A masszőr, a nejem és én
A nejemnek rendszeresen fáj a háta és a dereka. Voltunk orvosnál, de semmit nem tudott megállapítani. Egy alkalommal kórházban is volt emiatt, de ott sem tudtak érdemben válaszolni a kérdésre: Miért?
Aztán egyszer, amikor a neten böngésztem, belefutottam egy hirdetésbe: Masszőr házhoz jön. A további leírásban még egy sor olyan dolog van megadva, ami kecsegtető. Ez az ember, egyben csontkovács is. Ha ő nem tud segíteni, akkor senki.
– Nézd csak, mit találtam! – mondom neki, mire ő odajön hozzám és leül mellém.
– Mi az?
– Egy masszőr, aki csontkovács is. Talán ő tudna neked segíteni.
Enikő elkezdi olvasni a képernyőről az infót, majd felém fordul.
– Ez tök jó – mondja nekem vigyorogva. – Hol rendel?
– Mindegy, mert házhoz is jön. Érdemes lenne tenni egy próbát.
– Hát jó. Próbáljuk meg!
Alig telik el néhány nap, amikor csengetnek. Az emberünk pontosan érkezik, majd miután beengedem, leülünk a nappaliban, és ő elmondja, hogy mire lehet számítani. Én figyelmesen hallgatom, amit mond, ám Enikő inkább csak a szemeivel figyeli az embert. Meg kell hagyni, hogy nem mindennapi a megjelenése. Magas, izmos, és még jóképű is.
Amikor a mondandója végére ér, akkor elkezdi szétpakolni a magával hozott dolgokat. Még olyan asztala is van, amire fel kell feküdni, hozzá egy halom olyan eszköz, amiről nekünk fogalmunk sincs, hogy mi lehet.
– Kérem, vetkőzzön le, és feküdjön fel hassal az ágyra! – mondja az emberük, akit mellékesen Máténak hívnak.
Enikő elkezd vetkőzni, mire Máté illedelmesen elfordul. Amikor Enikő hason fekve elhelyezkedik az asztalon, Máté ott áll mellette, és tapogatja a hátát, a derekát, miközben azt kérdezi, hogy mit érez, hol fáj, meg ilyenek.
Én leülök a kanapéra, és csak nézem az előttem lejátszódó eseményeket. Ilyet láttam már filmen, így élőben viszont teljesen más minden. Miután a masszőr feltérképezi a nejem hátát, meglocsolja a tenyerét valami olajjal, és elkezdi simogatni őt.
Kicsit bosszant a dolog, mert nem azért hívtuk, hogy simogassa. Ezt én is meg tudom tenni. Hangot adva a kétségemnek rákérdezek.
– Most mi történik?
– Feltérképezem a merev izomkötegeket, mert legtöbbször ez okoz ilyen jellegű fájdalmat.
– És utána…?
– Utána feloldom ezeket, és meglátjuk mi változik.
Mivel a válasza kielégíti a kíváncsiságomat, csak nézem tovább, a műveletet. Kissé felizgat a tudat, hogy a nejem meztelenül fekszik egy idegen előtt, aki a hátát, a derekát simogatja, majdhogynem a fenekét is.
Ebben a pillanatban Máté lehúzza Enikő fenekéről a törölközőt és immár a fenekét simogatja, ami még inkább dühít és egyben az izgalmam is tovább fokozódik.
– És a fenekével mi van?
– Itt van a test egyik legnagyobb izma, a glutaeus maximus, ami közvetlenül a csípőhöz kapcsolódik, és aminek a görcsös összehúzódása deréktáji fájdalmat okozhat.
– Értem.
Nézem, ahogy a pasi tovább tapogatja a nejem seggét, miközben a farkam és ébredezik. Mi a fene?
– Itt mit érez? – kérdezi a férfi, miközben megmarkolja Enikő seggét.
– Fáj – mondja Eni röviden.
– És itt? – kérdezi ismét, miközben már nem a seggét simogatja, hanem a combjait.
– Ott is fáj.
– Jól van, akkor meg is van a baj forrása – mondja a masszőr, majd az ágy végéhez megy, és a nejem combjait kezdi el hosszan simogatni.
Nekem simogatásnak tűnik, de lehet, hogy így kell csinálni. Nem értek hozzá. Csak nézem őket, amikor feltűnik nekem, hogy Máté, ahogy a lábainál áll, minden mozdulatnál, amikor előrehajol, és a combjait dörzsöli, a farkát a nejem talpának nyomja. Eleinte még azt hittem, hogy azért van így, hogy elérje a távolabbi részeket is, ám egy idő után azt látom, hogy áll a farka, ami erősen kidudorodik a nadrágjából.
