A munkatársak szeme láttára élvezek el

A munkatársak szeme láttára élvezek el
– Jó reggelt Drágám.
Mintha álmodnék, oly távolról hallom ezt a kedves frázist, ami arra emlékeztet, hogy a nejem is így szokott reggelenként köszönteni. Jaj, csak most ne.
Benne vagyok egy kellemes álomban, mikor is a munkahelyemen az a kis szőke csaj addig izgat, amíg rádumál egy szopásra. Persze én hagyom magam rábeszélni, mert miért is ne. Nem kopik az, csak fényesedik. Élvezem, ahogy előttem térdel, majd megnyalja a makkomat, aztán a szájába veszi, és úgy szopja, ahogy még soha senki.
– Nem mennétek kicsit odébb? Útban vagytok – mondja a főnök, miközben kikerül minket.
A szöszi kicsit odébb húzódik, majd a farkamat markolva ismét maga elé húz, miközben folytatja a kényeztetésemet. Már meglehetősen közel járok ahhoz, hogy elélvezzek, amikor megáll mellettünk a másik kolléganő, és csak nézi, ahogy a farkam ütemesen eltűnik a szöszi szájában.
– Én is megkóstolhatom? – kérdezi kisvártatva.
Erre a szöszi feláll, majd lép egyet hátra.
– Persze, szopjad csak, de vigyázz, mert mindjárt el fog élvezni.
A bögyös átveszi a helyét, letérdel előttem, és ott folytatja, ahol abbamaradt.
Furcsa, hogy nem tudom a nevüket, pedig együtt dolgozunk már évek óta. Vagy nem? Mindegy is, most csak arra koncentrálok, hogy végre elélvezzek, még az sem zavar, hogy időközben mások is körbeállnak minket, és bíztatnak, legfőképp a bögyöst, aki olyan élvezettel szopja a farkam, hogy attól elélvezek.
Eleinte csak nyeli, ám amikor már besokall tőle, akkor elengedi a szájával, és csak kiveri az arcára a maradékot. Amikor már nincs több bennem, körbenyalja a száját, majd feláll, és megcsókol.
– Már rég vágytam erre, hogy kiszopjam a faszodat.
A többi bámészkodó is tesz megjegyzéseket, hogy „milyen izgi”, „ügyes a bögyös”, „én is szívesen kiszoptam volna”, meg hasonlók, ám én közben felhúzom a nadrágomat, megigazítom az ingem, meg a nyakkendőmet, majd visszaülök a helyemre, és folytatom a munkát.
– Jó reggelt Drágám.
Felkapom a fejem és körülnézek. Furcsa, hogy az irodában valaki drágámnak szólít. Csak a nejem hív drágámnak. Mivel őt nem látom a közelemben – miért is lenne itt –, ezért ismét a munkára összpontosítok, amikor valaki megrázza a vállamat.
Amikor hátrafordulok, a látásom elsötétül, minden összefolyik előttem, majd csak a sötétség marad. Amikor ismét kinyitom a szemem, a nejem arcát látom magam előtt, aki rám mosolyog.
– Na végre. Már azt hittem, valami kéjálom tart fogva.
– Jó reggelt. Honnan veszed ezt? – mondom neki, majd feltápászkodok, és a fejem alá nyomok egy nagypárnát.
– Mert amíg én kényeztettelek, egyfolytában egy női nevet ismételgettél.
– Miféle nevet?
– Nem tudom, nem értettem jól. Valami Vali vagy Mari, talán Jani…
– Na az biztosan nem!
– Remélem is, de ha nem is emlékszel rá, akkor bizony meg kell ismételni.
Ahogy kimondja, megfogja a farkam, és lassan masszírozni kezdi. Még elég puha, hiszen alig egy perce élveztem el az álmomban… várjunk csak, az nem is álom volt? Vagy csak részben? Mindegy is.
