Vera néni, a barátnője és én
Végre péntek van, sietek haza a suliból, mert a barátnőm ráér, és meghívom fagyizni. Most már megtehetem, mert van egy csomó pénzem.
Amikor hazaérek, a kapun berontok, majd a bejáraton is berohannék, de anyu megállít.
– Ne mozdulj, várd meg, amíg megszárad!
Anyu a felmosóval tovább mossa a követ, amikor megint megáll, és rám néz.
– Apropó, a Vera üzent neked.
– A szomszéd Vera néni?
– Ő hát. Talán ismersz mást is?
– Nem, csak… mit üzent?
– Szeretné, ha még ma kitakarítanád a medencéjét, mert a hétvégére vendéget vár.
– Remek.
– Ha leveszed a cipődet, zokniban felmehetsz a szobádba.
Több sem kell nekem, lerúgom a csukámat, majd a táskát a vállamra vetve felrohanok az emeletre, amikor bevillan, hogy ma jön hozzám a barátnőm is, mert megyünk fagyizni. Basszus!
Melyiket válasszam? Annával fagyizni jó dolog, ám Vera néni dudáit dögönyözni még jobb. Amint rágondolok, a farkam megint merevedni kezd, és ez eldönti helyettem a kérdést. Vera nénit választom. Így legalább lesz pénzem, amiből meghívhatom Annát, hogy kiengeszteljem.
Ledobálom a ruháimat, majd felveszem a rövidnadrágot, és hozzá egy pólót. Lerohanok a lépcsőn, majd ki az ajtón, azt meg sem hallva, hogy anyu utánam kiált. Nagy hiba volt.
Vera néni kapuján egy pillanat alatt átjutok, majd a ház mellett, megyek hátra a kert végébe, ahol a medence is van. Már most dübörög a szívem, ha arra gondolok, hogy megint valami izgalmas programot talál ki.
Amikor befordulok a ház sarkánál, egyből meglátom őt, amint a napozóágyban heverészik, persze most is pucéran. Amikor lefékezek előtte, csak akkor veszem észre, hogy nincs egyedül. Egy másik nő is ott van mellette, aki szintén pucér, és aki ebben a pillanatban tolja fel a napszemüvegét, hogy alaposan szemrevételezzen.
– Csókolom – mondom megszeppenve, amikor eszembe jut, hogy tegeződünk. – Szia Vera.
– Szia, már vártunk téged – mondja ő, miközben a másik nő is felül, hogy jobban lásson.
– Mi a mai munkám? – kérdezem tőle, mert ez is segít, hogy leplezzen a meglepettségemet.
– Tulajdonképpen, semmi, csak be akartalak mutatni a barátnőmnek. Ő Kati.
– Csókolom – mondom megint, de Kati leint.
– Tegeződjünk inkább, jó?
– Persze.
– Épp arra készültünk, hogy megmártózzunk a vízben, így most te is csatlakozhatsz hozzánk.
Épp mondanám a kifogást, de Vera megelőz.
– Tudom. Nincs rajtad fürdőgatya, sőt semmi nincs a nadrágod alatt, de az nem is fontos. Mondhatnám azt is, hogy pont ez a lényege a meztelen fürdőzésnek. Na gyerünk!
Nem tehetek mást, mint megadom magam a túlerőnek. Letolom a nadrágomat, majd megyek én is utánuk a vízbe.
Illedelmesen előreengedem őket. Kati előttem lépdel a lépcsőn, be a vízbe, a farkam pont a háta közepét böki meg, mire ő megáll, és visszafordul.
Amikor Kati megáll előttem, csak bámulom a melleit, ő meg a farkam.
– Menj csak előre! – mondja Kati, de pont nem férek el mellette, ám ő a segítségemre siet, mert megfogja a derekam, és maga felé fordít, amitől a már álló farkam egyenesen a köldökébe fúródik.
– Nahát. Ha már ennyire kívánsz, tudok neki egy jobb helyet is – Kati megfogja a farkam majd félrefordítja. – Na, most már mehetsz!
Amikor azt gondolom, hogy végre szabad a pálya, és belemerülhetek a hűs vízbe, akkor jön a következő meglepetés. Vera elém áll a nem túl mély vízben, majd közelebb lép hozzám, és a melleit egyszerűen hozzám nyomja. Persze a vízben könnyű, mert a felhajtóerő miatt most nem lógnak, hanem egyenesen előre merednek.
– Jó mi? – kérdezi tőlem, miközben a melleit nézi, ahogy én is. – Fiatalkoromban tényleg így álltak, csak hát… eltelt egy kis idő.
Ekkor megérzem a hátam mögött Kati közeledtét, bár valójában csak a hullámokat érzem. Amikor odaér hozzám, a melleit a hátamhoz nyomja, és szinte satuba fognak, hogy mozdulni sem bírok.
