, ami eddig mindig elbújt a falak mögött. Szóval el voltam zárva a belvilágtól, nem láttam semmit.
Aztán mégis történt valami. Direkt-e vagy sem, nem tudom. A tény, hogy az egyik este a függönyök széthúzva, a keskeny résen át pont a kanapéra láttam, amin az oly rég látott meztelen test hevert. Mit hevert, megfeszült, vonaglott, élvezett. Nem akartam hinni a szememnek. A nő maszturbált. És én elszalasztottam az elejét. Mohón tapadtam az ablakra és megpróbáltam minden részletre odafigyelni. Már a vége felé járhatott, teste ide-oda hajlott, háta meg-megfeszült, keze a lábai között matatott. Az izgatás egyre intenzívebbé vált, a nő arca is grimaszokba torzult, majd egy hosszú másodpercekig tartó ívbe feszült test és a sikollyá torzult arc, világossá tette számomra, hogy az orgazmusa elérte csúcspontját. Kimerülten hanyatlott vissza az ágyra, majd percekig meg sem mozdult.
Bár csak korábban érkeztem volna, akkor most az én élvezetem is teljes lenne. Vajon tudatosan hagyta széthúzva a függönyöket, vagy véletlenül? És aztán elkövetkezett a vég: felfedezett, köszönhetően a hülye levelemnek, meg a kukkolási helyzetem speciális fekvésének, ugyanis egy csöppnyi sütnivalóval egyértelműen be lehetett határolni azt az ablakot, ahonnan beláthatnak hozzá. A leleplezés kellemesebben végződött, mint az sejteni lehet, ugyanis már több, mint két hónapja járunk és mi tagadás, élvezettel hódolok annak a csupasz testnek, amelyet már oly sokszor lestem órákon át.
Csak egyetlen aprócska felhő árnyékolja be a kapcsolatunkat: a mellette lévő lakásba egy fiatal, barna hajú lány költözött, aki előszeretettel meztelenkedik a lakásában, széthúzott függönyök között.