Óra után, a szexi matektanárnővel
– Gyere már, siessünk!
– Miért? Mi van?
– Matekóra lesz a következő.
– És? Ez miért olyan fontos neked?
– Miért, miért? Mert Emma lesz a helyettes tanár.
– Az az Emma?
– Az hát.
– Miért nem ezzel kezdted?
Rohanunk végig a folyosón, hogy odaérjünk a terembe, és hogy az első padba ülhessünk. Leülök a kiválasztott helyre, majd kipakolom a cuccaimat, Péter mellettem ül és vigyorog. A következő pillanatban egy árny vetül rám. Felnézek, és meglátom Zsolt dühös arcát, amint épp szóra nyitja a száját.
– Ez az én helyem.
– Ma nem.
– Azonnal állj fel, mert beverem a képed.
– Azt már nem – mondom neki, miközben felállok, és befeszítek előtte.
Ez az a pillanat amikor Emma belép a terembe. Minden szempár ráirányul, és ezzel együtt olyan csend ereszkedik ránk, hogy még a csontjaim növekedését is hallom. Zsolt otthagy, majd leül a mögöttem lévő helyre. Húsz szempár követi Emmát, ahogy az ajtótól egészen a tanári asztalig lépdel, miközben a haját, és a ruháját igazgatja. Micsoda nő!
Emma ritkán tart nekünk órát, csak, amikor helyettesít. A mi matektanárunk épp szülés előtt áll, így néha kihagy néhány napot. Mindenki reménykedik abban, legalábbis a fiúk, hogyha elmegy szülni, akkor Emma marad véglegesen a tanárunk. De ez csak remény.
Amikor Emma leül, és elkezd beszélni, már fülig bele vagyok habarodva, azt sem tudom miket mond, mert csak bámulom, és a fantáziámat kergetve igyekszem rendesen viselkedni. Ez persze nem könnyű, mert a farkam már most úgy áll, hogy alig bírom a nadrágomban tartani.
– Jól van. Akkor kezdjetek hozzá!
Hú baszki. Mihez? Mit is mondott? Kurvaéletbe, legalább egy kicsit kellett volna figyelni arra, amit mond. Ránézek Péterre, de amint látom, ő is tanácstalanul forgatja a fejét, miközben a mobilját nyomkodja. A saját tanácstalanságomat azzal igyekszem leplezni, hogy az asztalon pakolgatom a könyvemet.
Péter megbök. Amikor odanézek, az asztal alatt mutatja nekem a feladatot, amit a mobiljára kapott valakitől.
– Köszi – mondom neki, majd hozzálátok a munkához.
A feladat nem nehéz, legalábbis annak, aki tudja, így nekem sem okoz nehézséget, hogy elvégezzem a számításokat. Vagy mégis? Nekem az okoz problémát, hogy megint Emmát nézem, ahogy az asztalán lévő valamit olvassa, miközben a lábaival szinte táncot jár az asztal alatt. Ilyenkor kilátszik a bugyija is, ami olyan fehér, hogy szinte világít, és nem engedi, hogy a szemeimet más irányba fordítsam.
A másik gondot az okozza, hogy Emma nem jól lát. Vagyis ez csak áttételes probléma, merthogy annyira előrehajol, hogy a mellei szinte kifordulnak a ruhájából. Nem bírom levenni róla a szemem, pedig haladni kellene a feladattal is, de még egyetlen számot sem írtam le.
Emma feláll, majd körülnéz a teremben. Mivel nem lát semmi oda nem illőt, lassú, kecses járással elindul. Az ablak melletti sorban megy a terem vége felé, miközben mindenkire vet egy-egy pillantást, aki mellett elhalad. Ezt követően a középső sorban jön visszafelé, de nem látom, mert nem merek hátranézni.
A következő pillanatban azt veszem észre, hogy megáll Péter mellett. Csak annyit látok, hogy Emma a barátom fülét csavarja, aki némán sikít a kíntól, és amikor az őt kínzó kéz felé kap, akkor veszem észre, hogy a pad alatt a nadrágból kikandikál a meredező farka. Hú baszki! Felnézek Emmára is, aki hang nélkül beszél hozzá. A szájáról azt olvasom le, hogy: Ezt fejezd be!
Péter lebukott, mert az órán rejszolt, aminek beláthatatlan következményei lehetnek, akár ki is csaphatják az iskolából.
Az incidens után már minden a megszokott mederben folyik, befejezzük a feladat megoldását. Emma összeszedi a kész műveket, majd, amikor elkezdenek a társaink kivonulni a teremből, én Péterrel együtt igyekszem láthatatlanná válni és elhagyni a termet. Már majdnem kint vagyunk, amikor Emma hangja állít meg.