– Mit szólsz a barátnőmhöz? – kérdezi Vera, majd egy mozdulattal megfordít, így most az ő mellei nyomják a hátam, Katié meg a mellkasomat. – Nos?
– Tetszik nekem ő is – mondom az igazságnak megfelelően.
– És te Kati, mit gondolsz a kis lovagomról?
– Engem teljesen levett a lábamról, igazán belevaló srácnak tűnik – mondja most Kati, miközben a vízben rámarkol a farkamra.
– És ha tudnád milyen ügyesen bánik a szerszámaival.
– Tényleg? Na mesélj!
– Á, ezt nem lehet szavakba önteni, érezni kell.
Vera most megfordul, majd néhány tempóval körbeúszik a medencében, ami nem túl nagy, ám épp elég időt hagy Katinak, hogy alaposan megtapizzon. Amikor visszaér hozzánk, feltérdel a lépcsőre, majd hozzám intézi a szavait.
– Gyere kis csődöröm, masszírozd meg a hátamat!
– Én? – kérdezem tőle.
– Hát mégis ki mást kérhetnék meg, akinek ilyen jó keze van.
Elkezdődött. Mögé siklok a vízben, majd a nagy seggénél megállok, és a kezeimet a hátára teszem. Persze csak óvatosan, mert a farkam most is meredezik, így félő, hogy becsusszan oda, ahova amúgy is szeretném, ha…
– A hátamat – mondja Vera, majd kissé megriszálja a seggét előttem.
Közelebb lépek hozzá, hogy elérjem a hátát, ám a farkam magától is megtalálja Vera pináját, és ha nem vigyázok tényleg becsúszik.
– Na így már sokkal jobb.
Eközben Kati is mellém úszik, és a seggemet markolva taszít rajtam egyet, a másik kezével meg a farkamat markolja, és becélozza vele az előttem tátongó forró nyílást. A következő lökéssel pedig végképp becsusszan a farkam Vera pinájába.
– Így már jobb ugye? – kérdezi Kati, miközben a seggemet ütemesen nyomkodja előre.
– Iiiigenn… így már sokkal jobb – mondja Vera, majd néhány lökés után még hozzáteszi. – Te is kipróbálnád?
– Hát persze.
Kati most még jobban rászorít a farkamra, majd kihúzza Verából, és maga felé fordít, aztán lemerül előttem, és csak azt érzem, hogy a szájába veszi a farkam, és erőteljesen megszopja. Amikor felbukkan, már Vera is ott toporog mellettünk. Katin a sor, hogy a lépcsőre támaszkodva felém tolja a seggét. Most Vera markolja a farkam, és illeszti oda Kati pinájához, majd lök egyet rajtam.
– Na mit szólsz?
– Isteni – jön a válasz.
Amikor Vera elengedi a seggem, egy pillanatra megállok, majd ránézek.
– Most mi van? Tudod te egyedül is csinálni – mondja Vera, majd ő is fellép a lépcsőre, leül Katival szemben, és saját magát simogatja.
Ahogy nézem őt, egyre inkább izgalomba jövök, így észre sem veszem, hogy Kati közben elélvez. Csendben teszi ezt, csak némi remegés utal arra, hogy megvolt neki az első. Ezzel szemben Vera sokkal látványosabban jut el az orgazmusig, mert jajong, dobálja magát, majd amikor végre elélvez, Kati arcába pisil, mégpedig jó vastag sugárban, és olyan intenzitással, hogy még én is kapok belőle. Kati élvezettel fürdőzik az aranyesőben. A végén letol magáról, majd megmártózik a hűs vízben, mint egy pajkos bálna, úgy játszik, mi meg csak nézzük.
Amikor felbukkan, én már a lépcsőn térdelek, és Vera pináját simogatom, amire oly határozottan megkért, hogy nem tudtam neki ellenállni. Persze megint azt akarja, hogy öklözzem meg, én meg örömmel megteszem neki.
Amint egyre mélyebben hatolok belé a kezemmel, Kati is odajön hozzánk, és tátott szájjal nézi, ahogy az öklöm csuklóig belemerül a barátnőjébe. Kati nem szól semmit, csak néz, miközben a keze útra kel, és meg sem áll addig, amíg a saját pináját el nem éri, akkor aztán belead mindent, és úgy maszturbál, hogy attól megint csak elélvez.
Amikor kész van, odahelyezkedik Vera mellé, majd szétrakott lábakkal várja, hogy őt is megdugjam. A szabad kezemmel odanyúlok, majd utat török a redők között, aztán egyre beljebb nyomom az ujjaimat. Meglepően könnyedén becsúszik az egész öklöm, nincs szükség ujjanként benyomni. Kati felnyög, aztán mindkét nőt egyszerre öklözöm, egészen addig, amíg el nem élveznek.
