A nyaralás
A kirándulásunk első részében a Karib-szigetek néhány kisebb szigetét látogattuk meg. Az első szállásunk egy gyönyörű, tengerparti nyaralótelepen egy jól felszerelt házikóban volt. Mindenünk megvolt, amit szemünk, szánk kívánhatott. A feladatom elég egyszerű volt, be kellett mutatkoznom a vezetőknek és néhány kisebb üzleti találkozót kellett lebonyolítanom. Miközben Tündi napozással és vásárolgatással töltötte szabadidejét.
A harmadik nap, mikor visszaérkeztem a nyaralóba, a feleségemet azon kaptam, hogy szinte erotikus műsort ad elő négy, a szomszédunkban lakó 18 vagy 19 éves diáknak akik tavaszi szünetüket töltötték itt. Beléptem a ház elülső bejáratán és ahogy kimentem a teraszra, a látvány kővé meresztett. A legnagyobb meglepetésemre és hitetlenkedésemre, az én általában prűd feleségem teljesen meztelenül feküdt a nyugágyban és napozott.
Emelte a látvány erotikáját az a tény, hogy kitűnően láthattam, ahogy a négy fiú mohón keresztülbámul a két házat elválasztó sövényen, és lesik a feleségem elbűvölő bujaságát. Először nem tudtam, de később rájöttem, hogy Tündi tisztában van, hogy a srácok figyelik őt. Gyorsan visszaléptem az árnyékba, hogy észrevétlenül tovább szemlélhessem az eseményeket.
Ekkor Tünde felállt a nyugágyból, arccal a fiúk felé, és elkezdte bekenni naptejjel meztelen testét. Bőre csillogott a szikrázó napfényben a szétsimogatott naptejtől. Láttam ahogy lassan szétkeni a krémet a mellein és a keményen ágaskodó bimbóin, lefelé a sima hasán, majd lejjebb a csombjai közé.
A következő óra folyamán a feleségem többször is megfordult, hogy meggyőződjön arról, ott van-e még a közönsége és hogy figyelnek-e. Ilyenkor ismét bekrémezte a mellkasát a napozókrémmel. Ezalatt a farkam kőkeménnyé meredt. Elővettem, majd lassan és finoman elkezdtem húzogatni a bőrt rajta. Úgy gondoltam, odaát a fiúk sem állnak messze attól, hogy ugyanezt tegyék. Végül, Tünde felállt és nyújtózkodott egyet, majd hátat fordított a srácoknak és lehajolt felvenni a törölközőjét, ezzel megmutatva a közönségének a punciját és a segglyukát.
Aztán lassan odasétált a kinti zuhanyzóhoz és elkezdett az általam eddig látott legérzékibb módon zuhanyozni, szappanozva a csodálatos testét és simogatva a mellbimbóit és a punciját.
Ezután, ahogy megtörölközött és elindult befelé a házba, én gyorsan felhúztam a sliccemet, éppen időben, mielőtt belépett volna. Meglepődött, hogy otthon lát engem és hirtelen bűnbánó arcot vágott. A karjaimba zártam és elmondtam neki, mennyire élveztem az előadását a teraszon. Ő egy kissé szégyenkezve sütötte le a szemét. A nadrágom domborodása félreérthetetlen volt.
– Tamás, megbasznál most azonnal? – kérdezte vággyal telt hangon.
Ezután ott szeretkeztünk a ház padlóján. Tündinek olyan óriási orgazmusa volt, hogy szinte önkontrollját veszítve kiabált, sikoltozott, és talán életem leghatalmasabb adag gecijét lőttem forró, nedves pinájába.