– Kovács Péter, te itt maradsz!
Mi ketten összenézünk, majd ő megáll, megfordul, és már indulna vissza, amikor úgy döntök, hogy nem hagyom magára a barátomat.
– Te elmehetsz – mondja nekem.
– Nem. Én a barátom mellett állok.
Emma végignéz rajtam, majd, amikor a nadrágomra esik a tekintete, megváltozik az arckifejezése.
– Szóval te is…
Hát persze hogy én is. Még mindig úgy áll a farkam, hogy azt nehéz lenne eltitkolni vagy elrejteni.
Emma az asztal körül járkál, miközben rosszalló arccal néz ránk, láthatóan azon töri a fejét, hogy miként kezelje ezt a helyzetet. A járkálást megunva leül a székére, és onnan néz ránk.
– Hogy képzelted ezt? – kérdezi Pétertől.
– Hát… az úgy volt, hogy… – Péter rám néz, de én nem tudok most neki segíteni.
– Hallgatlak.
– Jól van, akkor elmondom. A tanárnő a hibás, mert felizgat, és másokat is.
Emma erre nem válaszol, csak feláll, és megint járkálni kezd. Megáll Péter előtt, és mintha még mosolyogna is, amikor megszólal.
– Szóval felizgattalak?
– Igen. Nagyon.
– Téged is? – teszi fel nekem a kérdést.
Válasz helyett csak bólogatok. Emma csak néz ránk, hol rám, hogy Péterre.
– Jól van. Emlékszel mit mondtam neked, amikor fülön csíptelek?
– …hogy fejezzem be.
– Pontosan – mondja Emma, majd az ajtóhoz sétál, és a zárban lévő kulcsot elfordítja. Ezután visszasétál az asztalához, és leül.
– Akkor most fejezd be.
– De… már befejeztem.
– Ne legyél már ennyire mulya!
Péter nem veszi a lapot, ám én már sejtem, hogy mire gondol Emma. Ettől még inkább merevvé válik a farkam, majd átszakítja a nadrágomat.
– Azt akarom, hogy vedd elő a farkad, és most verd ki előttem.
– De… – mondja Péter, miközben az arca egy pillanat alatt vörössé válik, és lép egyet hátra. – De…
Emma nem kéri többet, inkább hátradől a székén, és a lábait széttárva közéjük nyúl.
– Az a helyzet, hogy engem is felizgatott a dolog. Soha nem fordult még elő velem, hogy egy diákomat maszturbáláson kaptam. Bevallom baromi izgató.
Emma a kezét a bugyija alá csúsztatja, majd némi simogatás után kiveszi, és Péter elé tartja.
– Látod mennyire lucskos lett puncim? – kérdezi tőle, majd az említett ujjakat a szájába veszi, és lenyalogatja. – Szóval, ha már ennyire felizgattál, akkor fejezzük is be.
Emma csak ül a székén, miközben a punciját simogatja. Péteren nem látszik semmi, ám én már majdnem szétdurranok. Elképesztő a nő, és ráadásul baromi izgató is, ahogy játszik magával. Megint kiveszi a kezét, majd a szájához emeli, hogy megint lenyalogassa róla a vastagon rátapadt nedveit.
– Mondd Tamás, te is izgatónak tartasz?
– Igen – mondom az igazságnak megfelelően.
– Akkor mutasd meg, mi van a nadrágodban.
Tétován nézek rá, majd Péterre is, de nem kapok megerősítést, hogy komolyan gondolná. Emma megint a bugyijában matat, ami felbátorít, így eleget teszek a kérésének. Kigombolom a nadrágomat, majd egy mozdulattal letolom a térdemig, amitől a farkam, mint egy keljfeljancsi meredezik előre.
– Hú, ez aztán szép darab – mondja Emma egy nagy sóhajtás közepette, miközben tovább jár a keze.
Emma feláll, majd egy mozdulattal ő is leveti a bugyit, amit az asztalra tesz, aztán visszaül, és folytatja, amit elkezdett.
Kezd megjönni a bátorságom. Emma ezzel legalább annyit kockáztat, mint mi, ezért biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmilyen következménye. Ha ezt akarja, hát legyen.
Odalépek hozzá oldalról, így szinte felnyársalom a nagy melleit az álló farkammal. A kinyújtott kezem a ruhája alá csusszan, én meg élvezettel markolom meg a nagy puha és telt melleit. Baromi fincsi az érintése.
