Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Ági és Klári kalandjai a fürdőszobában.

Egy iskolai három napos kiránduláson történt,  4-6 ágyas szobákban voltunk elszállásolva. Valahogy későn értem be a busztól és a szobák elosztásánál már nem jutott nekem hely, így az idegenvezetőnkkel kerültem együtt egy szobába. Először kicsit idegenkedtem tőle, de amikor láttam a szobát, már örültem a szerencsémnek. A mi szobánkban volt egyedül tévé, és volt külön zuhanyzó, míg a többieknek a folyosó végén lévő zuhanyzóban WC-be kellett kimenniük.

Beköltöztem a szobába, még egyedül voltam, az idegenvezető csak késő este érkezett. A szobában két heverő volt egymás mellé tolva, mintha egy nagy franciaágy lenne. Kiválasztottam az egyiket, lezuhanyoztam, és lefeküdtem. Fáradt voltam az egész napos utazástól, kirándulástól, így nem sokáig néztem a tévét, hamar elaludtam. A tévé hangjára ébredtem fel. Háromnegyed 11 volt. Valami unalmas film ment, éppen ki akartam kapcsolni a tévét, de gondoltam végignézem milyen adók jönnek be. Kimásztam az ágyból és leültem a földre a tévé elé a szőnyegre. Így kapcsolgattam végig az adókat, amikor egy erotikus filmet találtam valamelyik nyugati adón.

Néztem a tévét, és kezdtem felizgulni. A képen egy meztelen csaj éppen a hátán feküdt, és maszturbált. Persze cenzúrázott volt, be volt takarva, csak a mellei voltak láthatóak, és az izgalomtól, gyönyörtől kipirult arca, és hogy a keze mozog a takaró alatt. Felizgultam a jelenettől és arra gondoltam, hogy én is játszhatnék így magammal. Éreztem, hogy kezd nedvesedni a puncim. Bugyi és egy hosszú póló volt rajtam, általában így szoktam aludni, ha nem otthon alszom. Lenyúltam és éreztem, hogy a bugyin kezd átnedvesedni. Néztem a tévét, és simogattam magam a bugyin keresztül. Egy idő után már nem bírtam magammal és benyúltam a bugyi alá, úgy masztiztam, simogattam, ujjaztam magam. Éreztem, hogy mindjárt elélvezek.

Gyorsan átkapcsoltam egy másik adóra, és bementem a fürdőszobába. Ledobtam magamról a ruhát és a kádba a zuhany alá álltam, itt folytattam a masztizást. Bekentem magam tusfürdővel és kéjesen simogattam a cicim, a hasam, a combjaim, és beujjaztam magamnak. Éreztem, hogy pár pillanat, és jön a kéj, az élvezet. Ekkor kinyílott a fürdőszoba ajtaja és egy magas, vörös hajú nő lépett be. Ijedten kaptam magam elé mind a két kezem, és nagyon zavarban voltam. A nő végigmért, elmosolyodott, és bemutatkozott:
– Szia! Klári vagyok az idegenvezetőtök, én leszek a szobatársad.
Nem is tudtam megszólalni, csak teljes zavarban, elpirulva bámultam rá, és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

De Klári nem zavartatta magát, kibujt a nyári ruhájából, és egy szál bugyiban állt előttem: Mi a baj? Csak nem szégyelled magad? Hiszen én is lány vagyok- mondta.
– Igazán bemutatkozhatnál te is!
– Csókolom. Ági vagyok. – nyögtem ki zavaromban.
Felnevetett és rám szólt, hogy tegezzem, nem olyan öreg ő.
– Szia- mondtam. borzasztóan szégyelltem magam, hiszen láthatta, hogy ez nem egyszerű zuhanyzás, látnia kellett mit csinálok.
– Fejezd csak be, én addig megmosom a fogam – mondta mosolyogva. Gyorsan leöblítettem magam és magara terítettem a törölközőm, közben ő a mosdónál fogat mosott, aztán kibujt a bugyijából is, és leült a WC-re pisilni. Megdöbbenve néztem.

