Nudizunk a baráti házaspárral
Néhány hete tervezzük, hogy a barátom és a neje eljönnek hozzánk, hogy együtt menjünk ki a tóra nudizni. Eddig csak beszéltünk róla, hogy mennyire jó, és hogy nekik is ki kellene próbálni, mert még nem csináltak ilyet. Zsolt neje, Ágota egyből rábólintott. kezdetektől ő volt a lelkesebb és a kíváncsibb.
Ezen a hétvégén végre összejött a dolog, és már pénteken eljönnek hozzánk, hogy szombaton reggel mehessünk strandolni a tóhoz. Amikor estefelé meghallom, hogy megáll egy kocsi a ház előtt, kimegyek, hogy fogadjam őket.
– Sziasztok – mondom megszokásból, de csak Zsoltot látom.
– Szia.
– Ági hol van?
– Nem tudott eljönni, mert dolgoznia kell.
– Nabaszki! Gyere be!
Amikor belépünk a házba, a nejem csodálkozó arcával találkozok.
– Ági hol van? – kérdezi tőlünk.
– Nem tudott eljönni, mert dolgoznia kell. – ismétli meg a választ Zsolt.
– Jaj, de kár, szegény még ilyen melegben is dolgozik.
– Hát sajnos ez van.
Mivel már későre jár, egy könnyű vacsora után még beszélgetünk egy ideig, aztán nyugovóra térünk.
***
Másnap reggel, amikor felébredek, Enikő már nincs mellettem, viszont kellemes illatok szállnak a reggeli fényben az orromat csiklandozva. Felkelek, és kimegyek a konyhába, nehogy lemaradjak valami finomról.
Eni már ott serénykedik, méghozzá meztelenül.
– Jó reggelt – köszönök rá, majd magamhoz ölelem, és megcsókolom.
– Jó reggelt – mondja, miközben megforgatja a kenyérszeletet a tojásban.
– Hogyhogy meztelen vagy? – kérdezem tőle.
– Máskor is így vagyok nem?
– De igen, csakhogy akkor nincs vendégünk. Mit fog szólni Zsolt, ha felkel és pucéran lát majd téged?
– Mi van? – Eni megáll, felém fordul, és meglepetten néz rám. – Egész nap nudizni fogunk, megbámulja majd a melleimet, a seggem, és még a pinámat is látni fogja. Szerinted most mit kellene rejtegetnem?
– Miért bámulná meg a pinádat?
– Mert a pasik ilyenek – mondja nevetve, majd folytatja a bundáskenyér készítését.
Amikor végiggondolom amit mondott, belátom, hogy igaza van. Visszamegyek a szobába, és ledobom magamról a fürdőgatyámat, majd visszamegyek a konyhába.
– Mikor lesz kész a kaja? – kérdezem Enitől, aki már az asztalra pakolja a kész reggelit.
– Most – mondja nekem, majd, amikor felém fordul és meglátja, hogy én is pucér vagyok, csak vigyorog.
Eni megáll előttem, majd lábujjhegyre áll, és megcsókol, miközben megfogja a farkam, és kissé meg is húzgálja.
– Ugye, hogy jobb így?
Amikor lenézek, látom ám, hogy a farkam emelkedik, lassan megtelik vérrel. Eni is nézi, miközben egyre szélesebb a vigyor az arcán.
– Tényleg jobb így? – kérdezem tőle.
– Na várj.
Eni lehajol a szájába veszi a makkomat, majd alaposan megszopkodja, és addig szívja, amíg a farkam már keményen mered előre. Eni felegyenesedik, de a szeme még nézi a farkam.
– Így sokkal jobb. Így jobban tetszik.
– Jó reggelt. Mi tetszik jobban neked?
– Majd megtudod – mondja Eni, miközben vezényel. – Kész a kaja, üljetek asztalhoz!
