Most nincs rajta a blúza, de még a melltartója sem, így most a teljes figyelmem a melleire összpontosul, amik csodásak, ám ez még nem minden. A szoknyája a derekára van felhajtva, ami alatt most még bugyi sincs. Ám ott van az egyik keze, ami a punciját simogatja, és ami időnként eltűnik benne. A másik keze a melleit simogatja, markolja, néha megcsípve a bimbókat is. Én csak nézem őt, ás ámulok rajta, egyben a látvány is magával ragad. A farkam a nadrágom mélyén is...
Inga teste megfeszült, hangja elcsuklott, majd egy pillanat múlva hangos sikolyokkal fűszerezve járta át testét a gyönyör. Orgazmusa pillanatában én is átadtam magam az érzésnek. Lüktetve ontottam magamból forró testébe a nedveim. Gyönyöre hosszan elnyúló és lassan lecsengő volt. Inga, kéjrudam minden egyes pulzáló mozdulatára halk nyögéssel reagált, miközben én lecsukott szemmel és remegő lábakkal adtam át magam a testemet elöntő hullámzó érzéseknek.
- Most pedig én akarom kinyalni a pinádat. - Rendben, nyald ki. - Mondja ő szinte nevetve, majd felül az asztal szélére, én meg elé térdelek, és nyalni kezdem az illatosan lucskos pináját.
Hármasban masztizunk az éjszakai parkban
Nick Wood, , Hármasban, Maszti, Nyilvános szex, Történetek, 0- És a néződdel mi lesz? - Milyen néző? - kérdezem tőle, és közben körül nézek. Két paddal mellettem, egy nő ül a padon, derékig felhúzott szoknyával, és engem néz. Kicsit elpirulok, ám a farkam megint ágaskodni kezd.
Egy idegen pasi maszturbált nekünk a teraszon Az apám, a munkája miatt, elég sokat utazik, és a legjobb az egészben, hogy nem akárhova, hanem a legmenőbb helyekre, és sokszor elvisz engem is magával. Tavaly nyáron, Miamiban töltöttünk el három hetet, ami újabb élményekkel gazdagított. A ház, amiben laktunk ez idő alatt, az óceán-parton volt, onnan nagyjából pár száz méterre. Bazi nagy ház, kilátással. Amúgy az egészet az a cég fizeti, akinek dolgozik. A házban...
Megtanítalak maszturbálni Megtanítalak téged is, mert nagy eséllyel nem tudod hogyan és mit kell csinálni, hogy igazán élvezd a szexet. Ez az ötlet néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, amikor egy barátnőm nálam volt a hétvégére, és beszélgettünk. Naná hogy a szex és az élvezetek is beszédtéma volt. Akkor jöttem rá, hogy a barátnőm, – nevezzük őt Erikának, – nem tudta, hogy mi fán terem az orgazmus. Annyit tudott csak, hogy a puncit kell ...
Most már elmúltam 21 éves, és a mai napig minden nap megsimogatom magam, de van hogy többször is, ha van rá lehetőségem. Mióta nagylány vagyok, sok módját kipróbáltam ennek a kellemes időtöltésnek, de mindig csak lányokkal.
Beizzanak a hormonok érkezik már a tavasz - Szex Blog - Kicsit hátra dőlve meglazítom a nadrágszíjat, és mutatom neki, hogy benyúlhat. Benyúlt.
Marie-Laure és a férje megtanított szopni Egy francia házaspár megtanított szopni. Ennek a történetét osztom meg most mindenkivel. A múlt nyáron két hetet a francia Riviérán töltöttem a szüleimmel. Persze nem lóghat az ember állandóan a szülei nyakán, a szállodában és a strandon sok velem egykorú lánnyal és sráccal ismerkedtem meg. Együtt mászkáltunk, végig látogattuk a környék összes strandját, esténként diszkóztunk, jól éreztük magunkat. Egyik nap eg...
Ági és Klári kalandjai a fürdőszobában. Egy iskolai három napos kiránduláson történt, 4-6 ágyas szobákban voltunk elszállásolva. Valahogy későn értem be a busztól és a szobák elosztásánál már nem jutott nekem hely, így az idegenvezetőnkkel kerültem együtt egy szobába. Először kicsit idegenkedtem tőle, de amikor láttam a szobát, már örültem a szerencsémnek. A mi szobánkban volt egyedül tévé, és volt külön zuhanyzó, míg a többieknek a folyosó v...
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
- Karácsonyi erőszak az otthonomban
- Az ügyintéző
- Az elbaszott swinger buli
- Az öreg elhozta nekem, a karácsonyi ajándékomat
- A csajom leszopja az ételfutárt
- Margit is szereti ha finom
- Együtt élvezzük a ruhapróbát
- A prosti és a két ügyfél
- Családi nudista kalandjaim az autóban
- A legfinomabb kávét nálunk ihatod
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 543)
- Édeshármas szextörténet (8 882)
- Flintstones szex képregény (8 503)
- Nudista élmények (7 444)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 237)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (7 056)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 463)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 340)
- Nudi a kertben hugival (5 934)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 526)