Igazán meglepetés volt számomra, ez a fajta hozzáállás, és egyben fel is izgat rendesen. Szilvi megfordul, apa belenyomja a farkát, amig ő ismét a farkam szopja, ami megint keménnyé lesz, ennek hatására. Apa is hamar eljut a csúcsra, szinte ordítva élvez el.
Mindeközben a vele szemben álló faszinak teljes gőzzel veri a faszát, majd amikor az elélvez, az összes gecijét, a saját arcára spricceli, majd a végén lenyalogatja a faszt is.
Amikor rájön, hogy mit nézünk, akkor odaúszik Ádámhoz, majd kérdés nélkül bekapja a faszát, és szopni kezdi. Ahogy nézem Arit, ahogy szopja az egyre keményebb faszt, az én farkam is feláll, én meg megfogom, és kézzel simogatom.
A forgatókönyv ugyan az, ott állok a fal mellett, és hozzálátok kiverni a farkam. A néni ismét ott terem, és csak nézi, hogy mit csinálok. Aztán jött egy fordulat, és vele a meglepetés. - Leszophatlak? - kérdezi tőlem, és közben úgy néz rám, mintha az élete függene tőle, hogy mit válaszolok.
Mi ketten szinte tátott szájjal néztük végig az egész műsort, Vera nagyokat nyelt közben és a mellbimbóját masszírozta, időnként a punciját gyömöszölte. Láthatóan teljesen felizgatta a látvány. Miután vége lett, csak egymásra néztünk, és nevetünk majd felálltam és hoztam friss hideg innivalót, mert mindkettőnk szája kiszáradt a nagy izgalomtól. Ittunk aztán megkérdeztem a barátnőmet.
Balatoni nyár szopással Nagyon izgat, ahogy a pasik néznek a strandon, főleg amikor fehér bikiniben vagyok, és az tudom, hogy vizesen átlátszik. A barátnőm szerint olyan mintha meztelen lennék. A puncim teljesen átlátszik mivel csupasz és a mellbimbóim is. Az idén nyáron is a Balatonon nyaraltam a barátnőmmel, és a strandon megismerkedtünk két sráccal. 1 évvel volt idősebb, aki nekem tetszett, de mégis olyan kisfiús volt. A vízben mindig próbált megfogni vagy megöl...
Keresés
Kérlek segíts nekünk, egy válasszal

Legújabb történeteink
- Családi szexkalandom három nővel
- Karácsonyi erőszak az otthonomban
- Az ügyintéző
- Az elbaszott swinger buli
- Az öreg elhozta nekem, a karácsonyi ajándékomat
- A csajom leszopja az ételfutárt
- Margit is szereti ha finom
- Együtt élvezzük a ruhapróbát
- A prosti és a két ügyfél
- Családi nudista kalandjaim az autóban
Kategóriák
Archívum
A legolvasottabb történetek
- Kati, Zsuzsa és a kutya (10 593)
- Édeshármas szextörténet (8 916)
- Flintstones szex képregény (8 532)
- Nudista élmények (7 477)
- A dögös szomszéd csaj – 4. rész (7 252)
- 16 éves voltam, amikor először szoptam (7 101)
- A dögös szomszéd csaj – 1. rész (6 482)
- A dögös szomszéd csaj – 5. rész (6 361)
- Nudi a kertben hugival (5 955)
- Edit néni, a magányos szomszéd (5 566)