Amikor az asztal felé fordulok, Zsolt is észreveszi, amit nem nehéz meglátni, hogy meredezik a farkam. Amikor rám néz, a szemében látom a kérdését: „rosszkor jöttem?” Én is hasonló módon válaszolok, csupán egy fintorral, ami mindent elmond. A reggeli csendben lezajlik, egyikünk sem szól egy szót sem, csak tömjük magunkba az étket. Eni fejezi be elsőként, mi még falunk, de ő hátradőlve csak néz ránk, mielőtt megszólal.
– Kértek kávét?
– Igen, persze – mondjuk egyszerre.
Eni feláll az asztaltól, majd a konyhapultnál tesz-vesz. Igen, csak úgy csinál, mintha a kávét készítené, de valójában csak pózol, mintha csak egy műsort adna elő nekünk. Hajlong és nyújtózkodik, ami egy kívülállónak nem tűnik fel, csak az, hogy kivillan a puncija, meg ahogy a mellei lengedeznek. Én látom mire megy ki a játéka, és úgy tűnik, hogy Zsolt is észreveszi, mert mocorog a széken.
– Tejet vagy tejszínt kértek bele?
– Csak tejet – mondja Zsolt, én meg nem is válaszolok, mert úgyis tudja.
Eni most egy enyhe terpeszben megáll a hűtő előtt, majd kinyitja az ajtaját, és behajol. Ettől tökéletes belátás nyílik a seggébe, és a megnyíló puncijára. Zsolt erre felnyög, de csak én hallom, majd jól hallhatóan mondja Eninek.
– Jó sok tejjel kérem.
Eni veszi a lapot, és még jobban behajol, és mintha még szélesebb terpeszben keresné a tejet.
– Meg is van.
Eni felegyenesedik, és folytatja a kávé készítését. Milyen érdekes, hogy a szokásos bögrék helyett, most az alsó szekrényből veszi elő a rég nem használt csészéket. Persze ehhez is jó mélyen le kell hajolnia.
Fél perccel később, a kávét leteszi Zsolt elé, majd hozzálát, hogy elkészítse az enyémet is. A koreográfia majdnem ugyanaz, mint az imént, csak most már hamarabb elkészül vele, és leteszi elém, majd leül velünk szemben.
Amikor a kávémra nézek, az asztal alatt meglátom, hogy Zsoltot is megérintette a jelenet, mert úgy áll a farka, mint a cövek. Ezen az sem változtat, hogy igyekszik elrejteni. Eni csak mosolyog ránk, és nézi, ahogy kevergetjük a kávét. Aztán megérzem a lábam között, ahogy a kinyújtott lábával, a zacsimat emelgeti.
– Drágám, te nem iszol kávét?
– De. Most, hogy mondod, én is kérek.
Eni feláll, és előadja ugyanazt a számot, amit már kétszer is láttunk, majd megint leül, ám a széket kicsit odébb teszi. Ez nem is tűnt fel egészen addig, amíg a lába ismét meg nem csiklandozza a zacsimat, ám most már nem csak az enyémet, hanem Zsoltét is.
A barátom kissé meghökken ezen a gesztuson, de hamar ráérez, hogy ez nem is olyan kellemetlen. Főleg ezért nem, mert Eni már nem csak a zacsinkat piszkálja, hanem a farkamat simogatja a lábujjaival, amit én kifejezetten szeretek.
A farkam már jócskán megkeményedett, ám Zsolt mintha zavarban lenne, a kezével igyekszik félretolni Eni lábát, ám ő nem hagyja magát.
Amikor belátja, hogy nincs kiút, feláll, majd csak annyit mond.
– Nekem most dolgom van.
Zsolt egy pillanat alatt lelép, és mi ottmaradunk kettesben.
Eni egy darabig néz után, majd feláll, és mellém ül.
– Ezzel meg mi történt?
– Talán nem szereti, ha kellemetlen helyzetbe hozzák.
– Nehogy azt mond, hogy kellemetlen.
– Nekem nem is, de neki…
Nem tudom befejezni a mondatot, mert Eni előrehajol, majd rábukik a farkamra és szopni kezdi. Ezt igazán szeretem. Csak hátradőlök és élvezem a nyelvjátékát, és ahogy szívja a farkam.
