Maszturbátor: Anyu velem élvezi
Az ágyamon ülünk és mindketten a saját játékszerünkkel izgatjuk magunkat, és csak nézzük a másikat. Nagyon fura ez nekem. Láttam már nőket maszturbálni vibrátorral és minden mással is, de az anyámat még soha. Egy kissé felzaklat, és felizgat egyszerre, ám az izgatottság az erősebb. Ahogy nézem őt, hogy egyre hevesebben és egyre mélyebben nyomja magába a vibrátort, az én izgalmam is fellángol, ezért a műpinát ráhúzom a farkamra. Addig se bámulja, mert talán ez zavar a leginkább.
Nudista élményem Noémivel
Ebben a pillanatban Noémi egészen apró mozdulatokkal még jobban rám préseli magát, miközben a karjaival erősen magához szorít, aztán felém fordul, és a szemeiben azt látom, hogy élvezi. A csípőmozgása még erőteljesebbé válik, majd, mint akinek már minden mindegy, vad vágtába kezd, és egy pillanattal később elélvez. Még most is úgy szorít magához, hogy alig kapok levegőt, de már nem az idegent nézi, hanem az arcát a nyakamhoz szorítva remeg tovább.
Kerti fürdetés Katival
Most már nem mímelem a hátmosást, csak megkúrom, hogy végre elélvezzen nekem. Ahogy a zacsim csattog alatta, ő közben nyöszörög, és erőteljesen rátart minden lökésemre, aminek a végeredménye az, hogy elélvez. Nem állok meg, csak baszom tovább, amíg én is elérek az orgazmusig. Amikor belövöm neki az első adagot, akkor szinte sikít, mintha megint élvezne, de ez csak az öröm jele nála, hogy végre valaki alaposan megbaszta.
Webkamerás szex Verával
Ez már csak csepp a pohárban, amitől a farkam megrándul, majd a kezem önkéntelenül is elindul rajta. Lassan felhúzom, amitől a makkom a bőr alá kerül, majd vissza, hogy újra látható legyen. Ezt ismételgetem, miközben Vera is hátrébbtolja a székét. majd a lábait felteszi az asztalra, és a bugyiját félrehúzza a pinájáról. Aztán két ujjával is beletúr, majd kiveszi, és a kamera elő tartja, hogy jól láthassam az ujjairól lenyúló nedveit.
Alaposan felizgatjuk egymást
Alaposan felizgatjuk egymást
Ez az eset még fiatal koromban történt velem, amikor vidéken éltünk, e...
Hatvan év felett is van szex
Böbe kézbe fogja a farkam, ami már megint kezd lankadni, ám néhány rántás után megint keményen áll. Böbe, hogy ő se maradjon száraz, most is felhúzza a szoknyáját, majd fölém guggol, és a kemény farkamat bevezeti magába. A lovaglásának meg is van az eredménye, mert amikor ő elélvez, én is vele tartok. Tényleg jó ez a faszkarika. Amikor lenyugszunk, ismét a konyhában ülünk az asztalnál, és beszélgetünk.
Krisztián, és az ő mostohanővére
Koncentrálok, majd, amikor már érzem, hogy elindul, akkor lelassítok, szinte meg is áll a kezem, ám a következő pillanatban egy nagy rántással elindul az első csepp, ami könnyedén átszeli a köztünk lévő távolságot, és a csaj combjára esik. Ezt követi a második csepp, ez még az elsőnél is nagyobb lendülettel a hasán landol, ám a következő cseppek már csak a köztünk lévő padlóra hullanak.
A csajom, a húga szájába veri bele a faszom
Amikor az első csepp előbukkan, Abi szája a füléig ér, majd lelassít, talán, hogy jobban lássa mi történik. Az az első csepp egyenesen Nilla szájába repül, majd a következő is. Abi a szemeivel követi a fehér csepp útját, és amikor az eltűnik a húga torkában, enyhe remegés fut végig rajta. A következő csepp már célt téveszt, így Nilla orra alatt landol, majd lassú nyúlással igyekszik a társai után, de Abi megelőzi, és lenyalja róla.
Viki a bosszúálló szexdémon
A korlátnak támasztom a hátam, és csak nézem, ahogy Tomi szájbakúrja a csajomat, és én nem tehetek ellene semmit. Bassza meg a ribanc.
Amikor Viki feláll, megint a lába közé nyúl, és kissé megsimogatja a pináját, majd előrehajol, és szinte hívogatja Tomit, hogy kúrja meg. Tomi meg is teszi. Kicsit szöszmötöl, de aztán mikor már benne van, úgy bassza Vikit, mint egy gép. Viki csak nyöszörög, és amikor észreveszi, hogy őt nézem, akkor megint mosolyog, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig nincs.
Igaz történetem 2. rész
Ne csináld! Nem akarom! Kérlek! Könnyei kicsordultak, sírni kezdet. De a fasz nem állt meg, még intenzívebben baszta, míg csak meg nem feszült a férfi teste és engedte bele magját a nőbe. A megerőszakolt testébe, annak is a kivezető nyílásába. A férfi amikor beleélvezett, tövig belevágta magát, nem figyelve semmire sem. Amina úgy érezte, szétszakad a segge. Hihetetlenül fájt neki, mint eddig még egyszer sem, de akkor egy olyan erejű orgazmus csapta meg, hogy lassan távolodni kezdett a világ, a hangok, a fájdalom. Elsötétedett minden, Amina elájult.
Szilvia a megcsalt feleség
Nem fejezi be a mondatot, mert még közelebb jön hozzám, majd a szájába veszi a farkam, és mint az előbb is, ügyesen játszani kezd vele, ám meglepetés éri őt, mert ebben a pillanatban elsülök, és beborítom őt a gecimmel. Szilvi meg sem lepődik ezen, csak a kezével simogatja a farkam, amiből ütemesen spriccel az anyag az arcára, a szájába, és ő láthatóan élvezi ezt.
Amikor vége, felül, majd kivesz egy zsepit a dobozból, amivel letörölgeti az arcát, ám az orrán ott marad egy foszlány, ami viccesen remeg rajta, amint beszélni kezd.
Hármasban izgalmas maszturbálni
Ebben a pillanatban elélvezek. Mindkettőjük szája szorosan rátapad a farkamra, fel-le siklanak rajta, miközben az első adag geci magasan a fejük felett elszáll. Dia a következőt már megszerzi magának, mivel a szája szorosan a makkomra tapad, miközben szívja, szopja. Gitta is akar belőle, ezért simán kiveszi a farkam Dia kezéből, majd rábukik, hogy ő szophassa tovább. Az utolsó cseppeket, már felváltva nyalogatják a még most is keményen álló farkamról.