Mikor sikerült összeszedni magunkat, mindketten beleültünk a tekintélyes méretű fürdőkádba. Tünde bocsánatot kért, amiért a szomszéd srácoknak mutogatta bájait és elmondta, mennyire szégyelli magát miatta. Megkérdeztem, hogy valóban szégyelli-e magát, vagy csak zavarban van, mert rajtakaptam a dolgon. Szemérmesen bevallotta, amit előtte tapasztalhattam is, hogy soha életében nem volt jobban felizgulva, mint a korábban történtektől. Erre a válaszként elmondtam neki, a látvány, ahogy meztelenül simogatja magát, és főleg más emberek előtt, olyan mértékben felizgatott, amilyet soha életemben nem éreztem. Örültem, hogy láthattam, ahogy az egyébként kimondottan erős gátlásain egyszerűen átlépett. És amiket ezután mondtam, azok a meghatározó szavak, véglegesen megváltoztatták a házaséletünket, „Emellett, kedvesem, vakáción vagyunk és ami a vakáción történik, az nem számít, amikor visszatérünk a ‘valódi életünkbe’.”
Ezen az estén, vacsora után, a feleségemmel a nagyobb boltokban nézelődtünk, aztán ellátogattunk egy közkedvelt sztriptízklubba is, ahol megittunk egy italt. Éppen egy vizes-trikó vetélkedő volt, ahol a nézők között megpillantottuk a srácokat szomszéd házból.
A hely zsúfolásig tömve volt emberekkel, zajos volt a beszélgetéstől, de még ezt is túlharsogta a konferanszié mikrofonja, aki megpróbált lányokat csábítani a színpadra a vetélkedőhöz. Egyszercsak rámutatott Tündire, akinek felsőtestét csak lenge bikinifelsője takarta. Ráirányították a reflektort és elkezdte rábeszélni, hogy csatlakozzon ő is a többi lányhoz és mutassa meg a fiúknak, hogy néz ki egy igazi nő. A tömeg egy emberként helyeselt, érződött, hogy itt nem lehet nemet mondani. Tünde azért még rámnézett az asztal túlsó oldaláról. Láthattam az izgatottság szikráit a gyönyörű zöld szemeiben, és bólintottam.
A többi kilenc lánnyal együtt eltűntek a függöny mögött, majd kisvártatva ismét előtűntek, de ekkor felül egy vékony, fehér, pamut póló volt csak az öltözékük. A mellbimbóik könnyen kivehetőek voltak a vékony, szinte áttetsző anyag mögött. Felvonultak a kis színpadra. Tündi gyönyörűen festett a pólóban, a farmer miniszoknyájában és magassarkú cipőjében. Sokkalta szebbnek láttam őt a többi, fiatalabb lánynál.
Végül a közönség kívánságára elkezdtél a locsolást. A lányok a pólóikra zúduló víz miatt úgy festettek, mintha derkétól fölfelé meztelenek lennének. Voltak ott szép testek, és voltak gyönyörű lányok. A verseny végül Tündi és két másik lány között dőlt el. Csak néztem a gyermekeim anyját, ahogy lépked fel-alá a bár közönsége előtt, hogyan ringatóznak mellei, amelyek mostmár tisztán átlátszottak a nedves pólón. Meglepetésemre, először egy, majd több lány is levette a felsőjét és megrázta melleit a hálás közönségük közvetlen közelében. Tündi sem szeretett volna kimaradni, így lehúzta magáról a vizes pamutot és büszkén mutatta meg csodás csöcseit a fiatal közönségnek.
Sajnos a feleségem csak második lett egy még nagyobb és mégbarnább lány mögött. Miután a győztest megkoronázták, lesegítették a lányokat a színpadról, akik ezután egy kis szabad műsorszámba kezdtek. A zenekar újra játszani kezdett, és én megbabonázva néztem ahogy a feleségem csatlakozik a többi lányhoz, akik a felizgult férfitömeg közepén topless táncot lejtettek.