Amíg én elmélkedek, Anita a simogatásból már a nyalogatás felé mozdul, majd a szájába veszi a farkam, és csak cumizza.
A kellemes kábulatból egy halk sikkantás hoz vissza a jelenbe. Amikor a hang irányába nézek, a nyitott ablakban meglátom Pannit, a szomszédasszonyt, aki a két tenyerét az arcához szorítja, miközben a szájával egy néma O betűt formál.
Erről Kevin jut az eszembe, amikor az arcszeszt az arcára paskolja, mert Panni is pont ilyen, csak ő némán teszi ezt.
Anita is felnéz, ezzel együtt kiveszi a farkam a szájából.
– Hát ti meg…?
– Szerinted minek látszik?
– Hát, hogy őszinte legyek, már nem is emlékszem, minek nevezik azt, amikor a nő a szájával elégíti ki a férfit.
– Na látod, ez pont az. Mi járatban? – kérdezi tőle a nejem.
– Hát tudod, az van, hogy… – kezd bele a szomszédasszony a mondókába, miközben egyfolytában a farkam bámulja, amit Anita el sem enged, sőt, néha még húz is egyet rajta.
Ebben a helyzetben a farkam egyre jobban meredezik, mert felizgat, hogy egy másik nő bámulja. De nem is az az izgi, hogy nézi, hanem az, hogy láthatóan ő is felizgul tőle. A szemét le sem veszi róla és miközben beszél, időnként megáll, vagy inkább elakad a szava, és nagyokat nyel.
A csevejt egy érdekes momentum zavarja meg. Mivel én oda sem figyelek arra, amiről beszélnek, csak Anita reakciójából tudom, hogy valami fontos dologról van szó.
– Tényleg? Na mesélj, ez izgi – mondja Anita, majd felül, és ragyogó arccal néz az ablakban álló nőre.
– Jó – válaszol Panni, majd eltűnik az ablakból.
Alig néhány másodperccel később már ott áll a szobaajtóban, de mintha tétovázna, ám végül bejön, és leül az ágyunkra Anita mellé.
– Képzeld el, megismerkedtem egy pasival, aki…
Ettől kezdve csak beszél, és mondja a történteket, Anita meg érdeklődve lesi minden szavát. Persze, hiszen nem csak szomszédok, hanem barátnők is, bár még soha nem trécseltek a hálószobánkban, főleg nem meztelenül, miközben Anita még mindig a farkam simogatja. Magukra hagynám őket, de az izgalom, ami ebben a helyzetben van, nem engedi, hogy megtegyem.
Amíg ők csevegnek, én Pannit nézem, hiszen a nyári meleg miatt, rajta is csak egy játszópóló van, ami kellőképpen ki van nyúlva, így láttatni engedi az alatta rejtőző bájait. Máskor is megbámultam már, mert nekem bejön, de soha nem tettem ezirányú lépéseket, mert ez nem etikus a nejemmel szemben.
A mostani helyzet egészen más. A nejem invitálta meg, ő meg kapva kapott az alkalmon, hogy betekintést nyerhessen az intim szféránkba. Ez is izgató. Itt nem arról van szó, hogy csak úgy meglátott, vagy rajtakapott minket, hanem ezen túlmenően még érdeklődést is mutat.
Panni beleéléssel ecseteli, hogy az új pasija ilyen, meg olyan, miközben a kezeivel is gesztikulál hozzá, amikor is egy kézlendítés alkalmával a makkomnak ad egy laza pofont. Persze ő úgy tesz, mintha észre sem vette volna, ám ettől kezdve egyre sűrűbben pislant rám.
Amíg nézem őket, kinyúlok Anita felé, és lazán megcsípem a bimbóját, amitől ő mindig bevadul, imádja és felizgatja. Megérzem rajta a remegést, ami alig érezhető. El sem engedem, inkább az ujjaim közé csippentem, és gyengéden csavargatom, amitől Panni is zavarba jön, mert nem tudja eldönteni, hogy a farkam vagy a kezem figyelje. A kettő együtt nem megy.