Amikor megunja az egyhangú kényeztetést, elenged, majd felül előttem az asztalra.
– Most te jössz. Nyaljál! – mondja Eni, majd hátradől az asztalon én meg beletúrom az arcom a nedves puncijába, és nyalom, ahol érem.
– Ez az drágám, nyaljál! Szeretem, ha jó mélyen megforgatod bennem a nyelved.
Tudom, hogy szereti, ezért belenyomom, amennyire csak tudom, és alaposan megforgatom benne. Eni ettől már megfeszül, halkan vinnyog, ami annak a jele, hogy hamarosan el fog élvezni. Erre várok. Imádom, amikor a sűrű nedve a számba csorog, miközben végigfolyik rajtam.
Úgy markolja az asztal szélét, hogy az ujjai kifehérednek az erőkifejtéstől, ekkor megfeszül a teste, és erővel nyomja a punciját a számra, amikor rátör az orgazmus. Remeg, és nyöszörög, majd lassan elcsitul és megnyugszik. Némi lihegés után felül előttem, lehajol, és a csurom pinás számat megcsókolja.
– És most basszál meg!
Lemászik az asztalról, majd ráhasal, miközben a kezeivel széthúzza a farpofáit, amitől a puncija úgy kinyílik, mint egy virág.
Odaillesztem a farkam, majd egy hirtelen mozdulattal tövig nyomom bele, aztán lassú menetben hozzálátok, hogy kielégítsem őt. Így szereti. Hosszan elnyújtva, de keményen megtolva, amíg el nem élvez.
Már közel járunk a csúcshoz, amikor az ajtóban megjelenik Zsolt. Egy pillanatra ledermed, aztán visszafordul, de mielőtt elmenne, Eni utánaszól.
– Zsolt!
– Igen? – ismét megjelenik az arca az ajtónyílásban.
– Gyere ide!
– De… de hát…
– Gyere már! – mondja ismét a nőm, miközben egyre intenzívebben liheg.
Zsolt tétován beljebb lép, miközben a szeme végigjár rajta, és a farka is emelkedik. Merthogy még mindig meztelenül van.
– Közelebb – mondja Eni, miközben felé nyújtja a kezét.
Zsolt már ott áll előtte, amikor Eni megmarkolja a farkát, és maga felé rántja őt. Amikor Eni a keményen meredező farkát a szájába veszi, Zsolt meglepetten néz rám, de mivel nem látja rajtam az ellenvetést, hagyja magát.
Eni hevesen szopja a barátom farkát, miközben én hátulról baszom meg őt, és ez a nejemet hamar a csúcsra repíti. Most már nem fogja magát vissza, hangosan jajgat, és visít, amint az orgazmusa átjárja a testét. Amikor lecsillapodik, felemelkedik az asztalról, és így szól:
– Csere.
Én tudom mire gondol, ezért kihúzom belőle a farkam, és az asztalt megkerülve elé állok. Zsolt még tétovázik.
– Most te kúrod meg a pináját – mondom neki, mire ő elvigyorodik, és máris mozdul.
Mire megkerüli a nőt, és mögé áll, Eni már vadul szopja a farkam. Zsolt beakasztja neki a farkát, és olyan gyors baszásba kezd, hogy attól Eni megint elélvez, ám most nem áll le, hanem folyamatosan, egymás után éli át az élvezetet.
Amikor már vagy ötször elélvezett, eltolja magától Zsoltot, elengedi a farkam, majd lemászik az asztalról, és leül a legközelebbi székre. Remeg az egész teste és liheg. Én nem tudok arról, hogy valaha volt-e ilyen élménye, amikor két fasz járt benne, de most láthatóan nagyon felpörgette az élmény.
Eni csak ül a széken, és ránk néz. Közben az egyik keze a mellét simogatja, aztán megmarkolja, és úgy megcibálja, hogy az már fáj neki, és ez látszik is rajta. A másik keze a punciját simogatja, de most csak a tenyerével, lassú mozdulatokkal.
– Na mi lesz? – kérdezi tőlünk remegő hangon. Gecit akarok, mindet!
