Dunaparton
Ez az eset még régen történt meg velem, egy meleg nyári napon, amikor randim lett volna egy nővel, aki késett, és nem is keveset. A parti köveken üldögéltem, időnként fel-le sétálgattam, és vártam. Ha akkor tudom mi lesz a vége, inkább nem is vártam volna meg.
Szóval a fák árnyékában a köveken üldögélek, és azon mélázok, hogy ha megjön, akkor mit is fogunk csinálni. Nézegettem azt a partszakaszt, ahol talizunk, és beindult a fantáziám. Felmerült a gondolataimban mindenféle pajzán és perverz ötlet, amit megtehetünk. A nagy fantaziálás közben, fel állt a farkam is, és már elég szoros volt a helye a nadrágban, ezért kiszabadítottam. Egy kicsit megsimogattam, hogy megvigasztaljam, jön majd az a pina, és akkor jó lesz neki.
Ahogy ülök a köveken, és a farkam simogatom, egyszer csak megszólal mögöttem egy nő.
– Nem tudom mire készülsz, de ha arra mire gondolok, nem kéne megtenned. – Mi van?
– Hogy érted azt hogy nem kéne megtennem? Ugyan miért ne tenném meg.
– Mert midig van más megoldás.
– Igazad van, ennél van jobb megoldás, de pillanatnyilag nincs semmi.
– Elmondod nekem, hogy miért vagy ennyire bánatos? – na itt bekattant valami, és elhatároztam, hogy megtréfálom őt.
– Mit szeretnél hogy elmondjak neked?
– Például azt hogy amire most készülsz, az szerinted miért és kinek lenne jó?
– Nekem momentán tök jó lenne, de hogy másnak mi ebben a jó, azt nem tudhatom.
– Miért döntöttél úgy hogy meg akarod tenni?
– Ez nem döntés kérdése, egyszerűen csak jól esik.
– Szeretnéd ha segítenék neked megoldani a problémát? – na, gondoltam, bejött a zsákutcámba a nőci, aki egyébként ez idáig, a mögöttem lévő hatalmas kövön ülve folytat velem eszmecserét, mintha csak a hátamnak beszélne.
– Hogy gondolod, hogy segítesz nekem? – kérdezem tőle, mire ő mocorogni kezd.
– Odaülök melléd, és meglátjuk mit tehetünk. Jó ez így.
– Remek. – mondom neki, mire ő elkezd a köveken mászva közeledni hozzám. Amikor odaér, és leül mellém, akkor rám néz, és rémülten megkérdezi.
– Mit csinálsz te itt?
– Várom a barátnőmet, de mivel késik, gondoltam elütöm valamivel az időt, és addig kicsapom a farkam.
– Nahát. – mondja nekem, miközben a szeme a farkamon. – Én meg azt hittem, hogy bele akarsz ugrani a Dunába.
– De hát miért tennék ilyet, amikor ilyen fincsi elfoglaltságot találtam magamnak.
– Fincsi?
– Naná hogy az. Te még nem nyúltál magadhoz?
– Éééénnnnn? Soha.
– Hát ez az, akkor soha nem fogod megtudni hogy ez milyen fincsi. De lépjünk vissza egy kicsit. Azt mondtad hogy segíteni akarsz. Most itt az alkalom, hogy segíts nekem egy kicsit. – azzal elengedem a farkam és úgy helyezkedek, hogy hozzáférjen. A szeme még midig rajta, mintha képtelen lenne elszakadni a látványtól.
– Én ebben nem segíthetek neked.
– Miért nem? – kérdezem tőle meglepetten.
– Mert fogadalmat tettem.
– Ez mit jelent pontosan?
– Nem érinthetek férfi testet. Legfőképp ezt a részt itt ni.
– Miért? Mi a baj a farkammal? Talán nem tetszik?
– De, nagyon tetszik, ám én nem nyúlhatok hozzá.
– Ha feloldozlak a fogadalmad alól, akkor hozzányúlhatsz?
– Akkor igen, de… Ekkor a hátunk mögött felhangzik egy sivítóan kellemetlen hang.
– Vera nővér! Hol vagy? Vera nővér rám néz, és csak annyit mond.
– Mennem kell. Örülök hogy nem akarod magad a vízbe ölni. További szép napot. – mondja nekem, majd a köveket megmászva távozik. Én meg ott maradtam egyedül, így hát folytatom a megkezdett játékomat.
Aztán néhány perccel később meglátom Évát, aki a fák ágai között csörtet felém.
– Hahó. Éva, itt vagyok. Amikor észre vesz, felém veszi az irányt, és lerakja a motyóját a kövem tövébe.
– Remélem nem késtem sokat. – mondja nekem, miközben letérdel előttem.
– Nem, még időben vagy. Ezután egyből rábukik a farkamra és szopni kezdi. Azt gondolom, hogy könnyű dolga van, mert én már előkészítettem neki kellőképpen, neki csak be kell fejezni.
Szopja a farkam, de annyira bénán, hogy amikor már majdnem jó lenne, akkor valamit mindig megváltoztat. A technikája is csapnivaló, de azért elmegy, szeretem azt is ha csak úgy szopkodják a farkam, de most már a kielégülésre vágyom.
Elered az eső is, és csak ázunk. Én a kövön ülve, ő meg előttem térdelve, és folyamatosan elbénázza a dolgot. Amikor már kezd elegem lenni a helyzetből, mert már csurom víz vagyok, és mert már unom a nyálazást. Elveszem tőle a faszom, és folytatom egyedül.
– Nem jól csinálom? – kérdezi tőlem, de válasz helyet csak eldurrantom a farkam, és messze lövöm a sok gecit, arra mindenképpen ügyelek, hogy rá is menjen belőle.
– De, nagyon jól csináltad, csak most nem volt hozzá türelmem kivárni, hogy végre befejezd. Szarrá ázunk itt mire leszopsz rendesen. Igyekeztem egy kis cinizmust és szemrehányást is belevinni a mondókába, de láthatóan ő nem fogékony erre.
Ezek után a Dunaparti kocsmában megittunk egy sört, aztán mentünk a dolgunkra.
Vele már csak néhány alkalommal találkoztam, nem igazán tudott elbűvölni az egyénisége.
