Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Egy régi bérház folyosója

Aki már járt ilyen régi házban, vagy épp lakott ilyenben, az tudja, hogy nem lehet titkot tartani. Mindenről tud mindenki, és még letagadni sem lehet. Így jártam én is.
Egy nap, amikor már nem bírtam a hőséget, nyitva hagytam az ajtómat, és a konyhaablakot, ami a belső körfolyosóra nyílik. A szobai ablakot is kinyitva kellemesen suhant keresztül a lakáson a levegő, ami nem hűsített, de legalább segített szárazon maradni.
Hétköznap lévén a házban alig volt mozgás, így nem kellett attól tartanom, hogy bárki benézzen az ablakon, és meglássa, hogy meztelenül vagyok. Nem mellékesen izgató is volt a tudat, hogy valaki mégis benéz hozzám.
Dél felé közeledik az idő, amikor eszembe jut az ebéd, vagyis valami, amit meg lehet enni. Kicsattogok a konyhába, kinyitom a hűtőt, és benézek. Micsoda hűs árad belőle!
Némi kotorászás után találok fagyasztott kaját, amit csak meg kell melegíteni, és máris készen van. Hozzálátok az ebédem elkészítéshez. Egyszerű a dolog, csak bele kell hajigálni a dolgokat a forrólevegős sütőbe, várni egy kicsit, és már kész is van. Még odaégetni sem lehet, mert az idő be van állítva. Már sül is.
– Szia Tamás, azt akartaaaaaaam…
A hang irányába fordulok, és minő meglepetés, a szomszéd nő, Vera áll az ablakban, és engem bámul.
– Szia.
– Szia. Látom neked is meleged van.
– Hát ja, mint mindenkinek. Mit akartál kérdezni?
– Már nem is tudom. – mondja tétován, miközben még most is a farkamat bámulja. – Ha eszembe jut visszajövök.
Ezzel Vera már el is húzza a csíkot, én meg bemegyek a tévé elé, és várom, hogy a kaja elkészüljön. Amint leülök, már meg is hallom Vera hangját, aki megint engem szólít.
– Szia Tamás.
Felpattanok a fotelből és megyek ki a konyhába. Vera most nem az ablakban áll, hanem az ajtóban, és mosolyogva nézi a farkam.
– Eszedbe jutott?
– Igen. Az van, hogy délutánra vendéget várok, és… csináltam egy tortát, mert… tudod, szülinapja lesz, és…
Vera nyel egy nagyot, de a szemeit nem bírja elszakítani a farkamról.
– És? – kérdezek rá, hátha ez segít neki.
– És… szóval van hely a hűtődben, egy kis időre, mert az enyém tele van?!
– Persze – mondom neki előzékenyen.
Kinyitom a hűtő ajtaját, és benézek. Vera mellém áll, és nézi a lehetőségeket.
– Ó, ez pompás. Mindjárt hozom is. Nem sok, csak nagyok.
– Hozd csak – mondom neki, majd nézem, ahogy távozik.
Egy perccel később, egy nagy szatyorral a kezében ismét ott áll az ajtóban. Olyan, mintha épp a piacról jött volna.
Kinyitom a hűtő ajtaját, így jelezve neki, hogy szabad a pálya. Ő bejön, majd a hűtő előtt leteszi a szatyrát, és elkezd belőle kipakolni. Azt mondta, hogy nem sok, ám az én szemem másként látja azt a mennyiséget, amit a szatyra rejteget.
Amint lehajol, a segge, mintha csak véletlen lenne, hozzányomódik a farkamhoz. Kissé hátralépek, nehogy még a végén zavarba jöjjön. Igen ám, de ez kevés, ahogy Vera hajlong, megint csak hozzám nyomja a hátsóját, amitől a farkam kezd emelkedni.
Serényen pakolászik, némileg átrendezi a polcokat, miközben hozzám beszél.
– Van itt hely, még a te cuccodnak is marad bőven.
– Hmmm…
Ezt vehetném akár célzásnak is. Van hely a cuccomnak, miközben a seggét a farkamnak nyomja? Tegyünk egy próbát. A kezem a seggére teszem, ám ő nem ellenkezik, sőt, inkább mintha élvezné, mert egy pillanatra megáll a keze is.
– Mondom, hogy van helye a te cuccodnak is.
Ahogy ezt kimondja, a kezéből a polcra teszi a felvágottat, majd megmarkolja az üres polcot, miközben a seggét egyértelműen hozzám dörgöli.
Nahát, ezek szerint nem értettem félre. Megfogom a ruhájának a szélét, felemelem és a hátára terítem. Ahogy gondoltam, bugyi nélkül van. Alányúlok, és kitapintom a punciját, ami forró és nedves.
Mivel a farkam már keményen áll, közelebb lépek hozzá, és odaillesztem a makkomat, ahol a legnedvesebb és legforróbb. Aztán egy határozott, de kíméletes mozdulattal betolom neki tövig, mire ő felszisszen.
– Mondtam neked, hogy van ott elég hely.
Vera még erősebben kapaszkodik a hűtő polcába, bár az nem igazán stabil, de én erőteljesen tolom neki, így nem lesz gondja vele. A kezdeti lassú menetből hamar heves baszás kerekedik, aminek a végeredménye, hogy Vera elélvez a farkamon.
Még egy kicsit remegnek a lábai, amikor kihúzom belőle a farkam, nem szándékozom őt felcsinálni, jobb a békesség. A ruháját visszaigazítom az eredeti állapotába, majd ellépek tőle, hogy befejezhesse a műveletet.
Amikor Vera kész, a szatyor kiürült, feláll, megfordul és rámnéz a csillogó szemeivel.
– Köszönöm.
Csak ennyit mond, majd az üres szatyorral a kezében sietve kisétál az ajtón, és csak a csend marad mögötte.