Még senki nem pisilt előttem, ezt nagyon magánügynek tekintettük mindig a családban. Aztán Klári felállt, nyújtózott egyet, és belépett a helyemre a kádba. Én gyorsan bementem a szobába és ott törölköztem tovább. Zavarban voltam és nem értettem ennek a nőnek a viselkedését, de valahogy fel is izgatott. Nagyon szép volt, magas, jó alakú, formás mellekkel, hosszú combokkal és nagyon szép fenékkel. Ahogy meztelenül állt láttam teljesen borotvált pináját is. Izgatott ez a látvány. Arra gondoltam, hogy be kellene lesni a fürdőszobába, meglesni őt zuhanyzás közben. Közben megtöröltem magam, és észrevettem, hogy a bugyim és a pólóm bent maradt. Gondolkodtam kicsit, de aztán vettem egy mély levegőt, és ahogy Klári, kopogtatás nélkül benyitottam. Klári a kádban guggolt, és egyik kezével széthúzta a pináját, a másikkal a vízsugarat irányította rá a zuhanyból. Földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam. Ő felnézett, elmosolyodott és odaintett magához: – Gyere! ne nézz már olyan bután! Te is masztiztál az előbb, nem?

Bambán néztem ki a fejemből, és nem tudtam mit is kéne most mondanom, csinálnom. Klári felállt és megfogta a karom, maga mellé húzott. Levette a magamra tekert törölközőt, és megemelte a karom, húzott a kádhoz: – Gyere, szerintem még nem végeztél, jól esik majd még egy kis tisztálkodás! Beléptem mellé a kádba, ő pedig rám irányította a zuhanyt, és nevetett. Aztán szembe fordult velem, és rám nézett mosolyogva, közben a fejem simogatta. Aztán a keze lecsúszott a pici mellemre és finoman simogatta, aztán erősebben megszorította.
– Szép vagy- mondta, majd gyorsan lehajolt hozzám és megcsókolt. Teljesen lebénultam ettől, még soha nem csókolt meg senki a számon, főleg nem egy nő. Csak álltam és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar.

A keze lecsúszott a mellemről és a hasam simogatta, közben a másik karjával átölelt, felemelte a fejem, és újra megcsókolt. Először finoman csókolta a bezárt számat, aztán a nyelvével erőszakosan benyomult az ajkaim közé. Féltem, zavarban voltam, de élveztem is a dolgot. Ahogy csókolt és egyik kezével a hátamat és a popsimat simogatta, a másikkal lenyúlt a puncimhoz, önkéntelenül nyitottam ki a szám, és tártam széjjel a lábam a betolakodó keze előtt. Nem is tudtam mi történik velem, csak azt éreztem, hogy ilyen kéjes érzésben még nem volt részem. Éreztem, hogy egyre gyorsabban közeledek az orgazmus felé és pár pillanat múlva a keze érintésétől el is élveztem. csodálatos volt, soha nem éreztem még ilyen gyönyört. Lihegve álltam kipirult arccal. Klári lenézett az arcomba, aztán megsimította a hajam, és homlokon csókolt.
– Törölközz meg, feküdj le az ágyba, mindjárt megyek én is- mondta. Kiszálltam a kádból és letöröltem magam, aztán nyúltam a bugyimért és pólómért, de megfogta a kezem: – arra nem lesz szükséged ma éjjel – mondta.

Ahogy Klári mondta, lefeküdtem az ágyba meztelenül és betakaróztam. Azon gondolkodtam, hogy mi is történt az előbb, és nagyon furcsa érzéseim voltak. Élveztem, ahogy Klári, egy nő, csókolt, simogatott, zavarban is voltam, és nem is értettem az egészből semmit, csak hogy életem eddigi legnagyobb gyönyörét okozta nekem. Pár perc múlva Klári belépett a szobába. Meztelen volt ő is. Rám mosolygott, aztán játékosan lerántotta rólam a takarót: Állj csak fel! Hadd nézzem meg jól azt a kiscsajt, akit épp az előbb elégítettem ki! – mondta. Én lassan felálltam az ágyon és néztem rá. Nagyon szép volt ez a nő, és ahogy eszembe jutott mi történt az előbb a kádban, kezdtem újra felizgulni. Klári végigmért, aztán szólt, hogy forduljak meg.

Lassan körbefordultam és éreztem hogy Klári közelebb lép, és elkezd simogatni. Aztán mögém lépett és átölelt hátulról. Simogatta a melleimet, a hasamat és a puncimat is. Kezdtem levetkőzni a gátlásaimat és élvezni a dolgot, lassan szétnyitottam a lábaimat és kis terpeszbe álltam, hogy jobban a puncimhoz férjen. Ekkor Klári megfogta a puncim, és elég erősen megszorította, szinte már fájt.
– Látom élvezed, ha simogatlak- mondta – És most mesélj szépen magadról, de őszintén válaszolj minden kérdésemre, mert ha nem, az fájni fog neked!
Ezután kikérdezett, hogy hány éves vagyok, milyen szexuális élményeim voltak már, hogyan szoktam maszturbálni, és még sok kérdést tett fel, amit részben nem is értettem. Közben hol simogatott, hol erősebben markolta a puncim, a melleim, vagy a popsim. Én igyekeztem válaszolni minden kérdésére, de szörnyen szégyelltem magam, amikor arról kérdezett mitől izgulok fel, hogyan elégítem ki magam, voltam e már nővel, vagy fiúval.