Ők csak csevegnek tovább, amiközben Pannit figyelem, mert időnként látszólag cél nélkül megemelkedik a keze, aztán lehanyatlik, vagy tovább gesztikulál. A sokadik ilyen mozdulatnál már nem hagyja félbe a mozdulatot, hanem a saját bimbóját csippenti meg, ami csak egy pillanat, de látom rajta, hogy élvezi.
Ha már így bevettek engem is a beszélgetésbe, úgy gondolom, hogy nekem is legyen némi részem benne, így a másik kezemmel odanyúlok Pannihoz, és ahogy Anitának, neki is csavargatni kezdem a bimbóját, ami már nagy és meglehetősen kemény is.
Panni szava megint elakad, behunyt szemmel élvezi az érintést, ami csak néhány másodpercig tart, de aztán megint kinyitja, és folytatja a megkezdett mondatot.
Itt most megtudom tőle, hogy a kiszemelt pasival már háromszor is találkozott, de még mindig nem történt semmi, pedig már úgy ki van éhezve egy kis szexre, hogy már attól is nedves lesz, ha erre gondol.
Anita rám néz, és mintha tőlem várná a választ, vagy a megoldást Panni gondjára. Amikor már kezd zavaró lenni a nézése, egyszerűen kifakadok.
– Most mi van?
– Mit gondolsz?
– Miről?
– Te nem is figyelsz ránk.
– Nem… vagyis… Miről kellene mit gondolnom?
– Mindegy, hagyjuk – mondja Anita megbántottan, majd visszafordul Pannihoz. – Látod milyenek a pasik!?
– Tudom, ezért is vagyok egyre frusztráltabb.
– Ugyan már. Gyere közelebb és markold meg te is!
– Én? A férjed faszát?
– Miért? Talán nem tetszik neked?
– De… igen… de miért?
– Mert látom rajtad, hogy tényleg faszhiányos vagy, és ha ebben tudunk neked segíteni, akkor miért ne tenném meg?
– Na de…
Panni tényleg meglepődik ezen, amitől egyre pirosabb válik az arca, és csak néz maga elé.
– Ugye nem bánod, ha Panni is besegít egy kicsit?
Már hogy a viharba bánnám? Sőt, kifejezetten vágyom arra, hogy megfogja a farkam és ketten húzgálják tovább, ezért csak megrázom a fejem, mintha valójában mindegy lenne.
– Na látod – mondja Anita Panninak – ő sem bánja, ha megmarkolod.
Panni még egy kicsit kéreti magát, aztán megadóan kinyúl felém, de mielőtt megfogná, még így szól:
– Na jó, de csak egy kicsit.
Panni keze tétován közelít hozzám, én meg remegve várom a pillanatot, amikor megérinti a farkam. Nagyon bizsergető érzés. Anita most a tövénél markolja, elegendő helyet hagyva a másik nőnek, hogy az is megfoghassa.
Amikor a tenyere rásimul, úgy megmarkolja, hogy attól felszisszenek, de aztán enyhül a szorítása, és Anitával közösen lassan elindul a kezük fel, aztán le. Baromi izgató így.
Ettől kezdve az események felgyorsulnak. Panni, miközben a farkam el sem engedi, átmászik a másik oldalamra, majd a szájával rátapad a makkomra, és szopni kezdi. Aztán elengedi a kezével, és egészen addig rácuppan, amíg Anita keze engedi. Tényleg úgy cumizza, mint egy éhező.
Anita elengedi a farkam, és csak nézi, ahogy a barátnője vad szopásba kezd, én meg persze csak élvezem, miközben már nem csak a mellbimbóját csavargatom, hanem markolom a mellét.
Eközben Panni, a szabad kezével a rövidnadrágját tolja le a seggéről, majd lerúgja magáról, aztán megfordul, és nemes egyszerűséggel ráül a farkamra, majd tövig magába szippantja.