Az, hogy ő volt a legidősebb nő a tömegben, láthatóan nem befolyásolta negatívan a népszerűségét, sőt, ahogy én kivettem, a férfiak tülekedtek, hogy mellé érhessenek. Aztán eltűnt a szemem elől a nagy forgatagban, majdnem egy óra múlva jelent meg ismét az asztalunknál. Még mindig meztelen volt a felsőteste, teljesen kifogyott a szuszból és a kéznyomok a mellein nyilvánvalóvá tették, hogy a tömegnek nagyon tetszett a feleségem gyönyörű melle. Széles mosollyal közeledett hozzám és azt mondta:
– Tomi, el kell vinned innen,most azonnal, mert baszni akarok és nagyon gyorsan, nem fog érdekelni, hogy kivel!.
Ráadtam az ingemet, ő beledugta a kezeit az ujjába, de nem gombolta be. Aztán kimentünk a mulatóból és elindultunk vissza a házikónkba. Alig mentünk néhány lépést az utcán, mikor Tünde megállt és a szemembe nézett.
– Sohasem fogok ilyet tenni, ha hazamentünk. Kövess! – mondta.
Bementünk két ház közé egy sötét sikátorba. Tündi ráhajolt egy szeméttároló tetejére és felhajtotta a szűk miniszoknyáját a dereka fölé. A fehér bugyija szinte világított az éjszaka sötétjében. Lehúztam a nadrágom zipzárját és elővettem merev dárdámat. Készen álltam egy jó dugásra, sőt. És micsoda segg volt előttem…
– Most azonnal bassz meg! Tépd le a bugyimat, vagy kúrj meg azon keresztül, nem érdekel! Magamban akarom érezni a faszodat! – hörögte Tünde izgalommal teli hangon.
A helyzet spontaneitásától és a szexuális ösztöntől teljesen beindulva megmarkoltam a bugyiját a seggén, és hirtelen mozdulattal széttéptem, helyet csinálva ezzel a farkamnak a behatoláshoz.
Tünde sóhajtott egy mélyet, aztán még egyet, ahogy egy lökéssel egészen a golyóimig belemerítettem a faszom forró pinájába. Úgy néztünk ki, mint két párzó teremtmény, akiket pusztán az ösztön vezérel. Amikor elélveztem, egyszerűen egy óriási robbanást éreztem. Aztán pedig azt, hogy a farkam hosszú és erőteljes lövésekkel teríti be punciját gecivel. Érdekes, mert a saját kéjnedvemet is forrónak éreztem még így puncin belülről is. A térdeim majdnem összecsuklottak, a lélegzetem akadozott, az ujjaim pedig ökölbe szorultak. Tündi felállt és rám nézett. Letépte magáról a bugyijának maradványait és azzal törölte tisztára a faszom. Majd benyúlt a szoknyája alá és megkóstolta amit ott talált. Megízlelte összekeveredett nedveinket.
– Nem volt rossz, idegen! Sokáig maradsz a városban? – kérdezte csalóka mosollyal arcán.
Másnap reggel, miután visszaértem egy találkozóról, Tündi azt mondta, hogy menjek fel a padlásra, mert le szeretné ellenőrizni, hogy komolyan gondoltam-e amit a vakációról mondtam egy nappal korábban.
Azzal felhívta a szomszéd házban lakó fiúkat, és megkérdezte, hogy áthozná-e valamelyikük a szobaszervíz menüjét, mert mi elvesztettük a miénket. Amikor a csengő megszólalt, magára kapta a rövid, fehér selyemtörölközőjét, amin keresztül tisztán látszottak mellbimbói. Ekkor már kezdtem sejteni mi a célja.
De ő is meglepődött, amikor kinyitotta az ajtót és három srác állt ott. Behívta a három jóvágású, helyes fiút és megköszönte nekik, hogy áthozták a menüt. Az egyik srác megjegyezte, milyen jó ötlet, hogy egy medencének is beillő fürdőkád van a nappaliban, és hogy az ő házukban nincs ilyen.
Tündi mosolygott és meghívta a fiúkat, hogy fürödjenek vele. Azok megköszönték, és azt mondták, hogy jobb lesz, ha most visszamennek a fürdőnadrágjaikért, de a feleségem kioldotta a csomót a törölközőjén és hagyta, hogy az a földre hulljon.