Otthagyom őket, most rajtam a sor, hogy lehűtsem magam a vízben. Amíg én lubickolok, ezek ketten partra vetik magukat, majd a napágyon elheveredve néznek engem, ahogy kilépek a medencéből. Persze van mit nézniük, mert én még nem élveztem el, a farkam úgy áll, mint eddig, csak most már a zacsim is kezd zsibbadni.
Úgy döntök, hogy a harmadik ágyra dobom le magam, de Vera megállít.
– Hékás, nehogy ott feküdj le!
Megáll a mozdulatom, és csak nézek rá.
– Hozd ide az ágyat, itt köztünk van még elég hely.
Hát legyen. Megfogom az ágy végét, és a kerekein tolva beállítom kettejük közé, majd leheveredek rá.
– Mondd csak hercegem, neked is jó volt?
– Igen – mondom szerényen.
– Akkor miért áll még mindig a faszod?
– Mert… mert…
– Szóval nem volt jó. Na várj csak!
Vera közelebb húzódik hozzám, majd rámarkol a kemény farkamra, és finoman húzgálja. Kati hasonlóképpen tesz, ő a másik oldalról csinálja ugyanezt, ami meglehetősen élvezetes, és izgalmas élmény. Behunyt szemmel élvezem a kényeztetést, amikor Vera megelégeli a kézimunkát, ezért rám hajol és a szájával kényeztet tovább, míg Kati a kezével adja hozzá a ritmust.
– Úristen, te meg mit csinálsz itt? – Töri meg a csendet, egy meglehetősen ideges hang.
Amikor kinyitom a szemem és felnézek, meglátom Annát. Basszus, teljesen kiment a fejemből, hogy fagyizni akartunk. Úgy áll előttünk, mintha a villám csapott volna bele.
A hangra Vera is felpattan, és Anna felé lép egyet.
– Higgadjál le kicsilány, és mondd el, hogy ki a fasz vagy te!
Anna csak tátog, keresi a szavakat, ám én megelőzöm őt.
– Ő a barátom – mondom Verának, aki rám néz.
– Úgy. Szóval a barátnőd?
– Így is mondhatjuk.
– Na kicsi lány, akkor szerencséd van, mert a barátom igazolt téged, ezért csatlakozhatsz hozzánk.
– Eszem ágában sincs – mondja Anna felháborodottan.
De Vera már ott áll mellette, a kezét a vállára teszi, és rám mutat.
– Szóval ő a barátod?
– Igen.
– Vagy a pasid?
– Nem, pedig akartam, hogy az legyen.
– No idefigyelj kislány, ha ő a pasid, akkor vedd kezelésbe, mert az nem járja, hogy szegénykémnek más által kell kielégülnie.
– Ugyan. Úgy tűnik ez neki nem okoz gondot.
– Na ne mond. Leszoptad már őt?
– Nem.
– Kiverted a faszát?
– Nem. Dehogy.
– De legalább dugtatok, ugye?
– Neeem.
– Akkor milyen alapon nevezed őt a pasidnak?
Anna mondana valamit, de megint belefagyott a szó. Amíg Vera kérdezgeti, Anna csak engem bámul, és azt, ahogy Kati még most is a farkam masszírozza.
Vera megtaszítja Anna hátát.
– Na lódulj, most még helyrehozhatod a hibáidat.
– De…
– Nincs semmi de. A te pasid, ne várd el tőlünk, hogy kielégítsük, tedd meg magad!
Vera addig taszigálja Annát, amíg az ágyam előtt megáll, és még mindig elbűvölve nézi Kati kezét, amint az a farkamat húzgálja.
Vera megáll mögötte, és rászól.
– Vetkőzz!
– Nem akarom – mondja Anna, miközben a keze a blúzához ér, és kigombolja a felső gombját. Aztán a másodikat is.
– Jaj, ne szarakodj már ennyit, kisanyám – mondja Vera, majd megfogja a felsőjét és egy mozdulattal lehúzza róla.
Anna ott áll előttünk, de a kezeivel eltakarja a melleit.
– A szoknyát is! – utasítja megint Vera. – Ne akard, hogy én húzzam le azt is.
Anna, mintha egy hipnotikus álomban lenne, lassan letolja a derekáról a szoknyát, majd a bugyiját is, de csak áll és nézi a mellettem fekvő nőt. Kati is őt nézi, miközben a farkam továbbra is a kezében van, és lassan fel-le húzgálja.
Vera átöleli Anna derekát, majd beszélni kezd.