Mire befejezte a kikérdezésemet én már teljesen felizgultam és nagyon nedves voltam. Akkor rám szólt, hogy üljek le a fotelbe és tegyem szét a lábam, aztán maszturbáljak előtte. Engedelmeskedtem és elkezdtem simogatni a puncim. A puncim még alig volt szőrös, inkább csak pihés volt és nagyon jól lehetett látni mindent. Simogattam magam, ő pedig irányított és mondta mit csináljak. Egyre jobban élveztem ezt az önkielégítést, és becsuktam a szemem. Kis idő múlva szólt, hogy nézzek rá. Szemben ült velem az ágyon széttett lábakkal és ujjazta magát. Gyönyörű, nagyon izgató látvány volt! Önkénytelenül is utánoztam minden mozdulatát, és nagyon gyorsan elélveztem újra. Ekkor szólt, hogy menjek oda mellé és simogassam a punciját. Először nem akartam, de aztán legyőztem a félénkségem és elkezdtem simogatni. Megfogta a kezem és irányította. Aztán hanyatt dőlt az ágyon és engem maga felé térdeltetett.

Így simogattam, ujjaztam a pináját, amikor egy nedves, finom simogató érintést éreztem a puncimon. Klári elkezdett nyalni nekem. Isteni volt, nem tudtam semmi másra figyelni, pillanatokon belül megint elélveztem. Közben Klári lenyúlt a pinájához, és ujjazta magát, pár pillanat múlva ő is elment. Feküdtünk egymás mellett, átölelt, magához húzott és így aludtam el a vállára dőlve. Másnap egész nap kirándultunk. És este újra szeretkeztem Klárival. Most még tovább jutottunk, én is nyaltam neki, aztán elővett egy vibrátort, és azzal izgatott, dugott meg, majd én is ezt tettem vele.

A harmadik napon mi hazaindultunk és el kellett búcsúznom Kláritól. Megadta a telefonszámát és a címét. Aztán amíg a buszra vártunk, hirtelen behúzott a WC-be, egyszerűen lerántotta rólam a rövidnadrágot és bugyit, rátapasztotta a száját a pinámra, és nyalt, nyalt, amíg el nem élveztem. Akkor a táskájából elővette a vibrit, feldugta nekem egészen tövig, aztán felhúzta rá a bugyimat és a rövidnadrágom.
– Kérlek ne vedd ki, majd csak ha hazaértél! Ülj fel így a buszra és gondolj rám közben! A vibri ajándék tőlem, a te ajándékod pedig az lesz, hogy elmeséled levélben vagy telefonon, hogyan érkeztél haza.

Megcsókolt, aztán kilépett a WC-ből. Én megigazítottam a ruhám, és mentem utána. A busz már bent állt és csak rám vártak. Felszálltam és úgy tettem, mintha aludnék, közben arra gondoltam, hogy mi is történt velem ez alatt a három nap alatt.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Betty egy létrán állva lesz az enyém - Szex Blog

Betty egy létrán állva lesz az enyém

Kidugom a nyelvem, és belenyalok, minek hatására enyhe remegés fut végig rajta. Ez felbátorít, és újra belenyalok, ám most mélyebben és hosszabban teszem. Betty, mintha élvezné a játékot, kicsit hátrébb nyomja a fenekét, amitől a puncija kerül közelebb számhoz, és amiből láthatóan folyik a nedve.

Strapon és a barátnőm nővére - Szex Blog

Strapon és a barátnőm nővére

– Mutasd! Vedd le a nadrágod! Ellenállnék, mert hát milyen az, hogy a csajom nővérével… A következő pillanatban egy hirtelen mozdulattal letolom a nadrágom. A farkam úgy meredezik, hogy attól tartok, mindjárt elsül.
– Ejha! – mondja Éva, majd odalép hozzám, és megfogja a makkomat, hogy aztán lehúzza róla a bőrt. – Tetszik. Mit szólsz ahhoz, ha egyezséget kötünk? – Mire gondolsz? – kérdezem kíváncsian.

author-avatar

Az írónk: SzexBlog

Megadom a lehetőséget másoknak, hogy közzé tegyék a legizgalmasabb élményeiket. Továbbá nyilvánosan a nagyközönség számára elérhetővé tesszük a legjobb írásokat, ami izgalomra ad okot