– A fürdőzés élvezetesebb meztelenül. – mondta és belépett a kádba.
A srácok fejvesztve dobálták le ruháikat, közben nem tudták levenni a tekintetüket a feleségem meztelen testéről. Mikor mind a négyen a vízben voltak, Tündi megkérdezte, valamelyikük szeretné-e, ha megmosná a hátát. Válaszul, a legmagabiztosabb fiú megfogta a feleségem kerek melleit. Mire ő hirtelen lekapta a legközelebbi srác farkát. A fiú aki a Tündi melleit fogdosta, felállt, ekkor az álló fasza alig volt pár centire a feleségem ajkaitól.
Az én normál esetben gátlásos feleségem kinyitotta a száját és beszívta a srác faszát, amíg az orra a nedves szeméremszőrzetébe nem fúródott. Ahogy az egyiket szopta, addig a másiknak húzgálta a faszán a bőrt, míg a harmadik a mellét szívta. A fiú, amelyiket szopta, elkezdett remegni, majd élvezni. Eközben Tünde a másik kettőről nem vett tudomást, hanem az álló fiú faszából szívta ki a forró gecit az utolsó cseppig. A végén kézzel is segített, majd mind egy szálig lenyelte.
Láttam, ahogy egymás után leszopta mindhárom fiú farkát. Le is tisztította azokat a szájával, nem hagyva egyetlen csepp spermát sem elpazarolni, majd felállt és kijelentette, hogy most ő következik. Mind a négyen kiszálltak a kádból és a párnákra feküdtek. Az egyik srác belefúrta az arcát Tündi csalogatóan széttárt lábai közé. A feleségem sóhajtozott és nyögött az élvezettől amit a pinájában tekergő nyelv nyújtott neki. Mikor a csiklójához ért, mindig apró sikoly jelezte. Ezt már régóta ismertem, de még csak diszkrét kettesben hallottam tőle. A másik két fiú pedig, a két mellét kapta szájvégre és simogatták nyelveikkel a nedves ciciket, szívogatták a bimbóit éhes szájukkal.
Nemsokára, Tündi elérkezett régen várt orgazmusához, ami erőteljesen tört rá. A teste összegörnyedt, majd kinyújtózott, de a fiúk rajta tartották szájukat. Így a nejem az egyik orgazmusból rögtön a másodikba kezdhetett. Végül sikerült lélegzethez jutnia és megszólalnia. Megköszönte a fiúknak a kellemes időtöltést és sürgette őket, hogy menjenek „mielőtt a férjem hazaér!”.
Alighogy kiléptek, már lent is voltam a padlásfeljáróból és ott álltam Tünde előtt kezemben tartva ágaskodó szerszámomat. Ő könyörgött, hogy basszam meg. Töltsem meg sóvárgó pináját a faszommal, és én nem is tétováztam sokáig. Ismét vadállati ösztönnel egy lökésre bent voltam a pinájában és őrületeset keféltünk. Végül teljesen izzadtan egyszerre élveztünk el. Még egyszer szeretkeztünk, aztán elaludtunk az átélt izgalmaktól.
Folytatás: A hotelben
Másnap, egy rövid szigetközi sétarepülés következett, az utazásunk következő helyszínére. Ez a kis nyaralónak a szöges ellentéte volt. Most egy nagyon nívós hotelben szálltunk meg. Bejelentkeztünk, majd megnéztük, milyen a kilátás a szobánkból, ami egy óriási medencére nézett. Tünde kicsomagolt és felvette az egyik mini bikinialsóját és kiment az erkélyre.
A nap tűzött, úgyhogy kifeküdt, hagyta, hogy a nap felmelegítse bőrét. Biztos voltam benne, hogy sokan, a medencében lévők közül megbámulják azt a gyönyörű mellpárt, amelyet a feleségem „elfelejtett” eltakarni.
