Reggeli szopás és a szomszédok
Manci csak tátog, a nejem meg engem bámul, amikor kitör belőlem a sok geci. Eleinte kis adagokban, majd egyre nagyobb ívet ír le, ami az előttem lévő szőnyegre megy, majd az utolsó csepp csak a kezemen folyik végig.
Manci csak tátog, a nejem meg engem bámul, amikor kitör belőlem a sok geci. Eleinte kis adagokban, majd egyre nagyobb ívet ír le, ami az előttem lévő szőnyegre megy, majd az utolsó csepp csak a kezemen folyik végig.
Nem fejezi be a mondatot, mert még közelebb jön hozzám, majd a szájába veszi a farkam, és mint az előbb is, ügyesen játszani kezd vele, ám meglepetés éri őt, mert ebben a pillanatban elsülök, és beborítom őt a gecimmel. Szilvi meg sem lepődik ezen, csak a kezével simogatja a farkam, amiből ütemesen spriccel az anyag az arcára, a szájába, és ő láthatóan élvezi ezt.
Amikor vége, felül, majd kivesz egy zsepit a dobozból, amivel letörölgeti az arcát, ám az orrán ott marad egy foszlány, ami viccesen remeg rajta, amint beszélni kezd.
Az utolsó parti akkor történt, amikor ismét hatan jöttek látogatóba, akiknek már nem volt elég, hogy kiverik rá a faszt, minannyian meg is akarták baszni, ami végül is összejött. Rózsa ettől egy kicsit kiborult, de azért élvezte.
Elkezdi kicsatolni az övemet, majd lehúzza a sliccem, és kiveszi a farkam a nadrágból. Én körül nézek az utcán, hogy jár-e arra valaki, de az utca üres. Iszik egy kortyot a sörből, majd leguggol előttem, és a szájába feszi a makkomat. Érzem ahogy a hideg sör körbejárja, ahogy a nyelve is ugyan ezt teszi, és ettől még jobban megkeményedik, és baromira felizgulok.
Az oldal látogatása kizárólag felnőtteknek engedélyezett!
18 éven aluliak számára nemengedélyezett a belépés