– Heló. erről nem volt szó. – kiált rá Anita felháborodva.
– Bocsi, bocsi, de már nem bírok magammal. – mondja Panni, majd őrült vágtába kezd rajtam.
– Ne élj vissza a barátságommal, mert…
– Jól van na, majd kiengesztellek valahogy – lihegi Panni.
Anita csak nézi, ahogy a szomszédasszony lovagol a farkamon, majd a neheztelő arckifejezés lassan eltűnik az arcáról.
– Mégis, hogyan akarsz kiengesztelni?
– Kérhetsz bármit.
– Bármit? – kérdez vissza a nejem, miközben a keze a lábai közé csúszik, és mélyen magába nyomja az ujjait.
Ahogy simogatja magát, az izgalom rá is hatással van. Anita felém fordul, majd megcsókol.
– Neked nem rossz, így? – kérdezi tőlem alig hallhatóan.
– Ellenkezőleg. Baromi izgalmas.
– Milyen érzés megbaszni a barátnőmet?
– Nagyon jó.
Anita a pinás kezét a számba nyomja, majd felemelkedik, és a számra ül, és olyan erővel bassza a számat, hogy majd’ kitörik a nyakam. Amikor már kezdem élvezni a nyalást, Anita felemelkedik, majd némi szóváltás után Panni is lemászik rólam. Nem hinném, hogy vége a játéknak, hiszen csak most kezdünk belemelegedni. Nem is tévedtem.
A két nő helyet cserél. Most Panni helyezkedik el fölöttem, miközben Anita gondolkodás nélkül ráhúzza magát a farkamra, és máris lovagolni kezd rajtam. Panni még mindig helyezkedik, mintha tétovázna, hogy vajon ő is megteheti-e azt, amit Anita.
A nejem biztos látja rajta, hogy hezitál, mert bíztatni kezdi őt.
– Ez az! Ülj a szájára, azt szereti!
– Biztos?
– Egészen biztos, csak csináld már!
Amíg Anita nógatja őt, én a nyakam nyújtogatom, hogy elérjem a lecsüngő ajkait, ami még izgatóbbá teszi a játékot. Amikor a nyelvem hegyével megérintem, Panni felszisszen, ám most már bátrabban közelít hozzám, amíg a nedves pinája rátapad az arcomra, én meg csak nyalom, és nyelem a nedveit.
– Ez az, baszd szájba. Felizgat, ahogy a szájába élvezel- mondja Anita, miközben egyre gyorsabb tempóban ugrál rajtam, majd hirtelen elélvez, de nem áll le, csak liheg egy kicsit, majd folytatja a vágtát a farkamon.
Amint Pannit nyalom, az egyre közelebb ér a csúcshoz, amikor megértek egy kezet a számon, ami valójában Pannit izgatja tovább. Anita megujjazza őt, amitől Panni is elélvez, de sajnos nem bírom tovább nyalni, még a csiklóját sem érem el, hiszen a nejem minden ujjával benne van.
Mindketten egyszerre élveznek el, aztán csak leborulnak rólam, hogy aztán összefonódva egymást simogassák tovább. Anita a barátnője pináját simogatja, Panni meg magához öleli őt, és csak falják a másikat.
Egy ideig nézem őket, ám a lelkesedésük nem lankad, ahogy a farkam sem, ami még most is keményen lüktet a markomban, miközben a két nőre maszturbálok.
Pozíciót váltok, majd átlépek a másik oldalra, ahol a nyelvük összeér, hogy időnként eltűnjön a másik szájában. Odatérdelek föléjük, és csak verem a farkam, hiszen az izgatottságom már a fülemben dübörög. Amíg ők nyalják egymást, én megcélzom az arcukat, és rájuk élvezek. A sok geci úgy tör fel belőlem, mint valami robbanás, ami beteríti őket. Anita mohón ráveti magát, és lenyalja Panniról, így neki csak egy kis maradék jut csak, ám láthatóan nem is igen érdekli. Annál inkább Anita.