Kiléptem én is az erkélyre Tündi mellé, ahogy a mellettünk lakó férfi is. Bemutatkozott és felajánlotta, hogy igyunk vele egy italt. Briannek hívták és az Egyesült Államokból jött. Elfogadtuk a meghívását, így be is ment a poharakért és az italokért. Amikor visszaérkezett, nem tudta levenni a szemeit a feleségem melleiről. Ez az egész beszélgetésünk alatt így volt.
Néhány perc múlva, Brian felesége, Janet is csatlakozott hozzánk. Ő egy hagyományos egyrészes fürdőruhában volt és az álla majdnem leesett, amikor meglátta Tündét. Mikor kissé magához tért, tudatta velünk, hogy ha jól tudja, ez nem egy topless üdülő és nem is nudistastrand.
Viszont ültünk tovább és beszélgettünk. Közben Brian és Janet nézte, ahogy Tündi előveszi a napozókrémét. Előbb a kezébe folyatott belőle egy keveset, majd a karjaira kente, aztán a lábai következtek, utána a hasa és végül a mellei. Figyelte az újdonsült szomszédaink arckifejezéseit, ahogy sima melleit kente be, és síkos ujjaival mellbimbói körül körözött, míg azok keményen felfelé meredtek.
Ezt Janet már nem bírta cérnával és felrántotta Briant is a székéből, mondván, hogy el kell készülniük az ebédhez. Búcsút intettünk egymásnak. Brian visszamosolygott és azt mondta, reméli, később találkozunk még. De nem láttuk ezután sem őt sem a feleségét. Azt hiszem, szobát cseréltek.
Befelé jövet az erkélyről, Tünde megkérdezte, hogy az előző látvány felizgatott-e. Válaszul csak az ágyra dobtam a törölközőjét és ráfektettem úgy ahogy volt bekrémezve, majd alaposan megbasztam.
Sem a medencében, sem a strandon, senki nem monokinizett az elkövetkező pár nap folyamán. Így a feleségem is megtanulta, hogy viselje a bikinijét a legelőnyösebben. Csak lazán kötötte meg a felsőjének a pántját, hogyha lemerült a víz alá, akkor esetenként „véletlenül” leesett. Amikor napozott, akkor meg sem kötötte, és hasra feküdt. De gyakran felkönyökölt.
Tünde egyedül ment le a medencéhez, amíg én élveztem a látványt az erkélyről. Nagyon hamar népszerű lett a férfiak körében. Mindig amikor megjelent a színen, rengeteg figyelő tekintetet vonzott. Végül egy reggel, az utolsó teljes napunkon ezen a szigeten, amikor monokiniben napozott a törölközőjén, nem messze az erkélyünktől, egy férfi ült le mellé közel, jobb rálátásban reménykedve.
Ekkor Tündi megpróbált egy kis krémet kenni a hátára, kevés sikerrel, amikor a férfi megkérdezte, hogy segíthet-e. A feleségem felkönyökölt, úgy hogy a mellei tökéletesen látszottak és odanyújtotta a krémet.
Az idegen élvezettel kezdte szétkenni a fehér folyadékot előbb Tündi hátán, majd lábain, a vállain folytatva és az oldalán. Láttam, ahogy kissé hozzáért a feleségem melléhez, akinek a szeme se rebbent. Sőt, jobban felemelkedett és a bal oldalára feküdt, a jobb kezét maga mögött hagyva. Ebben a pózban, szuper jó rálátást hagyott a férfinek (és nekem is) a csupasz melleire.
Tündi rámosolygott az idegenre, „Szerintem kihagyott egy-két helyet”.