Ettől Emma is felbátorodik, így a szabad kezével a farkam után nyúl, és megmarkolja. Nem csak úgy megfogja, hanem olyan erővel szorít rá, hogy attól majdnem elalélok. Aztán a szorításból csak egy laza simogatás lesz, miközben a keze lassan fel-le jár rajtam. Amikor Péterre nézek, ő csak tátott szájjal figyeli, hogy mi történik az orra előtt, csak annyi változást látok rajta, hogy a kezeivel a nadrágon át masszírozza a farkát, de semmi több.
A melleit markolva lassan kiszabadítom őket a ruhájából, így most mindkettő szabadon van, hogy két kézzel folytathassam a játékot, amíg ő a farkammal néz farkasszemet. Emma a szája szélét nyalogatja, miközben az egyre közelebb kerül a makkomhoz, ám látom rajta, hogy nem tudja rászánni magát, hogy a szájába vegye. Segítek neki, és egy mozdulattal közelebb tolom hozzá, így szinte az ajkait érintem. Emma kidugja a nyelvét, és megnyalja, ettől ő is begerjed, még előrébb hajol, így a következő pillanatban már a szájában van a makkom, amit úgy szopogat, mintha csak egy cukorka lenne a szájában.
Péter is kezd felbátorodni, mert már térden állva közelít Emma lábai közé. Ez az a pillanat, amikor mindhárman kővé válva fordulunk az ajtó felé.
Kívülről valaki lenyomja a kilincset, majd elengedi, hogy aztán újra megrázza, mintha valami sürgős dolga lenne. Dermedten nézünk az ajtóra, vagy inkább a kilincsre, amikor néhány másodpercnyi csend után, az a valaki, aki az ajtó előtt áll, bekopog.
Emma már majdnem szóra nyitja a száját, de aztán még is becsukja. A kopogás megismétlődik, majd még erőteljesebb dörömbölés lesz belőle. Néhány pillanattal később, aki a folyosón áll, feladja a dolgot, és továbbáll.
Az ijedtségből Péter mozdul elsőnek, így már Emma lábai közt térdel, aki még szélesebbre tárja a lábait. Péter már csak egy nyelvnyújtásnyira van tőle, amikor Emma is megmozdul, hogy a szájába engedje a farkam.
Ebben a pillanatban Péter is célba ér, heves nyelvcsapásokkal nyalja a tanárnő punciját, aki ettől még inkább megremeg, ami az egész testét átjárja. A légzése egyre mélyebb és szaporább, amikor megáll, eltol magától, majd a lábait összezárva feláll, és a ruha alá rejti a melleit.
– Ezt nem lehet – mondja, majd megigazítja magán a ruhát. – Ezt nem lehet csinálni.
Emma rám néz, majd Péterre. Látszik rajta, hogy tanácstalan, legszívesebben folytatná, de tudja, hogy ez az állásába vagy a karrierjébe kerülhet.
– Ezt nem tehetem – mondja ismét szinte csak magának.
– De már megtettük – mondom neki, hátha tudok rá hatni, mert én folytatni akarom. – Már nem lehet meg nem történtté tenni. Tudjuk, hogy mit kockáztatsz, ahogy mi is bajban lennénk, ha ez kitudódna, igaz Péter?
– Igen, igen. Most már kár lenne megállni.
– Jól mondja Péter, ha most leállunk, akkor amit eddig tettünk szertefoszlik, semmivé lesz.
Amíg én Emmához beszélek, egészen közel lépek hozzá. Átölelem a derekát, majd magamhoz szorítom gyengéden.
– Tudom, hogy akarod – súgom a fülébe, mire ő megrezzen.
– Nem – mondja ő remegő hangon.
Erre én ellépek tőle, majd a nadrágomat felhúzva Péterhez fordulok.
– Gyere menjünk, úgy tűnik vége a bulinak.
Péter megint rám néz, majd Emmára, aki szemlesütve áll. Aztán megigazítja a ruháját, és együtt indulunk az ajtó felé. Már a kezemben a kulcs, hogy elfordítsam, amikor Emma utánunk szól.
– Várjatok!
Amikor visszanézek rá, ő még mindig a padlót nézi maga előtt. Visszafordulok, és megállok előtte. Emma rám emeli a tekintetét.
– Mi lenne, ha mégis… – kérdezi halkan.
– Akkor ez a mi titkunk marad. Soha senki nem fog tudni róla.
– Biztos?
– Egészen biztos, hiszen mi is kockáztatunk, nem gondolod?
– De. Azt hiszem igazad van.
Megint átölelem őt, ám most már ő is érzi, hogy nem tehetünk másképp. Az ölelésem nem marad viszonzatlan, ő is átkarol, szinte csüng rajtam. Az arcom az ő arcához simul, majd amikor Péter felé fordul, a szánk is találkozik. A csók szinte ösztönösen forrasztja össze az ajkainkat, aminek nem is akar vége szakadni.
