Amikor azt hitted már mindent hallottál – Ruhynga VII - Szex Blog
Maszti, Négyesben

Amikor azt hitted már mindent hallottál – Ruhynga VII

Kinga elém térdel négykézláb, és én bedugtam neki. Semmit sem éreztem eleinte, de a mozgástól, meg attól, hogy az a kis bőrszíj ingerelni kezdte a csiklóm, teljesen beindultam, ami a látvánnyal együtt elég volt egy újabb orgazmushoz. Kinga után aztán,… Kinga után - elcsukott a hangja – …utána, Zolit kellett megdugnom. - Hogy mi van? – kerekedett el a szemem. - Jól hallottad! Kinga és Betti franciázni kezdett. Betti felül volt. Aztán Zoli mögé térdelt a fenekébe hatolt, én meg Zoliéba. Fura póz volt, de megoldottuk.
Éva egy idegen pár előtt masztizik - Szex Blog
Maszti, Nyilvános szex

Éva egy idegen pár előtt masztizik

Amikor Éva elélvez, a puncijából sugárban tör elő a nedve, de talán van benne egy kis pisi is, ami pont telibe talál engem. Az arcomba csapódik az első sugár, aztán a többi is. Amikor Éva már teljesen kész van, akkor felül, és meglátja a két idegent. Ő is, mint én, széttárja a kezeit, mintegy bocsánat kérést, és csak ennyit mond a szájtátó nézőinknek. - Bocsi.
Bassza meg, ez egy izgalmas nap volt - Szex Blog
Erotika, Hármasban

Bassza meg, ez egy izgalmas nap volt

Amikor elérem, és az ujjam hegye megérinti a nedves részt, ő ismét megremeg, ahogy én is. Az ujjaim egyre merészebbek, és egyre mélyebben túrnak bele, amitől az egyre nedvesebbé, és lüktetőbbé válik. Így éljük át egymás felfedezésének az örömét, amikor megérzem, hogy nem bírom visszatartani a belőlem kitörni készülő áradatot. Érzem, amikor elindul, és azt is, amikor az első cseppek elszállnak a messzeségbe, amikor az ajtóban megjelenik Móni, és mondana valamit, de az arca valami rosszat sejtet.
Andi és én lelépünk a buliból - Szex Blog
Leszbikus, Maszti, Szopás

Andi és én lelépünk a buliból

Odalépek hozzá, majd belenyomom a farkam a pinájába, amikor felsikolt. - Ne oda, a seggembe nyomd. Andi hátra nyúl a két kezével, megmarkolja a farizmait, majd a segge lyukába dugja a kezei két ujját, és széthúzza. Pont mint anyunak, kifordul a belseje, ami ott vöröslik előttem, én meg belevágom a faszomat, és baszom őt, ahogy csak bírom. Ő is hamar elélvez, szinte ugyan úgy, mint pár pillanattal korábban az anyja. Andi maga mögé nyúl, és eltaszít magától.
Titkok – Ruhynga VI - Szex Blog
Leszbikus, Maszti

Titkok – Ruhynga VI

Alig vártam, hogy este legyen és végre ágyba kerüljünk de aztán, már zuhany alatt megtettem. Azt hittem már alszik, de ez a kis mocsok végig nézte az ajtóban állva. Én annyira el voltam foglalva magammal, hogy észre sem vettem. Csak amikor elzártam a vizet. Gondolhatod milyen zavarban voltam. Erre ő csak annyit mondott, hogy „Ez nagyon szexi volt.”
Első randi és huncut ismerkedés a bárban - Szex Blog
Maszti, Nyilvános szex

Első randi és huncut ismerkedés a bárban

Oda hajolok az ujjához, megszagolom, és majdnem elélvezek a gyönyörtől. Annyira kellemes punci illata van, hogy szinte megrészegülök tőle. A következő pillanatban megfogom a kezét, majd magam felé húzom, és a számba veszem. Nyalogatom, szopom, de csak óvatosan hogy sokáig tartson. Amikor már nincs rajta semmi, Klári elhúzza a kezét, majd ismét benyúl a ruha alá, és egy újabb adagot tart az orrom alá. Ez most az előző duplája, hisz most két ujját veszem a számba, majd élvezettel szopogatom.
Aranka néhány napig a vendégem - Szex Blog
Maszti, Szopás

Aranka néhány napig a vendégem

Aranka belép hozzám, és a farkamat bámulja. - Így sokkal nagyobbnak látszik, mint a gatyában. - mondja nekem, majd kérdés nélkül odalép az ágyamhoz, rátérdel, majd egészen közel kúszik hozzám, aztán megint csak kérdés nélkül megfogja a farkam, és ő veri tovább, miközben időnként rám pillant, és vigyorog. Ha nem jól csinálom, szólj és abbahagyom.
Inga, én és az új kilátó - Szex Blog
Nyilvános szex

Inga, én és az új kilátó

Inga teste megfeszült, hangja elcsuklott, majd egy pillanat múlva hangos sikolyokkal fűszerezve járta át testét a gyönyör. Orgazmusa pillanatában én is átadtam magam az érzésnek. Lüktetve ontottam magamból forró testébe a nedveim. Gyönyöre hosszan elnyúló és lassan lecsengő volt. Inga, kéjrudam minden egyes pulzáló mozdulatára halk nyögéssel reagált, miközben én lecsukott szemmel és remegő lábakkal adtam át magam a testemet elöntő hullámzó érzéseknek.
A kukkoló - Szex Blog
Maszti, Nyilvános szex

A kukkoló – Ruhynga V

Gyönyörittas nyögései között szája mosolyra nyílt. Tisztában volt vele, hogy őket nézem és láthatta a kezem, ahogy a farkamon járt fel s alá. A másodpercek, amíg így néztük egymást Bettivel, óráknak tűntek. Még nem láttam senkit élőben szeretkezni, és a látvány teljesen megrészegített.
Betty egy létrán állva lesz az enyém - Szex Blog
Nyilvános szex, Puncinyalás

Betty egy létrán állva lesz az enyém

Kidugom a nyelvem, és belenyalok, minek hatására enyhe remegés fut végig rajta. Ez felbátorít, és újra belenyalok, ám most mélyebben és hosszabban teszem. Betty, mintha élvezné a játékot, kicsit hátrébb nyomja a fenekét, amitől a puncija kerül közelebb számhoz, és amiből láthatóan folyik a nedve.
Csilla lett a ház asszonya - Szex Blog
Maszti, Négyesben, Nyilvános szex, Szopás

Csilla lett a ház asszonya

közelebb lépek hozzá, amikor felemeli a fejét, rám néz, és szinte hang nélkül mondja. - Kérlek elégíts ki, élvezni akarok a nyelvedtől. Lassan letérdelek az ágy előtt, odahajolok hozzá, ahol a keze a csiklóját simogatja. Lassan közelítek felé, de már érzem az illatát. - Gyere már te állat, ne várass tovább.