Bea közelebb jön, a lábai a napozó ágy két oldalán, és egyenesen fölém áll, majd leereszkedik, rá a farkamra, ami könnyedén csúszik bele a nedves pinájába. A teste mozgásba lendül, előbb lassan, majd egyre gyorsabban emelkedik és süllyed, ennek megfelelően a farkam hogy eltűnik benne, hol kijjebb csusszan belőle.
Rá kell jönnöm, hogy felizgat a látvány, hogy egy másik nő kényezteti a párocskámat, aki szemmel láthatóan élvezi ezt. Odahajolok Zolihoz, és megcsókolom, miközben a kezem rámarkol a farkára. Érzem hogy nyálas, és sikamlós, ami még inkább felizgat. A csiklómat kezdem simogatni, miközben csak nézem őket.
Aztán egy ponton a remegése felerősödik, és ő egy hatalmas sóhajjal, eljut a csúcsra, amitől a remegése is megszűnik. Egy ideig még szuszog a vízben fekve, majd felül, és újra egymás mellett ülünk a medencében, ahogy az elején is. A két nő, csak kéjesen vigyorog, hogy rám, hol egymásra, miközben a farkam még mindig áll.
- Gyerünk már! Dugd be a farkad! Had lássam, ahogy benn vagy Ágiban. Nos nem kellett kétszer mondani. Abba maradt a masszírozás és elkezdtünk Ágival szeretkezni.
Erőt vett rajtam az idegesség és az aggodalom, hogy ez tényleg velem történik. Ők ketten felemeltek és óvatosan a hálóba vittek. Vetkőzni kezdtek. Nem tudtam elhinni, hogy ez igaz lehet. Élveztem a dolgot, hogy mindketten arra készülnek, hogy megdugnak. Farkaik már teljes pompájukban álltak, amikor az utolsó ruhadarabjaik is a földre kerültek.
Ha megkérdezne valaki, hogy mit tegyen, a férje szeretné, hogy hárman együtt legyenek, én mindenképpen csak azt tudnám válaszolni, hogy ha ő is el tudja képzelni, és alkalom, partner is van hozzá, akkor menjen bele bátran, óriási élményben lehet részük mindkettőjüknek.
Az első kalandunk hármasban Nálunk a történet úgy kezdődött, hogy én sokat dolgoztam a szokásos felállásban, vagyis keveset voltam otthon, a feleségen ezzel ellentétben szinte mindig, hacsak nem akadt valami elintéznivalója. Ez valójában egyikünknek sem volt jó, de mint átmeneti állapot ki kellett bírni valahogy. A drágám sokszor mondogatta, hogy ha nem vagyok hajlandó otthon lenni vele,amikor szüksége lenne a kedvességre, a becéző szavakra, vagy még annál is tö...
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal
Legújabb történeteink
- Bassza meg, ez egy izgalmas nap volt
- Andi és én lelépünk a buliból
- Titkok – Ruhynga VI
- A kishúgom kíváncsisága megőrjít
- Első randi és huncut ismerkedés a bárban
- Aranka néhány napig a vendégem
- Inga, én és az új kilátó
- A kukkoló – Ruhynga V
- Betty egy létrán állva lesz az enyém
- Csilla lett a ház asszonya
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati Zsuzsa és a kutya (10 046)
- Édeshármas szextörténet (8 402)
- Flintstones szex képregény (8 046)
- Nudista élmények (6 959)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (6 759)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (6 551)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (5 964)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (5 839)
- Nudi a kertben hugival (5 475)
- Edit néni, a magányos szomszéd (4 998)