Talán ő is észrevette, hogy figyelem, mert most oldalt helyezkedik el, nekem háttal, és így nem látom, hogy mit csinál. Felállok, odalépek a nejemhez, és megsimogatom a fejét.
– Jól vagy? – kérdezem tőle.
– Igen, ez így nagyon jó.
Enikő felém nyújtja a karját, megfogja a kezem, és kissé meg is szorítja. Én meg tovább figyelem az eseményeket, hiszen, ha neki jó, akkor biztosan jó lehet. A masszőr most megint a seggét nyomkodja, azt a bizonyos izmot gyötri, amiről beszélt, miközben Enikő sóhajtozik és aprókat nyög.
Ahogy nézem a férfit, aki most a nejem seggét masszírozza, mást is észreveszek. Ahogy ott áll mellette, a nadrágjának a kidudorodó része Enikő kezéhez nyomódik. Ez még nem minden. Enikő, mintha meg akarná fogni a nadrágban rejtező faszt, mintha minden mozdulatnál utána is nyúlna.
A következő pillanatban ez sikerül is neki, mert rámarkol, és ezzel együtt az én kezem is megszorítja. Csak bámulom a jelenetet, miközben még jobban felizgulok. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lehet rám, ha a nejem más faszát markolássza. De itt és most ez van. Immár úgy áll a farkam, mint Máténak, csak épp a nejem nem az enyémet markolja, hanem az övét.
– Érez valami változást? – kérdezi a nejemtől.
– Igen. Határozottan jobb már.
– Remek – mondja a pasi, és tovább nyomkodja a fenekét.
Eltelik még néhány perc, amikor a férfi kezei megállnak, majd hátralép egyet.
– Most megkérem, hogy forduljon a hátára!
Enikő elengedi a kezem, hogy eleget tegyen a kérésnek, majd lassan megfordul. A masszőr most megfogja az egyik combját, megemeli, és a másik fölé fordítja, miközben a csípőjét maga felé húzza. A megemelt combját, ezután erővel a másikra nyomja, amitől némi ropogó hang tör elő e nejemből, amit egy sóhaj követ.
Nem tudom, hogy a művelet miatt történik mindez, vagy annak köszönhető, hogy a férfi közben a farkát a nejem seggéhez nyomja. Ha nem lenne rajta a nadrágja, akkor most pont belecsusszant volna. Szóhoz sem jutok, csak nézem a szemem előtt zajló eseményeket.
Néhányszor megismétli a műveletet, mindannyiszor a nejem seggéhez nyomja a farkát, Enikő meg minden alkalommal nyög és sóhajtozik.
A masszőr most elengedi őt, átmegy a másik oldalára, és megismétli az iménti mozdulatsort, aminek most is ugyanaz az eredménye, mint az előbb. Enikő nyög és sóhajtozik.
Amikor a masszőr befejezi ezt, ismét hátralép.
– Kérem, most megint forduljon hasra!
A nejem engedelmesen megteszi, amikor a masszőr a fejéhez áll, és a hátát kezdi masszírozni, láthatóan erős mozdulatokkal. A kezei végigsiklanak a gerince mentén, majd vissza, hogy aztán megismételje.
Én még most is ott állok mellettük, és csak nézem, hogy a férfi farka most a nejem feje búbját nyomja meg minden lendületvételkor. Aztán Enikő felnéz, a tekintetével engem keres, én meg odalépek hozzá, hogy újra megfoghassa a kezem. Megszorítja.
Aztán visszafordul az előbbi pozícióba, ám így az előtte meredező fasz, most már a homlokát éri. Enikő kissé mocorog is, majd a másik kezével kinyúl és megfogja a masszőr nadrágjának a szélét, és elkezdi lecibálni róla. Nincs nehéz dolga, mert a nadrág csak lazán áll rajta, így két rántással lent is van. Minő meglepetés, a masszőr nem visel alsónadrágot, így a meredező fasz, most már a nejem arca előtt remeg.
A férfi megáll, majd rám néz. Mivel én nem jelzek, és nem mondok semmit, folytatja a masszírozást, ami által a farka most a nejem szájába csusszan, majd vissza, hogy újra betölthesse. Enikő már nem csak passzívan vesz részt ebben, hanem élvezettel szopja az idegen faszát.
Enikő most az oldalára fordul, majd a lábait felhúzva, szinte elém tolja a fenekét. Amikor a fasz épp kifelé menetben van, csak annyit mond:
– Basszál!