Miután én kész vagyok, leülök az ágy szélére és tovább nézem őket, bár úgy tűnik, hogy észre sem vesznek. Sebaj. Anita a hátán fekszik, Panni meg fölötte térdel. A klasszikus hatvankilences póz, amit mi annyira kedvelünk, mert így vég nélkül ki tudjuk elégíteni egymást. Na jó, ez nem egészen így van, ám én a végtelenségig tudom nyalni a kedvesem punciját, mert imádom, amikor elélvez.
Anita, amint Panni fölötte térdel, széthúzza a punciját, miközben a nyelvével izgatja. Úgy nyalja, ahogy én szoktam tenni vele, ahogy én is szeretem. Most viszont Panni élvezi a nejem kényeztetését, ami engem megint felizgat. Amint a farkam a tenyerembe simul, hamar megkeményedik, ezért felállok, és odalépek hozzájuk.
Ahogy Anita felnéz rám, a szívem megdobban, a farkam megrándul, miközben megint rárántok egy nagyot.
– Gyere! – mondja Anita.
Nem kell kétszer mondania, odatérdelek az ágy szélére, majd a farkam a szája felé irányítom, ő meg élvezettel veszi a szájába, és még keményebbre szopja. Aztán megáll, elengedi a szájával a farkam, hogy a kezébe vegye. Csak egy mozdulat, ahogy a makkomat Panni puncijához nyomja, ami szinte magába szippant, én meg előredőlve tövig benne vagyok.
Anita ebben a pózban a zacsimat nyalogatja, a golyómat a szájába veszi, és úgy szopja, mintha a farkammal tenné. A lelkesedésem nem lankad, egyre lendületesebben kúrom meg Pannit, miközben a nejem hol engem simogat, hol meg Pannit, ahol éppen eléri.
Az izgalmam egyre csak fokozódik, amikor már nem bírom tovább és elélvezek. Kihúzom a farkam a nőből, amit Anita megmarkol, majd a szájába véve addig szopja, amíg az utolsó cseppet is ki nem szívja belőlem.
Amikor felegyenesedek, ő tovább kényezteti Pannit, aki már közel áll ahhoz, hogy elélvezzen. Ismét leülök a fotelba, és csak nézem őket, amint egymást kényeztetve eljutnak a csúcsra. Élvezem a látványt, hiszen mindketten gyönyörűek, ahogy egymást simogatják, markolják, miközben sikongva jutnak el a gyönyör csúcsára.
Ekkor Panni legördül róla, majd elfekszik mellette, mire Anita felemelkedik, felé fordul, hogy tovább simogassa az arcát, a vállait, a mellét, majd a lábai között is, hogy ismét egy ölelésben forrjanak össze.
Akkor otthagyom őket, kimegyek a fürdőbe, és lezuhanyozok. Jólesik a hűs víz, hagyom, hogy végigfolyjon rajtam. Már vagy tíz perce állok a vízsugár alatt, amikor Anita mellém lép, és megölel.
– Nem is tudtam, hogy vonzódsz a nőkhöz – mondom neki, miközben egy vizes hajtincset simítok félre a szeme elől.
– Én sem tudtam. De most valahogy… Remélem, téged ez nem taszít!
– Dehogy, sőt kifejezetten izgalmas volt, mert…
– Mert mi?
– Jó csaj a Panni.
– Szóval tetszik neked is?
– Persze.
– Az jó, mert… mert…
– Mi az?
– Mert… megbeszéltük, hogy este megint átjön, és… folytatjuk.
– Csak ti ketten, vagy én is csatlakozhatok.
– Persze, hogy te is benne vagy… ha akarod.
– Akarom.
Így alakult, hogy este ismét vendégül láttuk Pannit, és hajnalig élveztük egymást.