Így állunk összefonódva, miközben a kezeimmel igyekszem kioldani a ruháját, hogy megszabadítsam tőle, és hogy még közelebbről érezhessem a teste remegését. Emma nem ellenkezik, inkább segítőkésznek bizonyul. Egy pillanattal később már ott áll előttem anyaszült meztelenül, miközben én a pólómat rángatom le magamról, ő a nadrágomat cibálja le rólam.
Amíg én a bokámról igyekszem lerugdosni a nacimat, ő addig hátrál, amíg az asztalhoz nem ér. Felül a szélére, majd a lábait a derekam köré fonja, és a karjaival magához húz.
– Tedd meg – súgja a fülembe.
Eleget teszek a kérésének, ami igazán nem esik nehezemre, hiszen azóta vágyom rá, epekedek érte és fantáziálok róla, amióta az iskolánkban tanít. Észbontó érzés, hogy most minden vágyam beteljesedik.
Nincs szükség semmi praktikára, a farkam olyan könnyedén csusszan bele a nedves puncijába, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Magamhoz szorítom, miközben ő is átölel, így adjuk egymásnak a ritmust, amit a testünk diktál.
Nem tudom mennyi idő telt el, talán csak egy perc, de lehetett akár egy óra is. Emma már egyre intenzívebben remeg, szinte minden porcikája vibrál, amikor megérzem az összehúzódást.
Előbb csak egy erős szorítást érzek a farkamon, majd ez megismétlődik, aztán csak egy vibráló sorozat lesz belőle, ami ütemesen pumpálja a farkam. Az orgazmusa engem is magával ragad, ahogy a fülembe liheg, és közben a puncija egyszerűen kiszívja belőlem is az élvezetet.
Érzem, ahogy a farkamból kiáramlik a felgyülemlett spermám, ahogy szétárad benne, ami még sokszor megismétlődik. Majd azt is érzem, ahogy a farkam mellett kifolyik belőle, és hangos csattanással a padlóra csepeg.
Emma még most is magához ölel, a lihegése már csak szuszogás a fülemben. Aztán lassan kibontakozik az ölelésemből, hogy eltolva magától lecsusszanjon az asztalról. Lépek egyet hátra, és csak nézek rá. A szemeink egymást nézik, nem tudok tőle elszakadni. Csodálatos nő. Még akkor is, ha idősebb nálam.
Amikor a pillanat varázsa elmúlik, tudatosul bennünk, hogy nem vagyunk egyedül. Oldalra pillantok, Péter ott ül az asztaltól alig két méterre, a kezében tartva a lankadt farkát, amit még most is húzgál. A szék előtt, a padlón, egy jókora tócsa árulkodik arról, hogy amíg mi egymást élveztük, ő csak simán kiverte ránk a farkát, ami látszólag neki elég is volt. Feláll, majd felhúzza a nadrágját.
– Ha eljár a szád, megöllek – mondom neki, mire ő csak kacsint egyet.
– Csak nyugi, már itt sem vagyok. Mennem kell.
Elindul az ajtó felé, én meg követem őt. Mielőtt kinyitnám, hallgatózok egy darabig, de a folyosó csendes. Miután Péter lelépett, megint bezárom az ajtót. Emma már majdnem fel van öltözve, így én is magamra kapkodom a ruháimat, aztán csak állunk egymással szemben, és nem tudom mit is mondhatnék, ám Emma megtöri a csendet.
– Ugye tudod, hogy ennek nem lehet folytatása?!
– Nem akarod, hogy legyen?
– Nem. Vagyis…
– Vagyis akarod?
– Nem tudom. Nem tehetem. Ha kiderül, akkor…
– Nem fog kiderülni. Péter hallgat, ahogy én is.
– Akkor jó – mondja Emma, majd a vállára veszi a táskáját, és megáll előttem.
Odalépek hozzá, lazán átölelem, majd megcsókolnám, ám az első reakciója az, hogy a számra teszi a kezét.
– Ne – mondja halkan.
Elengedem őt, majd hagyom, hogy elmenjen. Odalép az ajtóhoz, kinyitja, majd kilép, de nem megy el. Csak áll, a nyitott ajtóban. Aztán mégis visszafordul, odatipeg hozzám, majd megpuszil. Csak egy puszit ad a számra, aztán megfordul, és elmegy. A folyosón még hallom, amint valakivel szót vált, miközben én összeszedem a cuccaimat, és bepakolok a táskába.
– Azt hittem nincs már itt senki – mondja a takarító az ajtóban állva.
– Korrepetálás volt. Úgy tűnik meg fogok bukni – mondom neki szomorú ábrázattal, majd a táskámmal a kezemben elsétálok mellette, és vigyorogva indulok haza.
