Ha kérdésed, van, vagy közlendőd, azt itt és most megteheted, a Kapcsolat űrlap használatával.
NYILVÁNOS SZEX
Együtt maszturbálunk négyesben a Duna parton
Anna elélvezett. Kicsit megremegett mindene, de amúgy nem nagyon látszott rajta az orgazmus. Amikor kész van, az ujjait a szájába veszi, lenyalogatja, majd így szól hozzám: – Most te következel.
Szex egy idegen pasival
Elfoglalt szülők gyereke
Szexélményem 2 pasival 3. rész
A prosti és a két ügyfél
Liza előredőlt, kidugta a nyelvét, és a fehér cseppecskék már jöttek is John dákójából. Közvetlenül a szájába kapta, lecsúsztak a torkán, alig tudta megízlelni őket. És az anyag csak jött. A nő összegyűjtötte, aztán hagyta, hogy lefolyjon a mellére és a hasára. Egy párszor megveregette a makkot, hogy minden kijöjjön belőle. Aztán ezt a dákót is szopogatta egy kicsit, hogy megérezze, milyen az, amikor közvetlenül a forrásból jönnek a cseppek. John felnyögött, és mind kirázta.
Csipkés tanga
A megoldás
A nők 10 legnépszerűbb szexuális fantáziája
Együtt maszturbálunk a nővéremmel a kertben
Amikor ránézek, megint kiver a víz. Vera a fűben ül, szétrakott lábakkal, és a pináját simogatja. Ettől egy kicsit elpirulok, legyintek rá, majd visszatérek a réshez, és tovább bámulom a szomszédokat, miközben hevesen maszturbálok, amikor Vera ismét megszólít. – Tomi. Ne legyél önző. Hadd lássam, ahogy kivered a faszod.
Együtt élvezzük a ruhapróbát
Amikor erika kész van, lecsusszan a farkamról, megfordul, majd a szájába veszi, és úgy szopja tovább a faszom, hogy attól én is elélvezek. Ezzel egy időben, Edit is megbabonázva nézi, ahogy Erika a faszomat szopva a csúcsra repít engem, amitől ő is újra elélvez, miközben Erika arcába spriccelve nézi ahogy a a nő szájába élvezek. Erika nincs hozzászokva az ilyen játékokhoz, ezért nem is nagyon bírja nyelni a sok gecit, mert az a szája szélén csordogál le a padlóra.
A motoros kaland
Az exhibicionista barátnőm
– Baromira felizgatott a látvány. Még sosem láttam olyat, hogy valaki csak úgy elélvez, hogy még csak hozzá sem nyúl.
– Hát akkor most láthattad. És az elmondásod alapján még tetszett is, igaz?