Hú, ez nekem jólesett, még így is, hogy nem jutottam el a csúcsra. Viszont az még jobban felizgatott, ahogy felkínálta magát, és amilyen hamar elélvezett. Nem tudok róla, hogy lenne pasija, évek óta nem láttam őt senkivel, és ha ez így igaz, akkor biztosan ki van éhezve egy faszra. Na majd a jövőben több figyelmet fordítok rá.
Kész a kajám is. Tányérra teszem, majd visszamegyek a szobába, és a fotelben elhelyezkedve hozzálátok az evésnek. Amikor végzek vele, a tányért leteszem magam mellé az asztalra, és csak bámulom a tévét. Ilyenkor nincs semmi érdekes, többnyire csak régi filmeket nyomnak.
Ám van, ami mégis érdekes. A farkam. Még most is félmerev állapotban van, és amikor megérintem, kezd kiegyenesedni. Ami még izgalmasabb, hogy amint kezd merevedni, a makk előbújik a bőre alól, ahol vastagon áll Vera nedve. Az ujjammal kikanyarítok belőle egy keveset, és megszagolom. Fincsi pinaszaga van. Lenyalom az ujjamról a maradékot, aztán a fityma alól kitunkolom a többit is. Mennyivel jobb lenne Vera punciját nyalni!
Mire az utolsó cseppig letisztítom a farkam, az már úgy áll, mint a cövek. Jólesik az érintés, és amint megmarkolom, még lüktet is a tenyeremben. Hát jó. Legyen.
Hozzálátok, hogy végre kielégítsem a legjobb barátomat, mivel az előbb erre nem volt mód, most kézbe veszem a dolgok irányítását. Már a csúcs közelében járok, mindjárt elélvezek, amikor a szobaajtóban megjelenik Vera. Nem szól semmit, csak néz, majd egy pillanattal később leül mellém a fotel karfájára, és tovább néz. Én meg vissza rá.
– Csináld csak, szeretném nézni, ahogy…
Mozdulok a kezemmel, felhúzom a bőrt a makkomra, majd vissza. Vera csak a szája szélét nyalogatja, miközben rezzenéstelenül bámulja, ahogy maszturbálok. Ez engem megint felizgat.
Leteszem magam elé a lábaimat, majd úgy helyezkedek, hogy ő is hozzáférjen.
– Gyere, ülj rá! – mondom neki elcsukló hangon.
Vera azonnal mozdul, elém lép nekem háttal, majd a ruháját felhajtva rám ereszkedik. Úgy mozog rajtam, hogy amikor rám cuppan, teljes súlyával teszi, így a farkam olyan mélyen van benne, hogy érzem a belső részeit, ahogy a makkom nekifeszül.
Vera megint gyorsan közeledik a csúcshoz, ám egy váratlan közjáték megszakítja az élvezetek folyamát.
– Vera! – halljuk meg mindketten a hangot.
Vera felém fordul, és suttogva beszél.
– Ez Kati. A vendégem. Talán elmegy, ha nem kap választ.
Csak ülünk egymáson némán, és várjuk, hogy valami történjen. Vera arra számít, hogy Kati elmegy, én meg arra, hogy beljebb merészkedik. Kíváncsi vagyok rá.
Néhány pillanat csend után, megjelenik egy arc az ajtóban. Kati.
– Hát itt vagy.
– Miért, hol lennék? – kérdez vissza Vera, miközben érzem benne, rajta a remegést.
