Igaz történetem - Szex Blog
Análszex, Hármasban

Igaz történetem

Amikor is a férfitest megfeszült, és kirobbant belőle magja, meleg spermája, egyenesen Amina szájába, aki egyetlenegy cseppet sem hagyott kiszabadulni börtönéből. Akkor Jázmin nyögött fel, és szorította össze combjait, Amina kezével együtt, amivel a nő izgatta sokat látott pináját. Ugyanakkor az orgazmusa hatására, ujjaival megszorította a lány csiklóját. Amina először fájdalommal reagált, majd a fájdalom átalakult élvezetté, az élvezet hullámai meg felostorozták orgazmusát, ami még neki is szokatlan hevességgel jött, rombolt le mindent, és ment. Hangosan hörögve, nyögve élvezett el, csukott szemekkel, még épp időben elengedve mind a férfi makkját, mind heréit, belekarolva az ízlésesen izmos meztelen férficombba.
Continue reading
Amikor megáll a föld - Amina kalandjai - Szex Blog
Análszex

Amikor megáll a föld

Csakhogy már megint nem az övé lett az irányítás. Mert a leány, a soron lévő ütemnél, egyszerűen lecsusszant a faszról, ami a másik lyukban már el is tűnt a következő pillanatban. Lassabban behatolva ugyan, de szinte minden ellenállás nélkül. A leány benne ül a férfi ölében teljes súlyával, seggében a fasszal, lábait felhúzva, hogy éppen csak lábujjhegye érintse az anyaföldet. Tövig benne a vastag péló.
Continue reading
Nagy farkad van? Bizonyítsd be - Szex Blog
Maszti, Szopás

Nagy farkad van? Látni akarom!

Ahogy egyre közelebbről csodálja, ahogy a simogatás is egyre inkább átalakul, mintha maga felé húzna, már meg sem lepődök azon, hogy a kinyújtott nyelve, a makkomon matat, bedugja a résbe, majd körbenyalogatja. Nagyon felhúz az érintése, ahogy játszik a farkammal. Már csak azon drukkolok, hogy a nyalogatás helyett inkább kapja be, és alaposan szopjon ki belőlem mindent. Nem ez történik.
Continue reading
Leszopott a dögös-bögyös pizzafutár csajszi - Szex Blog
Maszti, Szopás

Leszopott a dögös-bögyös pizzafutár csajszi

A csaj ismét letérdel előttem, majd minden bevezetés nélkül rábukik a farkamra, és szopni kezdi. Alig telik bele néhány perc, amikor elélvezek, amit ő lelkesen szív ki belőlem, majd a végén alaposan lenyalogatja a lankadó farkam. Én meg csak állok, mint akibe a villám csapott, a kezemben még mindig ott a pénz. A csaj feláll, ad egy csókot, amin jól érezhető a gecim.
Continue reading
A szopógép Judit helyett inkább Csilla - Szex Blog
Nyilvános szex

A szopógép Judit helyett inkább Csilla

Ekkor megérzem, ahogy a puncija körbeöleli a farkam, majd ezt ütemesen ismételve mindaddig, amíg el nem ernyed a karjaimban. Csilla lecsúszik a derekamról majd a kezébe veszi a farkam és néhány intenzív rántással befejezi nálam is az aktust. Egészen addig simogat, amíg lassan el nem ernyed az ujjai között. Ezután még egy ideig ott állunk a vízben, miközben csak öleljük és csókoljuk egymást. Amikor úgy tűnik, hogy minden alapraállt, lassan visszasétálunk a társasághoz.
Continue reading
A barátom nője, és az óriás dildó - Szex Blog
Maszti

A barátom nője, és az óriás dildó

Én csak nézem, miközben fel vagyok izgulva. Nem kicsit, nagyon. Úgy áll a faszom, hogy legszívesebben elővenném és kiverném rá, de nem merem megtenni. A harmincöt centi kétharmada már benne van, ami teljesen kitölti őt. Megdöbbentő a látvány és ezzel együtt izgató is. Ha nem a barátom nője lenne, akkor most… Eszembe jut egy apróság. Igen, ezek után csak apróságnak tűnik a farkam, ha bedugnám neki, legfeljebb harangozni tudnék benne, ezzel a mérettel szemben én nem vagyok versenyképes.
Continue reading
Pornó helyett két nőt kaptam karácsonyra - Szex Blog
BDSM, Hármasban, Leszbikus, Maszti, Szopás

Pornó helyett két nőt kaptam karácsonyra

Ebben a pillanatban a konyhaajtóban megjelenik egy alak, aki így szól hozzánk: - Hát ti meg mit csináltok itt? – kérdezi a nő, ám a hangjából semmiféle rosszallást nem érzek ki. Amikor én is odanézek, egy harmincas szőke bombázó áll az ajtóban, aki csak mosolyog ránk. Heni mozdul elsőként, és az érkező csaj nyakába borul, és csókolgatja őt. Még az sem tartja vissza, hogy az arcán nyúlós cseppekben folyik róla a gecim, sőt a csaj kifejezett élvezettel nyalogatja róla.
Continue reading
Egy gyönyörű nővel osztom meg a motelszobát - Szex Blog
Maszti, Szopás

Egy gyönyörű nővel osztom meg a motelszobát

Tényleg pont jó. Annyira izgalmas a nő, annyira felizgat szexuálisan, hogy az izgalmam egyre csak nő. Ennek hatására, olyan hirtelen tör fel belőlem az orgazmus, hogy szinte beleremegek. Csak húzgálom a farkam, miközben egymás után röppennek ki belőlem a fehér cseppek, amik egymást követve landolnak a két ágy közötti szőnyegen, kis sötét foltokká változva. - Ez nagyon szép volt. – mondja a nő, miközben látom rajta, hogy most ő következik.
Continue reading
Hadkielégítő Parancsnokság - Szex Blog
Maszti, Szopás

Hadkielégítő Parancsnokság

Ő is lecsusszan az asztalról, letérdel előttem, majd a farkam a szájába veszi, és kiszopja. Így szó szerint kiszopja, ugyanis olyan a játéka, hogy attól még egy halott is elélvezne. Amikor az utolsó csepp gecit is kiszopja belőlem, visszaül az asztal szélére, ismét magához húz, amitől a farkam megint benne van, így folytatjuk a dugást. Eközben a másik nő, a másik asztal szélén ül, és maszturbál. Az ő pinája is bozontos, csak egy árnyalattal világosabb a színe. Ahogy nézem a kezét, amint simogatja a csiklóját, és ami időnként a csuklójáig eltűnik benne, a farkam megint keményen döngeti az asztalon ülő pináját.
Continue reading
Pornómozi kirándulás után - Szex Blog
Gruppenszex

Pornómozi kirándulás után

Hozzábújok, majd egy idő után elkezdem simizni a nunim. Észreveszi és átveszi a feladatot. Élvezem az érintését. Megkeresem a családfát. Hm. Elég kemény. Mi lenne ha leszopnám? Mindketten imádjuk, hát miért ne? Úgyis mindenki a filmet nézi és sötét van. Annyira belefeledkezek, hogy éppen amikor a számba kapom a fröccsöt felkapcsolják a villanyt – vége lett a filmnek.
Continue reading