– Látod, mennyire fel van izgulva a barátod? Sajnos nem voltál itt, amikor megkérdeztük őt a barátnőjéről, és ő elkezdett beszélni. Amíg elmondta, hogy mennyire szeret téged, és hogy mennyire vágyik rád, az érintésedre, egyszerűen begerjedt és azóta sem bír magával, egyfolytában rólad áradozik, és hogy milyen jó lenne, ha most veled fejezhetné be ezt a… szóval most itt tartunk. A kérdés az, hogy akarod-e, vagy nekünk kell feltenni a pontot az i-re?
Amikor a végére ér, Anna már nemcsak mosolyog, hanem szinte fülig ér a szája, majd, amikor lép egyet felém, már tudom, hogy nyert ügyem van. Anna odahajol hozzám, és megkérdezi.
– Igaz, amit ez a… nő mondott?
– Igaz.
– Oh drágám, miért nem beszéltél nekem erről?
– Vártam a megfelelő alkalmat.
– Na mi lesz kisanyám? Átveszed végre tőlem? – kérdezi Kati, majd az állával felém bök.
Anna nem válaszol, csak megfogja a farkam, és ettől egyből elérzékenyül, majd rábukik és alaposan megnyálazza. Aztán átlép felettem az ágyon, és csak úgy rám ül, amitől a farkam belecsusszan, majd rám borul, és lassú mozgásba kezd.
Én is tolom alá a lendületet, így Anna hamar a csúcsra ér, ám mielőtt elélvezne, Vera odajön hozzánk, és csak úgy kántálni kezd.
– Min-dent-bele. Min-dent-bele.
Kati is csatlakozik hozzá, így már mindketten egyszerre bíztatnak minket.
– Min-dent-bele! Min-dent-bele! Min-dent-bele!
Anna már csak ül rajtam, és lendületesen lovagolja meg a farkam, miközben vigyorog, ahogy a két matróna is, és persze én is. Ebben a pillanatban hálás vagyok nekik, mert valóban vágytam Anna érintésére, és hogy magamévá tegyen, és most ez a vágy valósággá vált az ő jóvoltukból.
Ebben a pillanatban Anna teste megfeszül, majd egy hosszan elnyújtott nyögés kíséretében elélvez. Érzem, ahogy remeg, rázkódik, és amint a puncija ütemesen pumpálja a farkam, amitől én is a csúcsra érek.
Amikor érzem, hogy most fog kitörni belőlem a geci, a lábam megfeszül, ám Anna felemelkedik és lejjebb csúszik rajtam, aztán rábukik a farkamra, és szopja. De még milyen ügyesen csinálja!
Sorban jön belőlem a sok anyag, amit Anna már képtelen nyelni, így a szája szélénél folyik belőle, vissza a farkamra, de ő nem hátrál meg, felegyenesedik rajtam és csak a finom kezével veri ki belőlem a többit, ami így is jelentős mennyiségnek számít.
Amikor már nincs több bennem, Vera és Kati egyszerre kezd el tapsolni, ami meglehetősen lelkes, ám diszkrét éljenzésbe csap át.
Anna csak vigyorog, ahogy én is. Amikor felemelkedik rólam, a két nő megfogja a kezét, és a medence felé tuszkolják, majd közös erővel megfogják a kezeit és lábait, majd egyszerűen bedobják a vízbe, majd ők is utána ugranak. Én is velük tartok.
Amikor ismét a parton vagyunk, megint Vera kezdeményez.
– Jól tudom, hogy fagyizni akartatok menni?
– Igen – mondja Anna.
– Akkor ideje mennetek, mert már későre jár az idő. Igazam van?
– Jól van megyünk már – mondom Verának majd belebújok a nadrágomba és a pólómba. Mire elkészülök, Anna is menetre készen áll, így nincs más hátra, mint elköszönni.
Mivel Kati van hozzám közelebb, vele kezdem. Adok neki két puszit, majd Verához fordulok, és megölelem. Jólesik a meztelen testét magamhoz szorítani, és érezni a nagy melleit, amint hozzám nyomja őket.
– Köszönöm – mondom neki.
– Ugyan, semmiség, egy barátért bármit megtesz az ember.
Anna nem ölelkezik, csak int nekik, és már futunk is, amikor Vera utánam szól.
– Várj még, ezt elfelejtetted!
Mire visszaérek, Vera belép a szobájába, ám én csak megállok kívül, és várok rá. Amikor kilép, a pénztárcája van a kezében, majd kivesz belőle annyi pénzt, ami a napi bérem kétszerese.
– Ez a tiéd. Persze duplán. – A kezembe adja a pénzt, én meg zsebre vágom, de ő közelebb hajol hozzám, és még hozzáteszi. – Rázd le a kiscsajt, holnap megint várunk.
Én csak vigyorgok rá, majd futok Anna után.