Én mozdulok elsőként, odalépek mellé, majd hozzálátok, hogy kiverjem rá a farkam. Némi késéssel Zsolt is csatlakozik hozzám a másik oldalon, ő is kézbe veszi a farkát, és erőteljesen megrángatja Eni melleire iránytja.
Enikő hol az egyik faszt nézi, hol a másikat, látom rajta, hogy már várja az áldást, amit hamarosan meg is fog kapni.
Már egészen közel vagyok hozzá, amikor odahajol hozzám, hogy a makkomat a szájába vegye, és szophassa. Egy kis nyelvjáték után elengedi, majd Zsolt felé fordul, és az ő farkát veszi a szájába, és hevesen szopja. Aztán újra az enyém következik, majd felváltva addig szopja a két faszt, amíg meg nem kapja a vágyott gecit.
Zsolt lő elsőnek, a farkát Eni mellei felé irányítva alaposan meglocsolja, majd a végét lenyalja róla és felém fordul.
Engem tökre felizgat, hogy a barátom a nőm melleire veri ki a faszát, így amikor Eni felém fordul, abban a pillanatban én is elélvezek. Úgy célzok, hogy az arcára menjen, de leginkább a kitátott szájába. Eni sorban nyeli a cseppeket, ám a végén már csak folyik belőlem, ami a mellére megy a többi mellé. Amikor kész vagyok, az én farkam is lenyalja, majd az ujjaival a melléről szedegeti fel a lefolyni készülő cseppeket.
Amikor végez, csak hátradől, és vigyorogva néz ránk.
– Ez kurvajó volt!
– Örülök neki – mondom válaszként, majd odahajolok hozzá, és megcsókolom a gecis száját.
Én is leülök, ahogy Zsolt is, és csak nézünk egymásra, miközben a légzésünk próbál normalizálódni.
– Erre nem számítottál ugye, barátom?
– Hát nem. Minden másra gondoltam, de erre nem. Csak azt sajnálom, hogy Ági nem jött el.
– Gondolod, hogy benne lett volna?
– De még mennyire.
– Tényleg?
– Persze. Már régen beszélünk erről, hogy mi lenne, ha… de nehéz olyan partnert találni, aki erre nyitott. Ti mit szóltatok volna, ha egyszer csak előállok a kérdéssel, hogy vajon volna-e kedvetek egy párcserés szexhez?
– Nem tudom. – mondom az igazságnak megfelelően. – És te? – teszem fel a kérdést A nejemnek.
– Hát…
– Na ugye – mondja Zsolt, amikor meghalljuk a mobilja csörgését. – Mindjárt jövök.
Zsolt feláll, kimegy, majd a mobil hangja elhallgat, helyette az ő hangját halljuk.
Mikor visszajön közénk szélesen vigyorog.
– Mi történt? – kérdezi tőle Enikő.
– Nem fogjátok elhinni. Ágota is jön, hamarosan megérkezik.
– Ezt meg hogyan?
– Nem mindegy? Jön és kész. Lesz alkalmunk megismételni négyesben.
– Ezek szerint ma már nem megyünk nudizni igaz? – teszem fel a kérdést.
– Nem. Majd nudizunk itthon.
Anális kényeztetés
Amennyire tudtam a szájának nyomtam a fenekem, ő meg akkorát nyalt bele amekkorát bírt. Egyszerűen nem bírtam magammal, szinte sikítani tudtam volna annyira élveztem.
Csak csak aztán eszembe jutott hogy nekem is van még dolgom, olyan 1 percig szoptam mire teleélvezte a számat.
Hármasban lubickolunk a hidegvízben
Bella kiszabadítja a kezét Dalma szorításából, majd elém araszol, és egészen közelről szemléli, ahogy a farkam ütemesen eltűnik Dalma szájában. Igyekszik minél közelebb furakodni, hogy ő is kaphasson belőle, ám Dalma kizárólagosságot élvez, nem engedi őt közelebb hozzám. Bella térden állva felegyenesedik, és átölel, az egyik kezével a seggemet markolja, a másikkal meg a punciját kényezteti.