Három lány verte ki a farkam a vécében
Tavaly nyáron voltam egy rockfesztiválon, ami nagyon jó volt, ám volt egy kis hiányosság is, miszerint a klotyók száma sokkal kevesebb volt, mint amennyi szükséges lett volna. Volt több kijelölt és elkerített rész, ahol kék műanyag WC-k voltak több sorban, ám ez nagyon kevés volt, mert mindenki ivott, és mindenki pisilni járt. A WC-k előtt sorállás volt, jó esetben beértél, mielőtt késő lett volna, de sokan nem kockáztatták, inkább önkényesen kijelöltek egy másik WC-t, ami a természet része volt, és csak néhány bokor választotta el a fesztiváltól.
Eleinte én is a műanyag lerakóhoz mentem, de hamar rájöttem hogy ez nem fog működni. Amikor rátaláltam, a természetes pisildére, és bementem, akkor derült ki számomra, hogy ebben nincs semmiféle szabály. Fiúk lányok vegyesen, sokszor egymás mellett vagy előtt intézik a dolgukat, senkit sem zavart, hogy mások is láthatják.
Mivel már nagyon kellett pisilnem, nem tétováztam sokat, bementem a bokros vécébe, majd elővettem a farkam hogy pisiljek. Már javában csorgott, amikor jött három lány, akik közvetlenül mellettem, igyekeztek megkönnyebbülni. Az egyik felhúzza a szoknyáját, majd leveszi a bugyit, leguggol, és elkezdi csorgatni a lét. Még soha nem láttam élőben nőt pisilni, ez volt az első alkalom, és bizony felizgatott a látvány. Időközben a másik kettő is, a guggolást választva kezdett csorgatni mellettem.
Ahogy nézem őket, eluralkodik rajtam az izgalom, a farkam egyre merevebben áll, és alig bírom a pisit kinyomni. A farkam elég hosszú, (23 cm) de nem túl vastag, így a lányoknak is szemet szúr a dolog, így megjegyzéseket tesznek rám, és a farkamra. Ez nem válik előnyömre, mert még inkább megnőtt. Amint végzek a pisivel, megpróbálom a nadrágba gyömöszölni, de nem bírok vele.
Ekkor az elsőnek érkezett lány, aki már végzett a pisiléssel, odajön hozzám, és megmarkolja a dákómat, és egy kicsit meghúzgálja.
– Mi lenne ha kivernéd, akkor talán könnyebben befér a nadrágba?
A kérdésre és a markolásra tökre elpirulok, ám a farkam még most is mereven áll. Próbálok valamit válaszolni, de nem jön ki hang a számból.
– Akarod hogy segítsünk? – kérdezi tőlem, miközben még inkább marokra fogja a farkam, és lazán húzgálni kezdi.
– Bizony nagyfiú, ha akarod segítünk neked. – mondja a másik, aki szintén ott áll mellettem és bámulja a szerszámomat, amivel még most is küzdök, hogy eltegyem, de a lány aki fogja, nem engedi. Mire kettőt pislantok, már a harmadik is ott áll mellettem, aki szintén megmarkolja, és immár közös erővel húzgálják a farkam.
Az izgalmam az egekben, a farkam mindjárt eldurran, miközben további emberek jönnek a pisildébe, ám szerencsére nem foglalkoznak azzal, hogy mi készül. A három lány körbevesz, hárman három kézzel verik a farkam, ami pillanatok alatt elsül, amitől a lányok hangos visongásba kezdenek, majd elköszönnek és magamra hagynak. Kicsit letörölgetem egy papírzsepivel, majd miután már lelankadt, bezárom a nadrágba. és tovább állok én is. Később még többször is benéztem, hátha ott vannak a lányok, de többet nem láttam őket.
A jó kislányok nem dugnak
Megfogtam a sarkát és felnyomtam a feje mögé, hogy még mélyebben belécsúszhassak. Egyszerre sikoltott a fájdalomtól és a gyönyörtől, úgy nyomtam farkamat szűk kis fiatal segglyukába. A fejemből csorgott az izzadság a kemény baszástól, de lüktető szerszámom egyre beljebb csúszott Jill fenekébe.
Első nap a nudista paradicsomban
Ahogy nézem őket, ahogy a nő szopja a faszt, miközben a pasi a csajom pináját ujjazza, elélvezek. Edit is meglepődik, majd kiveszi a szájából a farkam, és egyszerűen kiveri. A gecim meg szanaszét fröcsög.
Együtt maszturbálunk négyesben a Duna parton
Anna elélvezett. Kicsit megremegett mindene, de amúgy nem nagyon látszott rajta az orgazmus. Amikor kész van, az ujjait a szájába veszi, lenyalogatja, majd így szól hozzám: – Most te következel.