Szex élményeim a vonaton
Szex élményeim a vonaton. Ekkor Kati rábukik a farkamra, és szopni kezdi, mire a lányok is egyre intenzívebben simogatják egymást. - Szex Blog Történetek
A kis roma lány lucskos pinája.
Kicsit közelebb jött, hogy jól szemügyre vegye a farkam. Szép egyenes. Megfoghatom? Persze! Elkezdte markolgatni, eközben biztattam, hogy húzogassa egy kicsikét.
Szex az erdő szélén egy padon
Szex az erdő szélén egy padon - Érzem, hogy tűz forró, és lucskos. Elkezd rajtam mozogni, majd egyre hevesebben, aminek hatására egy perc alatt elélvez. - Szex Blog Történetek
Hol szexelnek a magyarok?
Hol szexelnek a magyarok? - Szex Blog érdekességek. A strandolás, nyár, ruhátlanság, víz, meglehetősen kedvez a szexuális vágy felébredésének.
A rajztanárnő és a tanítványa
Niki már nem támasztja a konyha ajtót, hanem lép egyet, megáll előttem és lehajol, majd a szájába veszi a makkomat, és az utolsó cseppeket lenyalogatja róla.
Játéknak indult, de nagyon durva lett
A kéz, immár két kéz volt, és szemérmetlenül végig járta a testem. - Szabadítson ki! Nem hallja? Az idegen most sem válaszolt. Válasz helyett, a pinámat kezdte simogatni, kissé széthúzta, majd egy ujjal belém hatolt.
Beizzanak a hormonok érkezik már a tavasz
Beizzanak a hormonok érkezik már a tavasz - Szex Blog - Kicsit hátra dőlve meglazítom a nadrágszíjat, és mutatom neki, hogy benyúlhat. Benyúlt.
Érett fejjel is talány vagyok a magam számára
Érett fejjel is talány vagyok a magam számára - Szex Blog - Már azon kezdtem el gondolkodni hogy könyörögni fogok hogy vegyük le a bugyimat. De megálltam. Elvégre egy hölgy nem könyörög. A jobbik énem megvetően felröhögött.
Szexélményem Ica nénivel az erkélyen
Szexélményem Ica nénivel az erkélyen. Aztán néhány pillanat múlva ő elélvez, de közben a keze nem áll meg, folyamatosan jár benne a vibri, de ő már engem néz, pontosabban a farkam, ahogy kiverem rá.
Perverz Vivi és az 5 pasi
Perverz Vivi és az 5 keményfaszú pasi története- Szex Blog - Vivi elkapja a legközelebb álló farkát, és magához rántja, majd a szájába veszi a méretes faszt, és szopni kezdi. A másik kettő ettől felbátorodik,
A szomszéd nő egy valódi kukkoló
Ettől megint kiver a víz, és a farkam ismét teljes hosszában kimerevedik. - Igen, így jó lesz, csináld csak. Hátra dőlök a fotelban, és úgy nézem, mint egy mozifilmet. Ahogy az egyik keze ujjai a szeméremajkait simogatják, a másik kezével a feneke alatt közelit a punci felé, és előbb egy, majd két ujja belecsúszik, és így a két kéz szinkronban dolgozik. Ekkor már én sem fogom vissza magam, és a farkam simogatom, ami láthatóan Timinek is tetszik, mert az ujjai egyre gyorsabban mozognak. Ki-be, fel-le.
Gang Bang orgia a nudista parkban
- Na most nyald ki a pinámat nagyfiú. Mondja nekem, majd hátradől, hogy a feje az asztal másik szélén lelóg.
Én rádőlök, és nyalni kezdem. Közben ujjazom a pináját, ami elég könnyen megy, lazán eltűnik benne előbb három, majd négy ujjam is, majd az egész kézfejem. amig a csiklót nyalom, addig az öklömmel baszom a pináját. Könnyedén jár ki és be.
Teszek egy próbát, és az ánuszába tolom az egyik ujjam, majd sorban a többit is. Könnyedén megy.