Odalépek mögé, letolom a nadrágomat, majd a farpofáit széthúzva belenyomom a farkam a forró puncijába, ami annyira nedves már most, hogy kifolyik belőle a nedve, ami tócsába gyűlik az asztalon.
– Basszál! – ismétli meg Enikő.
Nem kell kétszer mondani. Lendületesen megkúrom hátulról, miközben csak nézem, ahogy a másik faszt szopja. Pontosabban a masszőr egyszerűen szájba kúrja őt. Nem mindennapi élmény azt végignézni, hogy a nejemet szájba bassza egy idegen pasi, ám mégis felizgat a dolog. Az meg még jobban felspanol, amikor a pasi elélvez, és nemes egyszerűséggel Enikő arcára veri ki a farkát.
Amikor készen van, Enikő eltolja magától, és felém fordul.
– Gyere!
Otthagyom őt, majd a hívásának engedve, odalépek elé. Az arcán gigantikus mennyiségű geci van. A homlokától az álláig vastagon áll rajta, amit a nyelvével igyekszik begyűjteni, de ez csak a szája széléről sikerül.
Amikor elé állok, a szájába veszi a farkam, és úgy szopja, mint még soha. Így hamar el fogok élvezni.
Eközben Máté megkerüli őt, majd megáll a seggénél, majd néhány rántással ismét keményre veri a farkát, aztán bedugja Enikő szaftos pinájába. Amíg Eni a farkam szopja, addig Máté megkúrja őt, így lényegében mindhárman egyszerre élvezünk el. Máté a pinájába, én meg a szájába, Enikő meg vagy háromszor is egymás után.
Miután valamelyest lehiggadunk, Enikő illedelmesen elfekszik az ágyon, mi meg felhúzzuk a nadrágunkat, és mintha semmi sem történt volna, Máté így szól Enikőhöz:
– Most mássz le az asztalról, és mozogj egy kicsit!
Enikő lemászik, majd elkezd járkálni, aztán hajlong egy kicsit, miközben vigyorog.
– Mit érzel? – kérdezi tőle Máté.
– Jó. Határozottan jó, most nem érzem azt, amit eddig.
– Ennek örülök – mondja Máté, majd, amikor Enikő megáll előtte, az arcára mutat.
– Itt még van egy kicsi.
Enikő letörli a kezével, majd szégyenlősen elkezd felöltözni. Amikor elkészül, mindhárman leülünk a kanapéra, és hallgatjuk Máté szavait.
– Nem látok semmilyen kóros elváltozást, egyszerűen csak az izmok vannak letapadva, amit most sikerült ugyan fellazítani, de hogy őszinte legyek, még szükséges lenne két, esetleg három kezelés.
– Én benne vagyok – mondja Enikő, majd rám néz.
– Persze. Én is.
-Akkor ezt meg is beszéltük. – mondja Máté, majd előveszi a naplóját. – Lássuk csak. A… ö… jövő hét szerda megfelel?
– Persze, jó lesz, ha nincs előtte időpontod.
– Lássuk csak. Á, igen, holnap délutánra nincs egyetlen időpontom sem.
– Az remek – lelkendezik Enikő. – Legyen holnap délután. Aztán meg a jövő héten is, meg… Utána is.
– Jól van, akkor mára végeztünk, holnap négyre újra itt leszek, és folytatjuk a kezelést.
Mindketten kikísérjük Mátét, majd, amikor az ajtó becsukódik, Enikő a nyakamba ugrik.
– Olyan boldog vagyok, most végre hosszú idő után nem fáj semmim.
Egy különleges kaland a szaunában
A sima puniján a méz egyre jobban csillogott. Ezt látva a farkam is egyre kezdett más formát ölteni. Leültem vissza a helyemre és én is tovább kenegettem magam. Tinka tekintete egyre fátyolosabb lett. Jobb kezével a puniját simogatta egyre nyíltabban, majd a bal kezével a melleit kezdte masszírozni. A látvány hatására már én is csak egy pontomra koncentráltam. A legtermészetesebb módon el kezdtem magammal játszani. Egymás szemébe, ölébe elmélyedve folytattuk ezt az élvezetes játékot.
Egy forró nap az irodában Erikával
Erika oda lép elém, és megmarkolja a farkam, és lassan húzgálni kezdi. Eközben oda irányít engem a mosdó elé, hogy ha lövök, akkor oda spricceljek.
Dogging. Te tudod, mi ez a szexben?
Melinda is begerjed ettől, a simogatástól, mert megint nyűszít, és egy újabb orgazmus tör fel belőle. Miután elélvezett, megáll, és megfordul. Szemben az idegennel, majd megmarkolj a annak a faszát, és irgalmatlan tempóban hozzálát, hogy kiverje.