Ahogy felnéz Katira, és amint ő néz minket, Vera ismét megmozdul, de most csak a csípőjét mozgatja körbe-körbe. Remeg az egész teste, biztosan felizgatta, hogy lebuktunk. Persze engem is. Csak nézzük egymást, miközben Vera egyre tempósabban mozog rajtam, ezzel együtt a hangja is megváltozik, most már nem csak liheg, hanem nyögdécsel is. Kati nem mozdul, csak néz.
Úgy tűnik, tetszik neki is a helyzet, mert az egyik kezét lassan felemeli, és a mellét markolja meg, majd a másik is elindul, ami végigsimít a hasán, a fenekén, majd a lába közé is betéved.
Vera most megint a „csattogósan nyomja rám a seggét és élvezi a játékot” ütemben mozog rajtam, én meg Katit figyelem, hogy vajon van-e bátorsága továbblépni. Van.
Ahogy néz minket, a keze most már nemcsak úgy simogatja a mellét, hanem benyúl a felsője alá, és élvezettel dögönyözi magát. A másik keze is továbbmegy, immár a felhúzott ruha alatt simogatja a bozontos punciját, hiszen rajta sincs bugyi. Ahogy az izgalma tovább fokozódik, még beljebb nyúl a szőrcsomóba, így a kezéből már szinte semmi nem látszik. Az viszont látszik rajta, hogy élvezi a rögtönzött játékot.
Eközben Vera már vadul jár rajtam, amitől megint elélvez. Most nem csak úgy csendben, mint a konyhában, hanem visongat, és vonaglik, amitől végre én is elélvezek. Vagy nem?
Amikor Vera lecsillapodik, a mozgása is lelassul. Aztán felemelkedik, megfordul és rábukik a farkamra, majd addig szopja, amíg tényleg elélvezek. Vera szorgalmasan szívja a makkomat, miközben nagyokat nyel, hiszen olyan sok geci jön belőlem, ami csak ritkán fordul elő.
Eközben Kati is elélvez, igaz, ő csak csendben, szolidan, majd megigazítja magán a ruhát, és így nézi, ahogy Vera befejezi a kielégítésemet.
Néhány pillanattal később mindketten olyannak tűnnek, mintha semmi sem történt volna. Vera kimegy a konyha irányába, Kati vele tart, és mire én is kimegyek, ők már nincsenek sehol.

Este, amikor már sötét van, és még mindig meleg, Vera ismét megjelenik az ajtóban.
– Szia.
– Szia, gyere csak be.
– Köszi. Arra gondoltam…
– Mire?
– Hogy talán… ha nincs ellene kifogásod…
Kérdőn nézek rá, mert azt gondolom, tudom mit szeretne. De hogy megkönnyítsem a dolgát, elébe vágok a mondandójának.
– Én is pont erre gondoltam.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Dunaparton dupla élvezet - Szex Blog

Dunaparton dupla élvezet

Szopja a farkam, de annyira bénán, hogy amikor már majdnem jó lenne, akkor valamit mindig megváltoztat. A technikája is csapnivaló, de azért elmegy, szeretem azt is ha csak úgy szopkodják a farkam, de most már a kielégülésre vágyom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük