Téged Keresünk! Szex Blog Írói Club

Margit néni a szállásadóm és a szeretőm

Ez a történet még fiatal koromban esett meg velem, ami valójában nem is egy történet, hanem egy hosszabb folyamat kezdete volt. Akkor még alig voltam 18 éves, amikor otthagytam a szülői házat, hogy a saját lábamra állhassak. Voltak barátaim, volt munkám, de még suliba jártam. Egy albérletben laktam, nem messze a szüleimtől, egy olyan házban, ahol volt egy külön álló szoba, saját bejárattal. A szállásadóm, Margit néni, egy hatvan körüli nő, aki egy kicsit fura, de amúgy jó fej. Néha megkért hogy segítsek neki ezt-azt megcsinálni, de amúgy nem háborgattuk egymást. Én voltam akkor a király, mert így szabadon hazavihettem a csajokat, és nem zavart ez senkit.

Akkoriban volt egy időszakom, amikor nem volt barátnőm. Szar volt, bevallom, mert egyedül voltam otthon, meg különben is. Akkor épp nyári szünet volt, nem kellett suliba menni, így volt egy csomó szabadidőm. Eleinte próbáltam beújítani egy nőt, de nem jött össze, mert aki szóba jöhetett volna, azok épp nyaraltak. Így hát majdnem egyedül töltöttem a nyarat, amit így utólag nem is bánok.

A munka mellett elég sok szabadidőm volt, így hát kimentem a kertbe, és napozás közben tanulni is tudtam. Egy nap, amikor épp a történelem lemaradásomat akartam bepótolni, Margit néni ott motoszkált körülöttem, ami egy kissé zavart a tanulásban. Egy kicsit gyomlált, meg a növényeit babusgatta, amikor észrevett, és odajött hozzám.

– Szia Tomi, nem is tudtam hogy itthon vagy.
– Csókolom. Nyári szünet van az iskolában.
– Tényleg, el is felejtettem. – Ahogy sok más dolgot is el szokott felejteni.
– Nem tesz semmit. – mondom neki, mert azt gondolom, hogy tovább áll, és végre békén hagy.
– Mit csinálsz most? – Kérdezi tőlem újfent.
– Történelmet tanulok.
– Nahát, én meg azt hittem, hogy napozol.
– A szabadban a kettő nem zárja ki egymást.
– Tomi. Azt tudtad, hogy én fiatalabb koromban nudista voltam?
– Tényleg? – csodálkozok rá.
– Persze. Van még egy csomó fényképem is, ha akarod megmutatom neked.
– Már nem tetszik nudistának lenni?
– Dehogy, ebben a korban bottal kergetnének el, ha kimennék a tóra. Csúnya vagyok már.

Ezen egy kicsit elgondolkodok, mert az igaz, hogy már túl van a hatvanon, de csúnyának nem mondanám. Az arca kedves, a mosolya őszinte, de a ruha alatt nem tudom milyen, mert eddig csak olyan hosszú köpenyfélékben láttam.
– Nem is tetszik csúnyának lenni. – mondom neki, hogy egy kicsit kedveskedjek.
– Úgy gondolod?
– Persze.
– Még jó hogy ez a ruha eltakar, mert akkor biztosan világgá futnál, ha meglátnál.
– Hát, nem is tudom…
– Megmutassam? Akarod?

Nem akartam látni, ám a kíváncsiság hajtott. Milyen lehet egy hatvanvalahány éves nő meztelenül?
– Komolyan tetszik kérdezni?
– Persze. Ha akarod látni, milyen vagyok, akkor leveszem a ruhámat.
Egy kicsit bizonytalan vagyok, de még mindig kíváncsi, így veszem a lapot, és rábólintok a dologra.
– Jó, mutasson valamit. Persze csak ha ez nem gond.
– Dehogy gond. Többen láttak az életemben meztelenül mint ruhában. – mondja nekem, miközben a kötényének a gondjait egyenként kigombolja.
Én csak tátom a számat, és a szemem sem bírom róla levenni. Ahogy halad a gombolással, az egyből szemet szúr, hogy nincs rajta melltartó, így a mellei lassan szabaddá válnak. Hát, meg kell hogy mondjam, nem olyan mint a korombeli lányok, ám mégis van benne valami izgalmas. Ahogy egyre lejjebb halad a gombolkozással, azt is megtudom, hogy bugyi sincs rajta. Ekkor beugrik az a látvány, amikor mosás után kitereget, ami akkor nem tűnt fel, de most már tudom, hogy soha nem láttam a száradó ruhák között sem melltartót, sem bugyit.

Amikor az utolsó gomb is megnyílik, kitárja magán a ruhát, és egy mozdulattal leveszi, és a fűre dobja mellém.
– Na mit gondolsz, kislegény? Tetszik, vagy sem.
Én csak meredek rá tátott szájjal, és próbálom magamba szívni a látványt. Az alakja nem kifogásolható, persze azért a kor nyomot hagyott rajta. A mellei is csodálatosak, nem lóg, csak épp annyira, ami elfogadható. De a legizgalmasabb a pinája, ami simára van borotválva, és a kisajkai hosszan kilógnak a lábai közt. Próbálok megszólalni, de nem tudom mit mondjak, hisz még nem kellett egy nagymamának sem értékelést mondanom a szemébe.
– Tetszik. Mondom neki, ami megfelel a valóságnak. Nem gondoltam volna hogy ebben a korban egy nő ilyen jól tud kinézni.
Ahogy bámulom őt tátott szájjal, észreveszem, hogy a farkam is kezd érdeklődést mutatni irányába. Margit meg csak pózol nekem, és igyekszik minél többet megmutatni magából. Amikor megáll, a forgásban, és felém fordul, akkor látja meg a nadrágomat is.
– Most már elhiszem hogy igazat mondasz, a kukacod nem hazudik.
Próbálom eltakarni előle az ágaskodó farkam, de nem megy, mert nekem elég hosszú a farkam, ám nem túl vastag. A csajok cerkának hívják.
– Bocsánat.  – mondom kissé szégyenkezve.
– O, nem kell bocsánatot kérni, ez nekem elismerés. Nem minden nap van rá alkalmam, hogy a fiúk így reagáljanak rám. De mondok neked még valamit. Mivel én nudista vagyok, legyél te is az, és vesd le a nadrágodat, hogy én is láthassak valami szépet.
– Inkább nem szeretném. – mondom neki pirulások közepette, de ő nem tágít.
– Jól van, akkor csak mutasd meg mit rejtegetsz.

Áll a faszom, mit a cövek, mert már jócskán felizgultam a látványtól, és most még azt akarja hogy mutassam meg neki a farkam. Valójában szegyent értek, amiért ilyet kér tőlem, ám másfelől meg felizgat a dolog, így belül viaskodok magammal, hogy mit is tegyek.
– Ne kéresd magad, látod én is megmutattam magam és mégsem dőlt össze világ.

Kissé tétován megfogom a fürdőnacim gumis részét, és lassan lejjebb húzom, hogy láthassa a farkam. Amikor a gumit átugorva előbukkan a merev farkam, Margit néni egy hangos kis sikollyal reagál, aztán így szól hozzám.
– Ejha, ez aztán a szerszám, sose láttam még olyat ami ilyen hosszú. Fogd csak meg a kezeddel, és húzd le a fitymát a makkodról, azt is látni akarom.

Megfogom, ahogy kérte, aztán lehúzom a bőrt, ami alatt a makkom már nagyra duzzadt, és lüktet is.
– Hú, ez aztán egy szép fasz. Gondolom a lányok meg vanna érte őrülve. – mondja nekem, miközben a szája szélét nyalogatja. – Húzgáld még egy kicsit nekem, hogy jobban lássam.

Ekkor Margit néni, leül mellém a takarómra, és egészen közelről nézi ahogy a farkam markolom, és közben húzgálom rajta a bőrt.
– Jó így neked? – kérdezi tőlem, de nem tudom mire gondol pontosan.
– Mire tetszik gondolni?
– Arra, hogy húzgálod a bőrt a farkincádon.
– Igen, jó.
– Mindjárt gondoltam. Akarod hogy én is húzgáljam egy kicsit?
– Nem is tudom…
– Mi az, hogy nem tudod? Akarod vagy sem?

Mielőtt bármit válaszolhattam volna, Oda nyúl hozzám és megmarkolja ott, ahol a kezem nem takarja. Mint mondtam, elég hosszú, így ketten is megmarkolhatjuk, és még a makkom is szabadon marad. Ahogy Margit néni fogja, ahogy finoman simít rajta, és amilyen kéjsóváran nézi a műveletet, egyszer csak elélvezek. Képtelen vagyok bármit tenni, kilövell belőlem a forró geci, és Margit néni arcát találja el. Megijedek, hogy most mi lesz, de nem történik semmi, tovább veri a farkam, és ámulattal nézi a tovaszálló cseppeket.
– Jaj Tomikám, ez nagyon szép volt, Csak azt sajnálom hogy ilyen rövid ideig tartott.

Én még most is inkább szégyent érzek, ám az élvezet valódi volt, sokkal valódibb, mint eddig bármikor. Margit méni még most is marokra fogva tartja a farkam, ami még most is keményen áll, pedig ilyekor már össze szokott menni. De most nem. Margit néni egy kicsit előre dől, és most már kérdés nélkül azt teszi, amit csak akar, vagyis a szájába veszi a farkam, és szopogatja a makkomat. Érzem, hogy jön egy újabb hullám. Elég sok lánnyal volt már dolgom, magamnak is elég sokszor kivertem már, de ilyet, hogy még után is ilyen merev legyen, még soha nem tapasztaltam. És ahogy Margit néni nyalogatja…

Egy pillanatra megáll, majd a szemebe néz, és feltérdel, háttal nekem, miközben a pináját felém mutatja.
– Gyere Tamás, dugd be a faszod a pinámba. – mondja nekem kissé kéjesen, és én nem tudok ellenállni.
Egy ideig csak nézem, ahogy kitárulkozik a pinája, ahogy lógnak az ajkak, és ahogy egy kissé megnyílva, látható a rózsaszín belseje. A farkam már megint lüktet, és nem tudok ellenállni a csábításnak, és most már nem is akarok. Meg akarom baszni Margit nénit.

Feltérdelek mögötte, amiközben csak nézem a lyukait. A rózsaszínű pináját, és a fölötte tátongó ánuszát is. Megigéz a látvány. Ahogy közeledek felé, a farkam szinte magától becsusszan a már eléggé lucskos lyukába, majd tövig nyomom bele, és hevesen baszni kezdem, amitől minden lökés után, a zacsim csattan a csiklóján. Margit néni meglepően hamar elélvez. érzem, hogy a pinája satuként szorít rá a farkamra, és ettől úgy érzem, mintha szivattyú dolgozna benne. Még lökök bele néhányat, aztán én is elélvezek, de nem így történt.

Amikor Margit néni megérzi, hogy készem állok az orgazmusra, akkor megfordul, a szájába veszi a farkam, és úgy szopja, hogy szinte kirobban belőlem egy újabb adag sperma, amit lelkesen szív magába, és csak nyeli. Ezután elterülök, és csak lihegek. Margit néni mellém fekszik, és beszélni kezd.
– Tudod mit, Tamás. Mostantól én nem Margit néni vagyok neked, hanem csak simán Mara, és szeretném ha tegeződnénk.
– Rendben Mara.
– Továbbá szeretném ha ez nem tudódna ki, maradjon ez kettőnk titka. Rendben?
– Persze Mara, ez természetes.

Mara felkel a takarómról, és felveszi a kötényét, majd lassan elindul a ház felé, így eltűnik a látómezőmből.

Ettől kezdve, ez a mi titkunk. Minden map szexelünk, a legváltozatosabb módokon, de a legjobb, amikor kint a kertben egy takarón tesszük. Néha behív magához, mert épp kedve szottyan egy kis etyepetyéhez. de volt olyan is, amikor reggel arra ébredtem hogy szopja a farkam, vagy épp rajtam lovagol. Végig basztuk a ház és kert minden zugát, kipróbáltunk minden variációt, de volt olyan is hogy csak együtt maszturbáltunk.

A nyár véget ért, és elkezdődött a suli. Ebben a legjobb az volt, hogy végre lett igazi barátnőm, így Marával a szex megszakadt. egy ideig még ott laktam nála, és amikor az új barátnőmet bemutattam neki, csak mosolygott, és kacsintott, továbbra is kedves volt velem, és a barátnőmmel is.

Nick Wood - Egy Pajzán Hétvége
Beleszerettem a legjobb barátnőmbe - Szex Blog

Beleszerettem a legjobb barátnőmbe

Miután a vágyaink lecsillapodnak, iszunk egy pohárka jéghideg pezsgőt, majd az ágyban fekve beszélgetünk. Elmondom neki, hogy ez most mennyire sokat jelent nekem. Elmondom neki minden eddigi vágyam arról, hogy vele lehessek. Az éjszaka hátralevő részében méh sokszor szerettük egymást, aztán reggel folytattuk, és egészen vasárnap estig, megállás nélkül.

A doktornő álma - Szex Blog Történetek

A doktornő álma

Ami ez után következett, azt alig hinném el, ha nem velem történik. Leült a mellette levő székre, lábait széttárta, párszor benyúlt magának, ismét felállt, közel lépett hozzám, sóhajtott és nyögött nagyokat, mire ágyékomat elöntötte a dús, forró női nedv, ami egyenesen rám ömlött.