Ebben a pozicióban maradt, ahogy az bambán nézett és folytatta a krémezést a vállain. A feleségem lenézett a mellkasára és megkérte a férfit, hogy tegyen egy kis krémet a kezére. Majd annak bekrémezett kezét saját mellére helyezte, szétkenve ezzel a naptejet a bőrén. Ekkor az idegen két ujjával kezdte finoman húzogatni, csipkedni a bimbóját. Nem voltam messze, így hallhattam Tünde sóhajtásait, aztán mosolyogva hanyatt fordult, megmutatva ezzel mindkét csöcsét. A pasas egy másodpercen belül mindkét csúszós kezével a feleségem melleit masszírozta. Aki ettől, mondhatom, hogy irtózatosan felizgult, de az emberek ekkortájt kezdtek szállingózni a medencéhez, így visszafordult a hasára.
Úgy döntöttem, lemegyek és csatlakozom hozzájuk. Tündi bemutatta nekem Billt. Ő 45 éves kora körül járhatott, de még jól tartotta magát, őszült, és markáns, csinos arca volt. Vakációjukat töltötték itt a feleségével, aki ma egész nap vásárolni volt.
Így hárman beszélgettünk egész délelőtt, miközben Tündi folyamatosan csábítóan mutogatta magát.
Dél körül meghívtam Billt, hogy ebédeljen velünk. Tündinek nagyon tetszett az ötlet, és ahogy kivettem, Billnek is. Ezzel felmentünk a szobánkba. Tünde azt mondta, hogy letusol, mert rengeteg még rajta a napozókrém. Közben én italokat készítettem és ételt rendeltem a szobaszervíztől. Miután az étel megérkezett, Tündi is végzett a fürdőszobában. Nedves haját szárítgatva egy rövid törölközőben jött vissza az asztalhoz. Billlel mindketten megjegyeztük, hogy milyen csinos és barna. Bill nem tűnt zavartnak, vagy meglepettnek, amikor Tündit monokiniben látta, bár nem tudom, miért is gondolok ilyesmire.
Ebéd közben sem Bill, sem én nem tudtuk levenni a tekintetünket a feleségem gusztusos csöcseiről. Egyszer, amikor felálltam, hogy italokat készítsek, nem tudtam ellenállni a látványnak, és lehajoltam megcsókolni az egyik hegyes mellbimbóját. Számmal kicsit szívogattam, nyalogattam. Mindezt új barátunk előtt. Ő csak elmosolyodott és azt mondta
– Ez biztosan a desszert.
Tünde csak mosolygott és azt mondta:
– Lehet.
Kifogytunk a jégkockákból, így ki kellett mennem a folyosóra az automatához. Mondtam nekik, hogy mindjárt itt is leszek. Résnyire nyitvahagytam az ajtót, hogy be tudjak lesni, mielőtt visszajövök. Nem is hiába, mint később kiderült.
Amikor visszatértem a jéggel, láttam, hogy Bill áthajol Tündihez és az egyik mellbimbóját szopja, pontosan úgy, ahogy én csináltam néhány perccel ezelőtt. Tünde pedig a jobb kezével Bill faszát simogatta a fürdőnadrágján keresztül, míg a ballal a mellét tartotta oda barátunk éhes szájához.
Bill letolta a nadrágját így láthatóvá vált keményre meredt farka. Csípőjét kicsit előretolta, ezzel Tünde szemmagasságába került a kemény fasz. Ő bal kezével elkezdte húzogatni és lágyan nyelvével is megérintette. Aztán megnedvesítette az ajkait és Bill feszes makkját a szájába csúsztatta. Közben kezével folytatta a dörzsölést teljes hosszában, bevezetve a szájába amennyit csak be bírt kapni a dákóból. Ezalatt a másik kezével a golyókat simogatta. Bill megfogta az asszony fejét és előre-hátra húzogatta, ezzel ki-be mozgatva a faszát a szájában. Baszta a feleségem száját.
Tünde rágyorsított kissé. Ezzel egyidőben látszott, hogy Bill már készen van arra, hogy kilője forró töltetét. A fasza lüktetni kezdett Tündi szájában, aki erre mindkét kezével megmarkolta azt és úgy várta a spriccelést. Nem kellett sokáig várnia, mert Bill hörgött egyet és kilőtte az első adag spermáját egyenesen a feleségem szájába. Ő folytatta a szopást, miközben a geci már az állán is folyt, onnan pedig le a melleire. Bill hagyta Tündit addig szopni, amíg fasza teljesen elernyedt. Akkor felhúzta a fürdőnadrágját és szájon csókolta őt.
Ezután csaptam egy kis zajt, mintha éppen most érkeztem volna vissza a szobába. Elmondtam nekik, hogy három emeletet kellett bejárnom, míg végül jeget sikerült szereznem. Bill a bárszekrényhez indult, hogy italt készítsen. Ahogy kiment, odahajoltam Tündéhez és megcsókoltam, majd az ujjammal egy cseppnyi maradék gecit töröltem le a melléről. Ő mosolygott és leszopta azt az ujjamról.
Ahogy telt az idő, és folytattuk az iszogatást, a flörtölés mind-mind egyértelműbb lett. Előhoztam a fényképezőgépet és azt mondtam, szeretnék néhány képet készíteni Tündiről és Billről. Tündi gyorsan az ölébe is ült, hagyva a törölközőjét a földre esni. Néhány beállítás után az események kezdtek bemelegedni. Én folytattam a fotózást, ahogy Bill kezeivel fogja Tündi mindkét mellét. Aztán Tündi tartotta kezével Bill szájához a bimbóját. Amíg végül Tündi mondta, hogy szeretné, ha mindannyian levetkőznénk és csinálnánk néhány „pornó” képet is.
Csináltunk is. Az egyiken a feleségem szopja a faszom, nem is bírtam tovább és Bill el is kapta a jelenetet, ahogy megtöltöm Tünde száját sűrű tejemmel. Ezután én fotóztam le, amint Bill hátulról keféli Tündi pináját. Még azt is sikerült megörökítenem, amikor Bill kihúzta a faszát és nyomában csorog ki a geci Tündiből. Mindhárman csináltunk képeket a leghihetetlenebb poziciókban, amikor elfogyott a film, viszont a szoba teli volt az elkészült polaroid képekkel.
Bill felhívta a feleségét, hogy egész éjszaka pókerezni fog. Ezután befejeztük a vacsorát is, majd holtfáradtan nyugovóra tértünk.
Hajnal 1-kor nyögésekre, sóhatásokra ébredtem. Láttam, ahogy Bill és Tünde óriásit basznak mellettem az ágyon. Türelmesen végignéztem, amíg be nem fejezték, aztán én töltöttem néhány nedves percet a feleségem pinájában.
Másnap reggel Tünde és én még az ágyban voltunk, míg Bill letusolt és felöltözött, hogy visszamegy a feleségéhez. Mikor elkészült, Tündi odahívta az ágyhoz, hogy egy búcsúcsókot adjon neki, de mikor odajött, a csók után azért még le is szopta.
Ahogy zuhanyoztam, gondolkodtam az utóbbi néhány nap eseményein. Tünde még szűzen jött hozzám feleségül. Eddig sohasem merült fel bennem, hogy hűtlen lehet hozzám. Most az utóbbi pár napban, én megosztottam őt a szomszéd srácokkal, egy egész éjszakai bárral és végül most Billel. Féltékenység apró jeleit véltem felfedezni magamon, de erősebb volt a szexuális izgalom és érdeklődés ennél. Ennek igazán örültem, hogy nem ronthatja meg a kapcsolatot közöttünk a féltékenység. Sohasem voltam ennyire felizgulva, mint az elmúlt napokban.
Kőkeményen álló fasszal fejeztem be a zuhanyozást. Így mentem a hálószobába, ahogy, mintegy céltáblaként számomra Tündi a csomagok fölé hajolva csomagolt, Közben a seggét ringatva. Ezt mégegy bugyija bánta.